2009. november 3., kedd

Reteksys

Egyszer volt, hol nem volt...

Az egész sztori 1999 nyarán kezdődött... Akik ismernek, már (minimum) hírből ismerik Boci-barátomat is. Akkoriban még nyugisabb életvitelt űzött, még nem járt egyik büntetőintézetben sem, hacsak nem látogatóként, bár vaj már akkor is akadt a füle mögött rendesen, hiszen 8 (nyolc!) éves kora óta vezet autót, motort egyaránt, és nem nagypapa tempóban...

Szóval akkoriban volt egy saját Ladája jogtiszta papírokkal (tehát nem lopott - ez nagy szó!), ami a becsületes Reteksys nevet kapta tőlünk, mely elnevezés hűen tükrözte eme remek gépjármű műszaki állapotát. Az autó sokunkat szórakoztatott, mindig tömve volt, ha mentünk a légaknához csapatni, vagy az erdészutakat végigrallyzni. Néha hatan is voltunk, olyankor én felmásztam a Lada tetejére, és kaszkadőröket megszégyenítő ügyességet mutatva lengtem zászlóként a kocsi tetején, miközben 40 és 100 között róttuk a kilométereket az erdőben. Néha leszakadt a kipufogó, ezért sosem fenyegetett a veszély, hogy valakit elütünk, hiszen még a sűrű fák között is kilométerekre lehetett hallani érkezésünket. Több kiránduló család látta mulatásunkat, de a legemlékezetesebb számomra, mikor (kiskőrösi)bukósisakkal a fejemen az autó tetején lobogva integettem jobbommal a félrehúzódó kiscsaládnak (apa, anya, 2 gyerek), miközben ballal kapaszkodtam a hidegvágóval kivágott tetőablak-nyílásba. Szerencsétlenek nem tudtak minket hova rakni fejben, de azért négy tágra nyílt száj mellett lassú, megdöbbent mozdulattal visszaintegettek nekünk...

Egy másik alkalommal épp a légaknánál füstöltük a kőolajszármazékot (szintén hatan), és jómagam ismét a tetőn élveztem a sebességet (ezúttal bukó nélkül - szerencsémre). Ha az ember a tetőn van, akkor van egy alapszabály: amerre kanyarodik az autó, azt az oldalt két kézzel kell megmarkolni, különben lesodródik az ember. Ha ezt betartjuk, nagy baj nem lehet... Nagy baj nem lehet,egészen, amíg a vezető (Boci) meg nem gondolja magát, és a hatvannal megkezdett balos kanyar közepén hirtelen úgy nem dönt, hogy jobbra megy... Jómagam csak annyit vettem észre, hogy elfogy a kék tető alólam, és még szerencsémre volt annyi lélekjelenlétem, hogy ellökjem magam két kézzel a tetőtől. Itt szeretném megjegyezni, hogy csodálatos dolog az emberi agy. A másodperc töredéke alatt képes komplett gondolatmenetek végigfuttatására. Ekkor ugyanis úgy gondoltam, hogy szaladok tovább, és hogy milyen jó is lesz nekem, meg hogy mekkora hős vagyok, stb... A fizika és a biológia azonban ellenem dolgozott, ugyanis bármennyire is voltam akkoriban atletikus, rá kellett, hogy ébredjek: nem tudok 60 km/h-val futni... Az első lábletétel még sikerült, bár erőteljesen hátracsapódott a bal lábam, de amikor a jobbikkal próbálkoztam (kb. 3 méterrel később) be kellett ismernem esendőségem, és jelen esetben ezt a szó minden értelmében kell érteni. Néhány bukfenc után ért véget eme pályafutásom... A Boci ekkor mit csinált? Észre sem vette először, de amikor szóltak neki rólam... Ő, aki barátomnak mondja magát! Továbbhajtott kövér gázzal, és csak a többiek hosszas unszolására fordult meg! Nem mert visszajönni, mert félt, hogy megverem!

Tankolni persze csak a Boci tankolt bele mindig, mindenki más csak kaját-piát hozott, de a lényeg, hogy mindig ők voltak a legjobb barátok... Mindig, kivéve, amikor szerencsétlen Reteksys gyengélkedett... Ha szerelni kellett, ketten-hárman maradtunk, és amikor egy menekülés során kilyukadt az olajteknő, és a motor elérte a kuka kategóriát, a motorcserére is ketten maradtunk. Legyalogoltunk néhány kilométert az "új" motorért páran, de mikor azt feltettük egy kézikocsira, és elindultunk vissza, hirtelen ismét a megszokott számra csökkent a jelenlétünk... Így haladtunk hát a sárban felfelé, nem kevés erőfeszítést téve a nemes cél érdekében, és kínunkban már csak hülyéskedni tudtunk út közben. Na ez az, amit senkinek nem javaslok... Fáradtan, lágy esővel körülölelve, egy Lada-motorral a háta mögött, nem is olyan vicces a sárban fetrengve röhögni, bármennyire is hajlamos az ember ezt elhinni, mi mégsem bántunk egyetlen percet sem...

A motorcserélés? Mi sem egyszerűbb... Ha az olvasók közül valaki már cserélt motort egy Ladában, vagy bármilyen autóban, egy jól felszerelt műhely közepén darut használva, tudhatja, hogy nem kis művelet az. Ám nekünk nem adatott meg a műhely, sem a jól felszereltség, és természetesen darunk sem volt a néhány kilós motorblokk behelyezéséhez. Ellenben voltunk ketten, jó fizikummal megáldva, egy szerszámos ládával, egy külvárosi telken. A darut mi helyettesítettük két (egyenként 10-15kilós) gerendával, melyeket a vállunkra vettünk, és mivel nem voltunk elég magasak, téglákból lépcsőt építettünk. A rögzítőláncot a szőlőkötözéshez használt (rengeteg) spárgával helyettesítettük. Csak a motor behelyezése elvette egy szép, napos, nyári délelőttünk. Ezt követte a szerelés, melyet az eső eleredte után sem hagytuk abba, inkább valami enyhén szakadt nejlont feszítettünk a motorház felé pár szőlőkaró segítségével. Bár a második nap elkészült a remek, nem akart beindulni.

A harmadik napon (mivel tologatni kellett a kocsit), felvittem magammal akkor még újdonsült ismerősöm: a Keszét. Nos, hárman már könnyebb lesz a tologatás dombnak felfelé - gondoltam tévesen. Boci barátom közben megtalálta a hibát: egyetlen kábelt nem kötöttünk be, de az elegendőnek bizonyult az üzemképtelenséghez. A felfelé (telekről kivezető) út nagy szemű kavicsokkal volt kirakva, ami nem bizonyult a legstabilabb talajnak a kínai dorkó talpa alatt. Történt ugyanis, hogy a kormányt (no nem rosszra gondolni!) irányba állítva mindhárman nekifeszültünk a motorháztetőnek, és elkezdtük tolni a kocsit. Mikor éreztem, hogy elfogyott a lelkesedés pár méter után, felkiáltottam, hogy "Téglát a kerék alá, de gyorsan!" Gondoltam (mivel az ő fizikuma volt a leginkább nélkülözhető egy több, mint 1000kg-os gépjármű megtartásánál), majd a Boci elszalad a célszerszámért. Ismét tévedtem. Ákos barátom, aki még köszönhetően 13 évnyi cselgáncsozásnak (ez biztosan fontos részlet, mert sokat halljuk a mai napig) jó erőben volt akkoriban, nos Ő szaladt el tégláért. Mi ketten pedig kimerevített lábakkal csúsztunk vissza, akárcsak ha Songoku rajzfilmben lettünk volna. Küzdöttünk, tartottunk, de leginkább csak csúsztunk. A baj ezúttal a mögöttünk rejlő, kb fél méter széles, 1 méter mély vízvezetéknek kiásott árok volt. Boci barátom hamar feladta az esélytelen küzdelmet, én azonban becsúsztam a gödörbe, majd ugyanazon pillanatban már ugrottam is ki belőle, ám még így is a lökhárító nekicsapódott a sípcsontomnak.Szerencsém volt, ha egy kicsit is lassabb vagyok, a lábam ott marad a Lada és a betonjárda között, nem kis fájdalmat okozva nekem. Szerencsére ez nem következett be, viszont annál inkább felhúztam magam, és dühömben a bal első kerék sárvédő ívét megragadva egyedül kiemeltem az autót a gödörből. Mikor a többiek nem kis csodálkozásukban, leesett állal néztek, rájuk üvöltöttem, hogy "K*rvagyorsan tegyetek a kerék alá egy gerendát!"

Reteksys végülis életre kelt, ám közben megérkezett a Boci nagybátyja (aki ha nagyon dühös, akkor mérgében talán megemeli akár egy milliméternyit is az egyik szemöldökét), azzal a céllal, hogy hazavigye a Bocit kertvárosba. Megbeszéltük, hogy ha már életre keltettük nagy nehezen a kocsit, megyünk vele egy próbakört.

Ezen a ponton szeretném kicsit részletesebben bemutatni az oly sokat emlegetett Reteksys nevű gépjárművet. Ő egy kék, duplakörlámpás, 1500-ös, kisebb műszaki hiányosságokkal, és rengeteg házi-tuningal. Értem ezalatt, hogy mivel egyik kalandja során elrepedt az egyik első fékcső, azt a fém résznél összevertük két terméskővel, hogy ne folyjon ki a fékolaj. Ám mivel így fékezésnél elrántott oldalra a kocsi, elkalapáltuk a másik elsőt is, minek eredményeképp a kocsi fékezése ugyan egyenes nyomvonalon történt, de csak a két hátsó kerék fékeződött. Ez előnyös is lehetett akár, hiszen a kézifék-bovden már korábban úgyis elszakadt. A tetőablakot már említettem korábban, és remélem senki nem feltételezi egy igazi Ladáról, hogy volt benne biztonsági öv... Az idő sajnos eme remeken sem szált tova nyomtalanul, rohadásai olyan mértéket értek el, hogy az erdőben haladva egy erős férfi hüvelykujj vastagságú ág egyszerűen átszakította a padlólemezt, és egyenesen célba vette a hátul középen ülő, gyanútlan Keszét (aki végig a saját életét - alaptalanul - féltve, két kézzel kapaszkodott a két majrévasba), majd néhány centiméterrel termetes orra előtt átfordult (mivel átment felette az autó), és a Boci lábát odaszorítva a gázpedálhoz padlóig nyomta mindkettőt. Nem elhanyagolható része Reteksysnek a kényelmes vezető ülés, mely egy 626-os Mazdából származik. Egy baj volt vele, hogy a rögzítő sínje kb. 5 cm-rel szélesebb volt, mint a Ladáé. Az egyik sin ugyan a helyén volt, de a ferde elhelyezkedés elkerülése céljából a másik sin alatt volt egy tégla, és egy vascső.

Tehát a próbakör jónak indult, és visszafelé kértem a Bocit, hogy ha már ennyit szenvedtem vele, had vezessek én visszafelé. Kérdése egyszerű volt: "Tudod hogy kell?", válaszom pedig nem kis önbizalmat sejtetve azonnal érkezett: "Persze!". Ám valójában csak elméletben tudtam. Bár volt már SmKP jogsim, azt robogóval szereztem meg, és mást addig nem is vezettem. Tudtam, hogy melyik pedál mit szolgál, ám kormánykereket addig még nem kaptam kezeim közé. Helycsere, indulás. Padló gáz, kuplungról leugrás, csikorgó, füstölgő kerekek. 30-40 között kettőbe, majd bal kanyar után hosszabb, lejtős egyenes, erős fék, jobb visszafordító, majd egyenes. Már kihúzattam a kettőt is, és a harmadikat akartam rakni (80 km/h-nál), ám a váltó nem akart a helyére ugrani. Lenéztem a váltóra, izomból, erőteljes mozdulattal beraktam harmadikba, majd mikor felnéztem (mindez egy pillanat alatt), láttam, hogy enyhe bal kanyarban vagyunk, és mi pedig haladunk egyenesen. Kis meglepődésemet gyors kormánymozdulat követte az út irányának megfelelően.

Itt kezdődött a baj... A kormánymozdulat gyors és erőteljes volt, az autó engedelmeskedett is azon nyomban, ám a Mazda-ülés (velem együtt) jobbra kezdett dőlni. Megijedtem, és a lehető legrosszabbat tettem: kuplung+fék padlóig! A már korábban említett fék állapotának megfelelően a kocsi úgy viselkedett, mintha behúztam volna a kéziféket. Én természetesen kapaszkodtam, méghozzá a kormányba (akkor már az alsó felébe), ergó az jött velem jobbra, és ezzel a kerekek balra fordultak tovább. A kerekek megakadtak a rossz, töredezett aszfaltban, és már meg is kezdtük a borulást, mikor megállt az idő számunkra...

Ebben a pillanatban egyetlen szó suhant át az agyamon: "többiek!". Körülnéztem hát, de olyan gyorsan, hogy mindenkiből csak egyetlen képkockát láttam, mozgást nem. Az anyósülésen a Boci ült, és mivel addigra már több autós boruláson túl volt, rutinosan, nem kimerevített végtagokkal taposta a padlót, és támasztotta két kézzel a tetőt belülről, közben úgy vigyorgott, mint akit b*szni visznek. Ákos barátomat mikor megpillantottam, még mindig a tőle megszokott pozícióban fogta a két majrévasat, mint valami modern Jézus Krisztus feldolgozás,sőt lábai is ugyan abban a szögben helyezkedtek el, mint eddig, az egyetlen különbség csak az volt, hogy mind a lába és a padló, mind az ülepe és az ülés között volt már néhán centiméter távolság. Mire előrefordultam, már felgyorsult újra a világ. A szélvédő apró kicsi kockákra robbant, egyenesen az arcunkba. Kifejeltem a tetőablakot, és a másodperc töredéke alatt váltogatta a látóteret a por, a fű, a bokrok és fák, valamint a kék ég. Összesen három és egynegyedet fordult az autó, mire a jobb oldalán végül megállt. A motorház irányából enyhe füst szállt fel, és a Boci üvöltött, hogy "K*rvagyorsan száljatok ki! K*rvagyorsan száljatok ki!".Egyetlen dolog maradt ki nekem akkor, hogy hogy szálltam ki a kocsiból. Emlékszem, hogy megáll az autó, és emlékszem, hogy már kint vagyok, és az autó teteje mellett állva megkarcol egy tüskebokor, és még oda is ütöttem neki, hogy a pajzánkodással pénzt kereső édes anyját karcolja meg, ne az én karom. Azt, hogy a 20x50 cm-es (általam kifejelt) tetőablakon léptem ki minden gond nélkül, csak később tudtam meg a többiektől. Két lépés után odaértem a csomagtartóhoz, és láttam, hogy az Ákos már legalább 50 méterre van tőlünk. Kiderült, hogy mikor megállt az autó, ő felugrott, és mivel nem verte be a fejét az ablakba (mert az le volt tekerve, vagy mert ki volt törve, de ez őt nem érdekelte akkor, csak egy pillanatig gondolt bele), kiugrott a kocsiból, egyenesen a(z engem később megkarcoló) tüskebokorba. Nem tetszett neki a felállás, és visszaugrott a kocsiba, majd a másik irányba is kiugrott, és futott, ahogy csak tudott. Mindezt annyi idő alatt, amíg én kimásztam a tetőablakon, és a kocsi hátuljához értem. Nem kis sprinterteljesítmény.

Miután a Boci is kiszállt, megbeszéltük, hogy mindenki egyben van, tehát akár mehetünk is haza. A kocsit Bocival ketten visszaállítottuk kerékre. Azért csak ketten, mert a Kesze nem volt hajlandó 30 méternél közelebb jönni, mert felrobban az autó. A távolságtartás miatt kénytelen volt a Boci kivenni a hátsóülést, és odaadni neki, hogy engem azzal verjen hátba, mert én vezettem. Egy darabig futottam előle, de mivel tudtam, hogy jogos a cselekedet, megálltam. Gondolom mondanom sem kell, hogy közben hihetetlen mennyiségű cigi fogyott el. Az autót végülis kitoltuk a bokrok közül, és közben megérkezett a Boci nagybátyja, mert próbaútnak kicsit hosszú volt az idő, amit távol töltöttünk. Meglátta a rongyá tört Reteksyst, az annyira behajlott A oszlopot, hogy földes volt a kormány (melyet csak néhány centivel arrébb fogtam), és olyan hangsúllyal és arcmimikával, amit Steven Segaltól láttunk csak idáig összefoglalta: "Remek."

Mindenesetre nem végeztünk rossz munkát, mert miután visszaraktuk a néhány méterrel arrébb megtalált aksit, és az A oszlopot lábbal visszaegyenesítettük, pöccre indult az orosz csoda. Reteksys él! "Induljunk!" mondtam a Bocinak, miután beült a volán mögé, én az anyósülésre, az Ákos pedig az Unoba, amivel a Boci nagybátyja jött. Ám ekkora tulaj leállítja a motort, és mivel meglehetősen nagy kérdőjel rajzolódott ki az arcomra, közölte velem, hogy "nincs gáz". Mármint a gázpedál lenyomására nem történik semmi. Motorháztető fel, és már láttuk is: eltört a kar. Mi legyen? A Fiat már elment, vontatás kilőve. Boci arca felvillan, hátramegy a csomagtérhez, melyben a szerszámos ládám helyezkedik el. Ez egyébként a borulás során kinyílt, kirepültek belőle a villáskulcsok, krova-dugók, és olyan erővel mozogtak, hogy a kocsi kaszniját átszakította például a 12es villáskulcs, és alig tudtuk csak kihúzni onnan. A 13-as krova-dugót azóta is rajtam keresi apám, pedig azt már rég benőtte a gaz. Szerencsére a csavarhúzó nem tűnt el (nem mind), és a Boci felcsavarta az alapjáratot maximumra - ez helyettesítette a gáztaposást. Gondoltuk, most már minden rendben, és haladtunk hazafelé negyvennel, mikor Megint megállunk. Egy már megszokott "mi van?" kérés hagyja el a szám, mire a válasz a "most töltés nincs". Ugyanis az aksinál sem bírta az extrém igénybevételt a rézfül, ami a pólusra van rögzítve.Út közben még háromszor ment el a töltés, és az első kettőnél még megálltunk, motorháztető fel, saru visszarak, indít, megy tovább, ám a harmadiknál mondtam a Bocinak, hogy ne álljon meg. Menet közben motorháztető fel (kihasználva az arcunkba robbanó szélvédő hiányát), saru vissza, motorháztető vissza.

Reteksys pár nappal később már jobb létre szenderült, és az Örök, Végtelen Erdészutakon jár azóta is, ugyanis a kaszni oly mértékben adta meg magát, hogy életveszélyessé vált még a tologatása is. Flexel és hidegvágóval fel lett darabolva,majd a méhtelepen lett nyugalomra helyezve.

A történetet gyakorlatilag sérülés nélkül úsztuk meg mindhárman (leszámítva a tüskebokor és a tetőablak által okozott néhány apró karcolást), és ha garantálnák, hogy nem lesz bajunk, bármikor megcsinálnám újra. Azonban Itt még nincs vége a történetnek, ugyanis pár hónappal később láttam egy hasonló balesetet a Tamási fatelepnél. Az a fiatal srác (bár már rendelkezett jogsival) nem volt ilyen szerencsés. Ő is többször átfordult a kocsival (Ford Escort) a saját tengelye körül, azon az autón is volt tetőablak, amit Ő is kifejelt, és Ő sem volt bekötve, valamint szintén az oldalán állt meg végül a gépjármű. Ami a különbség, hogy neki nem volt olyan hihetetlen szerencséje, mint nekünk hármunknak. Mi voltunk az elsők a helyszínen, a főnököm hívta ki a mentőket, de hiába. A srác (tőlem kevesebb, mint egy méterre) olyan agyalapi törést szenvedett, hogy az orrán folyt ki az agya. A mentősök csak annyit mondtak a tűzoltóknak, hogy nem kell sietni a kivágással...

Ezután elgondolkoztam a dolgokon... Velem is, vagy ami még ennél is rosszabb, a többiekkel is megtörténhetett volna ugyanez. Mind ottmaradhattunk volna, vagy lerokkanhattunk volna, és ez engem (sajnos csak néhány hónappal később) ez sokkolt. Ha a srác be van kötve, valószínűleg maga hív autómentőt apuci kocsijához, és ezen érdemes elgondolkozni.

Én megtettem, és bár nem mondom, hogy mindig betartom a kreszt, és nem csinálok hülyeséget, de igyekszem minden egyes padlógáznál felidézni ezt a kis történetet.

3 megjegyzés:

  1. ismét egy átmentett bejegyzés.

    VálaszTörlés
  2. Felkerültek a képek!
    Képmagyarázat:
    1. Ha így fogom a kormányt, ma csak egy kezemen lennének ujjak.
    2. Látszik, az A-oszlop mennyire behajlott.
    3. Ezt a tetőablakot fejeltem ki.
    4. A leharcolt Lada alatt a kóbor akksi.
    5. A következő csoda: a pillangóablak hogy élte túl?
    6. A hátulja többet kapott, mint ami látszik.
    7. HTS Lada (Házi Tunning Special) belülről, a tetőkárpiton az én vérem.
    8. A távolban, ahol integetek, ott kezdődött a borulás.
    9. Itt fordult át először.
    10. Itt fordult át másodszor.
    11. A szélvédő arcunkba robbanásának maradványai.
    12. Itt fordult át harmadszor.
    13. Majd végül itt kötöttünk ki. A háttérben pompázik a tüskebokor.
    14. A Boci helyzete megálláskor, Ő állította le a még járó motort.
    15. Van min elgondolkozni...
    16. Itt kezdtük a borulást, a kép alján látszik, hogy hol akadt el a hátsó kerék. A távolban levő Bocinál ért véget a piruett.
    17. A szélvédőn védőfólia nem volt, ez egy "Skippers" matrica. Ez a szélvédő legnagyobb egybefüggő darabja azóta.
    18. A kocsiban repkedő szerszámok játszi könnyedséggel lyukasztották át a kasznit, mi is kerülhettünk volna az útjukba.
    19. Egy ideig az volt a mese, hogy innen jött egy őz, és az miatt borultunk fel. Ma már nem szégyenlem az igazat, inkább tanulok belőle.

    VálaszTörlés
  3. pofátlanul fiatal vagy itt, azt kell mondjam... XD

    VálaszTörlés