2010. november 28., vasárnap

Mercedes Sprinter

Egyik reggel kaptam egy SMS-t, hogy ne az irodában kezdjek, hanem az egyik építkezésünknél (merthogy egy építőipari vállalkozásnál dolgozom). Így is lett.
A feladat nem volt bonyolult, üljek be a Sprinterbe, menjek el a raktárba, onnan vigyem el az asztalosokat és egy szekrényt egy óvodába, onnan a régi szekrényt vissza kell vinni a raktárba az asztalosokkal együtt (akik az óvodában még gyorsan csinálnak ezt-azt), majd vissza az építkezésre, és ha mindez megvan, akkor mehetek az irodába dolgozni.
Az építkezési portás centiméterenkénti fontoskodó utasításait követően sikerült is elindulnom utamra, ami mellőzött minden különösebb kalandot, azonban arra alkalmas volt, hogy - ugyan csak futólag, de - megismerkedjem a Mercedes Sprinter mivoltával.
Ami elsőre feltűnt, az a bajuszkapcsolók egyikének hiánya, ugyanis szerettem volna letörölni az ablakot, ám nem igazán találtam az erre alkalmas kapcsolót. Hosszas keresgélés után meglett, a (bal oldali) irányjelző-karon van elrejtve, ráadásul tekerni kell. Magán a kapcsolón több ponton is lehet tekergetni ezt-azt, ami kezdő úrvezetőket bizony eleinte komolyan megviccelhet.
Következő kihívás, ami elé ez a reggel állított, az a kilátás volt. Ne értsetek félre, a Sprinter hatalmas üvegfelületekkel rendelkezik, aminek köszönhetően minden irányban tökéletesen látjuk az autó végpontjait, azonban nem olyankor, mikor tökig be van párásodva. No sebaj - gondoltam - ez egy Merci, biztos van benne klíma... Nincs. A Jakabhegyi úti kollégiumtól indultam, és a Petőfi utcai lámpánál még mindig a kormányra feküdve láttam csak ki. Nagy üvegfelület egyenlő sok-sok pára. Törlésnyomok az ablakon nem voltak, ezért inkább nem reszkíroztam meg, hogy én összekenjem, mert hát mégiscsak a kiemelkedő erejű főnököm kedvenc munkáskocsijáról van szó, aki talán viszonzásképpen következő találkozásunkkor barátilag satuként szorított volna velem kezet. Jobb a békesség, maradtam a maximumra tekert szellőzőrendszernél és a letekert ablaknál.
Viszont, ha már kifelé nem láttam, volt alkalmam belülről kicsit szétnézni, és megállapítottam, hogy egy Mercedes Benz (kis)teherautó is csak ugyan olyan, mint akármelyik másik. A középkonzol akármelyik koreai gyár terméke is lehetne. Az anyagok talán egy leheletnyivel puhábbak, mint amilyenekkel eddig találkoztam ebben a kategóriában, bár azok, amikkel eddig mentem, azok 5-10 évvel (néha még sokkal többel is) idősebbek voltak, szóval közel sem biztos, hogy a korabelieknél "prémiumabb". A belső designerek kezére a munka során nyilván derekukhoz láncolt bilincs volt rakva, azonban egy-egy ügyesebb azért a szájával rajzolt egy pofás, a középső résztől elkülönített szellőzőrendszert, ami megtöri a hétköznapok komor egyhangúságát. Ezért a műveletért vagy kirúgták, vagy előléptették, de egészen biztos, hogy komoly változásokat hozott karrierjében.
A kilométeróra környékén sem kell csodára számítani. Nem tud sem többet, sem kevesebbet, mint ami az áru A pontból B pontba való eljuttatásához szükséges, már ami az információkat érinti. Persze teherautóhoz méltóan sokkal több kis ikon világít, mikor ráadjuk a gyújtást, de menet közben ideális esetben ebből nem látunk semmit. Az egész műszeregység új évezredi mivoltára is csak a középső, digitális kilométer-számláló és hozzátartozó részből jövünk rá, ezt leszámítva akár a kilencves évek elejéből is származhatna, bármely nemzet, bármely autójából.
Kívülről szemlélve a kocsit nem nevezhető igazán izgalmasnak a látvány, persze csak személyautós szemmel. Ha a többi teherautóhoz viszonyítjuk, máris egész más az összkép. Szemei leginkább Luci Liu-ra emlékeztetnek, szája pedig mosolyogni próbál még a rettentő teher alatt is, ami a hatalmas platón foglalhat helyet, nem is beszélve a 7 jómunkásember összesen közel 850 kilójáról, ugyanis a duplakabinban ennyien férnek el. Tükrei Dumbo hatalmas füleiként lógnak ki oldalra, ráadásul külön figyelni kell az aljából kilógó irányjelzőre, mert egy-egy centizés után bizony sok pénzt ott lehet hagyni a márkaszervizben. Természetesen a márkajelzést láttatni kell, méghozzá a mostanában egyre nagyobbra nőtt csillagon kívül egy Mercedes-Benz emblémával is, ami mára már "lopásbiztosnak" mondható.
A motorja kellően erős, még ezzel a 2,2-es dízellel sem gondolom, hogy bárkinek gondja lenne normál használat során. Turbólyukkal nemigen lehet találkozni, de azért tudni kell, hogy egy teherautót nem gyorsulási versenyek megnyerésére terveztek. A váltójáról nekem rögtön a Vito váltója jutott eszembe, nyilván nem véletlenül, és természetesen semmilyen gond nem volt vele.
Az utastér amúgy hatalmas, akár még átöltözésre is alkalmas. Tárolórekeszek szempontjából sem panaszkodhat senki, abból ugyanis megszámlálhatatlanul sok van. Akik a hátsó sorba kényszerültek, ők sem panaszkodhatnak, az ülésük alatt szinte bármi elfér, amire napközben szükségük lehet, ráadásul sem fejtérben, sem lábtérben nem panaszkodhatnak. Egyetlen dolgot hiányoltam az utasok szempontjából, mégpedig az első sorban középen ülő ember kapaszkodóját, ami tempósabb kanyarkor bizony jól tud jönni. De mint mondtam, ez az autó nem a száguldozásról szól, még akkor sem, ha a neve mást sugall, ráadásul az említett kapaszkodó a legtöbb kisteherautóból ugyanígy hiányzik.
Mindent összevetve, ha valakinek olyan autóra van szüksége, amiben ötnél többen is elférnek, platója is van rendesen, annak tökéletes választás, persze a márka és a minőség pénzbe is kerül, amit sajnos nem minden vállalkozó engedhet meg magának.
További fotók itt tekinthetők meg!

2010. november 13., szombat

Kia Sportage 2010

Lassan két hete, hogy vezettem a KIA Sportage elnevezésű SUV-t. Összejött egy-két dolog azóta, előző bejegyzésemből is látszik, hogy sűrű volt az azt követő hét, ráadásul gondoltam hagyom érlelődni magamban a témát. Annyira hagytam, hogy már meg is feledkeztem a tesztvezetésről, mikor egy héttel a próba után csörgött a telefonom, és az az eladó hívott, akivel vezettem. Érdeklődött, hogy így visszatekintve mi a véleményem, és miután őszintén megosztottam vele, elég agresszív eladói stílusban meg akarta nekem magyarázni, hogy ami nem tetszett, az valójában nekem jó. Azt hiszem itt írtam le magamban a KIA szabadidő-autóját. Minél inkább győzködött, annál jobban fogalmazódtak meg bennem a konkrét kifogások, hogy melyik konkurencia miben jobb. Néhány finom érvelés után - amiket természetesen nem fogadott el - közöltem vele, hogy nem és kész. Tele lett a hócipőm, de azért egy KIA Cee'D tesztelésre jelentkezem majd még nála.
Gondoltam ezeket majd jól megosztom Veletek, még amíg frissek az élmények, de néhány túlóra, és egyéb feladat, ne meg a fészbúkos alkalmazások is túl sok időmet pazarolták el, így ismét csak telt-múlt az idő, míg végül végre eljutottam idáig.
Hogy maga a tesztvezetés milyen volt? Lássuk!
Pécsett a KIA forgalmazásáért a Pappas Autó felelős, akik ugye leginkább a Mercedes kereskedésről híresültek el. Odamentem, parkoltam, bementem a Mercihez (a KIA részleg ajtaja ki sem volt nyitva), és... és semmi. Mászkáltam az eladótérben, látványosan kerestem kontaktust, sűrűn nézegettem az órám, mint aki időpontra jött (mert tényleg), de semmi. Odamentem az információs pulthoz, ami a Merci részlegen volt, de egyszerűen csak mászkáltak az eladók és szerelők. Meg sem kérdezték, hogy ugyan esetleg segíthetnek-e, ha már 2 perce itt látványosan keresek valakit/valamit. Normálisan voltam öltözködve, bár nem öltönybe, még talán a rám jellemző borosta is ki lett írva aznap, szóval nem úgy néztem ki, mint aki csak úgy bejött elütni az idejét.
Ilyenkor mindig eszembejut, hogy amikor bementem a Volvohoz tavaly, akkor azonnal odajött valaki, bemutatkozott, és megkérdezte, hogy miben segíthet, pedig ott épp rövidnadrágban és szandálban voltam, mégis úgy kezeltek, mintha egy vadonat új Hugo Boss öltönyben jelentem volna meg. Számomra a prémiummárkához az ilyen prémiumkiszolgálás tartozik.
Meguntam hát, és félbeszakítottam két beszélgető eladó trécselését. Szóltak az eladónak, akivel egyeztettem időpontot. Remek kezdés...
Ez az első hely, ahol három (3!) oldal papírt töltettek ki velem, mielőtt egyáltalán láttam volna az autót. Aztán jött a sallangszöveg a KIA nagyszerűségéről - még mindig az asztal mellett úgy, hogy háttal ültem a kirakatnak, a kocsi pedig a kirakat előtt parkolt. Órámra pillantva láttam, hogy mennyi ideje voltam már itt, ezért félbeszakítottam a monológot. Közöltem, hogy több on-line autós magazin cikkét is elolvastam, ugorhatnánk ezt a részt, és térjünk a lényegre, mert már eltelt az az idő, amit az egészre szántam. Kimentünk a kocsihoz.
Az autó valóban impozáns megjelenéssel bír, mely leginkább szemből tűnik fel. Köszönhető ez az egységes KIA-arcnak, mely ekkora autón igazán markáns, megjelenést biztosít. Ha elölről tekintjük meg, a leginkább Optimus Prime juthat eszünkbe róla a Transformersből. A kocsi elejét több lámpa díszíti, mint egy átlag magyar család karácsonyfáját, ám ez valahogy mégis jól áll a KIA-'nak, ami talán az egyedi ködlámpának köszönhető leginkább. Látszik, hogy a gyártó cég határozottan Európát célozza. Nyoma sincs a régi Sportage jellegtelen külalakjának, az egész autó akár német termékként is értékesíthető lenne egy embléma, és talán egy hűtőmaszk csere után. Méreteit tekintve alacsonyabb lett, szélességében és hosszában azonban megnőtt, talán ennek is köszönheti sportos és divatos megjelenését. A hátulja valahogy nem fogott meg, a hátfal magas, masszív, már-már túlzónak tűnt, a lámpák, és a lökhárítóba elhelyezett irányjelzőknek köszönhetően azonban mégsem hívnám csúnyának, valahogy a designereknek sikerült elvonni a figyelmünk arról, hogy milyen kicsi is az a hátsó szélvédő. A hátsó ajtót kinyitva hatalmas és többszintű csomagtartó tátong előttünk. Bármely átlagos család cuccai könnyedén elférnek a több, mint 560 literes helyen, nem is beszélve a közel teljesen lehajtható hátsó üléssorról, mellyel 1350 liternél is több vizes-lufit szállíthatunk.
Az utastérbe bejutva a hátsó üléssorban utazóknak sem lehet panasza a térre, bár egy igazán magas férfi jobban érzi majd magát elől. Miután alaposan megszemléltem a kocsit, és közben örömódákat hallgattam róla, gondoltam induljunk. Újabb meglepetésemre kiderült, hogy nem én fogok vezetni, ugyanis, hogy "rendesen legyen bemelegítve az autó", ezért Hirdig ő vezet, ott majd átülhetek. Valahol érthető, de azért nem esik jól az embernek egy olyan üzenet, hogy "te hülye vagy, úgy sem tudod hogy kell vezetni"... Bár a SUV kategóriában szerintem kizárólag diesel 4x4-es változatoknak lenne szabad léteznie, ez a példány is benzines volt. Vajon egy modern benzines kocsi nagyobb odafigyelést igényel az első pár kilométeren, mint egy akármilyen diesel? Kezdett a kocsi egyre ellenszenvesebb lenni, ami leginkább az "eladónak" volt köszönhető, és ezen csak súlyosbított, amikor közölte, hogy ebben az autóban van a világ legjobb összkerék meghajtása! Nono, azért ez olyan erős túlzásnak tűnt, mint mikor Orbán Viktor kijelentette közel 3 éve, hogy a gazdasági világválságnak egy módon lehet véget vetni, mégpedig ha az MSZP azonnal lemond. Persze az eladót sem lehetett meggyőzni az ellenkezőjéről, hiába említettem meg az Audi Quatrok meghajtását, hiába hoztam fel egy olyan nevet, mint a Subaru, és hiába mondtam a Nissan X-Trail kitűnő terepképességeit, amik a Dacia Dusterben is egészen hihetetlen dolgokra képesek, válaszul valami kanyarodáskori vezérlést, meg érzékelőtömkelegeket emlegetett. Bevallom már annyira megbotránkoztam magamban, hogy meg sem jegyeztem amiket mondott, pedig biztos volt benne egy-két hasznos információ is.
Hirden átültem a volán mögé, az ülést, a kormányt pillanatok alatt beállítottam, de nyilván, ha vennék egy autót, akkor először sokkal több időt fordítanék a finomhangolásra. Gyors körültekintést követően megállapítottam, hogy bár minden a helyén van, mégis valami furcsa. A legtöbb helyen dicsérték a műszerfalat, nekem az órák csőben való elhelyezése valahogy mégsem jött be. De komolyan, ennél szerintem csak a Hyundai IX35 pápaszemes műszerei rondábbak (bár azokat élőben még nem láttam, csak képről). Persze így utólag visszagondolva biztosan a háborgó lelkiállapotomnak köszönhető a mindenben rondaságot látó észrevételeim, de akkor nagyon nem tetszett.
Elindultunk. Persze hallgathattam tovább az ódákat, hogy milyen csöndes a motor, meg milyen jó a meghajtás. Persze, hogy csendes, milyen legyen egy benzines motor? Legyen traktorhangja? Itt már a Halálos iramban második részéből villantak meg jelenetek a fantáziámban, amikor a vége felé a gonosz bácsit egyszerűen katapultálták az ülésbe beépített nitro segítségével. Kellett volna nekem is egy olyan...
De milyen volt a kocsi? Ismét meggyőződtem róla, hogy ekkora kocsiba nem való (ekkora) benzinmotor, mert egyszerűen kevés. Semmi élet nincs benne, a gyorsulás szinte nulla, persze az ellenkezőjéről megint meg akartak győzni. A "világ legjobb összkerék meghajtású futóműve" pedig a ballonos gumik ellenére is érezhetően meg-megdobja a kocsit. Túl sportosra, túl keményre van hangolva. Miután ezt hangosan kimondtam, már hallgattam is, hogy ez miért is jó... Nem akartam már mást, csak szabadulni. A lehető leggyorsabban és a legrövidebb úton visszamentem a kereskedéshez, gyorsan elbúcsúztam, majd mentegetőzve, hogy sietek nem "beszélgettem" tovább... Menekültem...
Ami még feltűnt miután visszaültem ötéves Swiftembe, hogy elém-tárulkozott az egész világ! Konkrétan ekkor vettem észre, hogy a Sportage gyakorlatilag egy bunkereket idéző kilátási lehetőségeket biztosító batár. Az érzésre fele akkora kocsimba visszaülve úgy éreztem magam, mintha egy hatalmas szélvédővel ellátott Ikarus busz volánja mögé ültem volna.
Bár az autó végiggondolva kifejezetten remek darab, és tetszetős is, mégis egy ilyen agresszív marketinget folytató eladó tökéletesen elijesztett a márkától. Kár érte...

2010. október 29., péntek

Egy hosszú nap

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...
...Amikor még rendezvényszervező irodában dolgoztam, akkoriban voltak állandó rendezvényeink. Ilyen volt például a Takarékszövetkezetek bálja is, ami az elmúlt években több helyszínen is megrendezésre került. Volt már a Sportcsarnokban, az Expoban (ez egy külön történet...), és a közelmúltban újra visszatért a POTE aulába.
Egyik nap ismét kerestek a Délnyugat Reklámstúdiótól (fizetett politikai hirdetésünket hallották), és András kérdezte, hogy tudok-e jönni. Mivel a munkahelyemről nem tudtam "elszabadulni", ezért inkább azt mondtam, hogy nem, de ha gondolják, munkaidőn kívül szívesen segítek...
Néhány nap múlva ismét hívást kaptam, ami meghívásban tetőzött. No nem a bálra hívtak meg, hanem dekorozni. A dekorozás egy különös szó: a dekoráció installálását jelenti, és nem ismeri szinte egyetlen helyesírás-ellenőrző motor sem. Sajnos a dekorozás napján megtudtam, hogy ez még nem minden, ugyanis a dekor bontását, és annak a raktárba szállítását is fedi. Így kezdődtek hát eme rövidke bejegyzés eseményei.
A dekorozás a szokásos módon zajlott. Talán az eddigi évekhez képest csak annyi volt az eltérés, hogy az előkészületekben nem kellett részt vennem, és az embereket sem nekem kellett "beszereznem".
Kedden meló után mentem hát melózni, ami ugyan megszokott a bolt miatt, ám most külön melósruhát is kellett reggel csomagolnom. Meg is jelentem 17.07-kor a POTE aulában, de a többiek még sehol sem voltak. Korán jöttem. Na nem baj, bementem, körülnéztem, felmértem a terepet, és felidéztem az emlékeim az utolsó dekorálásról, hogy amikor a többiek megjönnek, tudjam rögtön mondani, hogy kinek mi lesz a dolga. Végezetül kimentem, átöltöztem, és vártam a többieket.
Sokat nem is kellett várnom, megjöttek a többiek, és jött az állvány is. Mivel a csapat fele számomra idegen volt, gyorsan bemutatkoztunk egymásnak, bepakoltunk, és már folyt is a munka. Minden flottul zajlott, mindenki tette a dolgát, és szépen, egyenletesen, folyamatosan haladtunk, fél éjfélre végeztünk is. Szép lett.
Hazamentem, gyors tusolás, majd alvás. Másnap meló (iroda-költöztetés), utána meló a boltban, majd foci, aztán éjfélre mentem bontani. Volt ugyan egy "masszív mag", akik szívük szerint mulattak volna reggelig, de a háttérben már kb. negyed egytől tudtunk dolgozni.
A dekor bontása is remekül haladt, sőt, az asztalokat is összecsukták a pincérek, ez úton is köszönöm nekik. A székeket viszont már nekünk kellett összepakolnunk. Ja, hogy nem említettem eddig az asztalokat, és a 300 széket? Lehet azért, mert magam sem tudtam róla. Hmm... Minden olyan, mint régen, egy kis meglepetés-bónusz mindig megszínesíti az ember hajnalát. :)
Jó volt, valamikor hét előtt végeztünk is. Hazamentem, tusoltam, picit vízszintesbe helyeztem magam, és már főztem is a KVm, azt megittam, és már mentem is dolgozni, ahol a változatosság kedvéért pakolni kellett, ugyanis két napig, és sokszoros átrendezésig tartott, mire elkészült az iroda új elrendezése. Meló után meló a SAGE Compnál (társadalmi hirdetésünket hallották...), majd egy jó tollasozással zártam ezt a "rövid" napot. Persze az említett időtartamban ittam néhány KV-t, szóval éjfél is volt mire úgy döntöttem, hogy megyek aludni. Mondjuk Esti mese nem nem kellett az alváshoz...
Igazából a fáradtság csak másnap jött. Szellemileg már előző nap vége felé sem voltam a toppon, de fizikailag csak ez a péntek tett be igazán... Az egész testem fáradt volt, de amit igazán éreztem, az a lábam. Nem is csoda, hiszen héfőn tollasoztam; kedden dekoroztam, ahol rohangászni kell, nem is beszélve a kb. 6m magas állvány folyamatos megmászásáról; szerdán nappal irodát pakoltam és szekrényeket, bútorokat cipeltem, majd utána fociztam; éjjel bontottam és székeket, asztalokat, állványt, és egyebeket cipeltem; csütörtökön pakoltam tovább az irodában, majd este tollasoztam megint.
...száz szónak is egy a vége: elfáradtam.

2010. szeptember 17., péntek

Szülinap

Köszönhetően a facebook és az iwiw nevű csodáknak, ma már olyanok is megköszöntik az embert születésnapjára, akiktől ezt véletlenül sem várnánk el. Ez úton is köszönöm mindenkinek a kedvességet!
Eredetileg az volt a tervem péntekre - ha már minden 5. évben adatik meg, hogy hétvégére esik a szülinapom -, hogy rendezek egy kisebb összejövetelt. Nem kell nagy dolgokra gondolni, az volt a terv, hogy Zsuval csinálunk délután egy hatalmas adag pudingot, amibe az egy hónapja pálinkában ázó mazsolákat keverjük, és megkérünk mindenkit, hogy autó helyett busszal, gyalog, taxival, repülővel, vagy akármivel jöjjön, de fogyaszthasson belőle. Ettem már így pudingot régen, finom, és a hatás sem marad el.
Az első akadály akkor bukkant fel, mikor Tamás bejelentette, hogy pénteken nem ér rá, ezért nekem kell a boltban lennem. Remek, gondoltam, most csinálhatja Zsu egyedül a pudingot, én meg dolgozhatok eme remek napon estig (a Csizi-Bau-nál pénteken kettőkor végzek).
Persze a hét legelején a Pici kijelentette, hogy pénteken a Luca búcsúbulija lesz, az meg már csak hab volt a tortán, mikor szólt Kriszti, hogy Ő és Ákos Dávodolnak csütörtöktől vasárnapig. Na - gondoltam - két számomra fontos ember is kiesett, szóval majd akkor jövő héten.
Nem vagyok egy szentimentális ember, tudjátok, hogy az időpontokból nem csinálok ügyet. Engem egyáltalán nem zavar, hogy 1 hetet csúszunk, elvégre Luca búcsúztatóját nem tarthatjuk később, mert akkor az ünnepelt nem lesz ott, szóval majd alkalmazkodom.
De amikor péntek délután fél ötkor még senki nem tudott semmit, akkor kezdett zavarni a dolog. Aztán hősünk Péter bejelentkezett végre MSNre, gyorsan megkérdeztem, hogy mi lesz? Válasz: boldog szülinapot, nem tudom mi lesz, nem szerveztünk semmit. Ő most megy focizni, Luca Szigetváron a nagyszülőknél, szervezzek nyugodtan amit szeretnék szülinapom alkalmából, és majd dobjon valaki egy SMS-t... Elköszönt, és lelépett MSN-ről, bár 10 perc múlva még a GMail chatjén elérhető volt.
Ekkor azt hiszem valami elszakadt bennem, és határozottan hálás vagyok, hogy senki nem tartózkodott rajtam kívül az üzletben...
Ismét szeretném megköszönni a sok felköszöntést, de ezúttal külön kiemelném Pinnyát és Csanádot, akik hihetetlen időzítéssel (kb. 2 perc eltéréssel) küldték nekem a következő videót, mert ez a szám egyszerűen annyira vidám, hogy az ember ösztönösen megnyugszik tőle...

Szóval a buli nem marad el, csak csúszik egy hetet. Jövő héten viszont majd összeütjük azt a pudingozást, meg Eiichiro is mondta, hogy csinálna valami japán kaját, ami ugyan nem tradicionális, de azért mégis japán. Mivel a helyszín valószínűleg nálunk lesz, ezért sajnos a hely korlátozza a kapacitást, ezért aki véletlenül kimarad a meghívottak közül, az ne sértődjön be, nem vele van bajom! Persze próbálok helyet csinálni, de még nem tudom, hogy hogyan.
Holnap nem leszek Pécsett, mert szerdán eldöntöttem, hogy lemegyek Bezedekre a nagymamámhoz, mert oda már évek óta nem jutottam le szórakozni, pihenni egy jót...

2010. szeptember 3., péntek

Duster tesztvezetés

Már a múlt héten elmentem, hogy megnézzem a Dacia Dustert, és rögtön le is fixáltam egy tesztvezetési időpontot a mai napra, de a külsővel, és a belsővel már akkor megismerkedtem:
A Dacia Duster egy szé... izé, egy SUV. Ez elmletileg a Sport Utility Vehicle (azaz a "sportos-haszon-jármű") kifejezést takarja. Namármost a csúcsmodell az 1.5 DCi, egy terepjárónak tűnő kasztniban, az alap pedig az 1.6 benzin. Ebből hogy lesz sport? Mert ugye, a többi SUV (az SX4-et én nem tekintem annak) azért rendelkezik nyomatékkal, és lóerőkkel bőven, ennek meg a legerősebb változata is csak 110 ló, de ugyan ez a motor van 85 LE-vel felszerelve is, igaz az csak 2WD, ez pedig 4WD. A benzinest meg se említsük, mert arról a motorról jót még nem olvastam.
A megfejtés egyszerű, ez nem sport kocsi, ezzel járj sportolni! Nem arra való, hogy Pécs-Orfű szakaszon BMW-t alázz, kivéve, ha fel akarsz menni a lapisi kilátóhoz, mert ott kétségtelen, hogy 2x gyorsabban felérsz, mint a akármelyik BMW (az X-szériának ugye nem nyomjuk, csak aszfalton). Szóval, ha Te hegymászó vagy, akkor ezzel a kocsival jutsz el a legközelebb a kiindulóponthoz; ha úszó vagy, nyugodtan lemehetsz vele a partra, nem lesz gond a kijutással; vagy állj ki a móló szélére, rögzíts egy szörfdeszkát a tetőcsomagtartóra, és ugorj onnan fejest (ezt a gyári prospektusban láttam). Ha haszon(gép)jármű részről annyit, hogy több cucc elfér benne, mint a FIAT Pandában, mégis sokan vesznek Pandát haszongépjárműnek. Miután ezt is tisztáztuk, nézzük mivel is állunk szemben.
Az autó külső megjelenése szerintem határozottan pofás, de még a legnagyobb ellenzék sem tagadhatja, hogy egyedi. A hátulján erősen látszik, hogy a Logan MCV a fő donor, de szemből már meglehetősen sajátos, markáns, erőteljes arcot láthatunk. Én szerencsére a csúcsmodelt próbálhattam ki, másikat mondjuk még véletlenül sem vennék. Miért? Mert ha már terepjáró kinézetű autót veszünk, akkor az tudjon haladni a terepen, vagy éppen télen a hóban, ehhez pedig nem árt a 4x4, ami viszont csak a csúcshoz jár, illetve kapható benzinesben is, de attól mentsen meg az ég (kétszer annyit fogyaszt, ráadásul benzinből, és aki már vezetett olyat, az nagyon panaszkodik az erőtlenségre). Talán, ha lenne rajta egy turbó, de így... A motorok egyébként kivétel nélkül Renault motorok.
Viszont, aki alá néz a Dacianak, az bizony már a terepjáróiról méltán elhíresült Nissan (X-Trail) hajtásával találkozhat szembe. Az alap Duster egyébként a Logan futóművét kapta, kisebb finomhangolást követően. Az összkerékhajtás egyébként ugyan úgy kapcsolható, mint az X-Trail, vagy a Qashkai. A fékezésről elől tárcsa-, hátul dobfék gondoskodik. Hogy ez kinek jó, kinek sem, azt mindenki döntse el maga, viszont ezt a kasznit simán megfogja. Azt, hogy most először rendelhető menetstabilizáló a Dacia kínnálatában, csak halkan jegyzem meg.
A csomagtartóról sokat nem lehet mondani, szép nagy, négyszázsoksok literes, teljes értékű pótkerékkel, és a hátsó üléseket előredöntve ~1600 litert kapunk. A roló nem olyan, mint a konkurenciákban, vagy akár csak a kombikban, sajnos a "feltekerőt" kispórolták, ez mégsem zavaró.
Miután kicsodálkoztuk magunkat a külsőn, üljünk be.
Itt megjegyezném, hogy sok jót nem olvastam a beltérről, mindenki mondta, hogy puritán, furcsa, gagyi, és legfőképpen kopogós, ezért úgy nyitottam ki az ajtót, hogy fel voltam készülve a legrosszabbra, már láttam magam előtt a régi kemény-LEGO-műanyag borítást, és szinte csukott szemmel huppantam a viszonylag kényelmes vezetőülésbe. Kinyitottam a szemem, és meglepődtem. Körülnéztem, és megállapítottam, nincs ezzel semmi baj. Jó-jó, a kapcsolók gagyik, de tartósságot sugallnak, és szerintem még 15 év múlva is ugyan ilyen állapotúak lesznek. Minden olyan, mint egy szerszámboltban: az anyagválasztás nem a szépséget, hanem a funkciót szolgálja. Megtapperolom a műszerfalat, és felsikoltok: ez olyan, mint a Swiftem! (Persze a próbakör után visszaűlve a kocsimban azt is megtapperoltam, és tévedésem nyugtáztam, a Swift egy erős kategóriával finomabb anyagokat használ. A különbség olyan, mint amikor az én autómból átülök a főnököm 5-ös BMW-jébe, ha megfogom az anyagot, kézzel érzem a különbséget, de a minta itt is ugyan az, a szem nem látja, hogy puhább. Aki tapperolja, annak pedig rá kell csapni a kezére.)
Nagylevegő, megfogom a kormányt. Hmm, nem is rossz, ilyen jó fogású műanyagot nem is tudom, hogy mikor láttam. Ja, hogy ez a bőr? Az már más. Egyáltalán nem természetellenes, csak a bőrborítástól mást vártam, ez kemény bőr.
A váltóról nem sok mindent mondhatok el, kinézete, fogása egyértelmű Renault tulajdont sugall, olvasmányaimból is csak annyit tudok, hogy nincs felező, helyette van extrém-rövid egyes. Majd meglátjuk. Kulcs, gyújtás, izzítás, pöccröff. Mit vártál? Ez egy modern autó, pöccre indul. Különben is, a szervizes ismerőstől annyit hallottam, hogy a Dacia a legjobban összerakott Renault. Bökök egy egyest, elindulok, de olyan finoman, amilyen finoman csak tudok, mert emlékszem, amikor utoljára 7,5t-s teherautóval akartam elindulni, aminek tényleg rövid volt az egyese, akkor háromszor fulladtam le egymás után. Finom vagyok, mintha szűzlányt simogatnék, de természetesen teljesen feleslegesen. Ezt a szerkezetet az átlagembernek találták ki, itt nem kell finomkodni. Ugyan úgy indul, mint bármely diesel, csak nehezebben fullad le, és nem lehet vele sokáig huzatni. Különben is, én anno úgy tanultam, hogy az egyes arra való, hogy elindítsa az autót, gyorsítani már ott a kettes. Na itt ugyan az a helyzet.
Elindulunk, az emelkedőnél áll a sor, indulás előtt simán lehet kuplungal tartani a kocsit, ami nem csoda, terepen sokkal többet is ki kell bírnia. Indulás után kényalmas gyorsítás, majd háromban kicsit odaléptem, és ismét csak csodálkoztam. Ez megy! Van benne élet! Ekkora kaszni, és érzésre jobban gyorsul, mint a Swiftem! Nem hiába, a turbó az turbó. Bekapcsolom a klímát (a régi Daciánál ez azt jelentette, hogy letekerem az ablakot, de itt rendes klíma van), és nem vettem észre hatalmas teljesítményesést. Azért aki emelkedőn akar előzni 70-nél, ilyenkor kapcsolja ki, amolyan fordított SPM-fokozatként.
Ami viszont feltűnő, az az, hogy van benne szélzaj. Azt hittem, nincs rendesen feltekerve az ablak, aztán ránéztem az órára, már 130-al mentünk! Észre sem vettem, pedig a hatodikat már 60 felett is simán elviseli. Valahogy el van ez találva. A szélzaj pedig ennél a tempónál nem csoda egy ekkora járműben. (Mondjuk az ASX-ben nem volt, de ne feledjük, hogy az ~2MFt-tal húzósabb!) Mentünk kicsit, előztünk is, teljesen személyautóként használható.
Az előzésről jut eszembe, hogy aki ilyet vesz, keressen egy jó autóvillamosságis embert! Az index hangja - mert nem kattogása, hanem hangja van - borzalmas! Első alkalommal azt hittem, nem vagyok bekötve, és azért csipog a kocsi, és miután konstatáltam, hogy nem ez a helyzet, elkezdtem keresni a hibajelzés lehetségesforrását! Éppeszű ember nem rak ilyen sípolást autóba, kivéve, ha valami világkatasztrófára kívánja felhívni a figyelmet! Mindenesetre megkérdeztem, ha kiköttetem ismerőssel, az nem jár garanciavesztéssel.
Elmentünk Hirdig, visszafelé viszont nem bírtam magammal, lekanyarodtam a homokbánya felé. Az értékesítő csak annyit mondott: csak finoman, mert ezt az autót már eladtuk. Természetesen finom voltam, és nőies, nem is akartam mást, csak egy kicsit porolni, ha már ez a kocsi neve. Egy rövid földesút-szakaszon mentem be az erdő széléhez, persze kettőben alapjáraton. Igazából csak arra voltam kíváncsi, hogy hallok-e valami nyugtalanító hangot, vagy érzek-e valami furát a kormányon. Természetesen nem volt semmi fura. Mit is vártam? Azt hittem, talán majd alattam szétesik a kocsi, amikor profi autós újságírók sárban dagonyászva közdötték maguk fel a siratófalakon, akkor majd egy olyan úton, ahol személyautóval is simán lehet menni, ott majd elakadok? Hát nem. Annyira meg sem kottyant a terep, hogy visszafelé már lendületesebben mentem, szándékosan keresve egy-két gödröt, néhányat pedig szándékosan hirtelen kormánymozdulattal kikerülve. Az eredmény ugyan az, meg sem kottyant a Dusternek. Keményebb terep kellene, de hát azt most nem szabad, pedig tudok egy-két jó helyet a környéken...
Az úton visszafelé sem történt semmi rendkívüli extra, az egyetlen ami feltűnt, hogy milyen erős motorfék van a kocsiban, és hogy a viszonylag rövid egyesnek köszönhetően a kereszteződésekben egyel magasabb fokozatban kell kanyarodni, mint ahogy azt egy benzines, pörgetést kedvelő kisautótól megszoktam az elmúlt egy évben.
Mikor leparkoltam a márkakereskedés előtt, még feltűnt, hogy milyen hihetetlen kezes a kocsi parkoláskor, pedig meg is kellett fordulnom majdnem teljesen. Egy ekkora kocsiban ösztönösen tükörből tolattam, és ez csak hazafelé tűnt fel, amikor belegondoltam, hogy "milyen is a kilátás hátra? Hát ezt nem is tudom, mert nem néztem hátra."
Most, hogy visszagondolok, valahogy az autó mérete miatt még a belső visszapillantót sem használtam. Ez még a kisteherautós időkből maradhatott bennem, hogy hiába is néznék hátra, nem látnék mást, csak a ponyvát, ezért végig a külső, méretes, és jól használható tükröket használtam.
Ha egy szóban kellene összefoglalnom, hogy mit is gondolok az autóról, akkor rögtön rávágnám: kell! De alapból kinek javasolnám ezt az autót? Bárkinek, akinek fontos az ár, aki új autót venne, de nem csak annak, aki szereti a SUV-okat, hanem annak is, aki a kombik felé kacsingat. Rengeteg cuccot el lehet benne pakolni, a hátul ülőknek is van helyük, és ha pecázni akarunk, simán mehetünk vele a töltésig, sőt akár a töltésre is. Fontos tudni, hogy ez már nem az a régi Dacia, amit úton-útfélen szerelni kell, ez egy teljesen nyugati autó, spórolós, puritán belsővel, de modern, fiatalos külsővel! Viszik is, mint a cukrot: ha most befizetem a foglalót (kb. 200eFt), akkor jövő tavaszra meg is kapom az autóm.
Az ára 2,7MFt-tól indul az 1.6 benzinmotorral fronthajtással, és a 110 lovas 4x4-es diesel is már 3,99-ért kapható. A klímával is felszerelt legmagasabb felszereltségű Exception is megáll 4,5 millió forint körül, persze ehhez még rendelhetünk néhány extrát, de a nagyja már benne van.
Jelen pillanatban ott tartok, hogy a szívem szakad meg érte, hogy nem vehetem meg, de az egyetlen dolog, amivel vigasztalom magam már hetek (hónapok?) óta, hogy talán majd az első facelift megérkezik 2-3-4 év múlva, amiben orvosolják a gyermekbetegségeit, a csak idővel kibukó típushibáit (már ha lesznek ilyenek), és a belsejét is megáldják legalább Swift minőségű anyagokkal, és olyan szép designal, mint a kocsi külseje. Addig legfeljebb letörlök egy-egy könycseppet az arcomról, valahányszor szemebe jön velem egy példány, márpedig biztosan sok lesz belőle.

UPDATE:

Megtaláltam a számomra legszimpatikusabb színt is (a szürke mellett):
Dacia Duster Blue Navy
Magyarul azt hiszem tengerész kék, vagy valami hasonló neve lesz...

UPDATE 2 - DACIA DUSTER OFF-ROAD TESZT!

Egy jó kis videó zenével, ahol kap egy kis terepet is:



Egy hosszabb videó, ahol sokak számára idegesítő lehet a zene, de a terepezés 4:30-tól magáért beszél:


2010. augusztus 7., szombat

Tesztvezetés

Szerda van. Épp a munkahelyemen az építőiparosoknak segítek gőzerővel különböző Excell táblák megalkotásában, mikor csörög a telefonom. Számkijelzés nincs.
- Tessék, Geresics Attila.
- Jó napot kívánok, Gyurkóczi Gábor vagyok a Mitsubishi pécsi márkaképviseletéből, és azért telefonálok, mert látom, hogy Ön regisztrált tesztvezetésre.
Magamban: Mivan? Kivagy? Honnan hívsz? Mit akarsz? De legfőképp: Mit csináltam? Hova regisztráltam? Mikor?
- Igen, természetesen. Ha jól emlékszem ez pár hónapja volt. - közben próbálom felidézni, hogy mit mondott, honnan hívott?
- Őőő, az lehet, én csak most kaptam meg a központból.
Még mindig fingom sincs, hogy ki ez, és honnan hív.
- Miről lenne szó?
- Egy tesztvezetési időpontot szeretnék Önnel egyeztetni. Mikor lenne Önnek jó?
- Őőő, kicsit sűrű most a program, hogy vannak Önök nyitva?
- H-P: 8:00 - 17:00, Szo: 8:00 - 12:00.
- Az jó, mert ezekben az időpontokban én is dolgozom. Esetleg egy péntek 2 utáni időpont?
- Semmi akadálya, akkor beírom a péntek 14:30-at.
- Hova kellene mennem?
- Pécsett a Siklósi út tetején, a Baumaxnál vagyunk, attól függően, hogy honnan jön, meg tudom mondani, hogy hol kanyarodjon be.
Aha! Mitsubishi!
- Ja, már emlékszem, voltam már Önöknél korábban! Remek, már várom.
- Azt jól látom, hogy a dieselt jelölte meg?
Magamban: Mivan? Még mindig fogalmam sincs, hogy milyen autóról beszélünk, de azt már tudjuk, hogy Mitsubishi és diesel. Az nagyban leszűkíti a kört, mert minden modelljükből van gázolajos...
- Természetesen, szóba se jöhet a benzines nálam...
Majd szépen elbúcsúztunk, és folytattam a munkám.
Lehet, hogy Lancert szerettem volna vezetni? Esetleg L200-ast? A többi modellre nem igazán nedvesedek, szóval valószínű ezek közül valamelyik. De Lancerből diesel?? Kizárt...
Aztán később eszembe jutott, hogy van egy új modell, az ASX. Az olyan, mint a Nissan Qashkai, vagy a többi hasonszőrű állat, mint pl. a Ford Kuga, a Suzuki SX4, a BMW X1-X3,-X5-X6 a Volvo XC70-XC90, a Porshe Cayenne, az Audi Q3-5-7, vagy a kedvencem, a Dacia Duster. Na, ez érdekes lesz, bár még mindig nem voltam biztos a dolgomban...
Eljött a péntek, pár perccel korábban oda is értem. Széles mosollyal, és baráti kézfogással várt az eladó, úgy, ahogy a nagykönyvben megvan írva. Le a kalappal, nálam ez sokat számít. Hamar kiderült, hogy nem tévedtem, kint már várt az ASX ránk, míg mi kicsit beszélgettünk róla.
Megtudtam, hogy természetesen ez a legjobb SUV a piacon, különösen az új Mitsubishi saját fejlesztésű diesel motorjával (mely 150 lóerős), mert az annyira korszakalkotó, hogy ilyen még nem volt: ez az első változó szelepvezérlésű diesel, és természetesen változó geometriájú turbóval van "felturbózva". (Bár ezt a szóviccet már én találtam ki hozzá, szóval Copy Right, Trade Mark, meg minden ilyesmi). Mindezt 5,5 literes 100km-enkénti fogyasztással (országúton 4,8, városban 6,7), és 9,7mp-es 0-100-as gyorsulással. Nem is rossz adatok egy 1460kg-os batártól.
Megnéztük közben kívül-belül, megtudtam, hogy 442 literes óriási csomagtartóval rendelkezik (ami teljesen átlagos a piacon), hogy a 267cm-es tengelytávnak köszönhetően hatalmas lábtér van hátul is (ha nem is hatalmas, de a személyautókénál tényleg nagyobb, kényelmesen befértem magam mögé, és még hely is maradt), hogy állítható a hátsó üléstámla dőlésszöge is (na ez a világ legnagyobb hülyesége, ugyanis nem hátrébb lehet dönteni, hanem előrébb, amitől kényelmetlenebb lesz, mint egy Swift hátul!), meg minden egyéb ilyen marketingszöveget elmondott a srác.
Még kívülről feltűnt, hogy hátrafelé bizonyosan csapnivaló lehet a kilátás a dizájnos kialakításnak köszönhetően. Kérdésemre kiderült, hogy tolatóradar nincs hozzá, de ők röpke 40-50000Ft-ért tudnak beépíteni univerzálisat. Remek.
Megtudtam azt is, hogy az Outlander futóművét kapta a kocsi, ám kérdésemre kiderült, hogy ez a modell csak elsőkerék meghajtású, az összkerékhajtás további 700eFt, az amúgy sem olcsó 7MFt-s alapárhoz képest. Persze ez a diesel, a benzines már 5MFt-tól kapható.
Miután ezt a sok-sok hasznos információt megbeszéltük, beültünk a SUV kategóriára jellemző "gránit barna" színű járműbe. Belülről teljesen személyautó-feeling uralkodik, a kilátáson kívül semmi nem árulkodik arról, hogy ez valójában egy hobbiterepjáró szeretne lenni. Persze nem is az, ez egy városi-terepjáró, pont úgy, mint a kategória többi modellje. Szép és puha anyagok vannak amerre csak nyúlok, mindennek jó a fogása. Nem épp apró méretű pénztárcám minden gond nélkül nyeli el a könyöklő osztható tárolója, mely tartalmaz egy USB és RCA csatlakozót, valamint egy szivargyújtó-foglalatot. Az osztás felső része kifejezetten mobiltelefonoknak lett kialakítva, olyannyira, hogy van külön hely a töltő kábelének levezetésére.
Kezembe kapom a kulcsot, beillesztem a helyére, és elcsodálkozom. Ilyen ronda zárat utoljára egy KIA K2700-as teherautóban láttam. A feladatát tökéletesen ellátja, de a rideg alumínium szinte sikít, hogy ő nem idevaló, és rendelj inkább kulcs nélküli változatot, mostanában úgy is az a trendi! Indulás után halk kerepelés hallható. Nem erőteljes, de 2010-ben találkozhatunk már jobb motorszigeteléssel is.
Utunk a reptér felé vezetett. Próbáltam 3-ban kanyarodni, hogy mennyire dadog be alacsony fordulaton, ami az eladó nagy örömére nem történt meg, és Ő ezt szépen el is kezdte mesélni, hogy ez a változó szelepvezérlésnek és a változó geometriájú turbónak köszönhető, bla-bla-bla...
A főúton cserébe kicsit odaléptem neki kettőben és háromban is. Mi tagadás, meglepően jól húz, és ráadásul a fordulatszám-tartomány minden pontján. Valamire tényleg jó ez a sok változó alkatrész. A gyártó leginkább a turbó-lyuk eltűnését hangsúlyozza marketing-kiadványaiban, mely valamelyest igaznak bizonyult, tényleg nincs az a tipikus érzés, amikor hirtelen hátba vág a gyorsulás. Magasabb sebességnél, alacsonyabb fordulatszámnál persze érződik, hogy ez sem sportkocsi: 80-90km/órás tempónál hatodikban padlógázra még dombnak lefelé sem lódul meg a kocsi, előzésnél itt is kötelező a visszaváltás.
Azért választottam ezt az útvonalat, mert erre van egy rakás körforgalom, ami ismét kellemes meglepetéssel szolgált számomra. Természetesen nem száguldoztam a friss aszfalton, a kocsiszekrény fele annyira sem dőlt, mint számítottam rá. Szerintem ha nagyon erőltetném, kevésbé lenne egy körforgalom kihívás ezzel a nagyméretű bakanccsal, mint a saját, pici személyautómmal.
Visszafelé még begurultam egy földes-emelkedős-telekre, ahol valami építkezés szerűség kezdődhet valamikor. A futómű szépen elnyelte az hepe-hupákat, persze off-roadozni nem indultunk, de egy száraz földes út ki a telekre nem jelent semmilyen gondot a kocsinak, és észre sem vesszük az út hibáinak nagy részét. Az emelkedőn kipróbáltam a hegymenet elindulás segítőt (marketingnyelven csak HSA), és teljesen jól működik. Kísérőm állítása szerint a nők ezt imádják amikor vezetnek. El is hiszem.
Mindent összevetve a Mitsubishi ASX az egyik legnagyobb ellenfele lehet a Nissan Qashkainak, különösen, hogy élőben sokkal szebb, és karakteresebb, mint a mindannyiunk által látott hirdetések képein. Teljesen szerethető, mindennapi használatra alkalmas, és bizonyosan sikermodell is lesz, de én ezért a pénzért továbbra is inkább 2db Dacia Dustert vennék (vagy 1 Dustert és 1 Lancert).

2010. július 22., csütörtök

Mászókát loptak?

Csütörtök este 22:20 környékén jöttem hazafelé autóval, mikor a Siklósi úti hídról leérve arra lettem figyelmes, hogy 2 fiatalember (olyan 25-35 közöttiek lehettek) a nyakukban egy piros mászókával (!) sietnek Siklós irányába. Félreálltam az OMV kúthoz, majd hívtam a 112-t. Elmondtam mit láttam, de úgy vettem észre, nem hisznek nekem, pláne miután a nevemet kérdezték, és én névtelen kívántam maradni. A telefonomból a kártyám nem vettem ki, a számkijelzésem sincs tiltva, ha azt hiszik telefon-betyárkodom, nyilván nem így csinálnám...
Folytattam utam haza, de nem hagyott nyugodni a dolog, ezért a Lidl-nél visszafordultam. A két fiatalembert ekkor már az OMV mellett láttam elhaladni. Rendőr persze sehol, nyilván nem vettek komolyan. Gondoltam megfordulok a híd alatt, és visszafelé ismét félreállok telefonálni, de eltűntek. Először elindultam az Elcoteq irányába, de arra nem voltak. Második utam a Táncsics M. úton vezetett, de erre sem láttam őket. Ismét megfordultam, és a Siklósi úton haladtam tovább, de arra sem találtam senkit.
Az OMV-nél állt egy társaság, ha visszamentem volna, biztosan meg tudják mondani, hogy merre mentek, (sejtéseim szerint a Tüskésréti út lehet a nyerő, de sok arra a kisutca,) de ekkor már közel volt az otthon, és feladtam az "üldözést". Mondanom sem kell, egyetlen rendőrt sem láttam út közben.

Ezeket a sorokat szó szerint leírtam a bama.hu oldalára is a hírbeküldő rovatba, és még a következőket írtam hozzá:

Kérem a BAMA illetékeseit, mivel Önöknek nyilván több ismerősük is akad a rendőrségen, járjanak utána a dolognak, és kérdezzék meg a rendőrségen, hogy honnan hiányzik a mászóka? Szóltak-e egyáltalán a járőröknek, hogy menjenek arra? Ha nem, miért nem veszik komolyan a lakossági bejelentéseket? Szabályosan közlekedve kevesebb, mint 2 percre van a kapitányság a bejelentés helyszínétől?

2010. július 5., hétfő

SAGE Comp Kft.

Mint azt már mind tudjátok, Tomi és én egy jó ideje azon fáradozunk, hogy beindítsuk közös vállalkozásunk. Jelentem, ezen folyamat vége felé közeledünk!
Jelenleg ott tartunk, hogy ha minden jól megy, akkor a héten megnyithatunk. A cég neve (mint azt a bejegyzés címe is sejteti) SAGE Comp Kft. A név eredete könnyen kitalálható, ha valaki tudja, hogy Tomi Sarlós, én pedig Geresics családnévvel jöttünk eme időjárási viszontagságokban gazdag világra. Az, hogy melyikünk nevének kezdőbetűi kerüljenek előre, nem sok vitát váltott ki kettőnk között. Esetleg, ha később merőben más profillal szeretnénk pénzt keresni, akkor majd az én nevem kerül az élre. Halkan megjegyezném továbbá, hogy a SAGE angol szó bölcset jelent, ebből már adódik is a cég mottója: "SAGE Comp Kft., a bölcs választás". Lesz honlapunk is előbb-utóbb, ahol lesz webshop is. Ez azért is lesz jó, mert az ember saját maga válogathat a termékek között, ami egy újabb csodálatos asszociációs folyamatot indított be Tamás bátyjánál (én vásárlok a SAGE-nél, az én angolul i), és ebből lett a webes felület iSAGE elnevezése. Aki nem érti, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét, hogy hogy olvasná ő fel angol kiejtéssel. Mosom kezeim, nem én találtam ki!
Mindenesetre ha bárkinek bármilyen számítástechnikai igénye merülne fel, ne habozzon, jelentkezzen nálunk! Aki másnál vásárol, arra megharagszunk, és folyamatosan a legsz@arabb Sofőr-poénokkal bombázzuk, egészen az öngyilkossági kísérlet harmadik sikertelen műveletéig. Gyakorlatilag bármit be tudunk szerezni, és mindezt rövid határidőkkel, a lehető legversenyképesebb árakkal igyekszünk megtenni, szóval ne ijedjetek meg, ha valami nincs készleten, és Ti olyat szeretnétek!
Ja, ha majd jöttök hozzánk a Nagy Ferenc tér 9-10.-be nézzétek meg alaposan, nehogy az utánunk egy héttel nyíló, velünk szemben elhelyezkedő fele akkora, Bundows nevű boltba menjetek be. Bizony, a minap erősen elkámpicsorodott tekintettel jött oda valaki, hogy most hallotta, hogy mi számítástechnikai szakboltot nyitunk, ami már csak azért is "jó", mert ők is. Természetesen foglalkoznak majd használt termékekkel is, akár csak mi. Remek lesz. Mindenesetre, ha valaki 1-es busszal jön, akkor leszáll a Csontváry u. megállónál (a Nevkónál), és átmegy az úttesten (alapos körülnézés után), majd a bal kéz felé eső panel aljában megtalálja szerény kis üzletünket.

2010. július 4., vasárnap

Második felvonás

Előszó
Az alábbi sorokat még kint, Olaszországban írtam, az akkori "nyugalmas" időszakban. Fontos, hogy azóta rendeződtek a dolgok, és nem azért írom meg ezeket, hogy újabb konfliktushelyzetet teremtsek, hanem mert egyszerűen félbehagytam anno az írást, és aki ismert, tudja, hogy útálom a befejezetlen dolgokat. Mióta hazajöttem újra a régi munkám csinálom, amit szeretek csinálni, és jól is csinálom. A régi dolgokat megbeszéltük, túlléptünk rajta. Most mindenki boldog, és remélem ez így is marad.

Bevezető
Mielőtt bármit is leírnék, kijelentek egy kötelezően betartandó szabályt: Meggyesi Éva NEM olvashatja a blogom! Nem adok rá engedélyt, nem járulok hozzá, és semmi jogalapja nincs ezen honlap olvasására! Ha Ön, kedves Olvasó nem Meggyesi Éva, akkor jó szórakozást kívánok Önnek.
Aki esetleg nem értené, annak a tisztánlátás kedvéért elmondom mi a helyzet. Kijöttünk Olaszországba dolgozni, ami előtt természetesen sok minden meg lett beszélve (lásd korábbi bejegyzéseim), és még az is lett mondva, hogy hozzam ki magammal (igen, én) a céges laptopot, hogy tudjunk az Évával, és az otthoniakkal Skype-olni, e-maileket írni, az irodában az utódomat segíteni, a felméréseket elkészíteni. Utóbbiak természetesen nem úgy lettek elmondva, hogy ezért és ezért visszük a gépet, hanem csak mondva lett, hogy „de ugye majd nézed a céges e-mailed?”, vagy „de ugye majd segítesz a Juditnak, ha kérdése van?”, satöbbi. Aztán amikor kérdések voltak, és én azokra már válaszoltam itt, ezen a blogon, még a kérdés elhangzása előtt, akkor meg lettem dicsérve, hogy milyen jókat írok. Persze, amikor leírtam, hogy itt semmi nem úgy van, ahogy meg volt beszélve, akkor hirtelen én lettem a közellenség, aki össze-vissza hazudik. Ekkor ki lett jelentve, hogy mikről nem írhatok a saját blogomon, amiről nekem Kína internet-politikája jutott eszembe. Az indok például az volt, hogy az olasz partnerünk magyar barátnője megtalálta a blogot, és ki van akadva, hogy miket írok. Sajnálom, lehet, hogy igaz, de én ezt nem hiszem el. Mindenesetre meg lettem szépen is kérve, és hogy ezen már ne múljon semmi, nem is írtam „csúnya dolgokat”, amikért meg is lettem ismét dicsérve. Gondoltam ezzel le is zártuk a témát. Aztán amikor hazajöttünk, hirtelen kellett az irodába a laptop „kérdőívezésre”. Nyilván arra kellett, de én ezt sem hiszem el. A laptopon mindenesetre el lett olvasva minden dokumentum, meg lett nézve minden, ami természetesen jogos, mert hát nem az én gépem, ám nem túl etikus, különösen, hogy a mappát csupa nagybetűvel „MAGÁN”-nak neveztem. Kedden délelőtt mentünk be az irodába, ahol úgy lett visszaadva a laptop, hogy csak Skype-olásra használhatjuk, mondtuk jó. Aztán, mikor már úton voltunk két autóval, fel lett hívva a másik autó sofőrje (hogy véletlenül se legyek ott), és lett mondva egy kollegámnak, hogy vegye el a laptopot tőlem, és Ő kezelje, mert Ő „tudja hogy működik az Internet”. Bevallom, pontosan én sem tudom, csak az átlagosnál részletesebben (köszönhetően informatikai végzettségemnek, és egy Cisco tanfolyamnak), tehát ezt a tudást irigylem. De nem ez a lényeg, hanem ez az Éva által állandóan hangsúlyozott egyenesség, és hogy Ő mindig megmondja az ember szemébe. Sajnálom, de ezt sem hiszem (már) el. Mondjuk, ilyenkor mindig hozzáteszi, hogy Ő ilyenkor kiadja magából, és utána el is felejti. Útálom ismételni magam, de már ezt sem hiszem el. Sok minden van még az itteni munkánk háttértámogatásával kapcsolatban, amit pont annyira hiszek, mint azt, hogy az UFÓk teheneket csonkítanak, búzába köröket rajzolnak, és embereket rabolnak el, de ez most nem lényeges. Ami lényeges, hogy a fent írtaknak köszönhetően most tollat és papírt ragadtam. Nem használom a gépet másra, csak Skype-ra, mert én vagyok olyan bolond, hogy amit mondok, ahhoz tartom magam.
Most, hogy már mindenki ért (nagyjából) mindent, leszögezhetem, hogy ezt a témát nem fogom tovább fejtegetni, hanem az unalmas mindennapokról írok. Mivel én betartom, hogy Éva megtiltotta a gépének a használatát, ezért elvárom, hogy Ő is betartsa, hogy nem olvashatja a blogom, tehát nem fog ezzel kapcsolatban nálam, vagy másnál reklamálni, ami azt jelenti, hogy nyugodtan folytathatom a munkám, és mint tudjuk, a nyugodt munkavégzés minőségi eredményt jelent.
Akkor következzenek a visszaérkezésünk óta történt események!

Újra munkában
Április 7.
A tegnapi 7 órás, napsütéses, ám (hála égnek) eseménytelen utat követően kipakoltunk, ettünk, és már kb. mentünk is aludni.
Ma reggel viszont újra minden a régi kerékvágásba került. Mivel nem volt még kulcsunk, ezért fél 8-ra mentünk dolgozni. Az olaszok mind örültek nekünk, és még viccelődtek is, hogy jó volt-e a szünet, és közben félreérthetetlen mozdulatokkal a szexre utaltak. A „Baumeister” megkérdezte, hogy hány nővel voltam, és nevetve mondta, hogy „csak!?”, mikor egy volt a válaszom. Természetesen visszakérdeztem, hogy ő mennyivel volt, erre őszintén elszomorodott, és kijelentette, hogy a keresztényeknek csak egy feleségük lehet, majd legyintett, és távozott olyan arckifejezéssel, mint amikor egy óvódásnak valaki elveszi a játékát.
A munkába úgy rázódtunk vissza, mintha abba sem hagytuk volna, bár sok, az eddigiekhez képest nehezítő körülmény bukkant elő, ugyanis az olasz partnereink máshol dolgoznak jelenleg, és elvittek szinte mindent, amit eddig tőlük kaptunk kölcsön. Nem volt ma vágógépünk, hosszabbítónk (azon kívül, amit mi hoztunk, de az csak egy, és az nem elég), megfelelő mennyiségű ragasztónk és hungarocellünk (bár ezek már kora délelőtt érkeztek kamionon), és még pár apróság, mint például a szemeteszsák is hiányzott. Ezektől függetlenül pörögtünk, mint a buszkerék, és úgy haladtunk, hogy amikor szóltunk a Baumeisternek, hogy hiányoznak jelölések a falakról, amikről tudjuk, hogy ott kellene lenniük, és még néhány kivésett tégla nincs befedve, nem is beszélve a Mapelastic-szigetelésekről az emeleteken, akkor azt mondta, hogy minden meglesz, de ők nem Speedy Gonsales-ek, és nem bírják velünk tartani a tempót. Ja, ha már tempó, akkor ma mondták, hogy azokat az ajtókat, ablakokat is nekünk kell bespalettázni, amik téglával kirakott falon vannak. Ez bizony nagyon rossz hír, mert az lassú munka, és nulla felület.
Viszont ma láttunk egy kolibri-vércsét! De komolyan! a levegőben egyhelyben repült, miközben kereste az uzsonnáját, majd időnként lecsapott. Én bizony úgy emlékszem még általános iskolából, hogy a kolibri tud csak egyhelyben repülni, ezért is olyan különleges madár. Bár lehet, hogy a vércse nem járt általánosba?
Meló után elmentem egyet kocogni. Jelentem, ha az ember nem idegesen fut, hanem egy szép, napsütéses munkanap után, nyugodt lelki állapotban, akkor sokkal nehezebb! Mindenesetre elhatároztam, hogy amikor csak az idő, és a fizikumom engedélyezi, elmegyek a szállásunk körül futni. Remélem meg tudom tartani ezt az elhatározásom!

Új dűbel
Április 8.
A második napon is minden ugyanúgy ment tovább, mint a múlt hónapban bármikor. Míg én fúrtam, a többiek ragasztottak, spalettáztak, gletteltek. Rám jellemzően akkor csúszik szét a hosszabbító, mikor az állvány legtetején vagyok, és senki nincs a környéken. Az állványon természetesen nincs elegendő létra a lejutáshoz, lemászni a billegés miatt életveszélyes, tehát be kellett mennem az épületbe, onnan pedig a fél házat megkerülve eljutni az elosztóig, hogy a hiba helyreállítását követően mehessek ismét vissza (körbe) a magasba.
Ami viszont nem olyan, mint eddig, az a dűbel. Új, olcsóbb tányéros dűbelt, és hozzá tartozó stiftet kaptunk. A használhatóságát az előző mondatból nem az új, hanem az olcsó szó tükrözi hűen. A régihez képest masszívabb, és sokkal nehezebben törik, ami mint elég hamar bebizonyult, az egyik legnagyobb hátránya is. Eddig, amikor nem akart bent maradni a helyén a régi, akkor egy erősebb ütéstől letört egy kis része a tányérnak (és gyilkos sebességgel próbálta kilőni folyton a szemem), de a feladatát megfelelően ellátta, tartott, és besüllyedt a hungarocellbe, hogy le lehessen glettelni. Ez az új viszont makacsul kívül marad, hiába ütöm, mint ifjú kovácssegéd a kihűlt vasat. Ütöm finoman, ütöm izomból, csak nem akar ott maradni… Ilyenkor nem tudok mást csinálni, addig ütöm teljes erőből, míg vagy bent nem marad, vagy szét nem törik, de az biztos, hogy mindkét esetben csúnya lesz a vége. Még szerencse, hogy le lesz glettelve. Ráadásul minden második, vagy harmadik dűbel próbál kiszúrni velem, és ha egyesével nem is, de összességében sikerült is nekik, ugyanis a sok kalapálástól (és fúrástól) rendesen fáj a kezem.
Az idő ma is szép volt, ám ebből sajnos én nem sokat éreztem, ugyanis vagy árnyékos helyen dolgoztam, ahol azért még hűvös van, vagy a két épület közötti két falat kezelgettem, ahol viszont folyamatos huzat van.
Képzeljétek, hogy ezen a huzatos helyen, munkálkodás közben, egyszer csak megvilágosodtam. Nem is gondolkoztam ilyeneken, hanem inkább csak olyanokon, hogy mit dúdoljak magamban, hogy teljen az idő, mégis egyszer csak belém nyilallt a felismerés, hogy Éva nem azért akar kiutálni a cégtől, amiket a blogra írtam, hanem azért, mert április elsején lejárt a Start-kártyám által biztosított 1 év támogatás! Persze lehet, hogy az előbbinek is köze van hozzá, de tuti, hogy ez is játszik! Ha visszagondolok, eddig mindig ezt csinálta. Akinek lejárt a támogatása, addig piszkálta, míg el nem ment. Gondolom kirúgni nem rúghatta az embereket, mert az feltűnő lett volna, ezért ez az „emberséges” megoldás! Edinával anno egyszerre jöttünk, és mikor otthon voltunk, Éva vidáman közölte, hogy addig csesztette, míg ki nem ment a testvéréhez Angliába pincérkedni (ha jól emlékszem). A Király Évi ugyan régebb óta volt a cégnél, mint mi, és csak nemrég adta fel a sodrással szembeni küzdelmet, de állítólag Ő dupla start-kártyás volt, tehát rá hosszabb ideig volt támogatás (én eddig nem is tudtam, hogy van ilyen). Sőt, úgy hallom az építőipari munkásoknál is ez a trend. Mindezt csak alátámasztja, hogy amikor a céghez kerültem, volt ott egy ügyintéző (nálam) idősebb hölgy, akit annyira kiborított Éva, hogy elszakadt a cérna, és csapkodva megírta a felmondását azonnali hatállyal. Emlékszem, hogy Éva csak örült az egésznek, mert így nem kellett neki fizetnie valamit. Szóval miután lejárt utánam a támogatás, én vagyok a következő, akit ki kell utálni minél előbb…
Meló után ismét sikerült rávennem magam egy kis kocogásra, sőt, még egy fél kör erejéig keményebb tempót is diktáltam magamnak, szóval a lelkesedésem még tart. Már csak az a kérdés, hogy meddig, de egyelőre azon gondolkozom az abbahagyás helyett, hogy kellene a futás után pár felülést, vagy fekvőtámaszt is csinálni, hogy érjen is valamit az egész. A pocakom miatt a felülés lenne az ideális, de nem tudom, hogy hol tudnám csinálni. Majd még kiokoskodom valamit…

Unalmas péntek
Április 9.
Ma gyakorlatilag semmi sem történt. Sütött a nap, én fúrtam, dűbeleztem, és ennyi. Azaz délben jött az olaszok főnöke a gyönyörű kék 5-ös BMW-jével, és megnézte a Luka által is szidott dűbeleket. Megmutattuk mi a baj velük, annyit mondott, hogy „Va bene”, és elment. Valószínűleg többet nem vesz ilyet. Mondjuk már egész kiforrott technikám van a használatukra, így nem minden második, vagy harmadik lesz rossz, hanem minden hetedik, vagy nyolcadik.
Mivel három csoportban dolgozunk (Gyula, Tyutyu ragaszt, én fúrok, Kaszi, Pali hálóz), ezért nem igen töltöttem időt a többiekkel, szóval nem is igazán tudok róluk mit írni ma. Meló után elmentünk Pennybe vásárolni, és ezt követően még futottam is, sőt ezúttal pár fekvőtámaszt is csináltam. Viszont egész nap ólomnehéznek éreztem a lábaim (gondolom a tegnapi futástól), ami nem volt egy jó munkakedvcsináló, de hát mit tehet az ember… Ráadásul ez a saját buzdításomnak sem tesz jót, de majd azzal vígasztalom magam, hogy ha már megszokom, mennyivel jobb lesz…
Ma van édesapám 59. születésnapja, holnap majd felhívom. Isten éltesse sokáig!

Monoton szombat
Április 10.
Ha a péntek unalmas volt, akkor a mai nap maga a dögunalom, mármint meló szempontjából. Valószínűleg bennem van a hiba, de bevallom nekem ez dögunalom. Igaz, a többiek párosával dolgoznak, és azért úgy biztos sokkal elviselhetőbb, de én már úgy érzem két hete jöttünk vissza. Minden nap ugyan az: reggel KV+kaja, utána 5 óra munka, majd ebéd, és újabb 5 óra munka. Egész nap fúrok, kalapálok, csiszolok, néha keverek egy kis anyagot, de már olyasmikkel ütöm el az időm, hogy reklámdalokat idézek fel magamban miközben dolgozom. A mai nap legizgalmasabb eseménye az volt, mikor elégettem a zsákokat, mert a tűz mindig másmilyen, ráadásul ma szél is volt rendesen. Ez egyébként estére meg is hozta a vihart. Ma még a futáshoz sem volt kedvem, de azért csak rávettem magam. Amúgy jellemzően a mai napra, még a címen is sokat kellett gondolkoznom, és ennél jobb 5 perc után sem jutott eszembe.
Kíváncsi leszek a holnapi napra, mert elméletileg megyünk be a városba, bár nem tudom miért, de ha már ott vagyunk, megkeresem, hogy mennyiért visznek el hajóval Velencébe (és vissza természetesen). Viszont feltett szándékom pihenni kicsit, mert lehet, hogy ha valaki, aki eddig irodában dolgozott, és kikerült egy építkezésre dolgozni 10 órát, annak nem a legjobb elfoglaltság délutánonként még futosgálni. Rövidebben: fáradt vagyok!
Persze ne feledkezzünk meg a holnapi választásokról se! Pláne, hogy Zsu is dolgozik szegénykém, hajnaltól estig. Kitartás!
Kaja után ittam egy korty pálinkát, amit úgy hozott Tyutyu, és a poharam apám egészségére emeltem, mert tegnap volt az öreg szülinapja! Isten éltesse!

Vasárnapi séta
Április 11.
Ma végre aludhattam! A többiek délelőtt elmentek vásárolni, ebédre Gyuláék csináltak gulyást. Délután kicsit kimozdultunk, és körülnéztünk a helyi üzletsorokon.
Első utunk Caorle – Porto Santa Margarita főterére vezetett, és végigmentünk a sétálóutcán, ahol szépen sorban kezdtek kinyílni az üzletek. Megtaláltuk a tavalyi Caorle-Velence hajókirándulásos plakátot, miszerint egy oda-vissza út 20€/fő, ami számomra teljesen elfogadható, ám csak június 3-tól szeptember 4-ig járt, akkor is csak hétköznapokon, ami már nagyobb baj. Ettünk fagyit is, aminek gombóca 1€-ba került volna, de valahogy az eladó kislány matekja nem ezt mondta, ugyanis ettünk négyen összesen 9 gombócot, és fizettünk 6€-t. Azaz csak Gyula, mert megvendégelt minket. Köszönjük Gyula!
Ezek után átmentünk Caorle-be, és végre lesétáltunk a mólóhoz. Mondjuk parkolóhelyet nem volt egyszerű találni, annyian voltak. Megjött a jó idő, és hirtelen többen lettek, mint az oroszok… Kaszi nem is tartott velünk, de Tyutyu is kijelentette, hogy Ő többet ennyit nem fog gyalogolni, az tuti.
Mostanában a Kaszi DVD-lejátszójában mindig megy valami, szóval délután is, meg este is volt filmnézés.
Ma voltak a választások, és megtudtam, hogy a Fidesz nyert, utána jön az MSzP, a Jobbik, és az LMP. Az MDF már nem jutott be, ezért Dávid Ibolya le is mondott. Végre ezen is túl van az ország, és gratulálunk mindenkinek, aki megérdemli (és ezzel nem taposok senki világnézetébe azt hiszem)!

Szeles hétfő
Április 12.
…méghozzá nem kicsit, hanem nagyon! Egész nap olyan szél volt, hogy a napon sem lehetett csak pulóverben lenni, az árnyékban pedig egyenesen majd megfagytam! Volt olyan, hogy ledobtam egy kb. 20 cm-es ragasztószalagot, de ahelyett, hogy a földre zuhant volna, a teraszon körözött a levegőben, mint ha réti sas lenne, és az előbb még szaladó mezei pockot keresné. Talán egy egész percig is repkedett ide-oda, mire végre földet ért.
Meló után Gyuláék elmentek még boltba, majd később a tegnapi gulyásból vacsoráztunk mind. Az étkezést követően koccintottunk minden kicsit is Gyula egészségére (elvégre félig én is az volnék) egy pálinkával. Boldog névnapot Gyulák! Amúgy a pálinkát sörrel kísértem, de ennek és a ki nem pihent fáradságaimnak köszönhetően csak egy becsípés lett az eredménye.
Ma is futottam, fekvőtámaszokat is csináltam, de már nagyon unom. Kíváncsi leszek meddig bírom még…

Narancssárga hegyek
Április 13.
Már reggel fúrással kezdtem. Épp egy „torony” külső részét fúrtam, mikor rettenetes FIAT-teherautó-csattogás nyomta el az ütvefúró zaját. Megjött Luka – nyugtáztam magamban, majd folytattam munkám. Kicsit még szöszmötölt a kocsiban, majd miután köszöntöttük egymást, szólt, hogy „odanézz mennyi hó!”. Na, már megint jön a hóvihar – gondoltam, ám mikor fejbiccentésének irányába tekintettem, rögtön láttam, hogy nem hófelhőről beszélt. „Ez csodálatos!” kiabáltam le két emeletet, mire Ő – igazi déli származású olasz lévén – nem értette, hogy mi szép lehet a hóban. Megrázta fejét, majd továbbment a dolgára.
Engem viszont még pár percig lekötött az elém tárulkozó látvány: a hajnali tiszta, szmog- és páramentes levegőnek köszönhetően nagyon messze el lehetett látni, és a látóhatár szélén hatalmas hegyeket világított meg a felkelő nap. A hófedte csúcsok pedig a reggeli fényeknek köszönhetően narancssárgára színeződtek, és a látvány páratlan volt: amerre néztem, narancssárga hegyeket láttam a távolban! Először csak néztem azt a „kis” részt, amit láttam, majd felmásztam a korlátra, és egy egészen hihetetlen körpanoráma tárult elém: balkéz felől a tenger kékeszöld síksága vezette az ember szemét egész a végtelenségig, míg jobbkéz felől az Alpok hegyvonulatai vettek körbe a napfelkelte sajátos színvilágával. A két végtelenül szép tájegységet csupán egy-egy közeli erdő választotta el egymástól oly módon, hogy ne lehessen tudni, hol kezdődik az egyik, és hol ér véget a másik.
Először sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképezőm, ám pillanatok alatt tudatosult bennem, hogy hiába is lenne nálam, ezt lefotózni azzal nem lehetne rendesen. Ha festőművész lennék, akkor lenne talán esélyem képekben visszaadni a látottakat, de akkor sem biztos. Ha sikerülne, új híres magyar festő születne azzal a képpel.
Nem tudom meddig gyönyörködhettem, de az órám szerint maximum 2-3 percig, viszont nekem sokkal többnek tűnt…

A baleset
Április 14.
Hát, ma nem kellett sokat gondolkoznom a címen…
Délelőtt 11 felé járhatott az idő, mikor az egész történt. Épp egy másik, tegnap felhungarocellezett „tornyot” fúrtam, dűbeleztem, és csiszoltam, mikor is már a legalsó állványszinten jártam. Mielőtt átpakoltam volna a déli falról a nyugatira, gondoltam fúrok a szélére pár lyukat, hátha utolérnek a többiek az élvédőzéssel, és akkor nem kell rám várniuk. Az utolsó előtti kiszemelt furat után szokás szerint léptem egyet balra, hogy mellé fúrjam az utolsót, ám azt vettem észre, hogy nincs a lábam alatt semmi. Eldőltem, mint a rohadtnád. Elsőként (érzéseim szerint) a fejemmel csapódtam egy függőleges oszlopnak, majd utána a bal oldalam csattant egy hatalmasat az állvány feljárójának keretébe. Bal lábam lógott a levegőbe, a jobb pedig még mindig hozzávetőlegesen ugyanott volt, mint két másodperccel ezelőtt, csak vízszintben. A kezemben a fúró még mindig működött, ezért első dolgom az volt, hogy kikapcsoljam a folyamatos fúrást, még mielőtt további károkat okozok magamban. Közvetlen ezután a káromkodást céloztam ki célként, ám egy erőtlen „nabasszameg” volt minden, ami kitelt tőlem. Nem maradt más, mint hogy kikecmeregjek, és feltérképezzem a végeredményt.
Valamikor ekkortájt jelent meg a bal térdem magasságában a Kaszi, és rémült ábrázattal kérdezte, hogy minden rendben van-e. Hát, ott még nem tartok, hogy ezt tudjam – gondoltam magamban, és ezt a tudtára is hoztam egy „mit tudom én” kifejezéssel. Valószínűleg nyugodt lehetett a hangom, mert pár pillanat töprengést követően szemlátomást nyugodt arckifejezéssel távozott. Ekkor én még ki sem kászálódtam a négyszögletű csapdámból. Mondjuk én már csak a show kedvéért is végignéztem volna, hogy hogy mászom ki ebből a lehetetlen pozícióból. Elmondom, nem volt egyszerű. Először gondoltam a nyílás felett ragadt két kezemmel kitolom magam, ám azt vettem észre, hogy ez nem akar sikerülni (arra, hogy miért nem ekkor még nem is gondoltam). Gyorsan felállítottam egy B tervet, és a bal lábammal addig kapálóztam, míg az alattam ferdén elhelyezkedő létra egy fokára nem leltem. Örömömben fújtam is egyet, majd megkezdtem a kikászálódás többfokozatú műveletét. Ha jól emlékszem a két kezemmel próbáltam magam tartani, amíg bal lábam fokról fokra haladt felfelé addig, míg végül sikerült annyira feltornásznom magam a létrán, hogy a csapóajtónyílás peremére tudtam ülni. Ekkor gyakorlatilag leültem, mint az iszap. Tudtam, hogy el kellene kezdenem keresni a sérüléseim, de valahogy nem akaródzottam hozzáfogni. Ültem egy kicsit még a következő feladat előtt, és csak bambultam magam elé. A rendszerellenőrzés előtt lejátszottam kezemben egy zúgó fúróval egyszer csak eldőlök, mint egy zsák krumpli, majd a folyamatot egy hatalmas fémes puffanás zárja.
A jobb kezemmel kezdtem el kitapogatni a lehetséges sérüléseket bal karomon. Végignyomkodva azt megnyugodtam, nem érzek különösebb fájdalmat rajta. Eljutottam a vállamra is, és itt is mindent rendben találtam. Hát – gondoltam – ezt megúsztam – majd elindultam lefelé a létrán.
Azaz csak indultam volna, a bal kezemmel ugyanis nem tudtam megfogni a kiszemelt kapaszkodó pontot, aminek köszönhetően éppen csak nem estem be ismét. Elég gyorsan tudatosult bennem, hogy ha megpróbálom a karom előrefelé felemelni, akkor az eleinte nem kellemes, övmagasságtól fájdalmas, és vállmagasságtól már szinte elviselhetetlen érzés. Azt hiszem, egy kicsit elkiabáltam az előbb…
Lemásztam az állványról, és elkezdtem feltérképezni a helyzetet. Ha teljesen hátrafelé próbálom felemelni a bal karom, akkor akár jelentkezni is tudok, ám ha oldalt, vagy magam előtt teszem ugyanezt, akkor az előbb ecsetelt fájdalomskála mezőin sétálok ismét. Ha viszont a jobb karomba fogom a másik, és úgy teszem mindezt, akkor nem érzek különösebb fájdalmat. Ezt jó jelnek vettem, hisz nem ugrott ki semmim, és talán el sem tört.
Próbáltam tornáztatni magam, hogy hátha jobb lesz, mikor többen észrevették nem éppen felhőtlen tekintetem, és gyógytornára emlékeztető próbálkozásaim. Lukánk is feltűnt, és megkérdezte, hogy mi történt. Elmondtam, majd kérdezte, hogy jól vagyok-e. Válaszom nem telt túl az önbizalom szikráival, de ekkor még egy határozott talánt válaszoltam, hozzátéve, hogy nem bírom megemelni a bal karom bizonyos magasság felé. Mondták, hogy mozgassam, hátha jobb lesz. Nem lett, ám rosszabb igen. Megkértem, hogy nézze meg látszik-e valami, de csak pár csepp vérem látszott. Kérdetem, hogy van-e itt valaki, aki ért valamit az elsősegélyhez, hogy nézzen már rá, ezért elmentünk az egyik konténer-irodába, ahol, ha már nem értenek hozzá, de azért a sebet ellátják, nehogy meg legyenek ezért büntetve. Luka kérdezte, hogy akarok-e kórházba menni, de azt mondtam, ezzel várjunk még ebéd utánig, hátha jobb lesz. Ebéd után sem lett jobb, sőt inkább csak rosszabb, ezért szóltam, hogy menjünk a kórházba.
Na, ekkor kezdődtek a problémák, és ekkor akadtam igazán ki. Természetesen Luka felhívta Brunot, hogy akkor mi megyünk, aki közölte, hogy ne menjünk, mert a Mirko nem engedi. Mirko azt akarja, hogy az ő építkezésén baleset ne legyen, ezért ha el akarok menni orvoshoz, akkor először vigyenek át egy másik építkezésre, hogy ott történt, de inkább ne menjek sehova. Először azt hittem, hogy valamit ismét félreértettem, de mikor kiderült, hogy nem, akkor elkezdett felmenni bennem a pumpa. Közben Luka a főnökével (Brunoval) beszélt telefonon, és mondta, hogy próbálnak keresni egy orvost, aki feketén (!) megvizsgál. Úgy ledöbbentem, hogy először azt mondtam, hogy nekem jó, csak nézze már meg valaki, hogy mi bajom van, de nem találtak ilyet. Ekkor mondták, hogy ha elmegyek orvoshoz, akkor elküldenek haza. Itt kiborult a bili… „LESZAROM!” – válaszoltam rögtön. Még mondtak valamit, hogy a Mirko azt akarja, hogy öltözzek át, és menjek el a dokihoz turistaként. „Hát kinyalhatja a seggem a Mirko!” – reagáltam ismét tiszta szívemből! Jöttek még olyan érvekkel, hogy másnap ellenőrizni fogják az építkezést, ha most elmegyek dokihoz, ami engem még csak véletlenül sem érdekel, ha kiderül, hogy mondjuk eltört a lapockám. Próbáltam magam megnyugtatni, közben Bruno is belátta, hogy nem tudna átvinni másik építkezésre, mert az én papírom ide szól. Ekkor még próbáltak valamit magyarázni, hogy orvos csak nagyon messze van, de mivel mondtam, hogy pár napja a caorlei kórház mellett parkoltam, feladták. Azaz még jött az a válasz, hogy az csak nyáron van nyitva a turizmus ideje alatt, de inkább ezt már meg sem hallottam. Pár perc múlva Luka és én mentünk Caorlebe a kórházba.
A kórház két egymáshoz közeli, de mégis két különálló részből áll, közöttük van jó néhány parkoló, ház, és egy utca is. Először a kettesszámúhoz mentünk, ami csakugyan zárva volt, ám én emlékeztem a másikra is. Odamentünk, és ott már volt személyzet, illetve két mentőautó is. Bementünk, elmesélte Luka, hogy megbotlottam, és nekiestem egy falnak (!), és hogy mi a panaszom. Mondták, hogy az ellátásért fizetnem kell. Szóltam, hogy van ilyen nemzetközi Allianz biztosításom, és behoztam a papírokat a kocsiból. Kérdezték, hogy Magyarország európai uniós ország-e (!), és mikor mondtam, hogy igen, akkor kérdezték van-e nemzetközi TB-kártyám? Megmutattam az azt helyettesítő A4-es lapot, illetve a másik lap sarkában az E-101 számot. Ekkor mindenki arcán megkönnyebbülést láttam, és már le is vetkőzhettem, de mondták, hogy a kezelést így is ki kell fizetnem, de otthon majd visszakapom a pénzt.
A doki megvizsgált, és mondta, hogy nincs nagyobb baj, de ha pár napon belül rosszabb lesz, nagyon feldagad, vagy esetleg elszíneződik, akkor mindenképpen jöjjek vissza. Most nem írnak erről semmit, nem kell érte fizetni, ez a vizsgálat feketén történt, és leginkább ott sem jártam. Állítólag sok lett volna a papírmunkájuk velem. Mondjuk innentől kezdve, hogy nincs nagyobb gond, engem ez már nem érdekel. Én legelőször is csak annyit akartam, hogy valaki, aki ért is hozzá, az nézzen meg, és ha nincs gond, akkor maradok a seggemen, ha pedig van, akkor megyek hivatalosan orvoshoz.
De ez a Mirko féle műsor kiakasztott. Mintha bankrablás közben egy rendőr tölténye talált volna el, olyan érzésem támadt. Inkább dögöljek meg, csak ne derüljön ki semmi. Ráadásul állítólag nem ez az első ilyen esete. Valamikor valaki valahonnan leesett, és át kellett akkor is vinni egy másik építkezésre. Szánalmas, undorító, és egyéb hasonló jelzők jutnak eszembe. Én ilyen embernek, ilyen helyen nem akarok dolgozni. Nem rabszolgának jöttem ide, és nem véletlenül kötöttünk extra biztosítást még otthon! Ha nem a többiekkel szúrnék ki ezzel, akkor elmentem volna, felvetettem volna a jegyzőkönyvet, beleírattam volna ezt a műsort is, majd autóba szálltam volna, és meg sem állok hazáig.
És hogy velem mi van? Fájok. Minden egyes mozdulattól fáj a hátam a lapockámnál, amit a bal kezemmel csinálok. A kivizsgálás után visszamentem dolgozni, de túl sok mindent nem tudtam csinálni: szemetet szedtem jobb kézzel, ekkor fedeztem fel, hogy az egyik bordám is kapott egy rendeset, illetve apróbb cuccokat vittem A-ból B-be. De mivel a kezem akaratom ellenére is mozog még járás közben is, a hátam mindig fáj. Ha reggelre nem lesz jobb, akkor megpróbálok beszélni a srácokkal, hogy inkább ezt a pár napot majd levonjuk tőlem, de nem megyek ki.

Kényszerpihenő
Április 15.
Éjjel meglepően jól aludtam. Most vettem észre igazán, hogy nem forgolódom össze-vissza, mert arra felébrednék, de összesen 3-4-szer ébresztett csak a hátam. Bár ennek lehet köze a kimerültséghez is, amit a tegnap okozott.
Reggel kimentem a srácokkal az építkezésre, megbeszéltem Lukával a fontos dolgokat, és visszajöttem pihenni. Egész délelőtt csak olvastam, délben természetesen együtt ettem a fiúkkal, majd kaja után felsöpörtem, felmostam mindenhol, kivittem a szemetet, végül elmosogattam. Ezek persze nem történtek fájdalommentesen. Rájöttem, hogy nem csak felemelni fáj a karom, de pl. a felmosó fát is ugyanolyan fájdalmas a földhöz nyomni.
Miután végeztem ezen dolgaimmal, beszéltem Évával Skype-on, mert Gyula mondta, hogy őt felhívta, és a szokásos stílusában előadta magát, hogy milyen dolog, hogy én nem dolgozom, amíg ők igen, és ha nem akarok/tudok dolgozni, akkor jöjjek haza. Mivel ezen ismét sikerült jól felhúznom magam, ezért inkább írásban kerestem, sem mint szóban. Így még legalább diplomatikusra tudtam venni a hangnemet. Érdekes módon velem megint normális hangnemet talált meg, úgy látszik, csak a hátam mögött akar fúrni, szemtől szembe nem vállalja fel. Mindenesetre azt mondta, hogy holnap reggel el kell döntenem, hogy hétfőn 100%-osan tudok-e dolgozni, vagy nem, mert akkor hazamegyek, és jön más a helyemre. Azért kell holnap szólnom, hogy találjon mást még időben. Ekkor megkérdeztem, hogy ha nem jövök rendbe, akkor megkapom-e az irodai munkám, mire a „ráérünk még erről beszélni” választ kaptam.
Délután Zsu elment a fizetésem hiányzó részéért. Megjegyzem április 15. van. Ha már ott volt, ott is marad egy órát, és az Éva telebeszélte a fejét a saját nézőpontjával. Most már a Zsu is úgy gondolja, hogy én vagyok a hülye. Az, hogy nekünk 5 és fél hétig mást mondott, mint amikor lejött, és az óta is, az nem számít. Ez úgy felidegesített, hogy beszélgetés közben kikapcsoltam a gépet, és 6 és fél év dohányzásmentesség után elindultam lefelé rágyújtani. Persze útközben lebeszéltem magam, és visszamentem, de most már tényleg tele a f@szom…
Az ember eljön otthonról több száz kilométert. Kiderül, hogy semmi nem úgy van, ahogy be lett ígérve. Amikor ezt jelzi, akkor mondják, hogy semmi gond, meg lesz beszélve. Utána hitegetik egy darabig, hogy beszéltek az olasz főnökkel, és nem lesz semmi gond, majd kiderül, hogy ez nem is igaz. 5,5 hétig úgy dolgozunk, hogy azt sem tudjuk miért, de a legvégén, a hazaindulás napján lejön a főnökség, és megbeszélnek valamit, aminek a végeredménye épp átlépi azt a határt, amit az ember minimum összegként jelölt meg. Ekkor mindenki megnyugszik, és eldöntjük, hogy jövünk vissza. Persze a visszajövetelkor megint elkezdenek szopatni, és mikor már úton vagyunk, akkor szigorúan úgy, hogy én véletlenül se legyek ott, megindul ismét a kifúrásom. Aztán itt már mit tudok csinálni, beadom a derekam, és nem reklamálok inkább, mert otthon szar a helyzet. Dolgozunk, de folyamatosan kapom az ívet a hátam mögött, hogy mekkora szemét vagyok. AKKOR MIÉRT ENGEDTETEK VISSZA? De ez nem elég, történik egy baleset, és kiderül, hogy inkább dögöljön meg az ember, de ne legyen róla papír. Ekkor persze én hülye még mindig csak tűrök, mint egy birka. Aztán végre megkapom április 15-én azt a fizetésem, amiért februárban és márciusban dolgoztam, de persze be kell érte menni az irodába. Ezzel nincs is baj (azon kívül, hogy két országgal odébb van), mert van egy kedvesem, aki elmegy érte. Persze Ő ottmarad egy órát trécselni az Évával, aki telebeszéli a fejét hülyeségekkel, hogy neki milyen rossz, és én milyen gonosz vagyok. A végén még kiderül, hogy miattam van a gazdasági világválság is. Persze a kedvesem nem áll le vitatkozni, inkább csak bólogat, amivel nincs is gond, én is ezt tenném, de Ő mint kiderült el is hiszi! Több mint egy éve dolgozom az Évának, és már az elején is azt mondtam, hogy az itt a legnagyobb gond, hogy az Éva nem okos, de a Zsu kijelentette, hogy ez nem így van, mert Ő most beszélt vele kb. egy órát, és szerinte az Éva igenis okos.
Most ezek után mit mondjak? Idegileg, és fizikailag is kivagyok. Nem csak a fáradtság miatt, de a hátam miatt is, erre kiderül, hogy jobban hisz annak, akivel összesen egy órát találkozott, és én egy hónapja mondom, hogy az arcomba hazudik, mint nekem. Köszönöm szépen, nagyon jól esik! Bár lehet, hogy az Éva tényleg okos, és kitalálta, hogy ne azért maradjak, mert nekem az jó, hanem azért, mert nincs hova hazamennem? Hát, ha nem lenne ostobább egy fél pár cipőnél, akkor már ezt is elhinném!
Vagy esetleg tényleg velem van a gond, de akkor szintén nincs itt semmi keresnivalóm, úgy gondolom… Ám ebben az esetben nagyjából ott sincs semmi létjogosultságom, amit most otthonnak hívok, mert akkor tényleg nagy gáz van velem. Lehet, elmegyek inkább bűnözőnek, vagy csövesnek, és akkor nem fogom magam ilyen hülyeségeken felidegesíteni, hogy becsületesen megdolgozni a pénzért, nem kell olyanokkal foglalkoznom, hogy otthon mit szólnak, satöbbi. Mondjuk ezek alapján politikus is lehetnék…
Mindenesetre holnap reggel meglátom hogy van a hátam, és ha szarul, mert nem adott rá puszit a fogtündér, akkor megyek haza. Hogy utána mi lesz, az pedig rejtély. Ja, amúgy Éva Zsunak tudott válaszolni, hogy már vettek fel mást a helyemre. Gondolom ez délután még nem volt az ő agyában, bár még én tanítottam be az utódom. 8 héttel ezelőtt kellett volna hazamennem, és akkor most boldog munkanélküliként élhetném az életem, mindenféle idegi és fizikai sérülések nélkül.