2012. április 18., szerda

Ami hiányzik...

2008. nov. 29. 1:46
- írja Sofőr

A minap arról meséltem két igen jó barátomnak, hogy mik is voltak anno, és eszembe jutott, hogy mennyire is hiányoznak az ilyen élmények az életemből...
Az alábbi pár sorból Ti is érteni fogjátok...

A "Napló" kategóriában már beszéltem arról, hogy a Reteksys nevű csoda-Ladával mily vidám esetek történtek meg, és hasonló apróságok. De nekem akkor is hiányzik az, hogy 40 és 80 között lobogjk egy kocsi tetején egy erdészúton! A mai napig az egyik legszebb élményem, amikor egy Kia K2700 típusú kisteherautóval a pécsi elkerülő úton az Elcoteq előtt egy jobb derékszöget nem csak a kézifék segítségével vettem be, de amint a kedvenc videómban láttam (http://www.youtube.com/watch?v=IdfMxyrYwmc - érdemes megnézni, ennek köszönhetően kezdtem úgy vezetni, ahogy tudok, ha nagyon akarok), még csattintottam is, mindkét kezemmel, a fülem mellett jobb oldalt (úgy, ahogy az a filmben is látszik)!

Kristály tisztán emlékszem, amikor Baján (hazafelé, üresen), a híd előtt még építették a Tesco-t, és poros volt az ideiglenes út, amely tartalmazott egy ilyen szakaszt: hosszú egyenes után jobb derékszög, rövid egyenes, majd bal derékszög, és amikor ott jöttem (szintén a Kiával), épp elkezdett esni, és pontosan olyan nyálkás volt az út, mint az a Kreszkönyveben meg van írva. Ekkor olyan szépen csúsztattam végig keresztben a teherautót (a jobb kanyar előtt-től a bal kanyar utánig), hogy azt bárki felrakta volna az internetre, ha van nála bármilyen élményrögzítő eszköz... Még egy igazi rallyautóval sem lehetett volna szebben csinálni, esetleg gyorsabban...

Hiányzik az az érzés is, amikor a "háromkerekűTescoskocsival" (Piaggio Ape Max), a Magyarürögi út, és a Szigeti út kereszteződésébe nagy sebességgel (ennél a gépjárműnél a 40 már annak számít) tökéletesen derékszögben érkezem meg a menetirányhoz viszonyítva (a Tesco irányából), és úgy megyek tovább a Magyarürögi úton, hogy a padkát még véletlenül sem érem el, de a észak felől jövők balra kanyarodó sávjának szélét jelző vonalat nem érintem! Mindezt minimum 10-15 méter csúszás után!

De nem elhanyagolható az az érzés sem, amikor az erdőben ketten, két MZ-vel kb. 40km/órával "száguldunk", méghozzá gyalogos úton! Ott a 40 olyan érzés (a hely szűke miatt), mint lakott területen belül a 100, országúton a 160, autópályán a 200+! Olyankor nincs mese, mész amerre az út visz, vagy nagyon fog fájni! Ha nem sikerül (a földes-gyalogos-túraúton esély sincs a lassításra), imádkozol, ahogy én is tettem, amikor nagyon közeledett velem szemben egy balos kanyar jobb szélén egy fa... Ez egy leírhatatlan érzés! Az ember tudja, hogy megtesz minden tőle telhetőt, de igazából az nem biztos, hogy elég!

Milyen vicces,  amikor Budapestről jöttünk haza az autópályán egy E36-os BMW 320i-vel, a tulaj és a felesége pedig 200km/h felett szeretkeztek a hátsó ülésen, miközben én bekapcsolt klíma mellett még bőven gyorsítottam?

Ez csupa olyan emlék, amit amikor átéltem is élveztem, visszagondolva pedig különösen szépnek bizonyulnak...

És mit csinálok ma?

Egy megszokott társasággal, megszokott helyekre megyünk, a megszokott italokat fogyasztjuk... Semmi izgalom, semmi extrém sport, semmi adrenalin!

Néha ugyan elmegyünk fallabdázni (ami jót tesz az unalomtól elhízott testemnek), ritkábban paintballozunk (aki játszott már velem, tudja, hogy milyen eredményekkel játszom), de sehol a régi balhékeresés, sehol egy kocsmai/utcai verekedés, sehol egy lopott autó/motor, sehol egy kaszkadőröket meghazudtoló mutatvány, sehol egy 120km/h feletti lassítás nélküli anyósülésről kihajolás, megnézni, hogy megvan-e még a házilag barkácsolt MZ kipufogó a Ladán...

Hát csoda, hogy csak a régi történeteket mesélem? Miről meséljek ilyen élmények után? Hogy mennyire izgalmas volt a Tamás ellen a fallabda, amikor kikaptam 15-13-ra? Vagy, hogy milyen izgalmas szombat este filmet nézni számítógépen? Esetleg meséljem el egy napom az aktuális munkahelyemen? Ilyenek után szerintetek említésre méltó, hogy aznap kivel beszéltem meg találkozót, vagy, hogy milyen szerződésre van esély? Köszönöm, de nem...

Ezek, amiket most leírtam, csak töredékei annak, amire emlékszem, vagy éppen annak, amit már elfelejtettem, de pontosan ilyen élmények hiányoznak az életemből!

Semmi, amit a blogon leírtam, nem felel meg a valóságnak, a történetek csak légből kapott fantáziálások, és egyáltalán semmilyen valóságalapjuk nincs, ezért büntetőjogilag felelősséget nem is vállalok irántuk, hiszen mindez csak kitaláció!

Bejegyezte: dátum:

1 megjegyzés:

  1. Sofőr2012. április 18. 13:02

    Ahogy már korábban ígértem, lassacskán átmásolom az arra érdemes bejegyzéseim a régi blogomról.
    Jó szórakozást!

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)