Már nincs sok vissza

Március 30.
Már nincs sok vissza, és ez egész nap jár az ember fejében. Reggel úgy mentem dolgozni, hogy már csak két, este úgy jöttem vissza, hogy már csak egy munkával töltött nap van hátra. Az idő kezd belassulni, és ehhez nem kell a Svájc és Franciaország határán levő LHC-t meglátogatni. A holnap szerintem igazán slow-motion lesz…
Már csak azért is, mert ma az időjárás elég érdekesen alakult. Egész nap lehetett hallani a fodrozódó hullámokat, majd délután már szemerkélt is, és az imént odakint 45°-os szöget bezáró vízfalat láttam. Ha holnapra ez nem vált át valami normálisabba, akkor lehet, hogy egy szép területnyi felületet nem tudunk „lemásodolni”, tehát nem lesznek befejezve, ami az elszámolás szempontjából nem túl előnyös. Arról nem is beszélve, hogy az Éváék által elvégzendő felmérést sem könnyíti meg a csúszós, ragadós, sáros talaj.
Sajnos Luciano nem jön holnap sem, ezért személyesen nem tud elköszöni, azonban ezt megtette Lukán keresztül egy ma elküldött SMS-ben, üdvözölve mindannyiunkat. Szerintem ez egy kedves gesztus tőle. Ha majd jövünk vissza, hozok neki pár üveg otthoni sört (és a többieknek is), hogy megtudja mi is a jó. Ha már itt tartunk, eddig összese 10 különböző, boltban vásárolt sör ittam itt, amiről ígérgettem egy sörtesztet, azonban már nem nagyon emlékszem, hogy melyik milyen volt, és különben is lusta vagyok végiggondolni és megírni. A fotókat mindenesetre feltöltöm, hátha érdekelnek valakit. Ja, és ha már fotók! Nehezményezték páran, hogy az olaszokról nem készültek képek, és nem is nagyon írtam le őket. Ma Lukát sikerült lencsevégre kapnom, igaz, a fényképezőállvány egy 1m magas hungarocell volt, szóval érdekes képek lettek. Bővebb információkat majd személyesen, elvégre már nincs sok vissza!
Egy biztos, az agyunk már erősen otthon jár, és lélekben már mind a saját családunkkal és barátainkkal eltöltendő eseményeken pihenünk, mesélünk.

Napsütéses hétfő

Március 29.
Furcsa dolog történt ma: nem történt semmi! Hétfő van, és semmi különös nem történt, ami az elmúlt hétfőket tekintve igen meglepő. Ez ám az oximoron tökéletes mintapéldája!
Egész nap sütött a Nap, és fújt a szél, ami arra volt jó, hogy (Supermanként) napenergiával töltődjek, de azért a pólóban való dolgozás ne forduljon meg a fejemben.
Sajnos ma nem tudtuk befejezni a mára ütemezett munkáinkat, ugyanis ismét jött az ISOCal-os teherautó, és mindenfelé betont (ISOCal-t) locsolt, amire nem szabad rálépni még holnap sem. Mehettünk ismét Lukáék házára. A visszalevő 1-2 nap mindenesetre kemény zárást jelent majd, ha be akarunk fejezni mindent, amit elkezdtünk.
Már mindannyian a hazaérésen járatjuk az agyaink egyfolytában, van, aki már össze is pakolt. Én még el sem kezdtem, de ma el fogom, még ha csak jelentéktelen mértékben is…

Vasárnapi szuper-mozi

Március 28.
Ma gyakorlatilag nem történt semmi, igazi pihenőnapot tartottunk ismét. Mivel Velence 60km-re van, ezért én el szerettem volna menni, de a többiek anyagi okokból a maradás mellett döntöttek, egyedül pedig nem akartam menni.
Délelőtt bevásároltunk, Tibi és Gyula főztek, majd ebéd mellett Formula 1-et is fogyasztottunk, igaz csak ismétlésről, és már tudtam ki fog nyerni, illetve, hogy mik fognak történni. F1 után mindenki mást csinált, én pl. játszottam kicsit, illetve az újra működő internet-kapcsolatnak köszönhetően feltöltöttem a két elmaradt bejegyzést.
Este szokás szerint Skype-oltunk, majd vasárnapi szuper-mozit néztünk! A laptopon az egyetlen film a Barlangember, amit vidáman végig is néztünk.
Holnap újra munka, de már csak hármat kell dolgoznunk, és megyünk haza!

Nyugodt szombat

Március 27.
Ha minden napunk ilyen lenne, akkor nem nagyon lenne miről írnom. Nyugodtság volt egész nap. A ragasztóhiány miatt ma sem kezdtünk sokkal korábban, és valamivel 17 óra után el is jöttünk. Gondolnunk kellett a hétfői kezdésre is, mert ha most elhasználunk mindent, akkor hétfőn kitudja mennyit csak ácsorgunk.
Érdekesség, hogy a helyi munkások, akik szombaton dolgoznak, minden hétvégén kapnak reggelit a vezetőségtől, pontban 9:30-kor. Odaviszi az építkezésre az egyik építésvezető, mindenki eldob minden szerszámot, és közösen esznek, majd utána mindenki dolgozik tovább.
Tíz órakor már bent voltam az Expertben reklamálni. Természetesen megint várnom kellett, de most nem sokat. Ezúttal egyenesen a kiscsajhoz mentem, akivel a múltkor beszéltem, és mondtam neki, hogy probléma van. Elmondtam mi a baj, megmutattam az olasz SMS-eket, beszélgettünk kicsit, hogy elmagyarázzam, hogy nem én vagyok a hülye, hogy elhasználtam volna a krediteket mielőtt megújítják a 100 órát, majd mikor belátta, felhívta a TIM ügyfélszolgálatot. Kiderült, hogy rendszerhiba történt, és bár a rendszer kiküldte az értesítő SMS-t, mi mégsem kaptuk meg. Visszakapjuk a 15€-t a számlánkra, melyből azonnal 10€ meg is jött, de egy munkanap csak ennyit tud beállítani a rendszerük (!), ezért hogy holnap már tudjunk netezni, most fel kell töltenünk a kártyát 15€-val, és a másik 5€-t pedig majd valamikor a jövő héten töltik vissza. Remek. Csinálnak egy rendszerhibát, amitől két teljes napig nem tudjuk használni amit már kifizettünk, és hogy holnap működjön, ne csak majd valamikor, vegyek újabb 5€-ért krediteket. Ki van ez találva, nem?
Az időjárás ma már igazi áprilisi bolond időjárás volt: reggel sűrű köd, ebédre ragyogó napsütés, délutánra ismét köd, végül estére ismét kitisztult minden.
Ebéd után elaludtam, és álmomban repültem az építkezés felett a napsütésben. Szép volt a kilátás, hát csináltam is pár fényképet. Mikor felébredtem, megnéztem a gépem, és rajta voltak a fotók, amiket Ti is megtekinthettek a webalbumomban! Aki nem hiszi, kattintson, aki elhiszi, az is, mert a képek tényleg jók lettek! Valamivel később csináltam egy-két képet az első házról, amit szigeteltünk, majd folytattam a munkámat.
Ma nem igen történt más említésre méltó dolog. Így, hogy nem történik kétpercenként valami negatívum, és még a nap is kisüt, így azért más szájízzel értem haza.

Péntek 26

Március 26.
Azért Péntek 26 a cím, mert az pont kétszer rosszabb, mint a péntek 13. Erre a bölcs megállapításra ma jöttem rá…
Reggel nem kellett sokkal, csak negyed órával korábban kelnem, mint általában, és így is időben elkészültem. Ezzel nem is volt gond, sőt, eleinte a munkával sem. Azzal a boldog gondolattal a fejemben kezdtem ténykedéseim, hogy m péntek van, és a péntek jó dolog. Később ezzel már csak bíztattam magam.
Az időjárás amolyan ködszitálós volt, köd nélkül. A néha feltámadó szél időnként le-lelökött egy-egy szerszámot, vagy épp kellékanyagot. Ez még betudható lett volna az időjárásnak, de ott már kezdtem sejteni, hogy még sem olyan vidám ez a péntek, mikor azt vettem észre, hogy a dűbeleknek hiába fúrok elég mély lyukat, nem akarnak a helyükre menni. Aztán feltűnt, hogy a betonkoszorúba egyszerűen nem tudok rendesen befúrni. Elfogyott a fúrószár vége, mióta itt vagyunk, most először… Aztán lecsiszoltam egy kis bőrt a bal hüvelykujjamról.
Ekkor jött a dél, elmentünk enni, kipihentem magam amennyire lehetett, és úgy mentem vissza, hogy már csak jó lesz ez a péntek. Természetesen tévedtem. Egy emeleti teraszon dolgoztam létrán rögtön kaja után. A létra úgy lengett, mint jegenyefa a nyári viharban. Eddig sem volt egy életbiztosítás ezeket használni, de ennyire még egy sem volt instabil. Ráadásul valahogy folyton leesett valami. Amikor épp lemásztam dűbelért, egyszer csak azt veszem észre, hogy kidől alólam a létra. Pedig még csak hirtelen vagy rossz mozdulatot sem csináltam. Képzelhetitek milyen boldog voltam. Legszívesebben ledobtam volna ezt a létrának csúfolt izét, és páros lábbal utána ugorva, nagy csattanás és reccsenéseket követően toporzékoltam volna a tetején addig, míg tízmillió fogpiszkáló nem lesz belőle. Ehelyett inkább pár szép, míves magyar szó felsorolása után inkább folytattam munkám.
A nap végéig azért eddigi sebeimet kivétel nélkül sikerült ismét felszakítani, de a csúcs az volt, mikor kiderült, hogy alig van ragasztónk. Végre dolgozhatunk tovább, de nincs mivel, és az utánpótlás csak hétfőn reggel jön 8-9 között. Úgy döntöttünk, hogy nem maradunk hatig, inkább csak ötig, hogy holnapra is jusson. Reméljük a holnapi napunkra (és hétfő reggelre) még lesz elegendő.
Meló után bevásároltunk, majd beszéltünk Évával ismét Skype-on, és pár percre rá elfogyott a kredit a mobilnetről. A 100 óra helyett 15€-t használhattunk fel valamiért 4€/óra felbontásban, természetesen negyedórás számlázással. Holnap mehetek vissza reklamálni, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi lesz. Zsuval próbáltuk megfejteni az SMS-eket, amiket az elmúlt napokban küldtek, de semmit nem tudtunk meg belőlük. Mindenesetre viszem nekik a gépet, a kártyát, a mobilnet-kütyüt, szóval mindent, és melegen ajánlom nekik, hogy csináljanak valamit…

Az utolsó rövid nap

Március 25.

Ma is szép időnk volt egész nap! Sütött a nap, nem fújt a szél nagyon, még a munka is jobban ment!
De tényleg. Minden 10 apartmanos épületegyüttesen van egyetlen olyan terasz, aminek a mennyezetét is le kell szigetelni. Amikor elkezdtünk itt egy hónapja dolgozni, akkor volt szerencsém megdűbelezni az elsőt, és akkor nagyon szenvedtem vele. Sok olyan lyukat fúrtam, amiből kiesett a dűbel, és gyakran elfáradtam a létráról a fejem felé (egy dög nehéz fúróval) való fúrásban. Ma megdűbelezem a második épületcsoport mennyezetét is. Kaja után vártam, hogy Lukáék visszaérjenek, hogy elkérjem az akksis fúrót, de csak nem jöttek. Amíg vártam, előre feljelöltem, hogy hol vannak a téglák széle (amit ugye a hungarocelltől nem lehet látni, ezért az épület belsejéből kell kinézni), mert közöttük beton van, és az tart. Nem jöttek (Lukáék), hát nekiálltam a sajátunkkal. Egy lyuk sem sikerült rosszul, és még el sem fáradtam. Mondjuk, látom magamon, hogy azért hozzáedződtem a munkához, de a mennyezettől azért tartottam. Még estére sem fáradtam el annyira, mint eddig mindig. Lehet, hogy nem is Terminátor leszek, hanem Spuerman? Mert ugye Ő nyeri napból az erejét!
A szép időnek azonban van hátulütője is. Például, hogy fúrás közben az emberre száll a por, és ha kicsit is gyöngyözik a homloka, akkor estére farsangi indiánként is megállná a helyét. Ez egyébként a csiszolásra is igaz. Ráadásul ilyenkor pólóban van az ember, szóval még tisztább, biztonságosabb az érzés. Apropó póló! A kantáros nadrág csatja birizgálja a csiriómat! Már két napja! Remélem, értitek.
Mindenesetre holnap tuti nem leszek olyan kipihent, hogy este elmenjek futni egyet, sőt, még pár fekvőtámaszt is nyomjak. Igaz, ezeket nem jókedvemben csináltam, hanem feszültség-levezetésképp. Szóval holnaptól már 10 órát dolgozunk ebben a visszalevő pár napban. Reggel 7-től este 6-ig (egy óra kajaszünettel), az eddigi 7.30-17.00 helyett. Történt ugyanis, hogy pár napja megkérdeztem Lukát, hogy mi a véleménye, szerinte dolgozhatnánk-e ennyit? Azt felelte, hogy meg kell kérdeznie a főnököktől, de szerinte nem lesz akadálya. Ma itt volt a Bruno, és beszélt vele erről, aki szintén azt mondta, hogy meg kell kérdeznie Arturot, de szerinte igen. Közben mi jeleztük ezen igényünk Évának is, aki pont akkortájt beszélt Arturoval erről, szóval mindenki egyszerre jelezte, hogy dolgoznánk mi többet is, ha lehetne, de talán Éva előbb beszélt Arturoval, mint Bruno, mert mikor szólt Luka, hogy beszélt Brunoval, és Ő beszél Arturoval, akkor már Éva visszaszólt, hogy szerezzünk kulcsot, és mehet a hosszú-műszak. Érthető, nem? Szóval holnaptól 10 óra munka.
Ha már itt tartunk, többen szóltak, hogy már nem értik, hogy ki-kicsoda, ezért csináltam egy hierarchia-ábrát. Mr. T. neve számomra megfejthetetlen. Megkérdeztem Lukától már, de nem értettem harmadjára sem tisztán, hát nem fejtegettem tovább. Így legalább a névtelenség pajzsa mögé bújhat. A többi szereplőhöz azt hiszem nem kell semmit hozzáfűznöm.

Tempo bello

Március 24.
Reggel folytatódott az eddigi „hétfő-szériám”. Szerencsére, ha mindig ugyanakkor kelek, akkor érzem, hogy itt a felkelés ideje, ugyanis tegnap ébresztőóra-beállítás nélkül feküdtem le. Aztán induláskor elszakítottam a cipőfűzőmet (azaz a cipőfűző helyettesítő zsinórt, ugyanis az eredeti már korábban elszakadt).
Mindenesetre ma végre szép időnk volt! El is határoztam, hogy ma akkor is jobb napom lesz. A napsütésnek köszönhetően sikerült is többé-kevésbé ezt elérnem. Végre rövid ujjúban lehetett dolgozni, annak az ujját is feltűrtem, hogy minél több nap érjen. A Farkastól kölcsönkapott napszemüveg gyakorlatilag egész nap a fejemen volt. Köszi Farkas!
Ebédelni elmentem Lukával, és ettem igazi spagettit! Állítólag ebben a vendéglőben alapból 20-30€ alatt nem lehet enni, de a munkások 12€-ért ehetnek amolyan menü szerűséget. Kicsit másképp vannak a dolgok, mint nálunk, ugyanis sokkal nagyobb a választék. Első fogásnak lehet kérni levest, rizottót (megkóstoltam, nem rossz), vagy spagettit. Választásom megkérdőjelezhetetlen volt. Ekkor elhadarták, hogy milyen spagettik közül választhatok. Nagy vonalakban volt tészta szósszal, és tészta hússal. Én a húsost választottam. Nagyon finom, de paradicsomot nem igen látott ez a spagetti, helyette a darált hús valamiszerű olajban volt gazdag. Parmezán sajtot mindenki magának rak rá, annyit, amennyit akar. Mellesleg az üveges ásványvíz is ingyen fogyasztható, továbbá van bor is az asztalokon „kancsóba”, amit néhány munkás pillanatok alatt eltüntet, és már kérik is a következőt, de erről nem tudom, hogy extra költséggel jár-e. Második fogásokat amikor sorolták, még németül sem tudtam, hogy mi-micsoda, csak bólogattam, majd végül megkérdeztem, hogy ezek közül van-e valami, ami helyi specialitás. Volt, azt kértem. Amit értettem, hogy hús, és hogy grill. Gondoltam grillezett hús, vagy ilyesmi, de sült oldalast kaptam, amit otthon sem igazán szoktam enni. A külseje néhol szenes, a belseje pedig rágós. A három bordából másfelet fogyasztottam. Ráadásul adtak hozzá valami vajszínű kockát, ami tényleg helyi specialitás, és elméletileg kenyérnek kellene lennie. Hát, ha ilyen a kenyér, akkor inkább köszönöm, de nem kérek. Puha volt, mint a kenyér belseje, és felettébb zsíros, ráadásul füst ízű. Háromszor is beleharaptam az étkezés különböző fázisaiban, de sehogy sem volt finom. Megettem a sült krumplit, megittam az eszpresszó KVt, fizettem, és mentünk. Mindenesetre úgy jóllaktam, hogy úgy éreztem tudnék még enni, ha valami finomat kapok, viszont hatig, mikor elkészült a Gyula által készített leves és krumplistészta, még nem voltam éhes.
Délután volt kint Mirko (Arturo fia), és annyit üzent az építésvezetőn (Roberton) keresztül, hogy egy teraszon otthagytuk a szemetet, és hatalmas gombóc ragasztók kötöttek oda. Megnéztem utána, és tényleg volt ott hungarocell-reszelék (kb. fél vödör sem), viszont a hatalmas galacsin, amit említett, az 5-6 alig 1-2cm-es pötty volt. Állítólag az ilyen dolgokban szeret nagyon túlozni.
Este vacsi után kiderült, hogy nem fogok nagymosni, ugyanis a Pali szólt, hogy ha gondolom, pár boxert be tudok dobni az Ő mosásába. Gondoltam. Azokkal már kihúzom hazáig.
Mindent egybevéve, ha a naposabb oldalát nézem a mai napnak, ma már nem volt hétfő, és ez a lényeg! Ettől függetlenül számolok vissza magamban, mert nagyon hiányzik mindenki, akit otthon hagytam!

Hány hétfő van egy héten?

Március 23.
Ez a nap is véget ért. Végre. Ha a ma pár órával tovább tartana, tuti megcsonkítanám magam.
Reggel köd. Munka közben egész nap nyűgös voltam. Valahogy ma semmi sem úgy sikerült. A falat, amit nemrég felragasztottunk mentem fúrni, de hogy Luka meg tudja csinálni azt a részét, amit ők raktak fel (a tetején), először ott kellett fúrnom. Hely csak akkora van, hogy a vállaim nem férnek el, de legalább minden vizes. Aztán megfúrtam mindent.
Mikor mentem délután csiszolni, rájöttem, hogy vizes falat nem lehet, mert a nedvesség beleragasztja a hungarocell-golyókat a csiszolóba. Kihoztam a glettvasam, hogy azzal lehúzom a nedvességet, ami jó ötletnek bizonyult, mert lassan ugyan, de haladtam. Aztán, hogy ne essen le a glettvas, mikor kihúztam két hungarocell közül (ott tároltam, mert ott elértem kényelmesen), hirtelen utánakaptam, amiért cserébe hálából beleállt a jobb kezembe a mutatóujjam és a hüvelykujjam között. De úgy rendesen.
Következő szép megmozdulásom akkor volt, mikor egy ponton vissza kellett szedni kb. 30cm x 1m-es szakaszon a hungarocellt, amit pár napja tettünk fel. Ahogy feszítettem a kalapáccsal a táblát, egyszer csak megindult, és a kalapács nyele úgy odacsapódott a jobb hüvelykujjammal együtt, hogy azt hittem eltört. Olyan boldog voltam, hogy nagyon… A műveletet végül a Pali fejezte be, mert akkor markolni épp nem tudtam.
Napközben megbeszéltem Lukával, hogy holnap elmegyek vele ebédelni oda, ahol a többiek esznek. 12€ egy menü, de végre ehetek igazi olasz spagettit első fogásnak. Másodiknak választhatok hal és hús közül, és még KV is jár az ebédhez, sőt néha még (pék)süteményt is adnak. Már várom.
Ahogyan vártam a munka végét is, ugyanis ma én tálaltam a vacsorát (látod Kata?! :P). Hárman ugyanis a Kaszival és a Gyulával úgy döntöttünk, eszünk egy családi, négy fős, sonkás-gombás pizzát, és én mentem érte.
Mondjuk a pizzériai jelenet is frankó volt. Bemegyek, a srác kérdezi, hogy mivel szolgálhat. Összeszedtem olasz tudásom legjavát, és mondtam: „úná fámíliá prosuttó é fungi pizzá perfávóre” (szó szerint ezt mondtam!). Erre igazi angol kiejtéssel mondja a srác, hogy „pörfikt”. Hát, mondom magamban, legyen házad hétemeletes lift, s lépcső nélkül, és a nyavaja rángasson fel ’s alá! Én kérem készülök, hogy mit akarok mondani olaszul, erre angolul válaszol… Mondta volna, hogy „vá béne”, és olyan boldog lettem volna, hogy nagyon… Az embernek már az igyekezetét sem értékelik… Na jó, értékelte, csak nem úgy, ahogy én szerettem volna. A pizza egyébként finom volt (milyen is lehetett volna), bár a Kaszi láthatóan nem volt elégedett, és a Gyula is többre értékeli az otthoniakat.
Nem tudják ezek, hogy mi is a pizza művészete kérem…

Hétfő

Március 22.
A cím minden információt tartalmaz. Ma hétfő van. Hétfő nekem, hétfő az olaszoknak, hétfő nektek, sőt, még az időjárásnak is hétfő van, egész nap esett. Nem nagyon, csak annyira, hogy elázzon a vállunk, és nyakig járjunk a sárban. Bármerre léptem sár volt. Egy idő után feladtam a kerülgetést, és mentem simán előre. Ez viszont azért volt rossz ötlet, mert pillanatok alatt plusz két-két kilót cipeltem a lábamon.
Hogy én útálom a hétfőket, akárcsak Garfield, azt már mindenki tudja. Azt azonban, hogy az olaszok is, azt a múltkor még csak sejtettem. Ma azonban már biztos vagyok benne. Bár ma kevesen voltak csak az építkezésen, mégis egyre többen próbálnak kommunikálni velem. Ennek örülök, és jólesik, ráadásul ilyenkor igyekszem eltanulni egy-két szót vagy kiejtést, azonban már-már feltartanak. Ha ez ilyen ütemben megy tovább, rendezek egy traccspartit. Ma az építésvezetővel (legalábbis Luka leírása erre a posztra utal) is jobban megismerkedtem. Robertonak hívják, és van egy kajakozó olimpikon barátja a Cseh Köztársaságból. Ez biztos fontos, és valami összefüggés lehet közte, és az között, hogy mi Magyarországról jöttünk, mert utána mondta (és mutogatta). Amúgy Ő – mármint Roberto – az, aki korábban is próbált már kommunikálni velem, rendszerint angol-német-olasz szavak véletlenszerű egymás után tételével, amolyan lamantin-módszerrel. Aki nézi a South Parkot, az érti. De amúgy kedves csóka, és szerintem Ő is örül, hogy régen (ki tudja honnan) ráragadt, és azóta számtalanszor elfelejtett nyelvtudását ismét gyakorolhatja.
A többi munkás inkább csak egy-két szót szól olaszul, amit bőszen próbálok utána megfejteni több-kevesebb sikerrel. Pédául én az „eső” kifejezésre a „pioggia” szót ismerem, ők viszont valami egész mást mondtak, majd hozzátették, hogy „kaka”, és utaltak a mai napra. Természetesen sűrűn bólogattam, és a „Tempo di merda” szakkifejezést válaszoltam, ami mindig sikert aratott náluk, és egyetértésüket fejezték ki folyton. Az egyik ember, aki két szót ismer magyarul (a „na”, és a „bazdmeg”), még mondta is a másiknak, hogy ez mennyire jellemző egy-egy idegen nyelvvel való ismerkedésben, hogy még egy mondatot sem tud valaki helyesen összerakni, de a „szar” szót már ismeri. Ebben mondjuk igaza van, mert az ember káromkodni tanul meg először általában. Ezen fellendülve Lukának ma meg is tanítottam ezt a szót magyarul.
Ha már itt tartunk, megtudtam, hogy az „Ennio” szó valójában egy név. Ennio egy idősebb ember, aki már nagyon közel van a nyugdíjhoz, és nem igazán hallgat senkire, ezért amit többnyire (az esetek 99%-ában) csinál, az „merda”. Ezért, vagy másért, de mindenki ismeri, és amikor így szólítják egymást az itteniek (az esetek 80%-ában), akkor mindenki tudja miről van szó.
Ma egyébként az egyeztetéseken kívül szinte csak kevertem. Három teraszon dolgoztunk egyszerre, és mire valakihez kivittem a ragasztót, már valaki másnak kellett is kevernem. Délelőtt nem is volt egy perc megállásom sem. Viszont a lapockámnál elfeküdtem egy izmot, vagy csak becsípődött, de egész nap fájt, és még most sem kellemes. Különösen keverésnél volt rossz.
Meló után megnyugodhattunk, már ami az internetet illeti: feltöltötték a 100 órát.

Megérdemelt pihenés

Március 21.
Ahogy tegnap terveztem, ma nem csináltam semmit.
Próbáltam a lehető legtovább aludni, reggelire bundáskenyeret csinált a Kaszi, utána játszottam, ebédre rántott csirkecombot kaptunk sült krumplival Gyulától, majd újabb pár óra játék után felsepertem, és a szokásos Skype-olásig ismét játszottam.
A mai nap tanulsága, hogy még a Settlers III-ban is egyre nehezebbek a pályák. Két pályát is elölről kellett kezdenem, márpedig itt egy-egy pálya akár 2-2,5 óra is lehet. Kicsit vicces, hogy este a német MTV csatornán látható Game On c. műsorban pont bemutatták a Settlers VII-et (Siedlers 7 címen). Amúgy ebben a műsorban annyi frissen megjelent játékot mutatnak be, hogy mikor hazamegyek letölteni (bocsánat, megvenni) sem lesz időm mindet, nemhogy kipróbálni, vagy ne adj Isten, végigjátszani…
Mindenesetre próbáltam magam kipihenni amennyire lehet, de azért ez az egy nap nem kettő. Gondoltam ugyan ismét a nyelvtanulásra, de hát ismét elmaradt. Így sosem fogok megtanulni olaszul az az érzésem.
Szóval itt ma nem történt semmi. Sajnos otthon viszont igen, és amit még jobban sajnálok, hogy nem lehetek ott, mikor egy nagyon jó barátomnak akár egy vállon-veregetés is sokat jelenthetne. Természetesen, ha otthon lennék sem segíthetnék többet, de akkor is nagyon rossz, hogy nem állhatok még csak mellette sem. Jó azonban tudni, hogy a többiek ott voltak, ezért szeretem ezt a társaságot annyira!