Március 12.
Ma hűvöskés, ám napsütéses időnk volt, ennek megfelelően nem is volt akadálya a munkának. Egy csapat Mapelastic-kal leszigetelt néhány teraszt és a lépcsőt még kedden, ma ezeket a korábban kihagyott alsó csíkokat csináltuk. Ez egy roppant lassú feladat, ezért otthon gyakorlatilag sosem csinálunk külön, tehát nem kell egy falra plusz egyszer visszamenni, és külön beszabni a darabokat, hanem a földről indulva, minden különösebb (20-30cm-es) méretre vágás helyett egész táblákkal kezdünk. Ez rengeteg idő megtakarítását, tehát teljesítménynövekedést jelent. Itt nem ez a bevált szokás, amihez természetesen alkalmazkodtunk. Nincs is ezzel semmi baj, csak lerontja ez az átlagteljesítményünket majd a végén.
Ma is igyekeztem az időmet mindig kitölteni hasznosan, hol fúrtam, hol kevertem, hol összetakarítottam az általunk termelt hulladékokat, sőt reggel még havat is söpörtem (lapát nem volt kéznél). Sajnos azonban sokszor volt, hogy nem akadt épp tennivaló, és utána pedig egyszerre 2-3 embernek kellett hirtelen azonnal anyag. Ráadásul ennek az új, mindenki által rosszabb minőségűnek kikiáltott ragasztónak a csomagolása is gyengébb, és pár csepp nedvességtől már könnyen szakad a zsák. Volt is, hogy keverés közben egyszer csak megindult a vödörbe a ragasztópor a zsák szájával együtt, én pedig utána alig bírtam el a csurdig levő vödröket.
Viszont az olaszok megsejthették valahonnan, hogy kezdem kapizsgálni amit mondanak, mert kétszer is megállítottak, hogy ők márpedig most beszélgetni szeretnének velem, hiába mondtam nekik, hogy „mi non capisco Italiano!”. Az egyikük (valamelyik brigád főnökének tűnik számomra) arra volt kíváncsi, hogy mikor megyünk haza. Mondtam neki, hogy ötkor. Erre kiderült, hogy nem a szállásra gondolt, hanem Magyarországra, de azt még véletlenül sem tudom olaszul mondani, hogy húsvét előtt. Végül a telefonom naptárában megmutattam. Azóta rájöttem, hogy azt viszont tudom, hogy hogy mondják, hogy április elsején, de már mindegy. A másik illető egy markolós, aki az iránt érdeklődött, hogy honnan jövünk Magyarországon belül. Mondtam, hogy Pécsről, erre nagyon megörült, mert mondta, hogy a nagyfőnökkel voltak ott 7 éve munkagépet venni.
Meló után a Skypolások alatt megtudtuk, hogy megérkeztek a csomagok, és valahogy le lesznek juttatva hozzánk. Itt szeretném megköszönni Farkasnak a napszemüveget, de különösen Tamásnak a rengeteg segítséget, amit ismét nyújtott, ugyanis össze-vissza furikázott Zsuval, nem kímélve a szabadidejét és a benzinét. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!
2010. március 12., péntek
2010. március 11., csütörtök
Séta Caorle belvárosában
Március 11.
Reggel még mindig hideg volt. 7 óráig nem jelentkezett Luka, hát felhívtam ismét. Azt mondta, hogy mehetünk az építkezésre, ott megnézzük mi a helyzet, és meglátjuk mi lesz. A nap halványan, de sütni kezdett.
Már az építkezés bejáratában elakadt a Transitjuk a hóban, de félre tudtak állni, hogy más mehessen, azonban mindenki kint sorakozott fel. Amikor mi még csak gyülekeztünk, a szomszédos építkezésről már mentek haza az emberek. Lucanoék (néhai Dzsánni, helyesen Csáni talán) bementek gyalog körülnézni. Miután kijöttek mondták, hogy minden le van fagyva, és közben beszéltek telefonon az Arturo fiával, aki kijön, és megnézi, hogy engedi-e a munkát, de ez csak 10 körül derül majd ki, addig mindenki menjen, amerre lát. Luka mondta, hogy hív minket.
Valamikor 10 előtt már szóltak, hogy nem engedélyezik a munkát ma. Csak halkan jegyezném meg, hogy 2x mondták, hogy az Arturo fia, egyszer, hogy Rico, és egyszer egy M betűs nevet (talán Milan, de nem biztos), szóval nem vagyok bene biztos, hogy végül is ki mondta, hogy ma nincs meló. Ekkor döntöttünk úgy, hogy bemegyünk a belvárosba körülnézni. Indulás előtt mindenki tett-vett kicsit, én például varrtam! Óvodás korom óta nem volt ilyen. Talán egyszer a seregben, de az nem számít ugye… Meg kell, hogy mondjam, a tűbe cérnával való célzáshoz térlátás is kell, ami ugye nálam nem úgy működik, mint az átlagnál. Hát meg is volt az eredménye. Először még érzésből betaláltam a lyukba, másodszor azonban harcoltam vagy 10 percet… Rögtön utána szóltak, hogy van cérnabehúzó is a készletben…
Mire beértünk Caorle belvárosába, már verőfényes napsütés, és olvadás volt mindenfele, de azt láttuk, hogy a város számos pontján látható toronydaruk egyike sem mozdul, tehát nem csak minket (és a szomszéd építkezést) küldtek pihenni.
A város szép szerintem, és kifejezetten hangulatos, jellegzetesen mediterrán. Épp csak a szárítókötélen lógó vizes ruhák hiányoztak. Elég sok képet csináltam, és jó pár panorámát is, amiből sajnos nem mind sikerül jól. Érdekes viszont, hogy a városban levő torony tényleg ferde, és nem csak én fotóztam bénán. A város nem nagy, szerintem még Mohácsnál is lényegesen kisebb, és a lélekszáma egy méretesebb faluét sem éri el sejtéseim szerint. Teljesen nyilvánvalóan a turizmusra épül az egész város, az üzletek 80-90%-a zárva van. Sokat sétáltunk, délután volt, mire visszaértünk.
Délután csendes-pihenő, mindenki mást csinált, volt, aki evett, volt, aki aludt, én pedig Settlerseztem. Később páran (igazából páratlanul) elmentek megnézni a Penny-t. Jó sokáig voltak, és mikor visszajöttek, kiderült, hogy jóval olcsóbb, mint az a bolt, ahova eddig jártunk. Van olyan termék, ami 5-10%-kal kedvezőbb, de van, ami fél áron van. Viszont itt is átverik az embert állítólag. Tényleg figyelni kell…
Estére a kb. 30 centis hó kb. 5-10 centisre olvadt, és a folyamatos napsütésnek és szélcsendnek köszönhetően igazi latyakos, napos tavaszi napunk volt. Ha éjjel nem történik valami csúnyaság, akkor holnap már dolgozhatunk szerintem.
Reggel még mindig hideg volt. 7 óráig nem jelentkezett Luka, hát felhívtam ismét. Azt mondta, hogy mehetünk az építkezésre, ott megnézzük mi a helyzet, és meglátjuk mi lesz. A nap halványan, de sütni kezdett.
Már az építkezés bejáratában elakadt a Transitjuk a hóban, de félre tudtak állni, hogy más mehessen, azonban mindenki kint sorakozott fel. Amikor mi még csak gyülekeztünk, a szomszédos építkezésről már mentek haza az emberek. Lucanoék (néhai Dzsánni, helyesen Csáni talán) bementek gyalog körülnézni. Miután kijöttek mondták, hogy minden le van fagyva, és közben beszéltek telefonon az Arturo fiával, aki kijön, és megnézi, hogy engedi-e a munkát, de ez csak 10 körül derül majd ki, addig mindenki menjen, amerre lát. Luka mondta, hogy hív minket.
Valamikor 10 előtt már szóltak, hogy nem engedélyezik a munkát ma. Csak halkan jegyezném meg, hogy 2x mondták, hogy az Arturo fia, egyszer, hogy Rico, és egyszer egy M betűs nevet (talán Milan, de nem biztos), szóval nem vagyok bene biztos, hogy végül is ki mondta, hogy ma nincs meló. Ekkor döntöttünk úgy, hogy bemegyünk a belvárosba körülnézni. Indulás előtt mindenki tett-vett kicsit, én például varrtam! Óvodás korom óta nem volt ilyen. Talán egyszer a seregben, de az nem számít ugye… Meg kell, hogy mondjam, a tűbe cérnával való célzáshoz térlátás is kell, ami ugye nálam nem úgy működik, mint az átlagnál. Hát meg is volt az eredménye. Először még érzésből betaláltam a lyukba, másodszor azonban harcoltam vagy 10 percet… Rögtön utána szóltak, hogy van cérnabehúzó is a készletben…
Mire beértünk Caorle belvárosába, már verőfényes napsütés, és olvadás volt mindenfele, de azt láttuk, hogy a város számos pontján látható toronydaruk egyike sem mozdul, tehát nem csak minket (és a szomszéd építkezést) küldtek pihenni.
A város szép szerintem, és kifejezetten hangulatos, jellegzetesen mediterrán. Épp csak a szárítókötélen lógó vizes ruhák hiányoztak. Elég sok képet csináltam, és jó pár panorámát is, amiből sajnos nem mind sikerül jól. Érdekes viszont, hogy a városban levő torony tényleg ferde, és nem csak én fotóztam bénán. A város nem nagy, szerintem még Mohácsnál is lényegesen kisebb, és a lélekszáma egy méretesebb faluét sem éri el sejtéseim szerint. Teljesen nyilvánvalóan a turizmusra épül az egész város, az üzletek 80-90%-a zárva van. Sokat sétáltunk, délután volt, mire visszaértünk.
Délután csendes-pihenő, mindenki mást csinált, volt, aki evett, volt, aki aludt, én pedig Settlerseztem. Később páran (igazából páratlanul) elmentek megnézni a Penny-t. Jó sokáig voltak, és mikor visszajöttek, kiderült, hogy jóval olcsóbb, mint az a bolt, ahova eddig jártunk. Van olyan termék, ami 5-10%-kal kedvezőbb, de van, ami fél áron van. Viszont itt is átverik az embert állítólag. Tényleg figyelni kell…
Estére a kb. 30 centis hó kb. 5-10 centisre olvadt, és a folyamatos napsütésnek és szélcsendnek köszönhetően igazi latyakos, napos tavaszi napunk volt. Ha éjjel nem történik valami csúnyaság, akkor holnap már dolgozhatunk szerintem.
2010. március 10., szerda
Kényszerpihenő
Március 10.
Hiába reménykedtünk. Reggel szakadó hó, tomboló szél, é 5.35-től áramszünet ébresztett minket. Biztos, ami biztos, mi indulásra készen álltunk, azonban a várt hívás csak nem érkezett. 6.50-kor végül meguntam a várakozást, és felhívtam Lukát a mobilomról, és mondta, hogy 120km/h-s szél van, és esik a hó, tehát nem mehetünk dolgozni. A mai napunk tehát kényszerpihenőre sikeredett.
Ma leginkább csak döglöttem az ágyamon, és Settlers 3-aztam. Még jó, hogy indulás előtti nap felraktam, hátha lesz valamikor felesleges időm… A többiek sem csináltak ma sok mindent, unalmukban a legtöbben ettek, Gyula és Pali elmentek boltba.
Ekkor felhívta Éva a Gyulát, és közölte, hogy már csak vele hajlandó beszélni. Délután Skype-on ismét beszéltek, és megtudtam, hogy a szaromon hazudok, és lecigányozom az Olasz népet. Erre reagálnék.
A szarom, az ez a blog. Először gondoltam azt mondom, hogy ha nem tetszik (a szar szó gondolom ezt takarja), nem kell olvasni, azonban eszembe jutott, hogy Howard Stearnt is többen hallgatták gyűlöletből, mint szeretetből. Tiszteletben kell tartanom, hogy nem mindenkinek nyeri el a tetszését a blogom.
Hazudok, mert azt állítom valótlanul, hogy az volt megbeszélve (amikor Éva behívott ötünket és a Barkóczy Ferit megbeszélni a részleteket), hogy a februári egy hetet az Éva jön, és kifizeti nekünk, és ha otthonról küldünk valami cuccot, akkor azt Ő lehozza. Nem hazudni akarok, de így emlékszem én, és még rajtam kívül négy ember, akikkel együtt dolgozom. Ezt hívják kollektív rosszulemlékezésnek ezek szerint.
A cigányozásra utoljára térnék vissza, mert már nagyon unom a témát. Kiegészítettem a bejegyzést, mert valóban értelmezhető úgy is a szöveg, hogy az összel Olasz állampolgárra értettem. A kiegészítés: „FIGYELEM! AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA! A KÖVETKEZŐKBEN SZIGORÚAN A SAJÁT TAPASZTALATOM, ÉS FELINDULÁSOM ÍROM LE AZOKRÓL AZ OLASZ ÉPÍTŐMUNKÁSOK EGY RÉSZÉRŐL, AKIKKEL TALÁLKOZOM NAP-MINT-NAP! NEM A TELJES OLASZ TÁRSADALOMRA ÉRTENDŐK AZ OLVASOTTAK, CSAK ARRA, A PÁR MUNKÁSRA, AKI ILYET CSINÁL!” Így remélem senkit nem sértek meg, aki nem cigány módjára viselkedik. Pont ma mondták a többiek, hogy tegnap látták, ahogy bemegy a munkás a lépcső alá vizelni, majd később ott vakolt térdelve, és talán még bele is tenyerelt. Gratulálok neki, ügyes fiú. Amúgy kíváncsi lennék, hogy a Zoli mit reagálna, ha például Véménden pakolná le a hungarocellt a Sprinterről, és közben odajönne valaki, és a szeme láttára lehugyozná azt, amit 2 perc múlva be kellene vinnie, és még az arába is vigyorogna ezek után. Nem ismerem túl jól a Zolit, de szerintem olyan pofont adna neki, hogy két hétig süket lenne. Aki ilyet csinál (az az egy ember), számomra továbbra is cigány marad. Téma lezárva részemről.
Mindenesetre meg lettünk nyugtatva, hogy az Arturo látja a munkánkon, hogy még soha nem csináltunk ilyet (ha ez vicc akart lenni, mi nem nevettünk), de hajlani látszik az órabérre való átállásra, mert látja, hogy ha belejövünk, akkor menni fog. Pár perccel később megtudtuk, hogy a Bruno szerint gyorsabban dolgozunk, mint az Ő emberei. Holnap lesz elméletileg egy megbeszélés, és pénteken este talán már tudunk is valamit. Mellékesen jegyezném meg, hogy három hete is itt tartottunk, de azért letettünk valamit az asztalra, ami Évának jó tárgyalási alapot adhat, szóval már tényleg csak napok kérdése lehet, hogy ez az egész idegőrlő, agyrém bizonytalanság megszűnjön, és végre mindenki megnyugodjon. Megtudtuk, hogy a Zoli, és a Nyéki Feri jönnek (valószínűleg) vasárnap körülnézni.
Közben továbbra is fújt kint a szél, esett a hó. Délután öt után le is mentem a partra, ahol nagyon fújt a szél. Képek a szokásos helyen, a videók (2db) most már korhatár nélküliek. A látvány természetesen megint meg sem közelíti az élőben látottakat. Gyönyörűnek tartom továbbra is a tengert, és nagyon szép, ugyanakkor félelmetes a hullámzás. Alig várom, hogy olyan jó idő legyen, hogy simán lehessen egyet csobbanni.
Este próbáltam hívni Lukát a holnappal kapcsolatban, de nem vette fel, és nem jelzett vissza semmit, azonban nem hiszem, hogy kiengednek minket ilyen időben.
Hiába reménykedtünk. Reggel szakadó hó, tomboló szél, é 5.35-től áramszünet ébresztett minket. Biztos, ami biztos, mi indulásra készen álltunk, azonban a várt hívás csak nem érkezett. 6.50-kor végül meguntam a várakozást, és felhívtam Lukát a mobilomról, és mondta, hogy 120km/h-s szél van, és esik a hó, tehát nem mehetünk dolgozni. A mai napunk tehát kényszerpihenőre sikeredett.
Ma leginkább csak döglöttem az ágyamon, és Settlers 3-aztam. Még jó, hogy indulás előtti nap felraktam, hátha lesz valamikor felesleges időm… A többiek sem csináltak ma sok mindent, unalmukban a legtöbben ettek, Gyula és Pali elmentek boltba.
Ekkor felhívta Éva a Gyulát, és közölte, hogy már csak vele hajlandó beszélni. Délután Skype-on ismét beszéltek, és megtudtam, hogy a szaromon hazudok, és lecigányozom az Olasz népet. Erre reagálnék.
A szarom, az ez a blog. Először gondoltam azt mondom, hogy ha nem tetszik (a szar szó gondolom ezt takarja), nem kell olvasni, azonban eszembe jutott, hogy Howard Stearnt is többen hallgatták gyűlöletből, mint szeretetből. Tiszteletben kell tartanom, hogy nem mindenkinek nyeri el a tetszését a blogom.
Hazudok, mert azt állítom valótlanul, hogy az volt megbeszélve (amikor Éva behívott ötünket és a Barkóczy Ferit megbeszélni a részleteket), hogy a februári egy hetet az Éva jön, és kifizeti nekünk, és ha otthonról küldünk valami cuccot, akkor azt Ő lehozza. Nem hazudni akarok, de így emlékszem én, és még rajtam kívül négy ember, akikkel együtt dolgozom. Ezt hívják kollektív rosszulemlékezésnek ezek szerint.
A cigányozásra utoljára térnék vissza, mert már nagyon unom a témát. Kiegészítettem a bejegyzést, mert valóban értelmezhető úgy is a szöveg, hogy az összel Olasz állampolgárra értettem. A kiegészítés: „FIGYELEM! AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA! A KÖVETKEZŐKBEN SZIGORÚAN A SAJÁT TAPASZTALATOM, ÉS FELINDULÁSOM ÍROM LE AZOKRÓL AZ OLASZ ÉPÍTŐMUNKÁSOK EGY RÉSZÉRŐL, AKIKKEL TALÁLKOZOM NAP-MINT-NAP! NEM A TELJES OLASZ TÁRSADALOMRA ÉRTENDŐK AZ OLVASOTTAK, CSAK ARRA, A PÁR MUNKÁSRA, AKI ILYET CSINÁL!” Így remélem senkit nem sértek meg, aki nem cigány módjára viselkedik. Pont ma mondták a többiek, hogy tegnap látták, ahogy bemegy a munkás a lépcső alá vizelni, majd később ott vakolt térdelve, és talán még bele is tenyerelt. Gratulálok neki, ügyes fiú. Amúgy kíváncsi lennék, hogy a Zoli mit reagálna, ha például Véménden pakolná le a hungarocellt a Sprinterről, és közben odajönne valaki, és a szeme láttára lehugyozná azt, amit 2 perc múlva be kellene vinnie, és még az arába is vigyorogna ezek után. Nem ismerem túl jól a Zolit, de szerintem olyan pofont adna neki, hogy két hétig süket lenne. Aki ilyet csinál (az az egy ember), számomra továbbra is cigány marad. Téma lezárva részemről.
Mindenesetre meg lettünk nyugtatva, hogy az Arturo látja a munkánkon, hogy még soha nem csináltunk ilyet (ha ez vicc akart lenni, mi nem nevettünk), de hajlani látszik az órabérre való átállásra, mert látja, hogy ha belejövünk, akkor menni fog. Pár perccel később megtudtuk, hogy a Bruno szerint gyorsabban dolgozunk, mint az Ő emberei. Holnap lesz elméletileg egy megbeszélés, és pénteken este talán már tudunk is valamit. Mellékesen jegyezném meg, hogy három hete is itt tartottunk, de azért letettünk valamit az asztalra, ami Évának jó tárgyalási alapot adhat, szóval már tényleg csak napok kérdése lehet, hogy ez az egész idegőrlő, agyrém bizonytalanság megszűnjön, és végre mindenki megnyugodjon. Megtudtuk, hogy a Zoli, és a Nyéki Feri jönnek (valószínűleg) vasárnap körülnézni.
Közben továbbra is fújt kint a szél, esett a hó. Délután öt után le is mentem a partra, ahol nagyon fújt a szél. Képek a szokásos helyen, a videók (2db) most már korhatár nélküliek. A látvány természetesen megint meg sem közelíti az élőben látottakat. Gyönyörűnek tartom továbbra is a tengert, és nagyon szép, ugyanakkor félelmetes a hullámzás. Alig várom, hogy olyan jó idő legyen, hogy simán lehessen egyet csobbanni.
Este próbáltam hívni Lukát a holnappal kapcsolatban, de nem vette fel, és nem jelzett vissza semmit, azonban nem hiszem, hogy kiengednek minket ilyen időben.
2010. március 9., kedd
Tempo di Merda
Március 9.
A cím annyit jelent, hogy szar idő. A mai nap ugyanis egész nap viharos erejű szél fújt, és 5°C-nál nem is volt melegebb egész nap. Volt itt már -3°C is, de akkor nem fújt a szél. Ma viszont nagyon. A kezem annyira kicsípte, hogy piros foltok jelentek meg rajta, amik ráadásul „égetően” fájnak. Még jó, hogy hoztam kézkrémet, ami alkalmazása után már nem is érzem. Kár, hogy az elő adagot gyakorlatilag kevesebb, mint 1 perc alatt beszívta a bőröm. Labellót viszont sajnos nem hoztam, pedig a szám is megsínylette a mai napot.
Lukával ma nem sokat beszélgettem, de megkérdeztem, hogy náluk ez természetes-e, hogy a munkások mindenhova odapisilnek. Először kérdezte, hogy ki volt az, amire természetesen csak annyit mondtam, hogy legalább 5-6 embert láttam már, de nem akarok senkire rámutatni. Olaszországban, a Cosa Nostra hazájában (halgatás mindörökké, vagy halálig, egy ismeretterjesztő műsorban láttam, remélem jól emlékszem), nem hiszem, hogy jó pont, ha az ember mutogat. Mindenesetre mondta, hogy az építőmunkások csinálják, és elég undorító. Legalábbis, ha jól vettem ki a szavaiból, mert ő egy szinttel feljebb volt egy állványon, de úgy fújt a szél, hogy alig értettük egymást. Nem is erőltettem tovább a témát, mentem a dolgomra. Megnyugtató, hogy nem csak én háborodom fel a téma kapcsán, hanem a helyiek is, legalábbis akinek több IQ-ja van, mint foga.
Napközben nem igazán történt semmi. A munka végén azonban jött Luka, és mondta, hogy Olaszország másik részén már esik a hó, és holnapra ide is jelentős havat mondanak. Elkérte a telefonszámom, hogy reggel fel tudjon hívni, ugyanis lehet, hogy ők nem jönnek. Az időjárástól függően három lehetőség van.
1. Mind dolgozunk szokás szerint – ez volna a legjobb.
2. Ők nem jönnek, de mi jöhetünk, ugyanis már van saját kulcsunk (Chiave) – ez már kevésbé jó, de azért megbeszéltük, hogy miket tudunk csinálni ebben az esetben.
3. Mi sem mehetünk dolgozni – értelemszerűen nekünk (is) ez a legrosszabb.
Most mindenki reménykedik, hogy az idő javul.
Este a Skype-olások után azért én még dolgoztam kicsit, segítettem a helyettesemnek (utódomnak?) egy túl régóta húzódó ügyben tisztán látnia. A helyzet egyszerűségét jól tükrözi, hogy több mint fél órán át írtam a válasz-e-mailt.
A cím annyit jelent, hogy szar idő. A mai nap ugyanis egész nap viharos erejű szél fújt, és 5°C-nál nem is volt melegebb egész nap. Volt itt már -3°C is, de akkor nem fújt a szél. Ma viszont nagyon. A kezem annyira kicsípte, hogy piros foltok jelentek meg rajta, amik ráadásul „égetően” fájnak. Még jó, hogy hoztam kézkrémet, ami alkalmazása után már nem is érzem. Kár, hogy az elő adagot gyakorlatilag kevesebb, mint 1 perc alatt beszívta a bőröm. Labellót viszont sajnos nem hoztam, pedig a szám is megsínylette a mai napot.
Lukával ma nem sokat beszélgettem, de megkérdeztem, hogy náluk ez természetes-e, hogy a munkások mindenhova odapisilnek. Először kérdezte, hogy ki volt az, amire természetesen csak annyit mondtam, hogy legalább 5-6 embert láttam már, de nem akarok senkire rámutatni. Olaszországban, a Cosa Nostra hazájában (halgatás mindörökké, vagy halálig, egy ismeretterjesztő műsorban láttam, remélem jól emlékszem), nem hiszem, hogy jó pont, ha az ember mutogat. Mindenesetre mondta, hogy az építőmunkások csinálják, és elég undorító. Legalábbis, ha jól vettem ki a szavaiból, mert ő egy szinttel feljebb volt egy állványon, de úgy fújt a szél, hogy alig értettük egymást. Nem is erőltettem tovább a témát, mentem a dolgomra. Megnyugtató, hogy nem csak én háborodom fel a téma kapcsán, hanem a helyiek is, legalábbis akinek több IQ-ja van, mint foga.
Napközben nem igazán történt semmi. A munka végén azonban jött Luka, és mondta, hogy Olaszország másik részén már esik a hó, és holnapra ide is jelentős havat mondanak. Elkérte a telefonszámom, hogy reggel fel tudjon hívni, ugyanis lehet, hogy ők nem jönnek. Az időjárástól függően három lehetőség van.
1. Mind dolgozunk szokás szerint – ez volna a legjobb.
2. Ők nem jönnek, de mi jöhetünk, ugyanis már van saját kulcsunk (Chiave) – ez már kevésbé jó, de azért megbeszéltük, hogy miket tudunk csinálni ebben az esetben.
3. Mi sem mehetünk dolgozni – értelemszerűen nekünk (is) ez a legrosszabb.
Most mindenki reménykedik, hogy az idő javul.
Este a Skype-olások után azért én még dolgoztam kicsit, segítettem a helyettesemnek (utódomnak?) egy túl régóta húzódó ügyben tisztán látnia. A helyzet egyszerűségét jól tükrözi, hogy több mint fél órán át írtam a válasz-e-mailt.
2010. március 8., hétfő
Tipikus hétfő
Március 8.
Mint a címből is sejthetitek, nem a mai nap lesz a kedvencem.
Reggel 2 perccel az ébresztőm (a telefonom) előtt ébredtem, de már akkor tudtam, hogy hétfő van. Reggeli KV, készülődés, új, fehér ruha felhúzása, munkába menet. Gyorsan csináltattam is egy képet a ruhámról, mert tudtam, a fehér nem sokáig maradhat valóban fehér.
Délelőtt a szombati falat dűbeleztem Luka kérésére, ugyanis annak mielőbb kész kell lennie, mert erősen szabálytalan az állvány, és 3000€ büntetés jár érte, ha észreveszik egy ellenőrzéskor. Olyan is az állvány. Kileng, mint a TV-torony. Közben a többiek folytatták a hálózást, és az egyik rész pont olyan, hogy az összekötő-folyosóról nem lehet elérni és állvány nincs. Muszájból két padlót raktunk a TV-torony kilengésű állvány, és a terasz közé, és a Pali így dolgozott. Hogy ne legyen baj, erre az időre nekem abba kellett hagyni a munkát az állványon, mert, ahogy nyomom a fúrót a falra, nagyon mozog. Hát mondom, ha én ezt a klubban elmesélem, nem hiszik el nekem, ezért gyorsan lefotóztam, ahogy másfél emelet magasan két padlón állva kell dolgoznia.
Délután, míg az általam dűbelezett falon hálóztak a többiek, én a másik szabálytalan állványon dolgoztam. Ha az előző kilengett, egy egyenesen zászlóként lebegett. Ez a fúrás irányával ellentétes általam kifejtett tolóerőt ugyan jól viselte, viszont ha kicsit arrébbmentem, úgy dülöngélt, mint egy részeg keljfeljancsi. Remek volt.
Természetesen közben jött Luka, hogy ez, meg az, jött egy öreg, hogy ami a lépcsőn van állvány, azt le kellene bontani. Azt hiszem, kezdem alapjaiban érteni az olasz beszédet, mert az öreg is csak olaszul beszélt, és értettem (mondjuk elég egyértelmű volt), azonban magam is meglepődtem, mikor két fiatalember beállított, és a tőlem nem messze (szabályos, ám csapnivaló) állványon dolgozó Palihoz és Tibihez szóltak, és kristály tisztán értettem mindent. Először szépen udvariasan jó napot kívántak (nem ám csak Ciao, hanem Bon giorno), és közölték, hogy Rico-t keresik. Már épp elkezdtem gondolkozni, hogy hogyan is szóljak nekik pár méterrel arrébbról, hogy ők is értsenek engem, mikor jött egy munkás (akivel már egyszer letisztáztam, hogy magyarok vagyunk, és sajnos nem értjük az olaszt), és mondta nekik, hogy Ők (Tibi és Pali) nem beszélnek olaszul (szó szerint azt mondta, hogy nem értik az olaszt), és megkérdezte, hogy tud-e segíteni. A két srác elmondta neki, hogy ők Rico-t keresik, aki a Bruno fia. Ekkor távoztak. Ez volt talán a nap legkellemesebb része, mikor ráeszméltem, hogy gyakorlatilag mindent értettem. Kifejezni ugyan még nem tudom magam, mert nulla a szókincsem, de akkor is jó érzés volt. Megy ez lassan, mint kómából ébredt embernek a hosszútávfutás.
Meló után sajnos megtudtuk, hogy megint nem tudtunk meg semmit. Bruno ma és holnap még nem elérhető, de csütörtökön amúgy is beszél Éva Arturoval, és akkor már biztos lesz eredmény. Már nagyon várjuk, mert mi csak hajtunk, teljesítünk a lehetőségeknek megfelelően maximálisan, az anyagi vonzatát viszont még nem tudjuk. De legalább már tudjuk, hogy csütörtökön tudni fogjuk, addig pedig már fél lábon is kibírjuk. De remélem ez a csütörtök már tényleg a legvégső határidő, különben egyszerűen sírva fakadok, és Nutellás kiskanállal a jobb fülemben, zokniban és boxeralsóban énekelve fogok úszni a tengerben elkeseredettségemben. Na jó azt azért nem, de tényleg megöli az ember idegeit a jelenlegi bizonytalanság…
Kaptam továbbá egy e-mailt, hogy miért írok csúnyát az olaszokról. Itt szeretnék minden olasz-szimpatizánstól (vagy olasztól) elnézést kérni, de hát, ugye akinek nem inge ne vegye magára. De! Továbbra is ragaszkodom ahhoz a véleményemhez, hogy aki odahugyozik, ahol dolgozik, az egy utolsó tróger paraszt cigány! Márpedig itt az építkezésen levő emberek minimum 70%-a ezt csinálja! Ez undorító, felháborító, és minden egyéb felkiáltó-szó! Úgy döntöttem, holnap megkérdezem Lukát, hogy ez tényleg így szokás, és ha igen, akkor csak az építőiparban, és ha nem, akkor mit szokás ilyenkor reagálni? Ugyanis most este, mikor megbeszéltük a többiekkel a nagy harci helyzetet, mondták, hogy az öreg, aki mellettünk dolgozik (és szólt, hogy bontsuk le az állványt), ma is odahugyozott, ahol mi talán épp holnap fogunk dolgozni, és ahol ő nemrég még tevékenykedett. Mondtam is a többieknek, hogy én simán hozzávágtam volna valamit, ha látom. Mindenesetre, ha Luka holnap azt mondja, hogy ez errefelé normális, akkor simán körbehugyozom az egész építkezést! Na jó, nem, mert én készakarva sem tudok ilyen ***---síííp---*** lenni. De ez akkor is undorító…
Gyűlölöm a hétfőket, mondtam már? Pláne, hogy a készleteim is erősen kifogyóban kezdenek lenni. Először elfogyott a sajtom, aztán a margarinom, és reggel az utolsó szelet szalámim is lecsúszott a torkomon. Azt is muszáj lesz vennem. Pedig az legalább drága is, bár a margarin is majdnem kétszer annyiba került, mint otthon, de a sajt sem olcsóbb itt. …és ismét elérkeztünk a pénz-kérdéshez… Ez a legnagyobb baj, hogy az ember már kajálni sem tud, hogy ne az jusson az eszébe, hogy vajon vehet-e egy fél rúd szalámit, mert nem tudja, hogy megengedheti-e magának. Ennél még az is jobb, ha tudom, hogy nincs pénzem, mert akkor tudom, hogy mire számítsak. De nem ismétlem tovább magam…
Szeretném inkább megragadni az alkalmat, hogy diszkriminatív módon minden nőnemű olvasómat két virtuális puszival ellássak! BOLDOG NŐNAPOT MINDEN KEDVES HÖLGY OLVASÓMNAK!
Mint a címből is sejthetitek, nem a mai nap lesz a kedvencem.
Reggel 2 perccel az ébresztőm (a telefonom) előtt ébredtem, de már akkor tudtam, hogy hétfő van. Reggeli KV, készülődés, új, fehér ruha felhúzása, munkába menet. Gyorsan csináltattam is egy képet a ruhámról, mert tudtam, a fehér nem sokáig maradhat valóban fehér.
Délelőtt a szombati falat dűbeleztem Luka kérésére, ugyanis annak mielőbb kész kell lennie, mert erősen szabálytalan az állvány, és 3000€ büntetés jár érte, ha észreveszik egy ellenőrzéskor. Olyan is az állvány. Kileng, mint a TV-torony. Közben a többiek folytatták a hálózást, és az egyik rész pont olyan, hogy az összekötő-folyosóról nem lehet elérni és állvány nincs. Muszájból két padlót raktunk a TV-torony kilengésű állvány, és a terasz közé, és a Pali így dolgozott. Hogy ne legyen baj, erre az időre nekem abba kellett hagyni a munkát az állványon, mert, ahogy nyomom a fúrót a falra, nagyon mozog. Hát mondom, ha én ezt a klubban elmesélem, nem hiszik el nekem, ezért gyorsan lefotóztam, ahogy másfél emelet magasan két padlón állva kell dolgoznia.
Délután, míg az általam dűbelezett falon hálóztak a többiek, én a másik szabálytalan állványon dolgoztam. Ha az előző kilengett, egy egyenesen zászlóként lebegett. Ez a fúrás irányával ellentétes általam kifejtett tolóerőt ugyan jól viselte, viszont ha kicsit arrébbmentem, úgy dülöngélt, mint egy részeg keljfeljancsi. Remek volt.
Természetesen közben jött Luka, hogy ez, meg az, jött egy öreg, hogy ami a lépcsőn van állvány, azt le kellene bontani. Azt hiszem, kezdem alapjaiban érteni az olasz beszédet, mert az öreg is csak olaszul beszélt, és értettem (mondjuk elég egyértelmű volt), azonban magam is meglepődtem, mikor két fiatalember beállított, és a tőlem nem messze (szabályos, ám csapnivaló) állványon dolgozó Palihoz és Tibihez szóltak, és kristály tisztán értettem mindent. Először szépen udvariasan jó napot kívántak (nem ám csak Ciao, hanem Bon giorno), és közölték, hogy Rico-t keresik. Már épp elkezdtem gondolkozni, hogy hogyan is szóljak nekik pár méterrel arrébbról, hogy ők is értsenek engem, mikor jött egy munkás (akivel már egyszer letisztáztam, hogy magyarok vagyunk, és sajnos nem értjük az olaszt), és mondta nekik, hogy Ők (Tibi és Pali) nem beszélnek olaszul (szó szerint azt mondta, hogy nem értik az olaszt), és megkérdezte, hogy tud-e segíteni. A két srác elmondta neki, hogy ők Rico-t keresik, aki a Bruno fia. Ekkor távoztak. Ez volt talán a nap legkellemesebb része, mikor ráeszméltem, hogy gyakorlatilag mindent értettem. Kifejezni ugyan még nem tudom magam, mert nulla a szókincsem, de akkor is jó érzés volt. Megy ez lassan, mint kómából ébredt embernek a hosszútávfutás.
Meló után sajnos megtudtuk, hogy megint nem tudtunk meg semmit. Bruno ma és holnap még nem elérhető, de csütörtökön amúgy is beszél Éva Arturoval, és akkor már biztos lesz eredmény. Már nagyon várjuk, mert mi csak hajtunk, teljesítünk a lehetőségeknek megfelelően maximálisan, az anyagi vonzatát viszont még nem tudjuk. De legalább már tudjuk, hogy csütörtökön tudni fogjuk, addig pedig már fél lábon is kibírjuk. De remélem ez a csütörtök már tényleg a legvégső határidő, különben egyszerűen sírva fakadok, és Nutellás kiskanállal a jobb fülemben, zokniban és boxeralsóban énekelve fogok úszni a tengerben elkeseredettségemben. Na jó azt azért nem, de tényleg megöli az ember idegeit a jelenlegi bizonytalanság…
Kaptam továbbá egy e-mailt, hogy miért írok csúnyát az olaszokról. Itt szeretnék minden olasz-szimpatizánstól (vagy olasztól) elnézést kérni, de hát, ugye akinek nem inge ne vegye magára. De! Továbbra is ragaszkodom ahhoz a véleményemhez, hogy aki odahugyozik, ahol dolgozik, az egy utolsó tróger paraszt cigány! Márpedig itt az építkezésen levő emberek minimum 70%-a ezt csinálja! Ez undorító, felháborító, és minden egyéb felkiáltó-szó! Úgy döntöttem, holnap megkérdezem Lukát, hogy ez tényleg így szokás, és ha igen, akkor csak az építőiparban, és ha nem, akkor mit szokás ilyenkor reagálni? Ugyanis most este, mikor megbeszéltük a többiekkel a nagy harci helyzetet, mondták, hogy az öreg, aki mellettünk dolgozik (és szólt, hogy bontsuk le az állványt), ma is odahugyozott, ahol mi talán épp holnap fogunk dolgozni, és ahol ő nemrég még tevékenykedett. Mondtam is a többieknek, hogy én simán hozzávágtam volna valamit, ha látom. Mindenesetre, ha Luka holnap azt mondja, hogy ez errefelé normális, akkor simán körbehugyozom az egész építkezést! Na jó, nem, mert én készakarva sem tudok ilyen ***---síííp---*** lenni. De ez akkor is undorító…
Gyűlölöm a hétfőket, mondtam már? Pláne, hogy a készleteim is erősen kifogyóban kezdenek lenni. Először elfogyott a sajtom, aztán a margarinom, és reggel az utolsó szelet szalámim is lecsúszott a torkomon. Azt is muszáj lesz vennem. Pedig az legalább drága is, bár a margarin is majdnem kétszer annyiba került, mint otthon, de a sajt sem olcsóbb itt. …és ismét elérkeztünk a pénz-kérdéshez… Ez a legnagyobb baj, hogy az ember már kajálni sem tud, hogy ne az jusson az eszébe, hogy vajon vehet-e egy fél rúd szalámit, mert nem tudja, hogy megengedheti-e magának. Ennél még az is jobb, ha tudom, hogy nincs pénzem, mert akkor tudom, hogy mire számítsak. De nem ismétlem tovább magam…
Szeretném inkább megragadni az alkalmat, hogy diszkriminatív módon minden nőnemű olvasómat két virtuális puszival ellássak! BOLDOG NŐNAPOT MINDEN KEDVES HÖLGY OLVASÓMNAK!
2010. március 7., vasárnap
Pihenőnap
Március 7.
Ma gyakorlatilag mást nem csináltam, csak pihentem. Reggel majdnem 8-ig aludtam, reggeliztem, utána Settlers 3-aztam, összesöpörtem a koszt a szobámban, a lépcsőn, és a földszinten, majd kezdődtek a Skype-olások.
Délután jelentkezett Éva is, és megtudtuk, hogy nem tudtunk meg semmit. Gyakorlatilag ugyan ott vagyunk, mint alig két hete. Mindenesetre Bruno ma hazaért a nyaralásból, és elméletileg holnap megbeszélik a részleteket Éváékkal, hogy akkor mi most tulajdonképpen mennyit is keresünk. Lassan már tényleg nem volna rossz tudni, hogy mi a helyzet.
Nyilvánvalóan Éváéknak, nekünk, sőt még az olaszoknak is – tehát mindannyiunknak – az az érdekünk, hogy jól járjunk. Ha ugyanis mi nem járunk jól, nem fogunk teljesíteni, akkor viszont Éva nem kapja meg a pénzét, tehát mi sem, viszont az olaszok sem készülnek el a munkával, amiért talán még ködbért is felszámolnak nekik, és máris mindenki rosszul járt. Egyenlőre tehát mi nem tehetünk mást, mint hajtunk, mint a megkötözött marhák (ahogy apám szokta mondani), és csináljuk amit kell, ezzel jó alkupozíciót biztosítva Évának.
Bár, ma megtudtuk, hogy a nagyfőnök (Arturo) szerint jól dolgozunk, csak lassan… Ehhez képest akárki megy el az építésen levők közül, és néz rá a napi teljesítményünkre, mind elismerően bólogat. Mondjuk az eredeti 20 négyzetméteres teljesítménynek jó, ha a felét elérjük, de a feladat is merőben más, mint amiről szó volt. Eredetileg ugyanis az volt a kiindulópont, hogy gyakorlatilag homogén felületet kell hungarocelleznünk, dűbeleznünk és behálóznunk. Ehhez képest a felület homogénnek, „haladósnak” még véletlenül sem nevezhető, sok mellékes feladatot kell ellátnunk, nem elég a hálót beágyaznunk, még le is kell glettelnünk, az állványzat nem hogy nem professzionális, de sokszor még a magyar átlagot sem üti meg, a legtöbb helyen alul el kell hagynunk 20-80 cm-t, mert ott még más dolgozni fog, és utána kell majd oda darabokat beszabnunk, satöbbi. Mostanában megcsináltunk a belső részt, ami azért felfelé húzza a teljesítményünk, és ezt a nagyfőnök szerintem még nem is látta, de itt is el kellett hagynunk alul sokat. Amint elkezdjük alulra beszabni a hiányokat, az átlagunk rohamosan zuhanni fog, és még a 10nm/főt sem éri majd el sejtésem szerint. A legnagyobb baj az, hogy mielőtt ki lett alkudva az ár, nem jött ide senki – szerintem –, és nem mérte fel rendesen az elvégzendő feladatot. De még csak pontos felmérés sem kellett volna (mint egyébként minden egyéb esetben szokás), mert ha a Zoli ránéz közelről a házra, rögtön tudta volna, hogy ezt ilyen felületen, ennyi egyéb aprósággal nem lehet teljesíteni. A helyi munkafolyamatokról sem ártott volna kérdezni, mert például otthon úgy szokás, hogy alul kék hungarocellel kezdünk, és arra nyugodtan mehet a beton is akár, és akkor mi sem hagyunk el olyan részeket, ahova később vissza kell menni.
Mindenesetre holnap is folytatjuk a munkát. Igaz, már nem a szürke, hanem a fehér melósruhánkban, előbbieket ugyanis Pali kimosta. Köszönet érte!
Ebédre a Gyula levest, vacsorára a Pali tejberizst csináltak, szóval ma igazán el voltunk kényeztetve.
Egész nap a 18.00-kor kezdődő WTCC futamot vártam. Hiába. Ugyanis nálunk német EuroSport van, és az idióta németek (megnéztem, egyedül ők) valami hülye kézilabda mérkőzés miatt, csak 19.45-től – felvételről (!) – közvetítik azt. Hát nem voltam boldog. Mindenesetre Norbi kárpótolt a várakozásért, az első futamon 10. (1 pont), a másodikon 9. (2 pont) lett! Ez hatalmas teljesítmény, különösen, ha igaz, hogy a tegnapi kisodródásakor leszakadt a diffúzor (tudod, a Formula 1-ben is az adta tavaly az irreális előnyt néhány versenyzőnek), és ma Norbi az nélkül szállt harcba. A dupla versenyre tartogattam a dupla söröm, aminek teljesen sör íze volt, és úgy fest, a doboz is dupla volt, mert bizony alig bírtam összegyűrni, sőt, tejesen nem is bírtam. A cigányok biztos csak ilyet innának, ha tudnák, hogy a doboz fémjének mekkora tömege van, amit el lehet adni a MÉHben!
Gratulálunk Norbi!
Ma gyakorlatilag mást nem csináltam, csak pihentem. Reggel majdnem 8-ig aludtam, reggeliztem, utána Settlers 3-aztam, összesöpörtem a koszt a szobámban, a lépcsőn, és a földszinten, majd kezdődtek a Skype-olások.
Délután jelentkezett Éva is, és megtudtuk, hogy nem tudtunk meg semmit. Gyakorlatilag ugyan ott vagyunk, mint alig két hete. Mindenesetre Bruno ma hazaért a nyaralásból, és elméletileg holnap megbeszélik a részleteket Éváékkal, hogy akkor mi most tulajdonképpen mennyit is keresünk. Lassan már tényleg nem volna rossz tudni, hogy mi a helyzet.
Nyilvánvalóan Éváéknak, nekünk, sőt még az olaszoknak is – tehát mindannyiunknak – az az érdekünk, hogy jól járjunk. Ha ugyanis mi nem járunk jól, nem fogunk teljesíteni, akkor viszont Éva nem kapja meg a pénzét, tehát mi sem, viszont az olaszok sem készülnek el a munkával, amiért talán még ködbért is felszámolnak nekik, és máris mindenki rosszul járt. Egyenlőre tehát mi nem tehetünk mást, mint hajtunk, mint a megkötözött marhák (ahogy apám szokta mondani), és csináljuk amit kell, ezzel jó alkupozíciót biztosítva Évának.
Bár, ma megtudtuk, hogy a nagyfőnök (Arturo) szerint jól dolgozunk, csak lassan… Ehhez képest akárki megy el az építésen levők közül, és néz rá a napi teljesítményünkre, mind elismerően bólogat. Mondjuk az eredeti 20 négyzetméteres teljesítménynek jó, ha a felét elérjük, de a feladat is merőben más, mint amiről szó volt. Eredetileg ugyanis az volt a kiindulópont, hogy gyakorlatilag homogén felületet kell hungarocelleznünk, dűbeleznünk és behálóznunk. Ehhez képest a felület homogénnek, „haladósnak” még véletlenül sem nevezhető, sok mellékes feladatot kell ellátnunk, nem elég a hálót beágyaznunk, még le is kell glettelnünk, az állványzat nem hogy nem professzionális, de sokszor még a magyar átlagot sem üti meg, a legtöbb helyen alul el kell hagynunk 20-80 cm-t, mert ott még más dolgozni fog, és utána kell majd oda darabokat beszabnunk, satöbbi. Mostanában megcsináltunk a belső részt, ami azért felfelé húzza a teljesítményünk, és ezt a nagyfőnök szerintem még nem is látta, de itt is el kellett hagynunk alul sokat. Amint elkezdjük alulra beszabni a hiányokat, az átlagunk rohamosan zuhanni fog, és még a 10nm/főt sem éri majd el sejtésem szerint. A legnagyobb baj az, hogy mielőtt ki lett alkudva az ár, nem jött ide senki – szerintem –, és nem mérte fel rendesen az elvégzendő feladatot. De még csak pontos felmérés sem kellett volna (mint egyébként minden egyéb esetben szokás), mert ha a Zoli ránéz közelről a házra, rögtön tudta volna, hogy ezt ilyen felületen, ennyi egyéb aprósággal nem lehet teljesíteni. A helyi munkafolyamatokról sem ártott volna kérdezni, mert például otthon úgy szokás, hogy alul kék hungarocellel kezdünk, és arra nyugodtan mehet a beton is akár, és akkor mi sem hagyunk el olyan részeket, ahova később vissza kell menni.
Mindenesetre holnap is folytatjuk a munkát. Igaz, már nem a szürke, hanem a fehér melósruhánkban, előbbieket ugyanis Pali kimosta. Köszönet érte!
Ebédre a Gyula levest, vacsorára a Pali tejberizst csináltak, szóval ma igazán el voltunk kényeztetve.
Egész nap a 18.00-kor kezdődő WTCC futamot vártam. Hiába. Ugyanis nálunk német EuroSport van, és az idióta németek (megnéztem, egyedül ők) valami hülye kézilabda mérkőzés miatt, csak 19.45-től – felvételről (!) – közvetítik azt. Hát nem voltam boldog. Mindenesetre Norbi kárpótolt a várakozásért, az első futamon 10. (1 pont), a másodikon 9. (2 pont) lett! Ez hatalmas teljesítmény, különösen, ha igaz, hogy a tegnapi kisodródásakor leszakadt a diffúzor (tudod, a Formula 1-ben is az adta tavaly az irreális előnyt néhány versenyzőnek), és ma Norbi az nélkül szállt harcba. A dupla versenyre tartogattam a dupla söröm, aminek teljesen sör íze volt, és úgy fest, a doboz is dupla volt, mert bizony alig bírtam összegyűrni, sőt, tejesen nem is bírtam. A cigányok biztos csak ilyet innának, ha tudnák, hogy a doboz fémjének mekkora tömege van, amit el lehet adni a MÉHben!
Gratulálunk Norbi!
2010. március 6., szombat
14. nap
Március 6.
Ma kerek 2 hete, hogy itt vagyunk.
A meló eseménytelen volt, délelőtt még volt több csapat is az építkezésen, délután viszont már csak mi. Amit fontos megjegyeznem, hogy Dzsánni nem is Gianni, hanem valójában Luciano (már ha így írják), és gondolom, ebből jön a Ciani azaz Csánni becenév – mert ugye nekem így mutatkozott be.
Egészségügyi körképem két hét elteltével: az elmúlt 14 nap alatt biztosan nem fogytam egy kilót sem, de legalább az a rengeteg babkonzerv, amit eszek dolgozik rendesen. A jobb könyököm ma már jobban volt, tegnap azonban még meglehetősen fájt. A jobb kezem Vital-pontja (hüvelyk és mutatóujj közötti rész a kézfejen) egyre siralmasabb. Nem tudom, hogy izomláz-e, vagy valami más, de ma fúrás közben már minden második-harmadik lyuk után nyújtanom kellett, de az egy éve eltört kisujjcsontom körüli izmok is néha jelzik, hogy néha nem bírják a tempót. Szóval fájogat a tenyerem, kifejezetten (egykezes) fúráskor, viszont érezhetően erősödött a szorításom. Ha már erősödés, a jobb bicepszem ilyen kemény még sose volt. Kár, hogy a bal kezem nem tudom annyit használni, mert így még a végén a jobb és bal oldalam egymáshoz képest olyan lesz, mint Quasimodóé. Az anyaghordást, és a lépcsőzést (a szálláson is) a combjaim sínylik leginkább, este, mikor utoljára felmegyek, már leginkább csak a tudat visz fel, hogy mindjárt vízszintben leszek. A bakancsom továbbra is remek, de a talpam sem maradt ki a terhelésekkel járó érzésekből, kifejezetten miután létrán, vagy fél lábon kell állnom. A derekam tragikus helyzetéről talán már írtam, nos, azóta valamivel jobb a szituáció, de még mindig ropog és fájogat, ami nem csak az anyaghordásnak, de (leginkább) az ágyamnak (és a még rosszabb székeknek) „köszönhető”. De legalább a hátamon az izmok is kezdenek sajogni. De mindközül a legrosszabb talán az orrom. A keverésnek köszönhetően estére gyakorlatilag fika helyett ragaszó van benne, ami nem tesz jó a sebeknek, amik odabent vannak, ráadásul az orrszőröket is húzzák, ami miatt fújási vagy piszkálási kényszer jön az emberre, mert nagyon rossz. Ja, és ma (a múltkor kilyukasztott) körmöm lenőtt addig, hogy be tudjon szakadni, ami szintén erősen hátráltató tudott lenni. Nem fáj, csak mindenbe beakadt, ami a továbbtépés esélyét hordozza magában, az viszont már tényleg fájdalmas tud lenni. Majd elfelejtettem, hogy annyira ki van száradva a pornak és ragasztónak köszönhetően mindkét kézfejem, hogy a bőr hajlamos égő érzéssel fájni. Tegnap is és ma is bekentem kézkrémmel, most már csak akkor fáj, ha rendesen mozgatom. A fejemnek eddig semmi baja, de ha így folytatom mindennek a lefejelését, akkor hamarosan több fogam lesz, mint IQ-m. Asszem már csak egy szervemről nem beszéltem, de annak „csak” az otthoni környezet hiányzik. Azt hiszem erre mondják, hogy nem szokta a cigány (lova) a szántást.
Ezeket leszámítva minden rendben. Már csak azt kellene tudnunk, hogy mennyit keresünk, és teljességgel sínen leszünk. Évának ugyanis még semmi híre. Talán majd holnap.
Megnéztük Norbi idei első futamát, és innen is gratulálok neki! Új számára még az autó, ezen a pályán még nem is járt, és így is 10. helyről indul holnap! Drukkolunk!
Mellesleg elég vicces németül nézni az EuroSportot, és hallgatni, ahogy Micselicsnek meg Miselishnek ejti szegény Norbi nevét. De legalább megdicsérte, hogy milyen szimpatikus srác.
Csináltam ma is pár képet, majd holnap este felrakom azokat is, ma ugyanis lent maradt a fényképezőgép, és már lusta vagyok lemenni…
Ma kerek 2 hete, hogy itt vagyunk.
A meló eseménytelen volt, délelőtt még volt több csapat is az építkezésen, délután viszont már csak mi. Amit fontos megjegyeznem, hogy Dzsánni nem is Gianni, hanem valójában Luciano (már ha így írják), és gondolom, ebből jön a Ciani azaz Csánni becenév – mert ugye nekem így mutatkozott be.
Egészségügyi körképem két hét elteltével: az elmúlt 14 nap alatt biztosan nem fogytam egy kilót sem, de legalább az a rengeteg babkonzerv, amit eszek dolgozik rendesen. A jobb könyököm ma már jobban volt, tegnap azonban még meglehetősen fájt. A jobb kezem Vital-pontja (hüvelyk és mutatóujj közötti rész a kézfejen) egyre siralmasabb. Nem tudom, hogy izomláz-e, vagy valami más, de ma fúrás közben már minden második-harmadik lyuk után nyújtanom kellett, de az egy éve eltört kisujjcsontom körüli izmok is néha jelzik, hogy néha nem bírják a tempót. Szóval fájogat a tenyerem, kifejezetten (egykezes) fúráskor, viszont érezhetően erősödött a szorításom. Ha már erősödés, a jobb bicepszem ilyen kemény még sose volt. Kár, hogy a bal kezem nem tudom annyit használni, mert így még a végén a jobb és bal oldalam egymáshoz képest olyan lesz, mint Quasimodóé. Az anyaghordást, és a lépcsőzést (a szálláson is) a combjaim sínylik leginkább, este, mikor utoljára felmegyek, már leginkább csak a tudat visz fel, hogy mindjárt vízszintben leszek. A bakancsom továbbra is remek, de a talpam sem maradt ki a terhelésekkel járó érzésekből, kifejezetten miután létrán, vagy fél lábon kell állnom. A derekam tragikus helyzetéről talán már írtam, nos, azóta valamivel jobb a szituáció, de még mindig ropog és fájogat, ami nem csak az anyaghordásnak, de (leginkább) az ágyamnak (és a még rosszabb székeknek) „köszönhető”. De legalább a hátamon az izmok is kezdenek sajogni. De mindközül a legrosszabb talán az orrom. A keverésnek köszönhetően estére gyakorlatilag fika helyett ragaszó van benne, ami nem tesz jó a sebeknek, amik odabent vannak, ráadásul az orrszőröket is húzzák, ami miatt fújási vagy piszkálási kényszer jön az emberre, mert nagyon rossz. Ja, és ma (a múltkor kilyukasztott) körmöm lenőtt addig, hogy be tudjon szakadni, ami szintén erősen hátráltató tudott lenni. Nem fáj, csak mindenbe beakadt, ami a továbbtépés esélyét hordozza magában, az viszont már tényleg fájdalmas tud lenni. Majd elfelejtettem, hogy annyira ki van száradva a pornak és ragasztónak köszönhetően mindkét kézfejem, hogy a bőr hajlamos égő érzéssel fájni. Tegnap is és ma is bekentem kézkrémmel, most már csak akkor fáj, ha rendesen mozgatom. A fejemnek eddig semmi baja, de ha így folytatom mindennek a lefejelését, akkor hamarosan több fogam lesz, mint IQ-m. Asszem már csak egy szervemről nem beszéltem, de annak „csak” az otthoni környezet hiányzik. Azt hiszem erre mondják, hogy nem szokta a cigány (lova) a szántást.
Ezeket leszámítva minden rendben. Már csak azt kellene tudnunk, hogy mennyit keresünk, és teljességgel sínen leszünk. Évának ugyanis még semmi híre. Talán majd holnap.
Megnéztük Norbi idei első futamát, és innen is gratulálok neki! Új számára még az autó, ezen a pályán még nem is járt, és így is 10. helyről indul holnap! Drukkolunk!
Mellesleg elég vicces németül nézni az EuroSportot, és hallgatni, ahogy Micselicsnek meg Miselishnek ejti szegény Norbi nevét. De legalább megdicsérte, hogy milyen szimpatikus srác.
Csináltam ma is pár képet, majd holnap este felrakom azokat is, ma ugyanis lent maradt a fényképezőgép, és már lusta vagyok lemenni…
2010. március 5., péntek
Eseménytelen péntek
Március 5.
Ma gyakorlatilag semmi érdekes nem történt. Ma is dűbeleztem, kevertem, anyagbeszereztem, egyeztettem. Viszont elmondhatom, hogy ez nem az én napom volt. Ma minden lefelé esett, és azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Erre jó bizonyíték, hogy elsőnek megfejeltem a majdani klíma falból kiálló rézcsöveit, ami kisebb sebet is eredményezett a homlokomon, később mikor az állványról beléptem egy ablakon, a téglát fejeltem meg izomból (pukil), ebédidőben a hűtő mélyhűtő ajtaját stukkoltam meg, és az arcom is kapott egy nagyobb mennyiségű meleget, mikor méteres lángokkal égettem el két napi (egy teljes raklapnyi) ragasztós-zsákot.
Meló után megint bevásároltunk, és fontosnak tartom megemlíteni, hogy sörkóstoló/összehasonlító tesztemen egy újabb, dán versenyző indul, csak azért, mert literes dobozos, és az ára is csak 2.05€! Lassan összejön egy szép teszt, csak győzzétek kivárni. A nagy sört egyébként szombatra, vagy vasárnapra tartogatom, ugyanis aki még nem tudná:
WTCC (túraautó világbajnokság) indul szombaton 20.00-kor (időmérő – 20.45-ig) és vasárnap 18.00-20.15-ig (2 futam!), amin végre egész évben ott lesz Michelisz Norbi (a képen)! Már biztosan mindenki számtalanszor hallott róla tőlem, de akkor sem győzöm hangsúlyozni, hogy Ő nem bevásárolta magát, hanem a tehetsége miatt jutott ki! Tavaj egyébként Jan Todt adta át neki az év tehetsége díjat! Szóval mindenki drukkoljon egy igazán tehetséges magyarnak!
Továbbá ma a Tomi telepített az otthoni kiswinyómra egy XP-t, és most már nem csak hallom, de látom is Zsu-t Skype-on! Köszönjük Tamás! De tényleg.
Ma amúgy egész nap sütött a nap, és fújt kicsit a szél. Luka azt mondta, hogy holnap hóesés lesz. Nehezen tudom elhinni, és remélem Ő is csak viccnek szánta. A múltkori eső-jóslata bejött. Ha ez is bejön, máris lepipálta Szilárd bácsit, méghozzá ne is akárhogy!
Meló után megint bevásároltunk, és fontosnak tartom megemlíteni, hogy sörkóstoló/összehasonlító tesztemen egy újabb, dán versenyző indul, csak azért, mert literes dobozos, és az ára is csak 2.05€! Lassan összejön egy szép teszt, csak győzzétek kivárni. A nagy sört egyébként szombatra, vagy vasárnapra tartogatom, ugyanis aki még nem tudná:
WTCC (túraautó világbajnokság) indul szombaton 20.00-kor (időmérő – 20.45-ig) és vasárnap 18.00-20.15-ig (2 futam!), amin végre egész évben ott lesz Michelisz Norbi (a képen)! Már biztosan mindenki számtalanszor hallott róla tőlem, de akkor sem győzöm hangsúlyozni, hogy Ő nem bevásárolta magát, hanem a tehetsége miatt jutott ki! Tavaj egyébként Jan Todt adta át neki az év tehetsége díjat! Szóval mindenki drukkoljon egy igazán tehetséges magyarnak!
Továbbá ma a Tomi telepített az otthoni kiswinyómra egy XP-t, és most már nem csak hallom, de látom is Zsu-t Skype-on! Köszönjük Tamás! De tényleg.Ma amúgy egész nap sütött a nap, és fújt kicsit a szél. Luka azt mondta, hogy holnap hóesés lesz. Nehezen tudom elhinni, és remélem Ő is csak viccnek szánta. A múltkori eső-jóslata bejött. Ha ez is bejön, máris lepipálta Szilárd bácsit, méghozzá ne is akárhogy!
2010. március 4., csütörtök
Szeles csütörtök
Március 4.
Ma gyakorlatilag egész nap fújt a szél. Eleinte kevésbé, később azonban jobban. Olyannyira, hogy majdnem ránk esett a „professzionális” állvány egy darabja, de szerencsére kb. 1 méterrel mellettünk landolt. Azért ennyire nem rossz a szerkezet, csak valaki azt az egy oldalfalat csak odatámasztotta a falhoz pár napja, és most lefújta a szél. Pont mellénk.
Lukával ma ismét alkalmam nyílt beszélgetni, miközben épp hálót vadásztunk, és kérdezte, hogy voltunk-e már Velencében. Mondtam, hogy még nem, de én mindenképp el szeretnék menni. Ekkor szólt, hogy vonattal menjünk, mert az pár euró, autóval viszont a parkolás 40 euró is simán megvan. Megfontolandó.
Megtudtam, hogy Arthuro nem, viszont Bruno nyaral. Továbbá az is kiderült, hogy Éva is épp síel. Szóval mindenképp várnunk kell a jövő hétig, ami több okból sem jó (lásd tegnap).
Kaja után – a nagy szél miatt – kimentem a partra. Készítettem is néhány képet és videót, amiket megtaláltok a szokásos helyen megtaláltok. Sajnos a kamerázás nem azonnal indul, ezért kb. egy másodperc néha hiányzik az elejéről. Figyelem! Csúnya szavak hangzanak el, ezért tizenhat éven aluliaknak nem javasoljuk (16). Hihetetlen az élmény! A látvány, és az egész felfoghatatlan! Fogalmam sincs, hogy mi tetszik benne, de nagyon jó volt, hogy kimentem. Sajnos a képek nem sikerültek túl jóra, mert a nap már igencsak lemenőben volt. Az első és az utolsó kép között csak pár perc volt, de a sötétedés szemmel látható! Két képet vakuval csináltam, azok a fekete alapon fehér pöttyösek. Azt hiszem a felcsapódó vízcseppek lehetnek, vagy valami hasonló. Nézzétek meg a képeket, és felejtsétek is el azokat (pláne a videókat :P), mert semmit nem adnak vissza!
Ma gyakorlatilag egész nap fújt a szél. Eleinte kevésbé, később azonban jobban. Olyannyira, hogy majdnem ránk esett a „professzionális” állvány egy darabja, de szerencsére kb. 1 méterrel mellettünk landolt. Azért ennyire nem rossz a szerkezet, csak valaki azt az egy oldalfalat csak odatámasztotta a falhoz pár napja, és most lefújta a szél. Pont mellénk.
Lukával ma ismét alkalmam nyílt beszélgetni, miközben épp hálót vadásztunk, és kérdezte, hogy voltunk-e már Velencében. Mondtam, hogy még nem, de én mindenképp el szeretnék menni. Ekkor szólt, hogy vonattal menjünk, mert az pár euró, autóval viszont a parkolás 40 euró is simán megvan. Megfontolandó.
Megtudtam, hogy Arthuro nem, viszont Bruno nyaral. Továbbá az is kiderült, hogy Éva is épp síel. Szóval mindenképp várnunk kell a jövő hétig, ami több okból sem jó (lásd tegnap).
Kaja után – a nagy szél miatt – kimentem a partra. Készítettem is néhány képet és videót, amiket megtaláltok a szokásos helyen megtaláltok. Sajnos a kamerázás nem azonnal indul, ezért kb. egy másodperc néha hiányzik az elejéről. Figyelem! Csúnya szavak hangzanak el, ezért tizenhat éven aluliaknak nem javasoljuk (16). Hihetetlen az élmény! A látvány, és az egész felfoghatatlan! Fogalmam sincs, hogy mi tetszik benne, de nagyon jó volt, hogy kimentem. Sajnos a képek nem sikerültek túl jóra, mert a nap már igencsak lemenőben volt. Az első és az utolsó kép között csak pár perc volt, de a sötétedés szemmel látható! Két képet vakuval csináltam, azok a fekete alapon fehér pöttyösek. Azt hiszem a felcsapódó vízcseppek lehetnek, vagy valami hasonló. Nézzétek meg a képeket, és felejtsétek is el azokat (pláne a videókat :P), mert semmit nem adnak vissza!
2010. március 3., szerda
Sz, mint...
Március 3.
Pedig ma jól indult a napom… Tegnap este a többiek csináltak közös levest, és estére tejbegrízt. Mivel én pizzáztam, a levest meghagytam ma ebédre, a tejbegrízt pedig reggelire szeretem, hát azt is félreraktam. Ennek megfelelően reggeliztem, és mentünk dolgozni.
Már kora délelőtt láttam, hogy Luka és Gianni mérnek megint fel, később megkérdeztem Lukát, hogy van-e valami gond? Azt mondta, hogy nem stimmelt az én felmérésem az övékkel, és ezért ellenőrzik még egyszer. Persze, hogy nem – feleltem – mert én telibe mértem minden nyílászárót, és nem területre, hanem folyóméterre mértem a spalettázást, ők pedig a 3 négyzetméternél nagyobb ajtókat nem vették bele, a spalettázást olyankor pedig négyzetméterrel számolják.
Megkaptuk az első negatív észrevételt – mondhatni lebaszást –, hogy összeragasztóztuk a gerendákat néhol, és majd hoznak takarítószert, hogy eltávolítsuk. Fél órával később kiderült, hogy olyan helyen is pont olyan csíkokat találtunk, ahol még nem is voltunk, ebből is látszik, hogy nem mi, hanem valószínűleg az ácsok a hunyók. Akkor hagyjam a csudába – érkezett a válasz.
Kaptunk viszont kölcsön egy vágógépet, ami egy felizzított húrral vágja a hungarocellt, ezért pontos, és nem szemetel. Szerintem még gyorsabb is. Ezzel párhuzamosan a belső részen felállítottak „professzionális” állványokat, hogy végre olyan felületet csinálhassunk, mint amiről eredetileg is szó volt, leszámítva, hogy alul megint el kellet hagyni egy csomót a talajtól. Bedaruztak nekünk ragasztót és vizet is, szóval úgy haladtunk, ahogy illik. Az állványok továbbra is úgy kilengenek, mint a TV-torony, de most legalább a faltól 68 cm-re voltak, hátha megpróbálnánk beesni közé. Ráadásul a tetejét csak egy taposó segítségével lehetett elérni. De legalább haladtunk. Holnap meg is dűbelezem az egészet, és a többiek le is hálózzák, mert hamar el kell bontani onnan ezt a csodás emelvényt. Nem kár érte…
Volt kint az építkezésen továbbá a főnök (Arthuro) fia, akivel ugyan nem sikerült találkoznom, azonban megtudtuk róla, hogy – az apjával ellentétben, aki teljesen normális – nem a legkedveltebb ember, sőt, gyakorlatilag mindenkinek megnő, megfájdul a feje tőle, hogy Lukától idézzek. Eredetileg, ha jól sejtem, másfél hete vele kellett volna találkoznom, és vele kellett volna eddig szorosan együttműködnöm (ha minden igaz, ugyanis mint már tudjátok, Rico nem nagyon beszél angolul – ebből gondolom).
Továbbá Rico kérte, hogy küldjem el neki a rajzot, hogy mit mértem fel, amit még vacsora előtt (míg a többiek tusoltak, főztek) el is küldtem, persze a magyar szövegeket olaszra és (amit nem tudtam olaszul) angolra cseréltem.
Míg a többiek a két nagy falat csinálták, én máshol dűbeleztem leginkább, pár dolgot leszámítva. Volt egy olyan hely például, ahol csak guggolva lehet elférni. Most már értem, általános iskolában miért tanítják meg a gyerekeket a törpejárásra. A végeredmény az lett, hogy a melós ruhámban kisebb károk keletkeztek. A kantáros ruhám egyik oldalsó gombjánál elszakadt a bújtató (nem a gomb, azt jól odavarrták), az alatta levő szabadidő nadrág pedig a jobb combján végigszakadt. Még jó, hogy csak melósnak, esetleg otthoni ruhának használtam.
Meló után bevásároltunk, abból lett a közös káposztás(cső)tészta. Már ilyet is ettem. Magamnak is vettem ilyen-olyan élelmiszereket, és megint hipp-hopp elillant 8 euró.
Kaja után kaptam egy SMS-t Évától, melyben érdeklődik, hogy minden rendben van-e, és hogy majd szombaton hív. Ehhez képest arról volt szó, hogy tegnap, vagy ma megtudjuk, hogy most akkor mennyiért is dolgozunk itt, mert az eredetileg kialkudott teljesítményarányos bérezést itt lehetetlen tartani, hiszen a felület meg sem közelíti azt, amiről szó volt. Válaszomban ezt, és az eredetileg megbeszéltek szerinti hétvégi fizetésünket illetően érdeklődtem, amit Évának kellene hoznia. Erre megkaptam, hogy milyen hétvégén, mert ő nem jön. Ezen meglehetősen meglepődtem, eredetileg ugyanis arról volt szó, hogy a februári fizetésünket (és ha valaki küld otthonról pakkot, akkor azt is) lehozza Éva most a hétvégen. Továbbá azt is írta, hogy az olasszal majd csak jövő héten hétfőn beszél, mert az külföldön van. Ez is furcsa, mert pont ma szóltak, hogy pénteken ismét kapok kulcsot, és most már délután ötig is maradhatunk.
Kezdek lassan aggódni, hogy erre kurvára rá fogunk baszni, és a végén kb. 3 eurós órabért kapunk, már ha kapunk egyáltalán valamit is. Ezért nagyon jó lenne az anyagi viszonyokat minél előbb tisztázni, mert ha szar a pénz, minél előbb, és minél kisebb mínusszal haza tudjunk menni, mert senki nem fog 5 hétig az otthonától 682km-re dolgozni szaros 3 euróért…
Ezek után kezdődtek a szokásos Skypeolások, azonban míg eleinte tökéletes vétel volt, majd párszor megszakadt, végül net nélkül maradtunk. Egy fél órát próbálkoztam, de nem tudtam megcsinálni. Miután ezt megírtam, megpróbálok ismét csatlakozni. Ha nem sikerül, akkor holnap délután megint, és ha akkor sem, akkor visszaviszem (megint) az Experthez, hogy valami (megint) nem stimmel. Előtte esetleg egy olyan próbálkozást még tehetek, hogy a SIM-kártyáról megpróbálok hívást kezdeményezni.
Szóval jelenleg az a helyzet, hogy dolgozunk heti 6 nap, 7.20-tól 17.00-ig (1 órás ebédszünettel), de azt sem tudjuk, hogy mennyiért. Csak hajtunk, mint az ökör, hogy egy igazán találó hasonlattal éljek. Mást nem tehetünk, hajtunk tovább, és bízunk!
Pedig ma jól indult a napom… Tegnap este a többiek csináltak közös levest, és estére tejbegrízt. Mivel én pizzáztam, a levest meghagytam ma ebédre, a tejbegrízt pedig reggelire szeretem, hát azt is félreraktam. Ennek megfelelően reggeliztem, és mentünk dolgozni.
Már kora délelőtt láttam, hogy Luka és Gianni mérnek megint fel, később megkérdeztem Lukát, hogy van-e valami gond? Azt mondta, hogy nem stimmelt az én felmérésem az övékkel, és ezért ellenőrzik még egyszer. Persze, hogy nem – feleltem – mert én telibe mértem minden nyílászárót, és nem területre, hanem folyóméterre mértem a spalettázást, ők pedig a 3 négyzetméternél nagyobb ajtókat nem vették bele, a spalettázást olyankor pedig négyzetméterrel számolják.
Megkaptuk az első negatív észrevételt – mondhatni lebaszást –, hogy összeragasztóztuk a gerendákat néhol, és majd hoznak takarítószert, hogy eltávolítsuk. Fél órával később kiderült, hogy olyan helyen is pont olyan csíkokat találtunk, ahol még nem is voltunk, ebből is látszik, hogy nem mi, hanem valószínűleg az ácsok a hunyók. Akkor hagyjam a csudába – érkezett a válasz.
Kaptunk viszont kölcsön egy vágógépet, ami egy felizzított húrral vágja a hungarocellt, ezért pontos, és nem szemetel. Szerintem még gyorsabb is. Ezzel párhuzamosan a belső részen felállítottak „professzionális” állványokat, hogy végre olyan felületet csinálhassunk, mint amiről eredetileg is szó volt, leszámítva, hogy alul megint el kellet hagyni egy csomót a talajtól. Bedaruztak nekünk ragasztót és vizet is, szóval úgy haladtunk, ahogy illik. Az állványok továbbra is úgy kilengenek, mint a TV-torony, de most legalább a faltól 68 cm-re voltak, hátha megpróbálnánk beesni közé. Ráadásul a tetejét csak egy taposó segítségével lehetett elérni. De legalább haladtunk. Holnap meg is dűbelezem az egészet, és a többiek le is hálózzák, mert hamar el kell bontani onnan ezt a csodás emelvényt. Nem kár érte…
Volt kint az építkezésen továbbá a főnök (Arthuro) fia, akivel ugyan nem sikerült találkoznom, azonban megtudtuk róla, hogy – az apjával ellentétben, aki teljesen normális – nem a legkedveltebb ember, sőt, gyakorlatilag mindenkinek megnő, megfájdul a feje tőle, hogy Lukától idézzek. Eredetileg, ha jól sejtem, másfél hete vele kellett volna találkoznom, és vele kellett volna eddig szorosan együttműködnöm (ha minden igaz, ugyanis mint már tudjátok, Rico nem nagyon beszél angolul – ebből gondolom).
Továbbá Rico kérte, hogy küldjem el neki a rajzot, hogy mit mértem fel, amit még vacsora előtt (míg a többiek tusoltak, főztek) el is küldtem, persze a magyar szövegeket olaszra és (amit nem tudtam olaszul) angolra cseréltem.
Míg a többiek a két nagy falat csinálták, én máshol dűbeleztem leginkább, pár dolgot leszámítva. Volt egy olyan hely például, ahol csak guggolva lehet elférni. Most már értem, általános iskolában miért tanítják meg a gyerekeket a törpejárásra. A végeredmény az lett, hogy a melós ruhámban kisebb károk keletkeztek. A kantáros ruhám egyik oldalsó gombjánál elszakadt a bújtató (nem a gomb, azt jól odavarrták), az alatta levő szabadidő nadrág pedig a jobb combján végigszakadt. Még jó, hogy csak melósnak, esetleg otthoni ruhának használtam.
Meló után bevásároltunk, abból lett a közös káposztás(cső)tészta. Már ilyet is ettem. Magamnak is vettem ilyen-olyan élelmiszereket, és megint hipp-hopp elillant 8 euró.
Kaja után kaptam egy SMS-t Évától, melyben érdeklődik, hogy minden rendben van-e, és hogy majd szombaton hív. Ehhez képest arról volt szó, hogy tegnap, vagy ma megtudjuk, hogy most akkor mennyiért is dolgozunk itt, mert az eredetileg kialkudott teljesítményarányos bérezést itt lehetetlen tartani, hiszen a felület meg sem közelíti azt, amiről szó volt. Válaszomban ezt, és az eredetileg megbeszéltek szerinti hétvégi fizetésünket illetően érdeklődtem, amit Évának kellene hoznia. Erre megkaptam, hogy milyen hétvégén, mert ő nem jön. Ezen meglehetősen meglepődtem, eredetileg ugyanis arról volt szó, hogy a februári fizetésünket (és ha valaki küld otthonról pakkot, akkor azt is) lehozza Éva most a hétvégen. Továbbá azt is írta, hogy az olasszal majd csak jövő héten hétfőn beszél, mert az külföldön van. Ez is furcsa, mert pont ma szóltak, hogy pénteken ismét kapok kulcsot, és most már délután ötig is maradhatunk.
Kezdek lassan aggódni, hogy erre kurvára rá fogunk baszni, és a végén kb. 3 eurós órabért kapunk, már ha kapunk egyáltalán valamit is. Ezért nagyon jó lenne az anyagi viszonyokat minél előbb tisztázni, mert ha szar a pénz, minél előbb, és minél kisebb mínusszal haza tudjunk menni, mert senki nem fog 5 hétig az otthonától 682km-re dolgozni szaros 3 euróért…
Ezek után kezdődtek a szokásos Skypeolások, azonban míg eleinte tökéletes vétel volt, majd párszor megszakadt, végül net nélkül maradtunk. Egy fél órát próbálkoztam, de nem tudtam megcsinálni. Miután ezt megírtam, megpróbálok ismét csatlakozni. Ha nem sikerül, akkor holnap délután megint, és ha akkor sem, akkor visszaviszem (megint) az Experthez, hogy valami (megint) nem stimmel. Előtte esetleg egy olyan próbálkozást még tehetek, hogy a SIM-kártyáról megpróbálok hívást kezdeményezni.
Szóval jelenleg az a helyzet, hogy dolgozunk heti 6 nap, 7.20-tól 17.00-ig (1 órás ebédszünettel), de azt sem tudjuk, hogy mennyiért. Csak hajtunk, mint az ökör, hogy egy igazán találó hasonlattal éljek. Mást nem tehetünk, hajtunk tovább, és bízunk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)