Délelőtti csavargás

Délelőtt kicsit körülnéztünk. Suziba 5-en beszálltunk, és elindultunk boltfelfedező körutunkra. Az egész környéket bejártuk (na jó: nem, inkább csak köröztünk Caorle-ben), megnéztük a belvárost, jártunk a tengerparton, áruházakat, boltokat kerestünk. A Penny az egyetlen, ami otthon is van. Caorle amúgy 5-6 km-re van tőlünk, mi ugyanis Caorle mellett Porto Santa Margherita területén lakunk. Mindenesetre elautókáztunk 15-20 km-t szerintem, és az egyetlen bolt, ami vasárnap is nyitva van (délelőtt), az tőlünk kb. 500m. Vettem ott kenyeret, multivitamin-italt, és 3 különböző olcsó sört, kipróbálni, hogy melyiknek van normális iható íze.
Egész nap émelyeg a gyomrom, csomó van a torkomban, és állandó elkeseredettség jellemzi kedélyállapotom. Eddig azt hittem, hogy mégsem vagyok olyan tuskó, mint gondoltam, és durva honvágyam van. Viszont lehet, hogy benyaltam valami vírust, és ez a bajom. Mindenesetre most ettem, és már jobban érzem magam, nem émelyeg a gyomrom. Annyira…
A tengerpart csodás volt! Ma nem esett, nem fújt a szél, még a nap is kisütött! Csináltam néhány fotót, remélem, nemsokára fel tudom tölteni azokat. A víz sós! Megnyaltam az ujjam, majd 2 percig köpködtem. A víz mindenesetre hideg és zavaros. Kimertem egy marék „iszapot” (homokot), és ami a furcsa volt, hogy víz illata volt. Nem büdös iszap, sem semmi, amit otthon érezni lehet. Egyszerűen tiszta, jól kivehető víz illatú.
Lassan megpróbálom aktiválni a netet.
Holnap meló. Kemény napoknak nézünk elébe. Este lehet, írok majd még egyszer.

Az első reggel

Február 21.
Tegnap elégé elfáradtam út közben. A folyamatos eső még hagyján, de az előttem haladók felverődő vízfüggönyében gyakran csak a ködlámpát, rosszabb esetben a féklámpáját láttam. Autópálya tempónál azért az annyira nem vicces. Akárhogy is, de elfáradtam. Este 11-kor már aludtam.
Az ágy, az valami csapnivaló! Bő 10cm-rel rövidebb, mint az enyém, és ha nem hajlítom be a lábam, akkor lelóg. A matrac minimum kétszer vastagabb, mint otthon, és nem puha, nem kemény, pont a kettő között a rossz telitalálata. Éjjel 1 körül fel is ébredtem egyszer, és reggel nem is tudtam 6 óránál tovább aludni. Még mindig hideg van.
A reggel legpozitívabb élményem az volt, hogy mikor lementem, meleg KVval vártak! Meg is hatódtam rendesen! Reggelizni még nem reggeliztem, de azt már tudom, hogy a laptopon a Settlers 2 nem, de a 3 fut, szóval unalmas éjjeleimen csak-csak elfoglalom magam.
Találtam az étkező asztal mellett értelmes konnektort, rögtön bedugtunk egy elosztót. A laptop mostantól leginkább itt lesz szerintem, bár a szobámban az ágynál a falban rábukkantam egy UTP csatlakozópontra, viszont sehol sincs UTP kábel… Majd talán veszek egyet, vagy kérek valamelyik szomszédtól, ugyanis épp az imént sétált valaki el az ablak előtt, aki nem a portás. Úgy látszik mások is vannak itt a zord idő ellenére.
Még egy fontos dologról kell, hogy beszámoljak, ugyanis a WC ülőke is, és a teteje is önfékezős! Csak meglököd lefelé, és magától szépen lassan leereszkedik! Ez a fontos, nem a fűtés errefelé…

Az utazás

Február 20.
Reggel hajnalban kelés, már nem is emlékszem mikor, majd végső készülődés. Első dolgom természetesen egy KV felrakása, és amíg az fő, lehet nekiállni a szendvicsek készítésének. Persze a sajtot lent hagytam a kocsiban tegnap. Na, nem baj, üres kézzel nem megyek le, rögtön két kéz telepakol, kocsiba bepakol, és vissza. Közben Zsu is feléledt, a KVm is már a gyomromban. Jut eszembe, maradt két adag, fogyasszátok egészséggel! Mindenesetre majdnem időben bepakoltunk, és egy gyors, ám érzelmekkel telített búcsú után indulás, mert még tankolnom is kell.
Reggel 6.00-ra volt megbeszélve a találkozó a telephelyen, ahova tankolás és kisebb gyorshajtás után sikerült is 1 perc késéssel megérkeznem. Odaértem volna időben, csak a hátsó bejárat be volt zárva, és meg kellett kerülnöm fél Gyárvárost. Persze így is 15-20 perccel korábban értem oda, mint a főnökömék.
Gyors pakolások és bemutatkozásokat követően már indultunk is.
A magyarországi szakasz gyakorlatilag eseménytelen volt, ám rögtön a Zipi előtt sikerült egy sárgán fék helyett a gázra lépnem, ami alapvetően is elvetendő, azonban ott van kamera, szóval esélyes, hogy rögtön -30eFt-tal indultam útnak. A határ előtt még tankoltunk egyet, ahol átlag 120km/h átlagsebességre 2 ember + szerszámok + csomagok, tehát jól megpakolt kocsival 6.88 liter/100km lett a fogyasztásom.
A teljes táv 682 km, ami alatt kb. 400km-t tettünk meg autópályán 120-140-es tempóval, és a többi távon sem mentünk sokkal lassabban. Városban összesen kb. 50km-t furikáztunk. Ezen idő alatt úgy 6,5-6,6 litert evett Suzi.
Az idő az szar volt. Gyakorlatilag valami mindig esett. Amíg 500m tengerszint feletti magasság alatt voltunk, addig eső, felette hó. Ez utóbbi útszakasz amúgy csúnya volt, mert másodpercenként 1 métert emelkedtünk vagy süllyedtünk a GPS szerint, és a főnököm, aki elöl ment a Vitoval, bizony nem lassított 140 alá. Győztünk kapaszkodni utána… Az én Swiftem még bírta a tempót, az Ignises 3 fős brigád azonban csúnyán lemaradt, és majdnem rossz irányba is mentek egy elágazáson, mert a főnök nem várta be. Majdnem. De hát a majdnem, az ugye annyi, mint a semmi…
Amúgy a táj az mindenhol szép volt, ahol nem volt köd, azonban mindenhol hatalmas mennyiségű víz volt, bármerre is néztem. Minden folyó megdagadva, kiáradva terült el hatalmas ártereket terítve el. A nemrég hullott rengeteg hó folyamatos olvadása, és a rengeteg csapadék, ami most is esett megtették a hatásukat.
Az útvonalat sajnos nem tudom, mert abszolúte nem arra jöttünk, amerre a GPS mondta volna, szóval majd unalmas perceimben próbálom összeállítani az itinert, bár kicsi esélyt látok a sikerre.
Megérkeztünk Caorle-ba, annak is a kikötő/üdülő részére. Egy hídról sikerült életem első pillantását vetni a tengerre. Tényleg csak egy pillantás volt, de a folyó, ami felett átmentünk, és kicsivel arrébb a tengerbe torkollott barnára festette még a méteres hullámokat is. Háborog a tenger. Nemhiába nem ilyenkor járnak nyaralni az emberek erre a vidékre.
A szállásunk egy üdülőtelep elkerített része, ahol amolyan sorházak vannak. Egy sorház kb. 4-6 épületből állhat, és összesen ezen az elkerített területen olyan 4-5 ilyen épületegyüttes van. Nagyon pofás kecók ezek! Relatíve kis alapterületen van az egész: a földszinten a nappali/étkező, a konyha, és egy WC; az elsőn két kétágyas szoba, az egyik teraszos és egy fürdőszoba (mosógéppel, zuhanyzóval, WCvel és bidével, ami egyébként széria felszerelése minden WCnek minden szinten); a legfelső szinten pedig egy kétágyas szoba két terasszal és egy zuhanyzóval. Majd igyekszem fotózni párat. Nekem a középső szinten jutott az egyik szoba, ahol egyelőre egyedül vagyok, mert a többiek a többi szobát nézték ki maguknak.
A fűtés olyan felemás: van is meg nincs is… Klíma van, ami fűteni is tud. Otthon azt mondták, hogy ne hozzuk ki az olajradiátorokat, mert itt lesz ez a csodafűtés. Már bánjuk. A villamos hálózat túl szűk keresztmetszetűre van szabva. Ha megy a fűtés, a hűtőgép, és bekapcsol a 60-100 literes bojler, akkor lekapcsol a biztosíték. Persze nem bent a házban, hanem 20m-re kint az esőben, egy dobozban. Remek szórakozás. Este 8 óra, és már kétszer voltam kint. Azóta kikapcsoltuk a bojlert, és lekapcsoltuk az összes lámpát, de fűteni kell! Hideg van, de nagyon! Még az én szobámban van a legjobb idő. Visszatérve az áramhoz, amikor lekapcsol a relé, bekapcsol egy másik áramkör, és gyenge, hófehér fény segít a közlekedésben. És ha már hálózat… Ezek az istenverte olaszok valami elég elfuserált konnektor használnak! Nem megy bele semmi a klasszikus kör alapú dugóból, a vékony villa is csak enyhén szétfeszített lábakkal. Összesen egy vagy két ilyen konnektor van, ami elég elkeserítő, pláne, hogy mind a földszinten. A villanykapcsolókat pedig valami liliputinak tervezték, olyan alacsonyan vannak, és sosem ott, ahol keresed.
A telefonommal pedig szenvedek rendesen, ugyanis valamilyen oknál fogva tiltva van a roamingszolgáltatás, ami elég nagy baj, ugyanis ilyenkor gyakorlatilag nincs térerőm. Akkor lenne térerőm, ha aktív lenne a szolgáltatás. A szolgáltatást azonban – ha jól tudom – két módszerrel lehet aktiválni. Vagy felhívom a Vodafon ügyfélszolgálatot, ehhez azonban térerő kellene, vagy írok egy SMS-t a 1270-re, amihez szintén térerő kell! Hát rohadjanak meg.
Internet egyelőre nincs, ezt is egy Word dokumentumba írom, és később majd felrakom a blogra. Vett a főnököm egy mobil-net-csodát, remélem hamar működésre bírom. Viszont az olaszokról ismét bebizonyosodott, hogy idióták! Az internetet nem adatforgalomban, hanem órákban mérik! Ez szerintem a világ egyik legnagyobb baromsága! Nekik persze haszon, de a boldog user akkor is ugyanannyit fizet, amikor van faja gyors nete, és akkor is, mikor 10 perc a google.hu betöltése. Idiótaság… Ráadásul nem elég csak megvenni, és használni, nem, az túl emberbarát lenne! Várni kell egy napot, fel kell hívni egy telefonszámot, és csak utána szabad egyáltalán bedugni a gépbe! Hát rohadjanak meg…
Jelenleg annyira rossz idő van, hogy életem egyik célja, hogy lemenjek a tengerpartra gyakorlatilag nem motivál. Kb. 2-4°C hideg van, esik az eső, a szél pedig fúj, mint az állat! Pfujj! Ráadásul a nagy hullámok a partszakaszokat is teljesen eláztatták, szóval a vizet megközelíteni még gumicsizmában sem túl esélyes…
Megnéztük a munkahelyünket is, azonban a hideg és a sár miatt, inkább csak távolról, a biztos aszfaltról. Hát nem túl bíztató, mert nem túl homogén a felület, amit szigetelni kell, szóval nem lehet rekord sebességgel szigetelni. Ráadásul kiderült, hogy egyenlőre 8-8,5 óra lesz a munkaidő, ami szintén nem kedvez sem a határidőnek, sem a fizetésnek. Ha ezt tudom, bizony jobban meggondolom, hogy jövök-e ide, mert így sovány lesz a fizetés…
Mindenesetre egyelőre csak hiányoznak a barátaim, a meleg ágyam, az internet, és a normális villamos hálózat!
Csók mindenkinek!

Barlangember

A szokásos délutáni MSN-beszélgetéskor gyakorlatilag Pici közölte, hogy nézzünk filmet nálunk. Az ötlete az volt, hogy letöltöm az Equilibriumot, és megnézzük.

Miután megjelent Tamás és Pici, négyesben Zsuval és velem rendelt Tamás egy pizzát, mi pedig beszélgetéssel ütöttük el az időt Farkas megérkezéséig, majd elkezdtük unszolásomra a Barlangembert nézni. Ez a film gyakorlatilag a világ legjobb filmje! Azt kell róla tudni, hogy 1981-ben forgatták, és a főszereplők nem kisebb emberek, mint Ringo Star (Atouk), Denis Quaid (Larr), Shelley Long, (Tala) Barbara Bach (Lana), stb...! Látványilag nem egy Avatar, de a korához képest nem nevezhető rossznak, bár a Star Wars látványvilágától (természetesen) elmarad. Mivel a filmet még kiskoromban VHS-en gyakorlatilag szakadásig néztem, bátren megkérdőjelezhetem, hogy ez a film nem nevezhető-e A kedvenc filmemnek.
Szóval elkezdtük nézni, de alig néztünk belőle valamit, inkább kikapcsoltam, mert úgy vettem észre, a többieket már a karaktereket bemutató prológus sem köti le. Letöltöttük hát az Equirilibriumot, majd vártuk tovább a pizzát, amit Tamás sikeresen a munkahelyemre rendelt. A pizza elfogyasztása után ki lépett le? Hát persze, hogy a Pici! Aki erősködött, hogy nézzünk filmet nálunk...
Visszatérve a filmre (amit megnéztem, miután mindenki hazament), fontos megemlíteni, hogy a filmben nem igazán hangzanak el értelmes szavak, egészen egy kínai (vagy legalábbis ázsiai) megjelenéséig, akik természetesen agulul próbálják tanítani hőseinket. Hála égnek hamar feladják eme lehetetlen próbálkozást, és máris visszatérünk a film saját nyelvéhez. A nyelv nem egy Tolkien féle tündenyelv, azonban egyszerű, és érthető, akár egy gyerek számára is. A legfontosabb szavak: olyanok, mint a Macha (nagy, gonosz dinoszaurusz, aki megeszi az embereket), aluna (szeretni), puka (rossz, tönkrement), ul (étel), zakzak (kefélni), nye (nem), boubou (barát), kuda (jönni), arakka (tűz), stb...
Persze, mint minden olyan filmben, ami a múltban játszódik, itt is feltalálnak mindent, persze nem olyan gagyi módon, mint a Herkules/Xena sorozatokban. A film természetesen vígjátéknak készült, és ennél nem akar sem több, sem kevesebb lenni egy percig sem, humorja viszont még napjainkban is értékelhető. Nem egy aktuálpolitikát parodizáló stand-up-comedy, inkább amolyan klasszikus Tom és Jerry. Amiér viszont már önmagában is megéri végignézni a filmet, az maga a zene!

Olasz meló

Mint már mindannyian tudjátok, október óta készülök, és január közepe óta kint kellene lennem Olaszországban szigetelni. Akik eddig nem tudták, röviden az a helyzet, hogy amikor megtudtam milyen órabérért fogunk kiküldeni embereket, azt mondtam, annyiért én is kimegyek az irodából a hidegbe szigetelni, aminek a főnököm először nem örült, azonban később azt mondta, hogy ha az első munka megfelel az Olasz partner elképzeléseinek, akkor hosszú távú, kb. 2 éves megbízatásról lenne szó. Első körben öten megyünk ki, megalapozni a cég jó hírnevét, közben én tartom a kapcsolatot az olasz féllel angolul. Miután ez a kb. 3 hónapos munka véget ér, és elégedettek velünk, jöhetne ki még vagy 40 emberünk, és én ekkor már csak vezetői, irányító feladatokat látok el kint (hiszen míg szigetelni meg lehet tanulni elég hamar, kőművesmesteri munkákat nem feltétlenül bíznék magamra).

Sajnálatos módon azonban a globális felmelegedés jegyében rendkívüli tél van kint, ugyanis a tengerparton nem jellemző a fagypont alatti hőmérséklet (a Földközi-tenger meleg áramlatainak hatása jórészt), ám most határozottan állandó mínuszok uralkodnak úticélunknál, Caorle-ben. Ennek köszönhetően gyakorlatilag minden hétfőn azzal köszöntenek, hogy úgy készüljek, hogy szombaton megyünk ki.
Jelentem én úgy készültem! Még januárban kicseréltettem a valamiért katasztrofális állapotban levő kuplungomat (Köszönjük előző tulaj!), megvettem a kötelező kéziszerszámokat, vettem minőségi munkavédelmi bakancsot, bekészítettem a hiper-szuper munkavédelmi sisakom, kötöttem mittudjaménmilyen biztosítást, egy stócba pakoltam a papírokat, amiket vinnem kell, összekészítettem a munkavédelmi oktatásos anyagokat (ezt is én tartom kint), éppen csak páncélos kaját nem vettem még! Persze ez a sokminden nincs ám ingyen, és a szerszámboltban nem kérdezik, hogy mikor indulok, ott távozás előtt fizetni kell! Ennek eredményeképp, januárban gyakorlatilag kitartottként éltem, mert minden pénzem elment ezekre a cuccokra. Még szerencse, hogy megkértek egy régi, minden évben megrendezendő rendezvényben való aktív részvételre, ez legalább valamelyest biztosította a benzinpénzem.
Azonban, mint azt Ti is tapasztalhatjátok, még mindig itthon vagyok, köszönhetően az időjárásnak. Mindenki kórusban: "Köszönjük időjárás!"
Azért megvan ennek az egész csúszásnak is az előnye. Legalább még el tudom rendezni az itthoni dolgaimat kényelmesen, nem maradok le a nagy bulikról, szülinapokról, be tudtuk fejezni a Band of Brothers c. minisorozatot, be tudom adni a jelentkezésem felsőoktatásra, és végül, de egyáltalán nem utolsósorban jelentkezni tudtam a Totalcar stábjába újságíróként! Nem volt zökkenőmentes, hiszen sajnos lecsúsztam a jelentkezésről, de kis oknyomozásnak, és a kedves szerkesztőknek köszönhetően (remélem olvassák! - adjatok szalvétát, puncsos a szám), gyorsan-gyorsan volt még időm összedobni egy önéletrajzot, motivációs levelet, és jelentkezni rabszolgának!
Bár nem vagyok Budapesti, a távolság nem akadály; bár nem vagyok újságíró, azt hiszem a terjedelemmel nem lesz gond; bár nem vagyok autószerelő, az autókkal kapcsolatos technikák nagy részét megértem, sőt el is magyarázom, ha kell; és bár nem vagyok nyelvtantanár, ismerem a helyesírás-ellenőrző megfelelő használatát. Mindent összegezve (és megfűszerezve egy kis Sofőr-humorérzékkel), én vagyok a tökéletes jelentkező! Legalábbis szerintem.
Ne értsetek félre, nagyon jól érzem magam itt az irodában, és ha végre kijutunk, akkor Olaszországban is remek lenne (főleg a fizu), de ez egy olyan lehetőség, amire ha nem csapok le, életem végéig bánnám!
Egyetértesz? Vitatkoznál a hozzáállásommal, a rátermettségemmel vagy bármi mással? Írd meg mindenképp, és szavazz!

A tömegközlekedés szépségei

Miután tegnap beláttam, hogy nem lehet autót venni egyik napról a másikra, ma ismét megerősített a csodálatos PK Rt. abban, hogy inkább ne egyek hónapokig, de vegyek egy autót!

Szokás szerint reggel a 8.15-ös 23-assal indultam dolgozni. Ma a busznak nem kicsit volt már ekkor ferodol és égett gumiszaga, de mivel ez mindennapos dolog, meg sem lepődtem.

Viszont uránvárosból a 8.30-as 27-essel folytattam szokásos utam. Ez még nem is baj, sőt, a busznak sem volt semmi "bűze". Nem telt el azonban sok idő, és egy idős házaspár beült mögém. Feltételezem, hajnalban szoktak reggelizni, mert órákon keresztül emésztett sültkolbász szag áradt előre füleim mellett, egészen az orrom receptoraiig! Aki már járt úgy, hogy sültkolbász fogyasztása után két órával böfögött egy nagyot, az pontosan ismeri ezt a leírhatatlan bűzt! Gondolom ez még az ő kopott orruknak is feltűnt, mert bekaptak egy málnás Aro-s cukorkát, és a továbbiakban már málnás-emésztett-sültkolbász-szag áradt belőlük folyamatos beszédüknek köszönhetően!

Beletörődve igyekeztem inkább a telefonommal vívott Backgammon csatára fordítani minden figyelmem, mikor egy idős bácsi foglalt helyet mellettem, és olyan irtózatos pisaszag áradt belőle, hogy az előttünk ülők is megfordultak fennakadt szemekkel!

Gyomrom forgását némileg elősegítette, hogy egy újabb illatáradat bombázta szaglószervezetem, mikor egy ápolt külsejű (de tényleg!) ember felszállt a buszra, és olyan bagószaga volt, mint aki egyszerre 3 cigit dekkelt el felszállás előtt!

Ezekben a pillanatokban realizálódott bennem, hogy milyen jó is, amikor kinyitják az összes ajtót...

Időközben Pisi bácsi és Bagó úr leszálltak, de Mr. és Mrs. Málnás Emésztett Kolbász még mögöttem folytatta végeláthatatlan eszmecseréjét. A Búza téren azonban felragyogott a fény az alagút végén, mikor jeleztek! Búcsúzóul az idős hölgy még egy laza hasfalfeszítéssel párosított jobb orrlyuk befogással kisebb puckot helyezett el az ajtóban található lépcsőn!

Ezaz! Éljen a tömegközlekedés!

Szívás

Azt hiszem velem van a baj.

Csak gondoltam ezt jobb, ha előre tisztázzuk. Olyan, mintha bő fél éve menstruálnék, vagy nem tudom... Vegyük csak például a mai estét. Találkoztunk Teca mamánál a többiekkel, majd felsétáltunk égervölgybe, ahol megcsodáltuk az éjszakai havas erdőben elterülő tó szépségét, dobálóztunk, fényképeztünk, bohóckodtunk. Tök jó volt.
Aztán visszamentünk Tecához, és kezdődött a szokásos műsor, amivel már tele a tököm (csak hogy a tök szót ragozzuk tovább). Összesen heten voltunk (mégsem voltunk törpék), és ebből hatan dohányoztak. Ritkán egyszerre, inkább csak felváltva, de két cigi majdnem mindig égett. Mivel az asztalnál amúgy is szűkös lett volna (de cseppet sem lehetetlen) mindenkinek elférni, és én értem oda utoljára, inkább átültem a szomszédos asztalhoz egyedül.
A többiek persze szóltak, hogy üljek át oda, meg ne különcködjek már, meg minden, de akkor már legalább három vagy négy cigi égett (most a Farkas pipáját is annak számolom, bár azt hiszem az csak később kezdett füstölni). Úgy döntöttem, az est további részét ott töltöm, várva Apyékat, hogy menjünk tovább valami parkolóba, vagy akárhova kicsit csúszkálni. A füstnek van egy olyan rossz szokása azonban, hogy nem csak a fogyasztóját boldogítja, hanem másokat is. Hiába volt ott egy méretes légtér, hiába a sok növény, és hiába ültem másik asztalnál, rövidesen elkezdett zavarni a füst. Hogy eltereljem a figyelmem a füstről, a telefonomat kezdtem babrálni, de mikor már a szemem is elkezdett csípni, csináltam egy fotót, amin remekül látszott a füst. Ekkor szépen elköszöntem, és eljöttem.
Mivel unatkoztam, kicsit még autókáztam a városban, bejártam néhány nagyparkolót, majd hazajöttem, pedig nem akartam. Korán volt még, de nem tudtam magammal mit kezdeni.
Itt ismét elmondanám, hogy valószínűleg velem van a baj!
Mindenesetre tele van a tököm, hogy el kell viselnem, hogy a barátaim szét füstölik a kibaszott fejem. Amikor utoljára felvetettem ezt a témát, azt kaptam válasznak, hogy ők ilyenek, és el kell őket ilyennek fogadni. Ez eddig rendben is volna egészen addig, amíg csak saját magukat basszák össze azzal a kurva cigivel. Én is dohányoztam, és mindig is elfogadtam, hogy mások is dohányoznak. De miért kell nekem elfogadnom, hogy bár nem dohányzom, mégis annyi füstöt kap a tüdőm, mint amikor még dohányoztam? Miért fogadjam el, hogy mások összebüdösítik a ruhám? Miért kell eltűrnöm, hogy mások ostobasága miatt csípjen az én szemem? Mert a barátaim?
Akkor, ha lefosom a ruhájukat, tehát összebüdösítem őket, azt elfogadják, mert a barátjuk vagyok? Ha belehugyozok a szemükbe, hogy csípjen, az rendben van? Ha károsítom az ő egészségüket a saját ostoba hobbimmal, az elfogadott? Mert akkor hobbiból (mivel szokásom) nekiállok verekedni, kezeket, állkapcsokat, orrokat törni, és azt mondom, hogy a barátaim vagytok, fogadjatok el ilyennek, amilyen vagyok! Nem fogok füsttel büdösíteni, de esküszöm veszek egy fingsprét, és mindnki ruháját telefújom. Nem fogok füsttel szemeket csípetni, de mindenki szemébe citromlevet, vagy bánomisén akármit spriccelek vízipisztollyal, és nem fogom senki tüdejét beszennyezni, de hébe-hóba csak úgy viccből betörök egy orrot, vagy földhözbaszok pár embert, majd ráugrok a kövér geci testemmel, mert én ilyen vagyok, és a barátaimnak ezt el kell fogadni. Közben pedig mindenki döntse el, hogy ez a gecibb dolog, vagy a tüdőrák, amit nem is azért kapsz, mert dohányzol, hanem azért, mert ilyen kedves barátaid vannak, akiket így kell elfogadnod!
Éljen a passzív dohányzás...

Lakásavató koktél-parti

Mint már mindannyian tudjátok, Zsu és én összeköltöztünk, ennek örömére szombaton este megtartottuk a lakás felavatását.

Mivel a lakás mérete erősen korlátozott, nem is beszélve az ülő helyekről, kénytelenek voltunk korlátozni a meghívottak számát, így a meghívottak kizárólag azok voltak, akik valami módon hozzájárultak a beköltözéshez, illetve az Ő szívük választottja, legyen szó festésről, pakolásról, takarításról, vagy épp egy mikróról, ami nélkül ma már valóban nem is lehet élni.
A buli pikantériája volt, hogy nem amolyan ki-ki alapon intéztük a piát, hanem én bevásároltam rendesen, és mindenki az általa fogyasztott italt fizette, persze előállítási költségen. A választék eredetileg Long Island, B52, Bloody Brain, Mojito, Cuba Libre és Bacardi Coctail lett volna, ám sajnos sehogy sem sikerült menta levelet szerezni, ezért a Mojito kiesett. Az árakban sem kellett nagy költségekre számítania senkinek, hiszen a fenti koktélok (sorrendben) csak 400, 350, 300, 200, 200, 150 Ft-ba kerültek adagonként, ennek köszönhetően az általam előre megvásárolt alapanyagok kb 2/3-a fogyott el.
Úgy gondolom egész jól választottam ki a koktélokat, mert úgy tűnt, mindenki megtalálta a maga italát, kivéve talán a Krisztit, aki nem volt túl szomjas az este folyamán. A Long Islandből kicsivel nagyobb fogyasztásra számítottam, de talán az ital ütőképességétől megijedtek az emberek, igaz, nem is alaptalanul. Egyedül a Tala volt, akinek határozottan nem ízlett. Azért Őt sem kellett félteni, hiszen megTalálta a maga kedvenceit Ő is, és sikerült a WC-t is felavatnia. Itt meg kell említenem, hogy a Tala bizonyította, hogy férfi a talpán, az incidens után, és egy rejtélyes pogácsa zsebből való előrántása után folytatta rendíthetetlenül a fogyasztást, mígnem végül megtagadtam tőle a további B52-k elkészítését. Muszáj volt így döntenem, miután az ital helyett a lángot akarta szívni a szívószállal, ami persze rögtön deformálódott, de Ő csak próbálkozott olvadásig.
Arra számítottam, hogy a B52 sikeres lesz, de arra nem, hogy ennyire. Igaz, Apyt úgy vettem rá, hogy ne jöjjön kocsival, hogy elárultam neki, lesz egy olyan koktél, ami kávés, finom, és még lángol is. De azért ilyen mértékű népszerűségre nem számítottam. Ez az ital sem női pia, ahogyan nagyjából a koktélok közül semelyik sem a közhiedelemmel ellentétben, ezt az is alátámasztja, hogy próbaképp, még a buli előtt a Picivel ittunk egy ilyet, s eztán a beszédkészsége erősen kritizálható lett. A vicces itt mondjuk inkább az volt, hogy a lángnak köszönhetően kicsit kevesebb szőr lett a fején, de legalább arcpírből kevesebbet kell egy darabig használnia. Ezt látva eszembe jutott, hogy hogy is kell helyesen fogyasztani ezt a különlegességet, és a többieket már a helyes fogyasztásra tanítottam később. Személyi sérülés jelentem nem történt, de két öngyújtó kiürült. Valamint igen, a képen a felső réteg piros, és az én koktélomban ez nem így volt, ugyanis eredetileg Cointreauval kell készíteni, ami helyettesíthető Tripple Seccel. A különbség leginkább az árban mutatkozik meg jelen esetben, ugyanis az eredeti alapanyag kb háromszor annyiba kerül, mint utóbbi.
Bloody Brain meglepően kevés fogyott, úgy látszik a tavalyi sikerbulin mindenki eleget ivott belőle, pláne, hogy akkor nem volt más koktél. Most viszont volt, és ennek köszönhetően gyakorlatilag minden koktél-alapanyagból maradt, így aki jön hozzánk, ismét be tud fizetni egy-egy italra.
Ahogy az italválasztékkal, a jó hangulattal sem volt semmi gond. Úgy érzem majdnem mindenki végig jól érezte magát, de az est fénypontja és kellemes meglepetése Tala volt, akiről bebizonyosodott, hogy tud inni, és ha iszik, olyankor kifejezetten aranyos, és kedves, még az idegenekkel is, akik a téren sétálnak. Kedvességét még a három emelet távolság sem korlátozhatja.
Sajnos (?) Farkas barátunkat ismét nem sikerült alkoholfogyasztásra bírni, így róla leginkább csak az derült ki, hogy milyen finom pogácsát tud készíteni. Ilyet máskor is hozhatsz! A másik nemivó ezúttal a Kesze volt, aki későn jött, és korán ment munka-ürügyből. Sajnálom.
De akik maradtak, nem tértek hamar aludni. Ha jól emlékszem a Farkas-járat valamikor 4 óra körül indult, és utána mi is feküdtünk aludni. A lefekvés is jókedvben zajlott, és a beszélgetés-röhögcsélés bizony még jódarabig eltartott. Volt például, hogy a Tala (ki más?) bedugta a Krisztinek, igaz, az ujját a köldökébe. Meglepő és mulatságos volt, akárcsak a régi TV műsor.
Mégegyszer szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétet, és különösképpen az azt megelőző segítséget, és kommentekben várom a személyes élményekkel való kiegészítést! Mindenki írjon mindent, ami szerinte kimaradt!

Képek: http://picasaweb.google.hu/geresics

Über Zsidó

Hát igazából nem is akartam írni, de egyszerűen muszáj...

Ha Ön, kedves olvasó APEH, VPOP, vagy bármilyen hivatalos szerv tagja, emlékeztetném a blog mottójára: "Semmi, amit a blogon leírtam, nem felel meg a valóságnak, a történetek csak légből kapott fantáziálások, és egyáltalán semmilyen valóságalapjuk nincs, ezért büntetőjogilag felelősséget nem is vállalok irántuk, hiszen mindez csak kitaláció!"
Az egész talán a kocsi vásárlásával kezdődhetett. Azaz már évek óta mondják az ismerőseim, hogy "Te vagy a legnagyobb zsidó, akit ismerek :P", de mivel valójában keresztény vagyok, aki ráadásul nem is igazán hisz Istenben, mindig jót nevettem, és kb ennyi. Szóval a kocsim 1.530eFt-ért volt kint a kereskedésben, és 1.350eFt-ért hoztam el.
De egy kocsi megvásárlása még egy csomó egyéb költséget hordoz magával. Például olajcsere (az Olajshopban a kedvezményre feljogosító kártya nélkül is megkaptam a kedvezményt, sőt még egy motortisztító-olajat is adtak grátiszba), fagyálló folyadék beállítása (amit nagykerben a bolti ár 3/4-éért vettem), téli ablakmosó folyadék beszerzése (hát a jó minőségűt igazán pofátlanul alacsony áron vettem, ioncserélt vízzel együtt, ugyan ott, mint a fagyállót), vagy a téli kerék garnitúra (ez igaz, hogy használt, de 50eFt volt egy kb 2-300km-t futott szett, míg az új ára (felni+gumi) 110-115eFt + szelep + szerelési költség...). Azt sajnálom, hogy olcsón benzint nem tudok. De ha diesel kocsit vettem volna, akkor szinte ingyen furikáznék ;). És ekkor még meg sem említettem, hogy 8eFt volt a műszakim, és az eredetvizsgát is elengedték a két szép szememért. Bár az is igaz, hogy több, mint egy hónapig tartott az átírás... Ezért még tuti megb@sznak...
Aztán jött az összeköltözés... Lakbér=0Ft, bár ez nem az én érdemem. Festék: legolcsóbb helyen vettük, és már kaptam is a 8% további kedvezményt. Csak tudni kell, kinek a nevére kérd a számlát. Sajnos azonban az áfának csak a felét kaptam vissza, pedig nem lett volna rossz még pár ezer forint.
Aztán szerettem volna netet. Hát ez igazán vicces! A digi bent van az épületben, le is csaptam rá gyorsan. Gondoltam, ha neten regisztrálok, az megyorsítja a dolgokat. Igen ám, de a honlapon nem lehetett sehol bejelölni, hogy az akciósat szeretném (fél évig kevesebb, mint fél áron van a net+telefon(ami ingyenes amúg is)+TV). Kénytelen voltam felhívni digiket. Röpke 12 perc autómatával való veszekedés után sikerült a 27. almenüben kapcsolni egy élő (!) embert, már csak az irányító számom kellett előtte megadnom. 7632, és már ki is csöng. Pár másodperc múlva fel is veszik! Hihetetlen! Aztán megszólalt a bácsi, akinek akkora tájszólása volt, hogy Debrecennél közelebb tuti nem élhet! Telefonon kersztül fejbevágott a kapanyél... Köszöntött:
- Gyóúnapot. - Itt már tudtam, ez nem lesz egyszerű...
Elmondtam neki gondom-bajom, hogy akciósat szeretnék, meg neten szeretném, de nem játszható össze a kettő, ilyenkor mit kell csinálni?
- Oszt hunnan tölöfonál? - kérdezte. Miért? Könyörgöm! Ha szegedi vagyok, mást kell bepipálni, mint ha miskolci? Mindenesetre megemlítettem, hogy nem egész egy perce adtam meg az irányító számom, de amúgy Pécs.
- Jah, tínylög... Szóva be kő írni a név után, hogy kötőőjee akcijó, eegy éév!
- Aha. Nagyonszépen köszönöm. Ha már amúgy is beszélünk, kb mennyi idő, mire nekem ebből netem lesz?
- Há úgy 2-3 hét, és felhívjuk, hogy megbeszéljük, mikó lehet belőle bekötés.
- Hogy mennyi??? Nem 2-3 nap?
- Nöm. 2-3 hét. Vagy főkeresheti a hölyi üzletkötőt, oszt az majd rögtün tud mondani valamit.
- Aha. Köszönöm, viszont hallásra. - telefon letesz, böngésző bezár. Majd személyesen.
Ez volt csütörtökön, vagy pénteken, kedden bementem.
Sorbaállásnál számot ad a gép, de kevesebb, mint 5 perc múlva már a pultos kislánynál álltam. Mondtam neki, hogy akciós net+TV+telefont szeretnék, mert most költöztünk be az "albérletbe". Ő elszomorodott, hogy nem tud segíteni, amíg ezt a két papírt kitöltve, és a főbérlővel aláiratva vissza nem hozom. Aztán meglepődve vette tudomásul, hogy mosolyogva átadok neki 2 ugyanolyan papírt kitöltve, aláírva. Előre gondolkoztam, és ez szemlátomást nem szokása az arra járóknak, mert igencsak úgy festett, mintha ez imponált volna neki. Kitöltöttünk gyorsan mindent, majd feltettem A kérdést: mikor lesz ebből netem?
- Hivatalosan 30 napunk van a bekötésre, de ez valójában 1-2 hét alatt meg fog történni.
- Hát én nem erre a válaszra számítottam... - majd egy kisebb, kb 5 perces flörtölés után távoztam azzal a tudattal, hogy másnap 12 és 16 óra között lesz netem, TV-m, telefonom. Lett is.
Aztán elmentünk nagybevásárolni mindenféle sza... izét. Amolyan kötelező kellékeket: 7kg-os mosóport (márkát ne kérdezz, mert nem értek a lovakhoz...) 2300-ért, Kobrát 114Ft-ért, meg egy csomó mindent (WC-papír, papírzsepi, lavor, stb...), amik szép teret foglaltak a kocsim hátsó ülése helyén. Összesen 28-29eFt-ot fizettünk. A pofátlanság itt az, hogy egy olyan központi nagykerben (vagy miben) vásároltunk, ahova alapvetően csak bolt-tulajdonosok mehetnek, és nekik is minimum 50eFt-ért kell vinniük cuccot. Természetesen még a nagyker árakból is kaptam kedvezményt. Pl: vasalódeszka 2100 helyett 1800. Úgy látszik, ha az ember ismeri az ügyvezető igazgatót, vagy micsodát, az nem baj. Én kérek elnézést. :)
Aztán egyszer csaktelefonál anyám, hogy menjek be hozzá, mert defektje van. A kereket nem előre megfontolt választás után vittem gumishoz, csak egyszerűen bementem egy forgalmas, nekem útbaeső helyre. Hát soron kívül, áron alul megcsinálták nekem kb 10 perc alatt. Ugyanis belépés után rögtön kiderült, hogy két irodistát is ismerek gyermek korom óta, még öreganyám falujából, és az egyikük épp a munkafelvételt, és a számlázást csinálja. Esküszöm, nem tudtam róla!
Aztán visszamentem a digihez az ingen telefonért (készülék), de most egy idősebb nőhöz kerültem. Amikor kedvesen ráköszöntem a kislányra, akinél két napja szerződtem, hát olyan kis szendén, mosolyogva köszönt vissza, hogy a Pici győzte magában tartani a röhögést, ugyanis tudta mi a szitu.
Persze gondolkoztam azon, hogy mindezt leírjam-e, és úgy voltam vele, hogy áá, inkább nem. De amikor ma találtam a földön egy százast, egyszerűen muszáj volt...

Reteksys

Egyszer volt, hol nem volt...

Az egész sztori 1999 nyarán kezdődött... Akik ismernek, már (minimum) hírből ismerik Boci-barátomat is. Akkoriban még nyugisabb életvitelt űzött, még nem járt egyik büntetőintézetben sem, hacsak nem látogatóként, bár vaj már akkor is akadt a füle mögött rendesen, hiszen 8 (nyolc!) éves kora óta vezet autót, motort egyaránt, és nem nagypapa tempóban...

Szóval akkoriban volt egy saját Ladája jogtiszta papírokkal (tehát nem lopott - ez nagy szó!), ami a becsületes Reteksys nevet kapta tőlünk, mely elnevezés hűen tükrözte eme remek gépjármű műszaki állapotát. Az autó sokunkat szórakoztatott, mindig tömve volt, ha mentünk a légaknához csapatni, vagy az erdészutakat végigrallyzni. Néha hatan is voltunk, olyankor én felmásztam a Lada tetejére, és kaszkadőröket megszégyenítő ügyességet mutatva lengtem zászlóként a kocsi tetején, miközben 40 és 100 között róttuk a kilométereket az erdőben. Néha leszakadt a kipufogó, ezért sosem fenyegetett a veszély, hogy valakit elütünk, hiszen még a sűrű fák között is kilométerekre lehetett hallani érkezésünket. Több kiránduló család látta mulatásunkat, de a legemlékezetesebb számomra, mikor (kiskőrösi)bukósisakkal a fejemen az autó tetején lobogva integettem jobbommal a félrehúzódó kiscsaládnak (apa, anya, 2 gyerek), miközben ballal kapaszkodtam a hidegvágóval kivágott tetőablak-nyílásba. Szerencsétlenek nem tudtak minket hova rakni fejben, de azért négy tágra nyílt száj mellett lassú, megdöbbent mozdulattal visszaintegettek nekünk...

Egy másik alkalommal épp a légaknánál füstöltük a kőolajszármazékot (szintén hatan), és jómagam ismét a tetőn élveztem a sebességet (ezúttal bukó nélkül - szerencsémre). Ha az ember a tetőn van, akkor van egy alapszabály: amerre kanyarodik az autó, azt az oldalt két kézzel kell megmarkolni, különben lesodródik az ember. Ha ezt betartjuk, nagy baj nem lehet... Nagy baj nem lehet,egészen, amíg a vezető (Boci) meg nem gondolja magát, és a hatvannal megkezdett balos kanyar közepén hirtelen úgy nem dönt, hogy jobbra megy... Jómagam csak annyit vettem észre, hogy elfogy a kék tető alólam, és még szerencsémre volt annyi lélekjelenlétem, hogy ellökjem magam két kézzel a tetőtől. Itt szeretném megjegyezni, hogy csodálatos dolog az emberi agy. A másodperc töredéke alatt képes komplett gondolatmenetek végigfuttatására. Ekkor ugyanis úgy gondoltam, hogy szaladok tovább, és hogy milyen jó is lesz nekem, meg hogy mekkora hős vagyok, stb... A fizika és a biológia azonban ellenem dolgozott, ugyanis bármennyire is voltam akkoriban atletikus, rá kellett, hogy ébredjek: nem tudok 60 km/h-val futni... Az első lábletétel még sikerült, bár erőteljesen hátracsapódott a bal lábam, de amikor a jobbikkal próbálkoztam (kb. 3 méterrel később) be kellett ismernem esendőségem, és jelen esetben ezt a szó minden értelmében kell érteni. Néhány bukfenc után ért véget eme pályafutásom... A Boci ekkor mit csinált? Észre sem vette először, de amikor szóltak neki rólam... Ő, aki barátomnak mondja magát! Továbbhajtott kövér gázzal, és csak a többiek hosszas unszolására fordult meg! Nem mert visszajönni, mert félt, hogy megverem!

Tankolni persze csak a Boci tankolt bele mindig, mindenki más csak kaját-piát hozott, de a lényeg, hogy mindig ők voltak a legjobb barátok... Mindig, kivéve, amikor szerencsétlen Reteksys gyengélkedett... Ha szerelni kellett, ketten-hárman maradtunk, és amikor egy menekülés során kilyukadt az olajteknő, és a motor elérte a kuka kategóriát, a motorcserére is ketten maradtunk. Legyalogoltunk néhány kilométert az "új" motorért páran, de mikor azt feltettük egy kézikocsira, és elindultunk vissza, hirtelen ismét a megszokott számra csökkent a jelenlétünk... Így haladtunk hát a sárban felfelé, nem kevés erőfeszítést téve a nemes cél érdekében, és kínunkban már csak hülyéskedni tudtunk út közben. Na ez az, amit senkinek nem javaslok... Fáradtan, lágy esővel körülölelve, egy Lada-motorral a háta mögött, nem is olyan vicces a sárban fetrengve röhögni, bármennyire is hajlamos az ember ezt elhinni, mi mégsem bántunk egyetlen percet sem...

A motorcserélés? Mi sem egyszerűbb... Ha az olvasók közül valaki már cserélt motort egy Ladában, vagy bármilyen autóban, egy jól felszerelt műhely közepén darut használva, tudhatja, hogy nem kis művelet az. Ám nekünk nem adatott meg a műhely, sem a jól felszereltség, és természetesen darunk sem volt a néhány kilós motorblokk behelyezéséhez. Ellenben voltunk ketten, jó fizikummal megáldva, egy szerszámos ládával, egy külvárosi telken. A darut mi helyettesítettük két (egyenként 10-15kilós) gerendával, melyeket a vállunkra vettünk, és mivel nem voltunk elég magasak, téglákból lépcsőt építettünk. A rögzítőláncot a szőlőkötözéshez használt (rengeteg) spárgával helyettesítettük. Csak a motor behelyezése elvette egy szép, napos, nyári délelőttünk. Ezt követte a szerelés, melyet az eső eleredte után sem hagytuk abba, inkább valami enyhén szakadt nejlont feszítettünk a motorház felé pár szőlőkaró segítségével. Bár a második nap elkészült a remek, nem akart beindulni.

A harmadik napon (mivel tologatni kellett a kocsit), felvittem magammal akkor még újdonsült ismerősöm: a Keszét. Nos, hárman már könnyebb lesz a tologatás dombnak felfelé - gondoltam tévesen. Boci barátom közben megtalálta a hibát: egyetlen kábelt nem kötöttünk be, de az elegendőnek bizonyult az üzemképtelenséghez. A felfelé (telekről kivezető) út nagy szemű kavicsokkal volt kirakva, ami nem bizonyult a legstabilabb talajnak a kínai dorkó talpa alatt. Történt ugyanis, hogy a kormányt (no nem rosszra gondolni!) irányba állítva mindhárman nekifeszültünk a motorháztetőnek, és elkezdtük tolni a kocsit. Mikor éreztem, hogy elfogyott a lelkesedés pár méter után, felkiáltottam, hogy "Téglát a kerék alá, de gyorsan!" Gondoltam (mivel az ő fizikuma volt a leginkább nélkülözhető egy több, mint 1000kg-os gépjármű megtartásánál), majd a Boci elszalad a célszerszámért. Ismét tévedtem. Ákos barátom, aki még köszönhetően 13 évnyi cselgáncsozásnak (ez biztosan fontos részlet, mert sokat halljuk a mai napig) jó erőben volt akkoriban, nos Ő szaladt el tégláért. Mi ketten pedig kimerevített lábakkal csúsztunk vissza, akárcsak ha Songoku rajzfilmben lettünk volna. Küzdöttünk, tartottunk, de leginkább csak csúsztunk. A baj ezúttal a mögöttünk rejlő, kb fél méter széles, 1 méter mély vízvezetéknek kiásott árok volt. Boci barátom hamar feladta az esélytelen küzdelmet, én azonban becsúsztam a gödörbe, majd ugyanazon pillanatban már ugrottam is ki belőle, ám még így is a lökhárító nekicsapódott a sípcsontomnak.Szerencsém volt, ha egy kicsit is lassabb vagyok, a lábam ott marad a Lada és a betonjárda között, nem kis fájdalmat okozva nekem. Szerencsére ez nem következett be, viszont annál inkább felhúztam magam, és dühömben a bal első kerék sárvédő ívét megragadva egyedül kiemeltem az autót a gödörből. Mikor a többiek nem kis csodálkozásukban, leesett állal néztek, rájuk üvöltöttem, hogy "K*rvagyorsan tegyetek a kerék alá egy gerendát!"

Reteksys végülis életre kelt, ám közben megérkezett a Boci nagybátyja (aki ha nagyon dühös, akkor mérgében talán megemeli akár egy milliméternyit is az egyik szemöldökét), azzal a céllal, hogy hazavigye a Bocit kertvárosba. Megbeszéltük, hogy ha már életre keltettük nagy nehezen a kocsit, megyünk vele egy próbakört.

Ezen a ponton szeretném kicsit részletesebben bemutatni az oly sokat emlegetett Reteksys nevű gépjárművet. Ő egy kék, duplakörlámpás, 1500-ös, kisebb műszaki hiányosságokkal, és rengeteg házi-tuningal. Értem ezalatt, hogy mivel egyik kalandja során elrepedt az egyik első fékcső, azt a fém résznél összevertük két terméskővel, hogy ne folyjon ki a fékolaj. Ám mivel így fékezésnél elrántott oldalra a kocsi, elkalapáltuk a másik elsőt is, minek eredményeképp a kocsi fékezése ugyan egyenes nyomvonalon történt, de csak a két hátsó kerék fékeződött. Ez előnyös is lehetett akár, hiszen a kézifék-bovden már korábban úgyis elszakadt. A tetőablakot már említettem korábban, és remélem senki nem feltételezi egy igazi Ladáról, hogy volt benne biztonsági öv... Az idő sajnos eme remeken sem szált tova nyomtalanul, rohadásai olyan mértéket értek el, hogy az erdőben haladva egy erős férfi hüvelykujj vastagságú ág egyszerűen átszakította a padlólemezt, és egyenesen célba vette a hátul középen ülő, gyanútlan Keszét (aki végig a saját életét - alaptalanul - féltve, két kézzel kapaszkodott a két majrévasba), majd néhány centiméterrel termetes orra előtt átfordult (mivel átment felette az autó), és a Boci lábát odaszorítva a gázpedálhoz padlóig nyomta mindkettőt. Nem elhanyagolható része Reteksysnek a kényelmes vezető ülés, mely egy 626-os Mazdából származik. Egy baj volt vele, hogy a rögzítő sínje kb. 5 cm-rel szélesebb volt, mint a Ladáé. Az egyik sin ugyan a helyén volt, de a ferde elhelyezkedés elkerülése céljából a másik sin alatt volt egy tégla, és egy vascső.

Tehát a próbakör jónak indult, és visszafelé kértem a Bocit, hogy ha már ennyit szenvedtem vele, had vezessek én visszafelé. Kérdése egyszerű volt: "Tudod hogy kell?", válaszom pedig nem kis önbizalmat sejtetve azonnal érkezett: "Persze!". Ám valójában csak elméletben tudtam. Bár volt már SmKP jogsim, azt robogóval szereztem meg, és mást addig nem is vezettem. Tudtam, hogy melyik pedál mit szolgál, ám kormánykereket addig még nem kaptam kezeim közé. Helycsere, indulás. Padló gáz, kuplungról leugrás, csikorgó, füstölgő kerekek. 30-40 között kettőbe, majd bal kanyar után hosszabb, lejtős egyenes, erős fék, jobb visszafordító, majd egyenes. Már kihúzattam a kettőt is, és a harmadikat akartam rakni (80 km/h-nál), ám a váltó nem akart a helyére ugrani. Lenéztem a váltóra, izomból, erőteljes mozdulattal beraktam harmadikba, majd mikor felnéztem (mindez egy pillanat alatt), láttam, hogy enyhe bal kanyarban vagyunk, és mi pedig haladunk egyenesen. Kis meglepődésemet gyors kormánymozdulat követte az út irányának megfelelően.

Itt kezdődött a baj... A kormánymozdulat gyors és erőteljes volt, az autó engedelmeskedett is azon nyomban, ám a Mazda-ülés (velem együtt) jobbra kezdett dőlni. Megijedtem, és a lehető legrosszabbat tettem: kuplung+fék padlóig! A már korábban említett fék állapotának megfelelően a kocsi úgy viselkedett, mintha behúztam volna a kéziféket. Én természetesen kapaszkodtam, méghozzá a kormányba (akkor már az alsó felébe), ergó az jött velem jobbra, és ezzel a kerekek balra fordultak tovább. A kerekek megakadtak a rossz, töredezett aszfaltban, és már meg is kezdtük a borulást, mikor megállt az idő számunkra...

Ebben a pillanatban egyetlen szó suhant át az agyamon: "többiek!". Körülnéztem hát, de olyan gyorsan, hogy mindenkiből csak egyetlen képkockát láttam, mozgást nem. Az anyósülésen a Boci ült, és mivel addigra már több autós boruláson túl volt, rutinosan, nem kimerevített végtagokkal taposta a padlót, és támasztotta két kézzel a tetőt belülről, közben úgy vigyorgott, mint akit b*szni visznek. Ákos barátomat mikor megpillantottam, még mindig a tőle megszokott pozícióban fogta a két majrévasat, mint valami modern Jézus Krisztus feldolgozás,sőt lábai is ugyan abban a szögben helyezkedtek el, mint eddig, az egyetlen különbség csak az volt, hogy mind a lába és a padló, mind az ülepe és az ülés között volt már néhán centiméter távolság. Mire előrefordultam, már felgyorsult újra a világ. A szélvédő apró kicsi kockákra robbant, egyenesen az arcunkba. Kifejeltem a tetőablakot, és a másodperc töredéke alatt váltogatta a látóteret a por, a fű, a bokrok és fák, valamint a kék ég. Összesen három és egynegyedet fordult az autó, mire a jobb oldalán végül megállt. A motorház irányából enyhe füst szállt fel, és a Boci üvöltött, hogy "K*rvagyorsan száljatok ki! K*rvagyorsan száljatok ki!".Egyetlen dolog maradt ki nekem akkor, hogy hogy szálltam ki a kocsiból. Emlékszem, hogy megáll az autó, és emlékszem, hogy már kint vagyok, és az autó teteje mellett állva megkarcol egy tüskebokor, és még oda is ütöttem neki, hogy a pajzánkodással pénzt kereső édes anyját karcolja meg, ne az én karom. Azt, hogy a 20x50 cm-es (általam kifejelt) tetőablakon léptem ki minden gond nélkül, csak később tudtam meg a többiektől. Két lépés után odaértem a csomagtartóhoz, és láttam, hogy az Ákos már legalább 50 méterre van tőlünk. Kiderült, hogy mikor megállt az autó, ő felugrott, és mivel nem verte be a fejét az ablakba (mert az le volt tekerve, vagy mert ki volt törve, de ez őt nem érdekelte akkor, csak egy pillanatig gondolt bele), kiugrott a kocsiból, egyenesen a(z engem később megkarcoló) tüskebokorba. Nem tetszett neki a felállás, és visszaugrott a kocsiba, majd a másik irányba is kiugrott, és futott, ahogy csak tudott. Mindezt annyi idő alatt, amíg én kimásztam a tetőablakon, és a kocsi hátuljához értem. Nem kis sprinterteljesítmény.

Miután a Boci is kiszállt, megbeszéltük, hogy mindenki egyben van, tehát akár mehetünk is haza. A kocsit Bocival ketten visszaállítottuk kerékre. Azért csak ketten, mert a Kesze nem volt hajlandó 30 méternél közelebb jönni, mert felrobban az autó. A távolságtartás miatt kénytelen volt a Boci kivenni a hátsóülést, és odaadni neki, hogy engem azzal verjen hátba, mert én vezettem. Egy darabig futottam előle, de mivel tudtam, hogy jogos a cselekedet, megálltam. Gondolom mondanom sem kell, hogy közben hihetetlen mennyiségű cigi fogyott el. Az autót végülis kitoltuk a bokrok közül, és közben megérkezett a Boci nagybátyja, mert próbaútnak kicsit hosszú volt az idő, amit távol töltöttünk. Meglátta a rongyá tört Reteksyst, az annyira behajlott A oszlopot, hogy földes volt a kormány (melyet csak néhány centivel arrébb fogtam), és olyan hangsúllyal és arcmimikával, amit Steven Segaltól láttunk csak idáig összefoglalta: "Remek."

Mindenesetre nem végeztünk rossz munkát, mert miután visszaraktuk a néhány méterrel arrébb megtalált aksit, és az A oszlopot lábbal visszaegyenesítettük, pöccre indult az orosz csoda. Reteksys él! "Induljunk!" mondtam a Bocinak, miután beült a volán mögé, én az anyósülésre, az Ákos pedig az Unoba, amivel a Boci nagybátyja jött. Ám ekkora tulaj leállítja a motort, és mivel meglehetősen nagy kérdőjel rajzolódott ki az arcomra, közölte velem, hogy "nincs gáz". Mármint a gázpedál lenyomására nem történik semmi. Motorháztető fel, és már láttuk is: eltört a kar. Mi legyen? A Fiat már elment, vontatás kilőve. Boci arca felvillan, hátramegy a csomagtérhez, melyben a szerszámos ládám helyezkedik el. Ez egyébként a borulás során kinyílt, kirepültek belőle a villáskulcsok, krova-dugók, és olyan erővel mozogtak, hogy a kocsi kaszniját átszakította például a 12es villáskulcs, és alig tudtuk csak kihúzni onnan. A 13-as krova-dugót azóta is rajtam keresi apám, pedig azt már rég benőtte a gaz. Szerencsére a csavarhúzó nem tűnt el (nem mind), és a Boci felcsavarta az alapjáratot maximumra - ez helyettesítette a gáztaposást. Gondoltuk, most már minden rendben, és haladtunk hazafelé negyvennel, mikor Megint megállunk. Egy már megszokott "mi van?" kérés hagyja el a szám, mire a válasz a "most töltés nincs". Ugyanis az aksinál sem bírta az extrém igénybevételt a rézfül, ami a pólusra van rögzítve.Út közben még háromszor ment el a töltés, és az első kettőnél még megálltunk, motorháztető fel, saru visszarak, indít, megy tovább, ám a harmadiknál mondtam a Bocinak, hogy ne álljon meg. Menet közben motorháztető fel (kihasználva az arcunkba robbanó szélvédő hiányát), saru vissza, motorháztető vissza.

Reteksys pár nappal később már jobb létre szenderült, és az Örök, Végtelen Erdészutakon jár azóta is, ugyanis a kaszni oly mértékben adta meg magát, hogy életveszélyessé vált még a tologatása is. Flexel és hidegvágóval fel lett darabolva,majd a méhtelepen lett nyugalomra helyezve.

A történetet gyakorlatilag sérülés nélkül úsztuk meg mindhárman (leszámítva a tüskebokor és a tetőablak által okozott néhány apró karcolást), és ha garantálnák, hogy nem lesz bajunk, bármikor megcsinálnám újra. Azonban Itt még nincs vége a történetnek, ugyanis pár hónappal később láttam egy hasonló balesetet a Tamási fatelepnél. Az a fiatal srác (bár már rendelkezett jogsival) nem volt ilyen szerencsés. Ő is többször átfordult a kocsival (Ford Escort) a saját tengelye körül, azon az autón is volt tetőablak, amit Ő is kifejelt, és Ő sem volt bekötve, valamint szintén az oldalán állt meg végül a gépjármű. Ami a különbség, hogy neki nem volt olyan hihetetlen szerencséje, mint nekünk hármunknak. Mi voltunk az elsők a helyszínen, a főnököm hívta ki a mentőket, de hiába. A srác (tőlem kevesebb, mint egy méterre) olyan agyalapi törést szenvedett, hogy az orrán folyt ki az agya. A mentősök csak annyit mondtak a tűzoltóknak, hogy nem kell sietni a kivágással...

Ezután elgondolkoztam a dolgokon... Velem is, vagy ami még ennél is rosszabb, a többiekkel is megtörténhetett volna ugyanez. Mind ottmaradhattunk volna, vagy lerokkanhattunk volna, és ez engem (sajnos csak néhány hónappal később) ez sokkolt. Ha a srác be van kötve, valószínűleg maga hív autómentőt apuci kocsijához, és ezen érdemes elgondolkozni.

Én megtettem, és bár nem mondom, hogy mindig betartom a kreszt, és nem csinálok hülyeséget, de igyekszem minden egyes padlógáznál felidézni ezt a kis történetet.