2009. október 16., péntek

Kéz őrület

Az egész múlt kedden kezdődött...
Meló után csináltunk egy céges iszogatást Trafficban, ami már nem is tudom, hogy meddig tartott, de megittam két sört, és egy Long Island Ice Tee-t.
Itt szeretném jelezni mélységes felháborodásomat, ugyanis odaültem a pulthoz, és jeleztem, hogy szeretném megnézni, ahogy készítik. Ennek nem is volt semmi akadálya, de arra lettem figyelmes, hogy egy felcímkézetlen üvegből önt bele valamit a srác, és már veszi elő a kólát, hát megkérdeztem, hogy ez most mi? Közölték, hogy ők előre bekeverik mindig, az új törvény miatt, ami kimondja, hogy ki kell mérni a piát mindig. Hát ugye ez már alapból nem stimmel, mert hát ugye ezáltal pont, hogy nem lehet kimérni… Megkóstoltam, és POCSÉK íze volt! Nem csinálnak mást, mint megveszik a nagykerben azt a szar előre bekevert, fos alapanyagból készült hugylét, és kiöntik az embernek, hogy ők csinálták, és fizess érte 1490Ft-ot! Úgy megdöbbentem, hogy reklamálni is elfelejtettem.
Na de hát nem is ez a lényeg... Az összejövetel végeztével buszra szálltam (10-15 perc várakozás után, mert ilyenkor ugye minek is járjon sűrűn a busz, amikor pedig megjött a busz, persze 3 jött egyszerre... Így a logikus...), és kimentem uránig, ahol a csatlakozás úgy van kitalálva, hogy még véletlenül se érd el a hazavezető buszt. Futottam, kiabáltam, fütyültem, de a busz becsukta ajtajait, amikor már megérinthettem volna a busz hátulját, és angolosan távozott. Imádom a tömegközlekedést, és kívánom annak, aki összerakta a menetrendet, hogy minden nap élete végéig busszal járjon, méghozzá a kora reggeli, és a késő esti órákban, minimum 2 átszállással! (...hogy rohadjon meg...)
Vidámságom ekkor tetőfokára ért, majd miután toporzékoltam egyet, felszedtem a nem túl szép, ám annál melegebb sapkám a földről, és elindultam hazafelé...
Ekkor jött az Isteni szikra, hogy a Galéria Bár mögött nyílt egy számítástechnikai bolt, és bár a világon semmilyen alkatrészt nem akarok vásárolni, megnézem a kirakatot! De a baj nem jár egyedül, és busszal sem, mert bizony aznap este is velem tartott.
Történt ugyanis, hogy a fent említett kulturális hely (feltételezhetőleg) egy vendége barátságosan megszólított:
- Aggy eey cigít!
- Nem dohányzom barátom! - válaszoltam őszintén.
- Akkó aggyá pénzt! - folytatta társalgásunk erősen koncentrálva az etikettre.
- Na menj a picsába - zártam le a beszélgetést, és folytattam utam hazafelé, akkor már mit sem törődve a kirakat hívogató közelségével.
Azaz csak folytattam volna, mert ekkor megfogta az erősen pigmentált bőrű kisebbségi egyén a bal karomat. Ekkor a beszélgetés folytatásának eredményességét nem érezvén - és mert egyszer már voltam ilyen helyzetben, csak ott egy pillangókés is előkerült - inkább a biztosabb megoldást választottam, és a jobb kezemmel akkorát ütöttem fejmagasságba, amekkorát fordulásból a valamivel kevesebb, mint 95 kilómmal rásegítve csak tudtam anélkül, hogy elessek. Az illető gondolom próbált elhajolni, ezért csak a kisujjamnál levő bütyökkel találtam el, de az eredmény nem maradt el. Ő elfeküdt, én folytattam utam hazafelé, egy meglehetősen fájó jobb kézzel.
Történetünk itt meg is szakad egy hétre. Addig a kezem fájogatott, be volt dagadva, kenegettem fekete nadálytő krémmel, lejjebb apadt kicsit, de tudtam gépelni, egeret mozgatni, klikkelni, írni, enni, tusolni, egy szóval használni. Az incidens után egy héttel azonban egy meg nem nevezett barátom meg nem nevezett rokona egy meg nem nevezett intézményben épp a radiológián volt ügyeletes, és megröntgenezte a kezem.
Csúnya egy látvány volt az eredménye, mondhatom. A képen jól látszott a törés. A bütyökből ahogy megy a csont tovább, az a bütyök után eltört, és mintegy 45°-al lefelé állt a csonthoz képest. Amint megláttam, tudtam, hogy mehetek a Honvéd Kórházba, és úgy is lett...
Valamivel fél 2 után érkeztem meg, és utána jött a várakozás, papírjaim beadása, várakozás, kivizsgálás, várakozás, röntgen, várakozás, gipszelés, várakozás, ellenőrző röntgen, várakozás, papírok aláírása bal kézzel, és negyed 6-kor már hívtam, is Keszét, hogy haza tud-e vinni.
Azért ne rohanjunk ennyire előre, mert a sok-sok várakozás között sok kellemesnek nem mondható, de emlékezetes esemény történt, ám mielőtt belemennénk, el kell, hogy mondjam, hogy (a jelek szerint is) tényleg magas a fájdalomküszöböm, ha tudom, hogy nekem utána jobb lesz.
A kivizsgálással kezdődött, ahol is elmondtam a történetem, majd elkezdték nyomkodni a kezem. Itt inkább a csendben maradást választottam, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, ugyanis a doktornő nem látta rajtam fájdalom jeleit, és erősebben kezdte nyomkodni, miközben én épp a fogaim szétroppantására készültem már szótlanul. Ekkor meglepve rám nézett, és megkérdezte:
- Nem fáj?
- Majdnem beszartam - feleltem higgadtan.
- Ááh, akkor maga szereti a fájdalmat! Vagy csak ilyen kemény-legény?
- Dehogy is, csak sokat jártam fogorvoshoz... - ekkor lettünk barátok.
A következő emlékezetes eseményre ugyan várnom kellett, de tudtam, hogy nem késik sokat, míg végül behívott ez a nagydarabnak nem nevezhető doktornő a gipszelőbe.
- Most megpróbálom kézzel helyrerakni a csontodat. Ez nem lesz egyszerű, mert az elmúlt egy hétben már elkezdett így ferdén összegyógyulni. Utána sínbe rakom, egy hét múlva megnézzük mi a helyzet, és ha minden jó, akkor új gipsz, ha nem, akkor megműtjük. - közölte velem a tényeket, és nekiállt.
Hát gyerekek... Hogy egy 50 kilós nő mennyi fájdalmat tud okozni puszta kézzel... Két kezével megfogta jobb kézfejem és kisujjam, majd teljes erejéből húzta, tépte, nyomta, mozgatta. Én közben a másik kezemmel kapaszkodtam, a lábfejemmel világrekord gyorsasággal doboltam, és próbáltam nem szétroppantani a fogtöméseimet. Egyszer csak abbahagyta, mondván, hogy a csont a helyén, és hihetetlen forróság öntötte el a kezem. Minden lelkierőmet összeszedtem, de csak annyit tudtam mondani: hát ezt is kibírtam röhögés nélkül.A doktornő ezen felbátorodva próbált kedves lenni, és megkérdezte, hogy hallottam-e a csontot roppanni, mert hogy tiszán kivehető volt, de nekem fel se tűnt. Jött a gipsz, meg egyebek, mikor mondta, hogy akkor most irányba rakjuk az ujjakat, és én már tudtam, hogy ismét nem ez lesz életem legkellemesebb néhány perce...
1. Sofőr -2009. 02. 24. 23:13
Csak bal kézzel gépeltem! Ez azért is jó, hiszen lassan írtam a bejegyzést, így aki csak lassan tud olvasni, az sem marad le semmiről!

2. Kriszti-mysti - 2009. 02. 25. 0:17
Nem lehetett kellemes, ennek ellenére bocs, de végig röhögtem az egészet:D
Majd rajzolok a gipszedre valami szépet, ha sikerül megtanulnom rajzolni a legközelebbi találkozásunkig.

3. Isti - 2009. 02. 25. 8:58
- A történet akkor lett volna igazán príma, ha összefutsz a röntgenesnél a mi kis kubai barátunkkal :D
- Majd én is rajzolok neked valami szépet a gipszedre:P mondjuk énmeg csak házakat tudok, aztis csak vomnalzóal, és úgyse túl szépen, de megoldjuk :D

5. Buc - 2009. 02. 25. 11:23
Jobbulást a kezednek, mihamarabb gyógyuljon meg, mer fél kézzel létezni.. nem a legjobb dolog. Nekem is volt benne részem, igaz hogy az már jó régen volt, de tudom hogy nagyonnemjó. És én is csatlakozom az előttem szólókhoz rajzolás tekintetében ;)

6. Dudi - 2009. 02. 25. 11:38
Én legfőképpen jobbulást kívánok Neked, de legközelebb inkább ne történjen ilyen! Persze ez nem akarom, nem akarom kérdése... Barátnőm barátnőjének a haverját Balatonbogláron este megtámadott egy pár egyén... nem tudni kik voltak azok, nem tudni mikor és hogyan, de felrepedt a szemhélya, kiverték pár fogát és betört-, megrepedt néhány bordája....
Hát örülj neki, hogy Veled nem ez történt, de akár ebből is lehetett volna ilyesmi, mert a mai világba sosem tudhatod....

9. KawasakiRose - 2009. 02. 26. 10:05
Őszinte részvétem. Tudom milyen az mikor az ember keze gipszben. Főleg a jobb... lassabban gépelsz, macera az öltözés, a tusolás; a nemi élet sem az igazi :-P XD Ma a kiállításra viszek alkoholos filcet és rajzolok rá én is valamit :) Bár rajzolni nem tudok... de majd kapsz valamit ;-)

10. catkattack - 2009. 03. 01. 12:47
Gyógyulj meg mihamarabb, jövő hétvégén már énis otthon leszek hogy nyomot hagyjak a gipszeden.
Amúgy ilyenek azért történnek, mert én nem vagyok ott, hogy vigyázzak rátok :(

11. Sofőr - 2009. 03. 02. 18:12
Nah... A mai nap is túlélve... Röviden:
reggel 8 előtt odaér; vár; regisztráció; vár (közben büfé); papír doktornőnek bead; vár; sínleszedés, közben vár kicsit mert nem volt röntgen, és még nem lehetett tudni, hogy lesz-e műtét, de sebaj, telefonon mondták, hogy nem kell műteni, mehet a műanyag gipsz. Még jó, hogy senki nem látta a kezem addig. Új, kék, műanyag gipszem lett, felrakása közben 4 roppanást éreztem csak, és ismét azt éreztem, hogy ez itt nem Disney Land. Utána röntgenregisztrációnál sokat vár; röntgenre szintén vár; röntgen után szintén vár; visszamentem a doktornőhöz ismét várakozni, de az már pillanatok alatt behívott (meg is hatódtam hirtelen).
A kezemre annyit mondtak, hogy nem olyan, mint gyárilag, de ezt leszámítva nem lesz vele semmi gondom. Műteni nem kell, április 6-án leveszik a gipszet (ami szorít rendesen...)

2009. október 12., hétfő

Van autóm!

Igen! Most már biztos!
Ugyan augusztus 28-án vettem egy autót, amit szeptember 18-án el is hozhattam a kereskedésből, végre most, 2009. október 9. napján ténylegesen a magaménak mondhatok! Megkaptam ugyanis a nevemre szóló forgalmi engedélyt! Szóljanak a harsonák! Repüljenek a postagalambok! Induljanak a kör-e-mail-ek! 41 (negyvenegy!) nap elteltével ugyanis kijelenthetem, van egy saját autóm!
Igazából tényleg örülök annak, hogy van egy közel új, metálszürke Swiftem, de ennél sokkal nagyobb öröm számomra, hogy végre lezárult az átírási procedúra, amit a Suzuki Patacs (vagy Suzuki Szabolcs, egyhülyeség...) intézett. Mert amit ezek a balfaszok csináltak, az kritikán aluli... Hivatalosan 15 napja van az embernek, hogy átírja a vásárolt gépjárművet. Már csak 5 évig kell imátkoznom, hogy ezért külön ne büntessenek meg... Mert az még hátravan szerintem... Ráadásul ezért még pénzt is kértek! Hogy rohadjanak meg! De nem megyek vissza reklamálni, inkább messziről elkerülöm őket. Amúgy is a sok-sok várakozás közben kértem tőlük egy "elakadásjelző háromszög, eü csomag, izzókészlet" pakkot. Amikor mondta a srác, akitől a kocsit vettem, hogy csak ilyen szétbontott, összekukázott megoldást tud, szúrós szemmel (mindkettővel) néztem rá, majd eldobta, és keresett tovább. Ekkor elővett egy újat az egyik zsír új SX4 csomagtartójából, és mondta, hogy akár ezt meg is tudom venni. Itt már kifejezetten csúnyán néztem rá, erre ő inkább felajánlotta ingyen. Ennek értéke kb. 5-7eFt, az átírásért pedig (ha a számításaim nem csalnak) 6eFt-ot számoltak fel, viszont elengedték az eredetvizsga árát, ami 17.000.Ft. Meg a többit már amúgy is tudjátok... De akkoris! 41 nap!!!
Időközben persze kiderült, hogy ha az ember nem a vásárlás napján köt biztosítást, hanem mondjuk csak 10 nappal később, akkor bizony szintén "megbüntetik"! Azért az idézőjel, mert nem büntetést kell fizetni, hanem MABISZ DÍJat! Azt sem tudtam hirtelen mi ez! Szerencsére google a barátom, hát rákerestem. Ez a díj a biztosítatlan napokra vonatkozó pótdíj. Hogy ezek is rohadnának meg!
Mindenesetre már nálam a forgalmi, az én nevem szerepel rajta, fizetem a törlesztőt, a biztosítást, a mabisz díjat, a benzint, az olajcserét, az olajszűrőt, a levegőszűrőt, a pollenszűrőt, az első ablaktörlőket, a hátsó ablaktörlőt (na ezt még nem, mert kicsit sokallom a 3500Ft-ot érte, de idővel muszáj lesz vennem), az ablakmosó folyadékot, a fagyállót, a teljesítményadót, a téligumit, a parkolójegyet, az átírást, a műszakit, a zöldkártyát, meg még a franc se tudja mit!
Ha végiggondolom, tiszta hülye vagyok, hogy ennyi pénzt kiadok! Ám mégis csak azt gondolom, van egy saját kocsim, és nem kell többet tömegközlekednem!
Természetesen utólag mindig okosabb az ember, és ez most is így van! Rengeteg idegeskedéstől, és némi felesleges pénzkiadástól tudnám magam megkímélni, ha most állnék neki az egész hercehurcának...

2009. október 7., szerda

Élménybeszámoló 2007. augusztus...

Az egész egy szombat délután kezdődött...
Miután harmadszor is azt mondtam a Keszének, hogy nem megyek az Andrásék koncertjére, felöltöztem, megittam a KVm az Ákoséknál, és befizettem a 700 forintos belépőt Toxic-ba, majd 20 másodpercre rá felismertem a kidobók főnökét, és nyugtáztam, hogy ezt is feleslegesen fizettem ki.
Nem baj, majd bosszúból meghívatom magam valakivel egy sörre...
A probléma ott kezdődött, hogy általában meg szoktam hívni az ismerőseimet szemrebbenés nélkül. Ez nem baj. A baj, hogy akkor este viszonozták.
Néhány kedélyjavító sör és feles után bátran beálltam a rocker barátaim közé, hogy ma majd jól megtanulok pogózni. Azóta sem tudom, hogy sikerült-e, de állítólag a Zeus becenevű szőrös barátom (aki a koncerteken már azon sem lepődik meg, hogy ha valaki késsel a hátában iszik még egy felest, és visszamegy tombolni) annyira nem tudott engem agyilag hova rakni, hogy tőle koncerteken ilyet még nem láttak - röhigcsélt, mint szűz kurva, ha a kutyája a talpát nyalogatja.
Néhány dologra azért még emlékszem. Volt pl, hogy a Szöszi a nyakába vett egy lányt (kit? őőő... nemtom), én pedig megpróbáltam őt a nyakamba venni. Volt még néhány érdekes momentum, és még az is dereng, hogy András barátomék elkezdték a második számot. Sőt közvetlen ez után történt (emlékeim szerint), hogy sikítva hányok a Tesco-parkolóban, majd felhívom a Keszét, hogy nyissa ki az autót, mert be akarok ülni. Megjegyzem arról sem feledkeztem el, hogy a következő pillanatban már a körforgalomban lógok derékig ki a kocsiból, és a felesleges tehertől megszabadulva (értsd: hányás) üvöltözöm, hogy "Én a Sofőr vagyok! Sosem hánynék le egy autót!"
Nem is tettem.
Hogy mennyi volt az idő? A mai napig nem tudom. De később elmesélték a buli néhány részletét. Pl hogy a kidobók főnökének (Miki ne haragudj!) osztom az észt, aki mellett állítólag ott ült Pécs legdurvább arca, akitől nem szokás két pofont kapni. Közben a többiek már bekészítették a telefonjuk kijelzőére a mentők számát, hogy csak a tárcsázást kelljen megnyomni, miközben engem a földről felkaparva sűrűn bocsánatot kérnek mindenkitől a nevemben, és csak remélik, hogy ők nem kapnak. Na ez sem következett be... De legalább esélyes volt... Nem picit, nagyon... Állítólag...
Az ittas vezetést maximálisan megvetem. Akár egy sör után sem vagyok hajlandó vezetni. Ez igaz a másnapra is. Viszont amikor reggel 9-re már a Pogányi Repülőtéren állnia kell a 2db kosárlabda palánknak, akkor nincs mese, menni kell. Hideg tusolás, 2 KV (nálunk egy KV is 2 átlagos KVnak felel meg). Persze mindezt csak az után, hogy az Istiék felébresztettek telefonon, hogy vigyem őket haza, ugyanis este a kifogásolható állapotomnak köszönhetően elfelejtettem ébresztőt beállítani. Cserébe (hogy hazaviszem őket) elrángattam az Istit magammal, hogy segítsen. Mint kiderült, ő nem aludt egy percet sem, de legalább reggelig ittak. Vicces volt. Meg vizes. Ugyanis esett az eső, de rendesen ám. Viszont egy reptéren sok tető van. Vagy mégsem. Ilyen szépen indult a vasárnap.
A hétfő már másképp festett. Reggel Kesze leborotválta a fejem, közben sikeresen elkoptatva a borotvámat, melyet néhány piros pattanás alakú púp jelzett a hét hátralévő részében a nagyérdemű számára. Mindezt valamikor hajnali 7 körül, ugyanis 9-kor volt a találkozó a Tesco parkolóban (kellemes emlékek közepette). A fennmaradó időben be kellett mennem a Siklós és vidéke takszövbe. Ez annyira sikerült, hogy legalább 30 percet voltam odabent, mert meglátván a frissen borotvált fejemet, rögtön ellenőrizték a csekken az aláírást, hátha az általam benyújtott csekk (mellyel kemény 48000 forintot vettem fel) nem teljesen igazi. De ezen is túljutottunk. A pénzt bevittem az irodába, ahol a főnököm közölte, hogy nem dolgozom már a SOL Produkció Bt.-nek (ugyanis eddig ott dolgoztam), viszont azonnal írjam alá a Délnyugat Reklámstúdiós szerződést. Addig nincs fizu. Gondoltam ezen ne múljon, az amúgy is jobban cseng, amikor kérdeznek a munkahelyem felől.
Fizetéssel a zsebemben végre elindulhattunk a Tescoba bevásárolni. Néhányan oda is értünk időre. Kis késéssel. Bevásárlást megelőzve mindenki kifejtette a tetszését a "hajam" állapotáról. Minimum az arcomba röhögtek. Bár volt, aki tacslival nyugtázta kopaszságom. Miután végeztünk az egy hétre való bevásárlással, lassacskán megjöttek az utolsó késők is.
Útnak indultunk hát a Magyar tengerre, Balatonra. Nyolcan. Négy autóval. Egy háromhengeres SEATtal, egy öreg Škodával, egy kétütemű Trabanttal, és egy diesel Golffal, csak hogy védjük környezetünk. Kaposváron Mekiztünk egyet, és utána már csak a nyaralónál álltunk meg. El sem tévedtünk. Pedig próbáltuk, hiszen a Zoliék nyaralójáról lévén szó a Zoli ment elől. Bekapcsolt GPSsel. Mert ugye biztos ami biztos.
Kipakolás, szobafelosztás, hűtőbe bepakolás.
Mivel a Balatonon voltunk, eszünkbe jutott, hogy akár fürödhetnénk is egyet. Ezzel a lendülettel kibontottuk a söreinket, és gyorsan arrébbhessegettük ezt a remek ötletet, majd valamikor később felkiáltással, ami a késő délutánra terelte ezen megmozdulásunkat.
Az este remek volt. Kesze annyit beszélt, hogy mindenki igyekezett a másikkal foglalkozni inkább, csak hogy ne kelljen neki odafigyelni az Ákos véget nem érő "beszélgetésére". Ez annyira sikerült, hogy most is boldog párkapcsolatban élek barátnőmmel, Zsuval, akit mindig jó masszírozni, mert Ő igazán tudja értékelni próbálkozásaimat. Ez úton is köszönetem Kesze barátomnak, mert ha ő nincs, akkor lehet, hogy kevésbé figyeltünk volna egymásra, és most nem töltené melegség a szívemet, valahányszor csak visszagondolok ezekre a szép pillanatokra.
Ha már itt tartunk. Fogalmam sincs, hogy miről beszélt éppen Kesze barátom - szerintem nem is fontos - de egy mondatfoszlány megragadta a fülemet, és a többiekre pillantva (hangos felröhögésükből ítélve) észleltem, hogy az övéket is:
...ismerős volt neki, mint iskolás lánynak a Nutellás-kenyér...
A nap hátralevő részét már mindenki el tudja képzelni szerintem.
Buc 2008. 04. 30. 20:44
Ez a nyár nekem is emlékezetes marad :)
Ja, és sok sikert a blogoláshoz ;)