2009. december 14., hétfő

Szívás

Azt hiszem velem van a baj.
Csak gondoltam ezt jobb, ha előre tisztázzuk. Olyan, mintha bő fél éve menstruálnék, vagy nem tudom... Vegyük csak például a mai estét. Találkoztunk Teca mamánál a többiekkel, majd felsétáltunk égervölgybe, ahol megcsodáltuk az éjszakai havas erdőben elterülő tó szépségét, dobálóztunk, fényképeztünk, bohóckodtunk. Tök jó volt.
Aztán visszamentünk Tecához, és kezdődött a szokásos műsor, amivel már tele a tököm (csak hogy a tök szót ragozzuk tovább). Összesen heten voltunk (mégsem voltunk törpék), és ebből hatan dohányoztak. Ritkán egyszerre, inkább csak felváltva, de két cigi majdnem mindig égett. Mivel az asztalnál amúgy is szűkös lett volna (de cseppet sem lehetetlen) mindenkinek elférni, és én értem oda utoljára, inkább átültem a szomszédos asztalhoz egyedül.
A többiek persze szóltak, hogy üljek át oda, meg ne különcködjek már, meg minden, de akkor már legalább három vagy négy cigi égett (most a Farkas pipáját is annak számolom, bár azt hiszem az csak később kezdett füstölni). Úgy döntöttem, az est további részét ott töltöm, várva Apyékat, hogy menjünk tovább valami parkolóba, vagy akárhova kicsit csúszkálni. A füstnek van egy olyan rossz szokása azonban, hogy nem csak a fogyasztóját boldogítja, hanem másokat is. Hiába volt ott egy méretes légtér, hiába a sok növény, és hiába ültem másik asztalnál, rövidesen elkezdett zavarni a füst. Hogy eltereljem a figyelmem a füstről, a telefonomat kezdtem babrálni, de mikor már a szemem is elkezdett csípni, csináltam egy fotót, amin remekül látszott a füst. Ekkor szépen elköszöntem, és eljöttem.
Mivel unatkoztam, kicsit még autókáztam a városban, bejártam néhány nagyparkolót, majd hazajöttem, pedig nem akartam. Korán volt még, de nem tudtam magammal mit kezdeni.
Itt ismét elmondanám, hogy valószínűleg velem van a baj!
Mindenesetre tele van a tököm, hogy el kell viselnem, hogy a barátaim szét füstölik a kibaszott fejem. Amikor utoljára felvetettem ezt a témát, azt kaptam válasznak, hogy ők ilyenek, és el kell őket ilyennek fogadni. Ez eddig rendben is volna egészen addig, amíg csak saját magukat basszák össze azzal a kurva cigivel. Én is dohányoztam, és mindig is elfogadtam, hogy mások is dohányoznak. De miért kell nekem elfogadnom, hogy bár nem dohányzom, mégis annyi füstöt kap a tüdőm, mint amikor még dohányoztam? Miért fogadjam el, hogy mások összebüdösítik a ruhám? Miért kell eltűrnöm, hogy mások ostobasága miatt csípjen az én szemem? Mert a barátaim?
Akkor, ha lefosom a ruhájukat, tehát összebüdösítem őket, azt elfogadják, mert a barátjuk vagyok? Ha belehugyozok a szemükbe, hogy csípjen, az rendben van? Ha károsítom az ő egészségüket a saját ostoba hobbimmal, az elfogadott? Mert akkor hobbiból (mivel szokásom) nekiállok verekedni, kezeket, állkapcsokat, orrokat törni, és azt mondom, hogy a barátaim vagytok, fogadjatok el ilyennek, amilyen vagyok! Nem fogok füsttel büdösíteni, de esküszöm veszek egy fingsprét, és mindnki ruháját telefújom. Nem fogok füsttel szemeket csípetni, de mindenki szemébe citromlevet, vagy bánomisén akármit spriccelek vízipisztollyal, és nem fogom senki tüdejét beszennyezni, de hébe-hóba csak úgy viccből betörök egy orrot, vagy földhözbaszok pár embert, majd ráugrok a kövér geci testemmel, mert én ilyen vagyok, és a barátaimnak ezt el kell fogadni. Közben pedig mindenki döntse el, hogy ez a gecibb dolog, vagy a tüdőrák, amit nem is azért kapsz, mert dohányzol, hanem azért, mert ilyen kedves barátaid vannak, akiket így kell elfogadnod!
Éljen a passzív dohányzás...

2009. november 16., hétfő

Lakásavató koktél-parti

Mint már mindannyian tudjátok, Zsu és én összeköltöztünk, ennek örömére szombaton este megtartottuk a lakás felavatását.
Mivel a lakás mérete erősen korlátozott, nem is beszélve az ülő helyekről, kénytelenek voltunk korlátozni a meghívottak számát, így a meghívottak kizárólag azok voltak, akik valami módon hozzájárultak a beköltözéshez, illetve az Ő szívük választottja, legyen szó festésről, pakolásról, takarításról, vagy épp egy mikróról, ami nélkül ma már valóban nem is lehet élni.
A buli pikantériája volt, hogy nem amolyan ki-ki alapon intéztük a piát, hanem én bevásároltam rendesen, és mindenki az általa fogyasztott italt fizette, persze előállítási költségen. A választék eredetileg Long Island, B52, Bloody Brain, Mojito, Cuba Libre és Bacardi Coctail lett volna, ám sajnos sehogy sem sikerült menta levelet szerezni, ezért a Mojito kiesett. Az árakban sem kellett nagy költségekre számítania senkinek, hiszen a fenti koktélok (sorrendben) csak 400, 350, 300, 200, 200, 150 Ft-ba kerültek adagonként, ennek köszönhetően az általam előre megvásárolt alapanyagok kb 2/3-a fogyott el.
Úgy gondolom egész jól választottam ki a koktélokat, mert úgy tűnt, mindenki megtalálta a maga italát, kivéve talán a Krisztit, aki nem volt túl szomjas az este folyamán. A Long Islandből kicsivel nagyobb fogyasztásra számítottam, de talán az ital ütőképességétől megijedtek az emberek, igaz, nem is alaptalanul. Egyedül a Tala volt, akinek határozottan nem ízlett. Azért Őt sem kellett félteni, hiszen megTalálta a maga kedvenceit Ő is, és sikerült a WC-t is felavatnia. Itt meg kell említenem, hogy a Tala bizonyította, hogy férfi a talpán, az incidens után, és egy rejtélyes pogácsa zsebből való előrántása után folytatta rendíthetetlenül a fogyasztást, mígnem végül megtagadtam tőle a további B52-k elkészítését. Muszáj volt így döntenem, miután az ital helyett a lángot akarta szívni a szívószállal, ami persze rögtön deformálódott, de Ő csak próbálkozott olvadásig.
Arra számítottam, hogy a B52 sikeres lesz, de arra nem, hogy ennyire. Igaz, Apyt úgy vettem rá, hogy ne jöjjön kocsival, hogy elárultam neki, lesz egy olyan koktél, ami kávés, finom, és még lángol is. De azért ilyen mértékű népszerűségre nem számítottam. Ez az ital sem női pia, ahogyan nagyjából a koktélok közül semelyik sem a közhiedelemmel ellentétben, ezt az is alátámasztja, hogy próbaképp, még a buli előtt a Picivel ittunk egy ilyet, s eztán a beszédkészsége erősen kritizálható lett. A vicces itt mondjuk inkább az volt, hogy a lángnak köszönhetően kicsit kevesebb szőr lett a fején, de legalább arcpírből kevesebbet kell egy darabig használnia. Ezt látva eszembe jutott, hogy hogy is kell helyesen fogyasztani ezt a különlegességet, és a többieket már a helyes fogyasztásra tanítottam később. Személyi sérülés jelentem nem történt, de két öngyújtó kiürült. Valamint igen, a képen a felső réteg piros, és az én koktélomban ez nem így volt, ugyanis eredetileg Cointreauval kell készíteni, ami helyettesíthető Tripple Seccel. A különbség leginkább az árban mutatkozik meg jelen esetben, ugyanis az eredeti alapanyag kb háromszor annyiba kerül, mint utóbbi.
Bloody Brain meglepően kevés fogyott, úgy látszik a tavalyi sikerbulin mindenki eleget ivott belőle, pláne, hogy akkor nem volt más koktél. Most viszont volt, és ennek köszönhetően gyakorlatilag minden koktél-alapanyagból maradt, így aki jön hozzánk, ismét be tud fizetni egy-egy italra.
Ahogy az italválasztékkal, a jó hangulattal sem volt semmi gond. Úgy érzem majdnem mindenki végig jól érezte magát, de az est fénypontja és kellemes meglepetése Tala volt, akiről bebizonyosodott, hogy tud inni, és ha iszik, olyankor kifejezetten aranyos, és kedves, még az idegenekkel is, akik a téren sétálnak. Kedvességét még a három emelet távolság sem korlátozhatja.
Sajnos (?) Farkas barátunkat ismét nem sikerült alkoholfogyasztásra bírni, így róla leginkább csak az derült ki, hogy milyen finom pogácsát tud készíteni. Ilyet máskor is hozhatsz! A másik nemivó ezúttal a Kesze volt, aki későn jött, és korán ment munka-ürügyből. Sajnálom.
De akik maradtak, nem tértek hamar aludni. Ha jól emlékszem a Farkas-járat valamikor 4 óra körül indult, és utána mi is feküdtünk aludni. A lefekvés is jókedvben zajlott, és a beszélgetés-röhögcsélés bizony még jódarabig eltartott. Volt például, hogy a Tala (ki más?) bedugta a Krisztinek, igaz, az ujját a köldökébe. Meglepő és mulatságos volt, akárcsak a régi TV műsor.
Mégegyszer szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétet, és különösképpen az azt megelőző segítséget, és kommentekben várom a személyes élményekkel való kiegészítést! Mindenki írjon mindent, ami szerinte kimaradt!

Képek: http://picasaweb.google.hu/geresics

2009. november 13., péntek

Über Zsidó

Hát igazából nem is akartam írni, de egyszerűen muszáj...
Ha Ön, kedves olvasó APEH, VPOP, vagy bármilyen hivatalos szerv tagja, emlékeztetném a blog mottójára: "Semmi, amit a blogon leírtam, nem felel meg a valóságnak, a történetek csak légből kapott fantáziálások, és egyáltalán semmilyen valóságalapjuk nincs, ezért büntetőjogilag felelősséget nem is vállalok irántuk, hiszen mindez csak kitaláció!"
Az egész talán a kocsi vásárlásával kezdődhetett. Azaz már évek óta mondják az ismerőseim, hogy "Te vagy a legnagyobb zsidó, akit ismerek :P", de mivel valójában keresztény vagyok, aki ráadásul nem is igazán hisz Istenben, mindig jót nevettem, és kb ennyi. Szóval a kocsim 1.530eFt-ért volt kint a kereskedésben, és 1.350eFt-ért hoztam el.
De egy kocsi megvásárlása még egy csomó egyéb költséget hordoz magával. Például olajcsere (az Olajshopban a kedvezményre feljogosító kártya nélkül is megkaptam a kedvezményt, sőt még egy motortisztító-olajat is adtak grátiszba), fagyálló folyadék beállítása (amit nagykerben a bolti ár 3/4-éért vettem), téli ablakmosó folyadék beszerzése (hát a jó minőségűt igazán pofátlanul alacsony áron vettem, ioncserélt vízzel együtt, ugyan ott, mint a fagyállót), vagy a téli kerék garnitúra (ez igaz, hogy használt, de 50eFt volt egy kb 2-300km-t futott szett, míg az új ára (felni+gumi) 110-115eFt + szelep + szerelési költség...). Azt sajnálom, hogy olcsón benzint nem tudok. De ha diesel kocsit vettem volna, akkor szinte ingyen furikáznék ;). És ekkor még meg sem említettem, hogy 8eFt volt a műszakim, és az eredetvizsgát is elengedték a két szép szememért. Bár az is igaz, hogy több, mint egy hónapig tartott az átírás... Ezért még tuti megb@sznak...
Aztán jött az összeköltözés... Lakbér=0Ft, bár ez nem az én érdemem. Festék: legolcsóbb helyen vettük, és már kaptam is a 8% további kedvezményt. Csak tudni kell, kinek a nevére kérd a számlát. Sajnos azonban az áfának csak a felét kaptam vissza, pedig nem lett volna rossz még pár ezer forint.
Aztán szerettem volna netet. Hát ez igazán vicces! A digi bent van az épületben, le is csaptam rá gyorsan. Gondoltam, ha neten regisztrálok, az megyorsítja a dolgokat. Igen ám, de a honlapon nem lehetett sehol bejelölni, hogy az akciósat szeretném (fél évig kevesebb, mint fél áron van a net+telefon(ami ingyenes amúg is)+TV). Kénytelen voltam felhívni digiket. Röpke 12 perc autómatával való veszekedés után sikerült a 27. almenüben kapcsolni egy élő (!) embert, már csak az irányító számom kellett előtte megadnom. 7632, és már ki is csöng. Pár másodperc múlva fel is veszik! Hihetetlen! Aztán megszólalt a bácsi, akinek akkora tájszólása volt, hogy Debrecennél közelebb tuti nem élhet! Telefonon kersztül fejbevágott a kapanyél... Köszöntött:
- Gyóúnapot. - Itt már tudtam, ez nem lesz egyszerű...
Elmondtam neki gondom-bajom, hogy akciósat szeretnék, meg neten szeretném, de nem játszható össze a kettő, ilyenkor mit kell csinálni?
- Oszt hunnan tölöfonál? - kérdezte. Miért? Könyörgöm! Ha szegedi vagyok, mást kell bepipálni, mint ha miskolci? Mindenesetre megemlítettem, hogy nem egész egy perce adtam meg az irányító számom, de amúgy Pécs.
- Jah, tínylög... Szóva be kő írni a név után, hogy kötőőjee akcijó, eegy éév!
- Aha. Nagyonszépen köszönöm. Ha már amúgy is beszélünk, kb mennyi idő, mire nekem ebből netem lesz?
- Há úgy 2-3 hét, és felhívjuk, hogy megbeszéljük, mikó lehet belőle bekötés.
- Hogy mennyi??? Nem 2-3 nap?
- Nöm. 2-3 hét. Vagy főkeresheti a hölyi üzletkötőt, oszt az majd rögtün tud mondani valamit.
- Aha. Köszönöm, viszont hallásra. - telefon letesz, böngésző bezár. Majd személyesen.
Ez volt csütörtökön, vagy pénteken, kedden bementem.
Sorbaállásnál számot ad a gép, de kevesebb, mint 5 perc múlva már a pultos kislánynál álltam. Mondtam neki, hogy akciós net+TV+telefont szeretnék, mert most költöztünk be az "albérletbe". Ő elszomorodott, hogy nem tud segíteni, amíg ezt a két papírt kitöltve, és a főbérlővel aláiratva vissza nem hozom. Aztán meglepődve vette tudomásul, hogy mosolyogva átadok neki 2 ugyanolyan papírt kitöltve, aláírva. Előre gondolkoztam, és ez szemlátomást nem szokása az arra járóknak, mert igencsak úgy festett, mintha ez imponált volna neki. Kitöltöttünk gyorsan mindent, majd feltettem A kérdést: mikor lesz ebből netem?
- Hivatalosan 30 napunk van a bekötésre, de ez valójában 1-2 hét alatt meg fog történni.
- Hát én nem erre a válaszra számítottam... - majd egy kisebb, kb 5 perces flörtölés után távoztam azzal a tudattal, hogy másnap 12 és 16 óra között lesz netem, TV-m, telefonom. Lett is.
Aztán elmentünk nagybevásárolni mindenféle sza... izét. Amolyan kötelező kellékeket: 7kg-os mosóport (márkát ne kérdezz, mert nem értek a lovakhoz...) 2300-ért, Kobrát 114Ft-ért, meg egy csomó mindent (WC-papír, papírzsepi, lavor, stb...), amik szép teret foglaltak a kocsim hátsó ülése helyén. Összesen 28-29eFt-ot fizettünk. A pofátlanság itt az, hogy egy olyan központi nagykerben (vagy miben) vásároltunk, ahova alapvetően csak bolt-tulajdonosok mehetnek, és nekik is minimum 50eFt-ért kell vinniük cuccot. Természetesen még a nagyker árakból is kaptam kedvezményt. Pl: vasalódeszka 2100 helyett 1800. Úgy látszik, ha az ember ismeri az ügyvezető igazgatót, vagy micsodát, az nem baj. Én kérek elnézést. :)
Aztán egyszer csaktelefonál anyám, hogy menjek be hozzá, mert defektje van. A kereket nem előre megfontolt választás után vittem gumishoz, csak egyszerűen bementem egy forgalmas, nekem útbaeső helyre. Hát soron kívül, áron alul megcsinálták nekem kb 10 perc alatt. Ugyanis belépés után rögtön kiderült, hogy két irodistát is ismerek gyermek korom óta, még öreganyám falujából, és az egyikük épp a munkafelvételt, és a számlázást csinálja. Esküszöm, nem tudtam róla!
Aztán visszamentem a digihez az ingen telefonért (készülék), de most egy idősebb nőhöz kerültem. Amikor kedvesen ráköszöntem a kislányra, akinél két napja szerződtem, hát olyan kis szendén, mosolyogva köszönt vissza, hogy a Pici győzte magában tartani a röhögést, ugyanis tudta mi a szitu.
Persze gondolkoztam azon, hogy mindezt leírjam-e, és úgy voltam vele, hogy áá, inkább nem. De amikor ma találtam a földön egy százast, egyszerűen muszáj volt...

2009. november 3., kedd

Reteksys

Egyszer volt, hol nem volt...

Az egész sztori 1999 nyarán kezdődött... Akik ismernek, már (minimum) hírből ismerik Boci-barátomat is. Akkoriban még nyugisabb életvitelt űzött, még nem járt egyik büntetőintézetben sem, hacsak nem látogatóként, bár vaj már akkor is akadt a füle mögött rendesen, hiszen 8 (nyolc!) éves kora óta vezet autót, motort egyaránt, és nem nagypapa tempóban...

Szóval akkoriban volt egy saját Ladája jogtiszta papírokkal (tehát nem lopott - ez nagy szó!), ami a becsületes Reteksys nevet kapta tőlünk, mely elnevezés hűen tükrözte eme remek gépjármű műszaki állapotát. Az autó sokunkat szórakoztatott, mindig tömve volt, ha mentünk a légaknához csapatni, vagy az erdészutakat végigrallyzni. Néha hatan is voltunk, olyankor én felmásztam a Lada tetejére, és kaszkadőröket megszégyenítő ügyességet mutatva lengtem zászlóként a kocsi tetején, miközben 40 és 100 között róttuk a kilométereket az erdőben. Néha leszakadt a kipufogó, ezért sosem fenyegetett a veszély, hogy valakit elütünk, hiszen még a sűrű fák között is kilométerekre lehetett hallani érkezésünket. Több kiránduló család látta mulatásunkat, de a legemlékezetesebb számomra, mikor (kiskőrösi)bukósisakkal a fejemen az autó tetején lobogva integettem jobbommal a félrehúzódó kiscsaládnak (apa, anya, 2 gyerek), miközben ballal kapaszkodtam a hidegvágóval kivágott tetőablak-nyílásba. Szerencsétlenek nem tudtak minket hova rakni fejben, de azért négy tágra nyílt száj mellett lassú, megdöbbent mozdulattal visszaintegettek nekünk...

Egy másik alkalommal épp a légaknánál füstöltük a kőolajszármazékot (szintén hatan), és jómagam ismét a tetőn élveztem a sebességet (ezúttal bukó nélkül - szerencsémre). Ha az ember a tetőn van, akkor van egy alapszabály: amerre kanyarodik az autó, azt az oldalt két kézzel kell megmarkolni, különben lesodródik az ember. Ha ezt betartjuk, nagy baj nem lehet... Nagy baj nem lehet,egészen, amíg a vezető (Boci) meg nem gondolja magát, és a hatvannal megkezdett balos kanyar közepén hirtelen úgy nem dönt, hogy jobbra megy... Jómagam csak annyit vettem észre, hogy elfogy a kék tető alólam, és még szerencsémre volt annyi lélekjelenlétem, hogy ellökjem magam két kézzel a tetőtől. Itt szeretném megjegyezni, hogy csodálatos dolog az emberi agy. A másodperc töredéke alatt képes komplett gondolatmenetek végigfuttatására. Ekkor ugyanis úgy gondoltam, hogy szaladok tovább, és hogy milyen jó is lesz nekem, meg hogy mekkora hős vagyok, stb... A fizika és a biológia azonban ellenem dolgozott, ugyanis bármennyire is voltam akkoriban atletikus, rá kellett, hogy ébredjek: nem tudok 60 km/h-val futni... Az első lábletétel még sikerült, bár erőteljesen hátracsapódott a bal lábam, de amikor a jobbikkal próbálkoztam (kb. 3 méterrel később) be kellett ismernem esendőségem, és jelen esetben ezt a szó minden értelmében kell érteni. Néhány bukfenc után ért véget eme pályafutásom... A Boci ekkor mit csinált? Észre sem vette először, de amikor szóltak neki rólam... Ő, aki barátomnak mondja magát! Továbbhajtott kövér gázzal, és csak a többiek hosszas unszolására fordult meg! Nem mert visszajönni, mert félt, hogy megverem!

Tankolni persze csak a Boci tankolt bele mindig, mindenki más csak kaját-piát hozott, de a lényeg, hogy mindig ők voltak a legjobb barátok... Mindig, kivéve, amikor szerencsétlen Reteksys gyengélkedett... Ha szerelni kellett, ketten-hárman maradtunk, és amikor egy menekülés során kilyukadt az olajteknő, és a motor elérte a kuka kategóriát, a motorcserére is ketten maradtunk. Legyalogoltunk néhány kilométert az "új" motorért páran, de mikor azt feltettük egy kézikocsira, és elindultunk vissza, hirtelen ismét a megszokott számra csökkent a jelenlétünk... Így haladtunk hát a sárban felfelé, nem kevés erőfeszítést téve a nemes cél érdekében, és kínunkban már csak hülyéskedni tudtunk út közben. Na ez az, amit senkinek nem javaslok... Fáradtan, lágy esővel körülölelve, egy Lada-motorral a háta mögött, nem is olyan vicces a sárban fetrengve röhögni, bármennyire is hajlamos az ember ezt elhinni, mi mégsem bántunk egyetlen percet sem...

A motorcserélés? Mi sem egyszerűbb... Ha az olvasók közül valaki már cserélt motort egy Ladában, vagy bármilyen autóban, egy jól felszerelt műhely közepén darut használva, tudhatja, hogy nem kis művelet az. Ám nekünk nem adatott meg a műhely, sem a jól felszereltség, és természetesen darunk sem volt a néhány kilós motorblokk behelyezéséhez. Ellenben voltunk ketten, jó fizikummal megáldva, egy szerszámos ládával, egy külvárosi telken. A darut mi helyettesítettük két (egyenként 10-15kilós) gerendával, melyeket a vállunkra vettünk, és mivel nem voltunk elég magasak, téglákból lépcsőt építettünk. A rögzítőláncot a szőlőkötözéshez használt (rengeteg) spárgával helyettesítettük. Csak a motor behelyezése elvette egy szép, napos, nyári délelőttünk. Ezt követte a szerelés, melyet az eső eleredte után sem hagytuk abba, inkább valami enyhén szakadt nejlont feszítettünk a motorház felé pár szőlőkaró segítségével. Bár a második nap elkészült a remek, nem akart beindulni.

A harmadik napon (mivel tologatni kellett a kocsit), felvittem magammal akkor még újdonsült ismerősöm: a Keszét. Nos, hárman már könnyebb lesz a tologatás dombnak felfelé - gondoltam tévesen. Boci barátom közben megtalálta a hibát: egyetlen kábelt nem kötöttünk be, de az elegendőnek bizonyult az üzemképtelenséghez. A felfelé (telekről kivezető) út nagy szemű kavicsokkal volt kirakva, ami nem bizonyult a legstabilabb talajnak a kínai dorkó talpa alatt. Történt ugyanis, hogy a kormányt (no nem rosszra gondolni!) irányba állítva mindhárman nekifeszültünk a motorháztetőnek, és elkezdtük tolni a kocsit. Mikor éreztem, hogy elfogyott a lelkesedés pár méter után, felkiáltottam, hogy "Téglát a kerék alá, de gyorsan!" Gondoltam (mivel az ő fizikuma volt a leginkább nélkülözhető egy több, mint 1000kg-os gépjármű megtartásánál), majd a Boci elszalad a célszerszámért. Ismét tévedtem. Ákos barátom, aki még köszönhetően 13 évnyi cselgáncsozásnak (ez biztosan fontos részlet, mert sokat halljuk a mai napig) jó erőben volt akkoriban, nos Ő szaladt el tégláért. Mi ketten pedig kimerevített lábakkal csúsztunk vissza, akárcsak ha Songoku rajzfilmben lettünk volna. Küzdöttünk, tartottunk, de leginkább csak csúsztunk. A baj ezúttal a mögöttünk rejlő, kb fél méter széles, 1 méter mély vízvezetéknek kiásott árok volt. Boci barátom hamar feladta az esélytelen küzdelmet, én azonban becsúsztam a gödörbe, majd ugyanazon pillanatban már ugrottam is ki belőle, ám még így is a lökhárító nekicsapódott a sípcsontomnak.Szerencsém volt, ha egy kicsit is lassabb vagyok, a lábam ott marad a Lada és a betonjárda között, nem kis fájdalmat okozva nekem. Szerencsére ez nem következett be, viszont annál inkább felhúztam magam, és dühömben a bal első kerék sárvédő ívét megragadva egyedül kiemeltem az autót a gödörből. Mikor a többiek nem kis csodálkozásukban, leesett állal néztek, rájuk üvöltöttem, hogy "K*rvagyorsan tegyetek a kerék alá egy gerendát!"

Reteksys végülis életre kelt, ám közben megérkezett a Boci nagybátyja (aki ha nagyon dühös, akkor mérgében talán megemeli akár egy milliméternyit is az egyik szemöldökét), azzal a céllal, hogy hazavigye a Bocit kertvárosba. Megbeszéltük, hogy ha már életre keltettük nagy nehezen a kocsit, megyünk vele egy próbakört.

Ezen a ponton szeretném kicsit részletesebben bemutatni az oly sokat emlegetett Reteksys nevű gépjárművet. Ő egy kék, duplakörlámpás, 1500-ös, kisebb műszaki hiányosságokkal, és rengeteg házi-tuningal. Értem ezalatt, hogy mivel egyik kalandja során elrepedt az egyik első fékcső, azt a fém résznél összevertük két terméskővel, hogy ne folyjon ki a fékolaj. Ám mivel így fékezésnél elrántott oldalra a kocsi, elkalapáltuk a másik elsőt is, minek eredményeképp a kocsi fékezése ugyan egyenes nyomvonalon történt, de csak a két hátsó kerék fékeződött. Ez előnyös is lehetett akár, hiszen a kézifék-bovden már korábban úgyis elszakadt. A tetőablakot már említettem korábban, és remélem senki nem feltételezi egy igazi Ladáról, hogy volt benne biztonsági öv... Az idő sajnos eme remeken sem szált tova nyomtalanul, rohadásai olyan mértéket értek el, hogy az erdőben haladva egy erős férfi hüvelykujj vastagságú ág egyszerűen átszakította a padlólemezt, és egyenesen célba vette a hátul középen ülő, gyanútlan Keszét (aki végig a saját életét - alaptalanul - féltve, két kézzel kapaszkodott a két majrévasba), majd néhány centiméterrel termetes orra előtt átfordult (mivel átment felette az autó), és a Boci lábát odaszorítva a gázpedálhoz padlóig nyomta mindkettőt. Nem elhanyagolható része Reteksysnek a kényelmes vezető ülés, mely egy 626-os Mazdából származik. Egy baj volt vele, hogy a rögzítő sínje kb. 5 cm-rel szélesebb volt, mint a Ladáé. Az egyik sin ugyan a helyén volt, de a ferde elhelyezkedés elkerülése céljából a másik sin alatt volt egy tégla, és egy vascső.

Tehát a próbakör jónak indult, és visszafelé kértem a Bocit, hogy ha már ennyit szenvedtem vele, had vezessek én visszafelé. Kérdése egyszerű volt: "Tudod hogy kell?", válaszom pedig nem kis önbizalmat sejtetve azonnal érkezett: "Persze!". Ám valójában csak elméletben tudtam. Bár volt már SmKP jogsim, azt robogóval szereztem meg, és mást addig nem is vezettem. Tudtam, hogy melyik pedál mit szolgál, ám kormánykereket addig még nem kaptam kezeim közé. Helycsere, indulás. Padló gáz, kuplungról leugrás, csikorgó, füstölgő kerekek. 30-40 között kettőbe, majd bal kanyar után hosszabb, lejtős egyenes, erős fék, jobb visszafordító, majd egyenes. Már kihúzattam a kettőt is, és a harmadikat akartam rakni (80 km/h-nál), ám a váltó nem akart a helyére ugrani. Lenéztem a váltóra, izomból, erőteljes mozdulattal beraktam harmadikba, majd mikor felnéztem (mindez egy pillanat alatt), láttam, hogy enyhe bal kanyarban vagyunk, és mi pedig haladunk egyenesen. Kis meglepődésemet gyors kormánymozdulat követte az út irányának megfelelően.

Itt kezdődött a baj... A kormánymozdulat gyors és erőteljes volt, az autó engedelmeskedett is azon nyomban, ám a Mazda-ülés (velem együtt) jobbra kezdett dőlni. Megijedtem, és a lehető legrosszabbat tettem: kuplung+fék padlóig! A már korábban említett fék állapotának megfelelően a kocsi úgy viselkedett, mintha behúztam volna a kéziféket. Én természetesen kapaszkodtam, méghozzá a kormányba (akkor már az alsó felébe), ergó az jött velem jobbra, és ezzel a kerekek balra fordultak tovább. A kerekek megakadtak a rossz, töredezett aszfaltban, és már meg is kezdtük a borulást, mikor megállt az idő számunkra...

Ebben a pillanatban egyetlen szó suhant át az agyamon: "többiek!". Körülnéztem hát, de olyan gyorsan, hogy mindenkiből csak egyetlen képkockát láttam, mozgást nem. Az anyósülésen a Boci ült, és mivel addigra már több autós boruláson túl volt, rutinosan, nem kimerevített végtagokkal taposta a padlót, és támasztotta két kézzel a tetőt belülről, közben úgy vigyorgott, mint akit b*szni visznek. Ákos barátomat mikor megpillantottam, még mindig a tőle megszokott pozícióban fogta a két majrévasat, mint valami modern Jézus Krisztus feldolgozás,sőt lábai is ugyan abban a szögben helyezkedtek el, mint eddig, az egyetlen különbség csak az volt, hogy mind a lába és a padló, mind az ülepe és az ülés között volt már néhán centiméter távolság. Mire előrefordultam, már felgyorsult újra a világ. A szélvédő apró kicsi kockákra robbant, egyenesen az arcunkba. Kifejeltem a tetőablakot, és a másodperc töredéke alatt váltogatta a látóteret a por, a fű, a bokrok és fák, valamint a kék ég. Összesen három és egynegyedet fordult az autó, mire a jobb oldalán végül megállt. A motorház irányából enyhe füst szállt fel, és a Boci üvöltött, hogy "K*rvagyorsan száljatok ki! K*rvagyorsan száljatok ki!".Egyetlen dolog maradt ki nekem akkor, hogy hogy szálltam ki a kocsiból. Emlékszem, hogy megáll az autó, és emlékszem, hogy már kint vagyok, és az autó teteje mellett állva megkarcol egy tüskebokor, és még oda is ütöttem neki, hogy a pajzánkodással pénzt kereső édes anyját karcolja meg, ne az én karom. Azt, hogy a 20x50 cm-es (általam kifejelt) tetőablakon léptem ki minden gond nélkül, csak később tudtam meg a többiektől. Két lépés után odaértem a csomagtartóhoz, és láttam, hogy az Ákos már legalább 50 méterre van tőlünk. Kiderült, hogy mikor megállt az autó, ő felugrott, és mivel nem verte be a fejét az ablakba (mert az le volt tekerve, vagy mert ki volt törve, de ez őt nem érdekelte akkor, csak egy pillanatig gondolt bele), kiugrott a kocsiból, egyenesen a(z engem később megkarcoló) tüskebokorba. Nem tetszett neki a felállás, és visszaugrott a kocsiba, majd a másik irányba is kiugrott, és futott, ahogy csak tudott. Mindezt annyi idő alatt, amíg én kimásztam a tetőablakon, és a kocsi hátuljához értem. Nem kis sprinterteljesítmény.

Miután a Boci is kiszállt, megbeszéltük, hogy mindenki egyben van, tehát akár mehetünk is haza. A kocsit Bocival ketten visszaállítottuk kerékre. Azért csak ketten, mert a Kesze nem volt hajlandó 30 méternél közelebb jönni, mert felrobban az autó. A távolságtartás miatt kénytelen volt a Boci kivenni a hátsóülést, és odaadni neki, hogy engem azzal verjen hátba, mert én vezettem. Egy darabig futottam előle, de mivel tudtam, hogy jogos a cselekedet, megálltam. Gondolom mondanom sem kell, hogy közben hihetetlen mennyiségű cigi fogyott el. Az autót végülis kitoltuk a bokrok közül, és közben megérkezett a Boci nagybátyja, mert próbaútnak kicsit hosszú volt az idő, amit távol töltöttünk. Meglátta a rongyá tört Reteksyst, az annyira behajlott A oszlopot, hogy földes volt a kormány (melyet csak néhány centivel arrébb fogtam), és olyan hangsúllyal és arcmimikával, amit Steven Segaltól láttunk csak idáig összefoglalta: "Remek."

Mindenesetre nem végeztünk rossz munkát, mert miután visszaraktuk a néhány méterrel arrébb megtalált aksit, és az A oszlopot lábbal visszaegyenesítettük, pöccre indult az orosz csoda. Reteksys él! "Induljunk!" mondtam a Bocinak, miután beült a volán mögé, én az anyósülésre, az Ákos pedig az Unoba, amivel a Boci nagybátyja jött. Ám ekkora tulaj leállítja a motort, és mivel meglehetősen nagy kérdőjel rajzolódott ki az arcomra, közölte velem, hogy "nincs gáz". Mármint a gázpedál lenyomására nem történik semmi. Motorháztető fel, és már láttuk is: eltört a kar. Mi legyen? A Fiat már elment, vontatás kilőve. Boci arca felvillan, hátramegy a csomagtérhez, melyben a szerszámos ládám helyezkedik el. Ez egyébként a borulás során kinyílt, kirepültek belőle a villáskulcsok, krova-dugók, és olyan erővel mozogtak, hogy a kocsi kaszniját átszakította például a 12es villáskulcs, és alig tudtuk csak kihúzni onnan. A 13-as krova-dugót azóta is rajtam keresi apám, pedig azt már rég benőtte a gaz. Szerencsére a csavarhúzó nem tűnt el (nem mind), és a Boci felcsavarta az alapjáratot maximumra - ez helyettesítette a gáztaposást. Gondoltuk, most már minden rendben, és haladtunk hazafelé negyvennel, mikor Megint megállunk. Egy már megszokott "mi van?" kérés hagyja el a szám, mire a válasz a "most töltés nincs". Ugyanis az aksinál sem bírta az extrém igénybevételt a rézfül, ami a pólusra van rögzítve.Út közben még háromszor ment el a töltés, és az első kettőnél még megálltunk, motorháztető fel, saru visszarak, indít, megy tovább, ám a harmadiknál mondtam a Bocinak, hogy ne álljon meg. Menet közben motorháztető fel (kihasználva az arcunkba robbanó szélvédő hiányát), saru vissza, motorháztető vissza.

Reteksys pár nappal később már jobb létre szenderült, és az Örök, Végtelen Erdészutakon jár azóta is, ugyanis a kaszni oly mértékben adta meg magát, hogy életveszélyessé vált még a tologatása is. Flexel és hidegvágóval fel lett darabolva,majd a méhtelepen lett nyugalomra helyezve.

A történetet gyakorlatilag sérülés nélkül úsztuk meg mindhárman (leszámítva a tüskebokor és a tetőablak által okozott néhány apró karcolást), és ha garantálnák, hogy nem lesz bajunk, bármikor megcsinálnám újra. Azonban Itt még nincs vége a történetnek, ugyanis pár hónappal később láttam egy hasonló balesetet a Tamási fatelepnél. Az a fiatal srác (bár már rendelkezett jogsival) nem volt ilyen szerencsés. Ő is többször átfordult a kocsival (Ford Escort) a saját tengelye körül, azon az autón is volt tetőablak, amit Ő is kifejelt, és Ő sem volt bekötve, valamint szintén az oldalán állt meg végül a gépjármű. Ami a különbség, hogy neki nem volt olyan hihetetlen szerencséje, mint nekünk hármunknak. Mi voltunk az elsők a helyszínen, a főnököm hívta ki a mentőket, de hiába. A srác (tőlem kevesebb, mint egy méterre) olyan agyalapi törést szenvedett, hogy az orrán folyt ki az agya. A mentősök csak annyit mondtak a tűzoltóknak, hogy nem kell sietni a kivágással...

Ezután elgondolkoztam a dolgokon... Velem is, vagy ami még ennél is rosszabb, a többiekkel is megtörténhetett volna ugyanez. Mind ottmaradhattunk volna, vagy lerokkanhattunk volna, és ez engem (sajnos csak néhány hónappal később) ez sokkolt. Ha a srác be van kötve, valószínűleg maga hív autómentőt apuci kocsijához, és ezen érdemes elgondolkozni.

Én megtettem, és bár nem mondom, hogy mindig betartom a kreszt, és nem csinálok hülyeséget, de igyekszem minden egyes padlógáznál felidézni ezt a kis történetet.

2009. október 16., péntek

Kéz őrület

Az egész múlt kedden kezdődött...
Meló után csináltunk egy céges iszogatást Trafficban, ami már nem is tudom, hogy meddig tartott, de megittam két sört, és egy Long Island Ice Tee-t.
Itt szeretném jelezni mélységes felháborodásomat, ugyanis odaültem a pulthoz, és jeleztem, hogy szeretném megnézni, ahogy készítik. Ennek nem is volt semmi akadálya, de arra lettem figyelmes, hogy egy felcímkézetlen üvegből önt bele valamit a srác, és már veszi elő a kólát, hát megkérdeztem, hogy ez most mi? Közölték, hogy ők előre bekeverik mindig, az új törvény miatt, ami kimondja, hogy ki kell mérni a piát mindig. Hát ugye ez már alapból nem stimmel, mert hát ugye ezáltal pont, hogy nem lehet kimérni… Megkóstoltam, és POCSÉK íze volt! Nem csinálnak mást, mint megveszik a nagykerben azt a szar előre bekevert, fos alapanyagból készült hugylét, és kiöntik az embernek, hogy ők csinálták, és fizess érte 1490Ft-ot! Úgy megdöbbentem, hogy reklamálni is elfelejtettem.
Na de hát nem is ez a lényeg... Az összejövetel végeztével buszra szálltam (10-15 perc várakozás után, mert ilyenkor ugye minek is járjon sűrűn a busz, amikor pedig megjött a busz, persze 3 jött egyszerre... Így a logikus...), és kimentem uránig, ahol a csatlakozás úgy van kitalálva, hogy még véletlenül se érd el a hazavezető buszt. Futottam, kiabáltam, fütyültem, de a busz becsukta ajtajait, amikor már megérinthettem volna a busz hátulját, és angolosan távozott. Imádom a tömegközlekedést, és kívánom annak, aki összerakta a menetrendet, hogy minden nap élete végéig busszal járjon, méghozzá a kora reggeli, és a késő esti órákban, minimum 2 átszállással! (...hogy rohadjon meg...)
Vidámságom ekkor tetőfokára ért, majd miután toporzékoltam egyet, felszedtem a nem túl szép, ám annál melegebb sapkám a földről, és elindultam hazafelé...
Ekkor jött az Isteni szikra, hogy a Galéria Bár mögött nyílt egy számítástechnikai bolt, és bár a világon semmilyen alkatrészt nem akarok vásárolni, megnézem a kirakatot! De a baj nem jár egyedül, és busszal sem, mert bizony aznap este is velem tartott.
Történt ugyanis, hogy a fent említett kulturális hely (feltételezhetőleg) egy vendége barátságosan megszólított:
- Aggy eey cigít!
- Nem dohányzom barátom! - válaszoltam őszintén.
- Akkó aggyá pénzt! - folytatta társalgásunk erősen koncentrálva az etikettre.
- Na menj a picsába - zártam le a beszélgetést, és folytattam utam hazafelé, akkor már mit sem törődve a kirakat hívogató közelségével.
Azaz csak folytattam volna, mert ekkor megfogta az erősen pigmentált bőrű kisebbségi egyén a bal karomat. Ekkor a beszélgetés folytatásának eredményességét nem érezvén - és mert egyszer már voltam ilyen helyzetben, csak ott egy pillangókés is előkerült - inkább a biztosabb megoldást választottam, és a jobb kezemmel akkorát ütöttem fejmagasságba, amekkorát fordulásból a valamivel kevesebb, mint 95 kilómmal rásegítve csak tudtam anélkül, hogy elessek. Az illető gondolom próbált elhajolni, ezért csak a kisujjamnál levő bütyökkel találtam el, de az eredmény nem maradt el. Ő elfeküdt, én folytattam utam hazafelé, egy meglehetősen fájó jobb kézzel.
Történetünk itt meg is szakad egy hétre. Addig a kezem fájogatott, be volt dagadva, kenegettem fekete nadálytő krémmel, lejjebb apadt kicsit, de tudtam gépelni, egeret mozgatni, klikkelni, írni, enni, tusolni, egy szóval használni. Az incidens után egy héttel azonban egy meg nem nevezett barátom meg nem nevezett rokona egy meg nem nevezett intézményben épp a radiológián volt ügyeletes, és megröntgenezte a kezem.
Csúnya egy látvány volt az eredménye, mondhatom. A képen jól látszott a törés. A bütyökből ahogy megy a csont tovább, az a bütyök után eltört, és mintegy 45°-al lefelé állt a csonthoz képest. Amint megláttam, tudtam, hogy mehetek a Honvéd Kórházba, és úgy is lett...
Valamivel fél 2 után érkeztem meg, és utána jött a várakozás, papírjaim beadása, várakozás, kivizsgálás, várakozás, röntgen, várakozás, gipszelés, várakozás, ellenőrző röntgen, várakozás, papírok aláírása bal kézzel, és negyed 6-kor már hívtam, is Keszét, hogy haza tud-e vinni.
Azért ne rohanjunk ennyire előre, mert a sok-sok várakozás között sok kellemesnek nem mondható, de emlékezetes esemény történt, ám mielőtt belemennénk, el kell, hogy mondjam, hogy (a jelek szerint is) tényleg magas a fájdalomküszöböm, ha tudom, hogy nekem utána jobb lesz.
A kivizsgálással kezdődött, ahol is elmondtam a történetem, majd elkezdték nyomkodni a kezem. Itt inkább a csendben maradást választottam, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, ugyanis a doktornő nem látta rajtam fájdalom jeleit, és erősebben kezdte nyomkodni, miközben én épp a fogaim szétroppantására készültem már szótlanul. Ekkor meglepve rám nézett, és megkérdezte:
- Nem fáj?
- Majdnem beszartam - feleltem higgadtan.
- Ááh, akkor maga szereti a fájdalmat! Vagy csak ilyen kemény-legény?
- Dehogy is, csak sokat jártam fogorvoshoz... - ekkor lettünk barátok.
A következő emlékezetes eseményre ugyan várnom kellett, de tudtam, hogy nem késik sokat, míg végül behívott ez a nagydarabnak nem nevezhető doktornő a gipszelőbe.
- Most megpróbálom kézzel helyrerakni a csontodat. Ez nem lesz egyszerű, mert az elmúlt egy hétben már elkezdett így ferdén összegyógyulni. Utána sínbe rakom, egy hét múlva megnézzük mi a helyzet, és ha minden jó, akkor új gipsz, ha nem, akkor megműtjük. - közölte velem a tényeket, és nekiállt.
Hát gyerekek... Hogy egy 50 kilós nő mennyi fájdalmat tud okozni puszta kézzel... Két kezével megfogta jobb kézfejem és kisujjam, majd teljes erejéből húzta, tépte, nyomta, mozgatta. Én közben a másik kezemmel kapaszkodtam, a lábfejemmel világrekord gyorsasággal doboltam, és próbáltam nem szétroppantani a fogtöméseimet. Egyszer csak abbahagyta, mondván, hogy a csont a helyén, és hihetetlen forróság öntötte el a kezem. Minden lelkierőmet összeszedtem, de csak annyit tudtam mondani: hát ezt is kibírtam röhögés nélkül.A doktornő ezen felbátorodva próbált kedves lenni, és megkérdezte, hogy hallottam-e a csontot roppanni, mert hogy tiszán kivehető volt, de nekem fel se tűnt. Jött a gipsz, meg egyebek, mikor mondta, hogy akkor most irányba rakjuk az ujjakat, és én már tudtam, hogy ismét nem ez lesz életem legkellemesebb néhány perce...
1. Sofőr -2009. 02. 24. 23:13
Csak bal kézzel gépeltem! Ez azért is jó, hiszen lassan írtam a bejegyzést, így aki csak lassan tud olvasni, az sem marad le semmiről!

2. Kriszti-mysti - 2009. 02. 25. 0:17
Nem lehetett kellemes, ennek ellenére bocs, de végig röhögtem az egészet:D
Majd rajzolok a gipszedre valami szépet, ha sikerül megtanulnom rajzolni a legközelebbi találkozásunkig.

3. Isti - 2009. 02. 25. 8:58
- A történet akkor lett volna igazán príma, ha összefutsz a röntgenesnél a mi kis kubai barátunkkal :D
- Majd én is rajzolok neked valami szépet a gipszedre:P mondjuk énmeg csak házakat tudok, aztis csak vomnalzóal, és úgyse túl szépen, de megoldjuk :D

5. Buc - 2009. 02. 25. 11:23
Jobbulást a kezednek, mihamarabb gyógyuljon meg, mer fél kézzel létezni.. nem a legjobb dolog. Nekem is volt benne részem, igaz hogy az már jó régen volt, de tudom hogy nagyonnemjó. És én is csatlakozom az előttem szólókhoz rajzolás tekintetében ;)

6. Dudi - 2009. 02. 25. 11:38
Én legfőképpen jobbulást kívánok Neked, de legközelebb inkább ne történjen ilyen! Persze ez nem akarom, nem akarom kérdése... Barátnőm barátnőjének a haverját Balatonbogláron este megtámadott egy pár egyén... nem tudni kik voltak azok, nem tudni mikor és hogyan, de felrepedt a szemhélya, kiverték pár fogát és betört-, megrepedt néhány bordája....
Hát örülj neki, hogy Veled nem ez történt, de akár ebből is lehetett volna ilyesmi, mert a mai világba sosem tudhatod....

9. KawasakiRose - 2009. 02. 26. 10:05
Őszinte részvétem. Tudom milyen az mikor az ember keze gipszben. Főleg a jobb... lassabban gépelsz, macera az öltözés, a tusolás; a nemi élet sem az igazi :-P XD Ma a kiállításra viszek alkoholos filcet és rajzolok rá én is valamit :) Bár rajzolni nem tudok... de majd kapsz valamit ;-)

10. catkattack - 2009. 03. 01. 12:47
Gyógyulj meg mihamarabb, jövő hétvégén már énis otthon leszek hogy nyomot hagyjak a gipszeden.
Amúgy ilyenek azért történnek, mert én nem vagyok ott, hogy vigyázzak rátok :(

11. Sofőr - 2009. 03. 02. 18:12
Nah... A mai nap is túlélve... Röviden:
reggel 8 előtt odaér; vár; regisztráció; vár (közben büfé); papír doktornőnek bead; vár; sínleszedés, közben vár kicsit mert nem volt röntgen, és még nem lehetett tudni, hogy lesz-e műtét, de sebaj, telefonon mondták, hogy nem kell műteni, mehet a műanyag gipsz. Még jó, hogy senki nem látta a kezem addig. Új, kék, műanyag gipszem lett, felrakása közben 4 roppanást éreztem csak, és ismét azt éreztem, hogy ez itt nem Disney Land. Utána röntgenregisztrációnál sokat vár; röntgenre szintén vár; röntgen után szintén vár; visszamentem a doktornőhöz ismét várakozni, de az már pillanatok alatt behívott (meg is hatódtam hirtelen).
A kezemre annyit mondtak, hogy nem olyan, mint gyárilag, de ezt leszámítva nem lesz vele semmi gondom. Műteni nem kell, április 6-án leveszik a gipszet (ami szorít rendesen...)

2009. október 12., hétfő

Van autóm!

Igen! Most már biztos!
Ugyan augusztus 28-án vettem egy autót, amit szeptember 18-án el is hozhattam a kereskedésből, végre most, 2009. október 9. napján ténylegesen a magaménak mondhatok! Megkaptam ugyanis a nevemre szóló forgalmi engedélyt! Szóljanak a harsonák! Repüljenek a postagalambok! Induljanak a kör-e-mail-ek! 41 (negyvenegy!) nap elteltével ugyanis kijelenthetem, van egy saját autóm!
Igazából tényleg örülök annak, hogy van egy közel új, metálszürke Swiftem, de ennél sokkal nagyobb öröm számomra, hogy végre lezárult az átírási procedúra, amit a Suzuki Patacs (vagy Suzuki Szabolcs, egyhülyeség...) intézett. Mert amit ezek a balfaszok csináltak, az kritikán aluli... Hivatalosan 15 napja van az embernek, hogy átírja a vásárolt gépjárművet. Már csak 5 évig kell imátkoznom, hogy ezért külön ne büntessenek meg... Mert az még hátravan szerintem... Ráadásul ezért még pénzt is kértek! Hogy rohadjanak meg! De nem megyek vissza reklamálni, inkább messziről elkerülöm őket. Amúgy is a sok-sok várakozás közben kértem tőlük egy "elakadásjelző háromszög, eü csomag, izzókészlet" pakkot. Amikor mondta a srác, akitől a kocsit vettem, hogy csak ilyen szétbontott, összekukázott megoldást tud, szúrós szemmel (mindkettővel) néztem rá, majd eldobta, és keresett tovább. Ekkor elővett egy újat az egyik zsír új SX4 csomagtartójából, és mondta, hogy akár ezt meg is tudom venni. Itt már kifejezetten csúnyán néztem rá, erre ő inkább felajánlotta ingyen. Ennek értéke kb. 5-7eFt, az átírásért pedig (ha a számításaim nem csalnak) 6eFt-ot számoltak fel, viszont elengedték az eredetvizsga árát, ami 17.000.Ft. Meg a többit már amúgy is tudjátok... De akkoris! 41 nap!!!
Időközben persze kiderült, hogy ha az ember nem a vásárlás napján köt biztosítást, hanem mondjuk csak 10 nappal később, akkor bizony szintén "megbüntetik"! Azért az idézőjel, mert nem büntetést kell fizetni, hanem MABISZ DÍJat! Azt sem tudtam hirtelen mi ez! Szerencsére google a barátom, hát rákerestem. Ez a díj a biztosítatlan napokra vonatkozó pótdíj. Hogy ezek is rohadnának meg!
Mindenesetre már nálam a forgalmi, az én nevem szerepel rajta, fizetem a törlesztőt, a biztosítást, a mabisz díjat, a benzint, az olajcserét, az olajszűrőt, a levegőszűrőt, a pollenszűrőt, az első ablaktörlőket, a hátsó ablaktörlőt (na ezt még nem, mert kicsit sokallom a 3500Ft-ot érte, de idővel muszáj lesz vennem), az ablakmosó folyadékot, a fagyállót, a teljesítményadót, a téligumit, a parkolójegyet, az átírást, a műszakit, a zöldkártyát, meg még a franc se tudja mit!
Ha végiggondolom, tiszta hülye vagyok, hogy ennyi pénzt kiadok! Ám mégis csak azt gondolom, van egy saját kocsim, és nem kell többet tömegközlekednem!
Természetesen utólag mindig okosabb az ember, és ez most is így van! Rengeteg idegeskedéstől, és némi felesleges pénzkiadástól tudnám magam megkímélni, ha most állnék neki az egész hercehurcának...

2009. október 7., szerda

Élménybeszámoló 2007. augusztus...

Az egész egy szombat délután kezdődött...
Miután harmadszor is azt mondtam a Keszének, hogy nem megyek az Andrásék koncertjére, felöltöztem, megittam a KVm az Ákoséknál, és befizettem a 700 forintos belépőt Toxic-ba, majd 20 másodpercre rá felismertem a kidobók főnökét, és nyugtáztam, hogy ezt is feleslegesen fizettem ki.
Nem baj, majd bosszúból meghívatom magam valakivel egy sörre...
A probléma ott kezdődött, hogy általában meg szoktam hívni az ismerőseimet szemrebbenés nélkül. Ez nem baj. A baj, hogy akkor este viszonozták.
Néhány kedélyjavító sör és feles után bátran beálltam a rocker barátaim közé, hogy ma majd jól megtanulok pogózni. Azóta sem tudom, hogy sikerült-e, de állítólag a Zeus becenevű szőrös barátom (aki a koncerteken már azon sem lepődik meg, hogy ha valaki késsel a hátában iszik még egy felest, és visszamegy tombolni) annyira nem tudott engem agyilag hova rakni, hogy tőle koncerteken ilyet még nem láttak - röhigcsélt, mint szűz kurva, ha a kutyája a talpát nyalogatja.
Néhány dologra azért még emlékszem. Volt pl, hogy a Szöszi a nyakába vett egy lányt (kit? őőő... nemtom), én pedig megpróbáltam őt a nyakamba venni. Volt még néhány érdekes momentum, és még az is dereng, hogy András barátomék elkezdték a második számot. Sőt közvetlen ez után történt (emlékeim szerint), hogy sikítva hányok a Tesco-parkolóban, majd felhívom a Keszét, hogy nyissa ki az autót, mert be akarok ülni. Megjegyzem arról sem feledkeztem el, hogy a következő pillanatban már a körforgalomban lógok derékig ki a kocsiból, és a felesleges tehertől megszabadulva (értsd: hányás) üvöltözöm, hogy "Én a Sofőr vagyok! Sosem hánynék le egy autót!"
Nem is tettem.
Hogy mennyi volt az idő? A mai napig nem tudom. De később elmesélték a buli néhány részletét. Pl hogy a kidobók főnökének (Miki ne haragudj!) osztom az észt, aki mellett állítólag ott ült Pécs legdurvább arca, akitől nem szokás két pofont kapni. Közben a többiek már bekészítették a telefonjuk kijelzőére a mentők számát, hogy csak a tárcsázást kelljen megnyomni, miközben engem a földről felkaparva sűrűn bocsánatot kérnek mindenkitől a nevemben, és csak remélik, hogy ők nem kapnak. Na ez sem következett be... De legalább esélyes volt... Nem picit, nagyon... Állítólag...
Az ittas vezetést maximálisan megvetem. Akár egy sör után sem vagyok hajlandó vezetni. Ez igaz a másnapra is. Viszont amikor reggel 9-re már a Pogányi Repülőtéren állnia kell a 2db kosárlabda palánknak, akkor nincs mese, menni kell. Hideg tusolás, 2 KV (nálunk egy KV is 2 átlagos KVnak felel meg). Persze mindezt csak az után, hogy az Istiék felébresztettek telefonon, hogy vigyem őket haza, ugyanis este a kifogásolható állapotomnak köszönhetően elfelejtettem ébresztőt beállítani. Cserébe (hogy hazaviszem őket) elrángattam az Istit magammal, hogy segítsen. Mint kiderült, ő nem aludt egy percet sem, de legalább reggelig ittak. Vicces volt. Meg vizes. Ugyanis esett az eső, de rendesen ám. Viszont egy reptéren sok tető van. Vagy mégsem. Ilyen szépen indult a vasárnap.
A hétfő már másképp festett. Reggel Kesze leborotválta a fejem, közben sikeresen elkoptatva a borotvámat, melyet néhány piros pattanás alakú púp jelzett a hét hátralévő részében a nagyérdemű számára. Mindezt valamikor hajnali 7 körül, ugyanis 9-kor volt a találkozó a Tesco parkolóban (kellemes emlékek közepette). A fennmaradó időben be kellett mennem a Siklós és vidéke takszövbe. Ez annyira sikerült, hogy legalább 30 percet voltam odabent, mert meglátván a frissen borotvált fejemet, rögtön ellenőrizték a csekken az aláírást, hátha az általam benyújtott csekk (mellyel kemény 48000 forintot vettem fel) nem teljesen igazi. De ezen is túljutottunk. A pénzt bevittem az irodába, ahol a főnököm közölte, hogy nem dolgozom már a SOL Produkció Bt.-nek (ugyanis eddig ott dolgoztam), viszont azonnal írjam alá a Délnyugat Reklámstúdiós szerződést. Addig nincs fizu. Gondoltam ezen ne múljon, az amúgy is jobban cseng, amikor kérdeznek a munkahelyem felől.
Fizetéssel a zsebemben végre elindulhattunk a Tescoba bevásárolni. Néhányan oda is értünk időre. Kis késéssel. Bevásárlást megelőzve mindenki kifejtette a tetszését a "hajam" állapotáról. Minimum az arcomba röhögtek. Bár volt, aki tacslival nyugtázta kopaszságom. Miután végeztünk az egy hétre való bevásárlással, lassacskán megjöttek az utolsó késők is.
Útnak indultunk hát a Magyar tengerre, Balatonra. Nyolcan. Négy autóval. Egy háromhengeres SEATtal, egy öreg Škodával, egy kétütemű Trabanttal, és egy diesel Golffal, csak hogy védjük környezetünk. Kaposváron Mekiztünk egyet, és utána már csak a nyaralónál álltunk meg. El sem tévedtünk. Pedig próbáltuk, hiszen a Zoliék nyaralójáról lévén szó a Zoli ment elől. Bekapcsolt GPSsel. Mert ugye biztos ami biztos.
Kipakolás, szobafelosztás, hűtőbe bepakolás.
Mivel a Balatonon voltunk, eszünkbe jutott, hogy akár fürödhetnénk is egyet. Ezzel a lendülettel kibontottuk a söreinket, és gyorsan arrébbhessegettük ezt a remek ötletet, majd valamikor később felkiáltással, ami a késő délutánra terelte ezen megmozdulásunkat.
Az este remek volt. Kesze annyit beszélt, hogy mindenki igyekezett a másikkal foglalkozni inkább, csak hogy ne kelljen neki odafigyelni az Ákos véget nem érő "beszélgetésére". Ez annyira sikerült, hogy most is boldog párkapcsolatban élek barátnőmmel, Zsuval, akit mindig jó masszírozni, mert Ő igazán tudja értékelni próbálkozásaimat. Ez úton is köszönetem Kesze barátomnak, mert ha ő nincs, akkor lehet, hogy kevésbé figyeltünk volna egymásra, és most nem töltené melegség a szívemet, valahányszor csak visszagondolok ezekre a szép pillanatokra.
Ha már itt tartunk. Fogalmam sincs, hogy miről beszélt éppen Kesze barátom - szerintem nem is fontos - de egy mondatfoszlány megragadta a fülemet, és a többiekre pillantva (hangos felröhögésükből ítélve) észleltem, hogy az övéket is:
...ismerős volt neki, mint iskolás lánynak a Nutellás-kenyér...
A nap hátralevő részét már mindenki el tudja képzelni szerintem.
Buc 2008. 04. 30. 20:44
Ez a nyár nekem is emlékezetes marad :)
Ja, és sok sikert a blogoláshoz ;)

2009. szeptember 21., hétfő

Traffipax info Baranya és Pécs

Mivel lett autóm, érdekelni kezdtek a sebességkorlátozások, és a fixen telepített traffipaxok (helytelenül trafipax), ráadásul nemrég kaptam ezekről egy listát, amit néhány embernek tovább is küldtem. Azóta egy ismerősöm mondta, hogy az információk hitelesek, épp az e-mail után 2 héttel kapták meg a hivatalos értesítést, hogy eléjük lesz telepítve az egyik készülék (ők is szerepelnek a listában).
Hát gondoltam ennek fele se tréfa, csináltam is gyorsan egy baranyai traffipax térképet és egy pécsi traffipax térképet is! Ez az igazi megtakarítás, nem a lakástakarék...
A két térkép (jobb minőségben tudom küldeni a képeket e-mail-ben):

Fixen telepített traffipaxok Baranyában:
Baranyajenő, Várhegy u 13.
Bár, Szabadság u 1.
Bóly, Borjádi u 10.
Csányoszró, Kossuth u 67.
Dunaszekcső, Dózsa Gy u 10.
Gödre, Fő u 51.
Harkány, Kossuth u 40.
Hobol, Mátyás Király u 46.
Kacsóta, Kossuth u 56.
Komló, Gesztenyés u 11.
Lánycsók, II. Lajos u 66.
Mánfa, Árpád u 18.
Mecseknádasd, Jókai u 8.
Mohács, Felszabadulás u 26.
Mohács, Kossuth L út 6.
Mohács, Pécsi u(TESCO előtt).
Nagypeterd, Fő u.Szám nélkül.
Oroszló, Petőfi u 67.
Pécs, József A u 25.
Pécs, Komlói út 191.
Pécs, Magyarürögi u 130.
Pécs, Makay u 84/a.
Pécs, Maléter P Óvoda.
Pécs, Mohácsi u 47.
Pécs, Siklósi út 6.
Pécs, Zsolnai út 21.
Sásd, Szent Imre u 13.
Sellye, Mátyás király u 58.
Siklós, Pécsi u 22.
Somogyapáti, Fő u 14.
Szalánta, Hunyadi u 121.
Szederkény, Pécsi u 19/d.
Szentlászló, Rákóczi u 20.
Szentlőrinc, Jókai u 7.
Szentlőrinc, Pécsi utca 14.
Szigetvár, Bajcsy utca 19.
Szigetvár, Nincs szám.
Újpetre, Kossuth u 127.
Vajszló, Széchenyi u 27.
Vásárosdombó, Rákóczi u 6.
Villány, Diófás tér

Érdemes megnézni, hogy némely útvonal milyen kiemelt figyelmet élvez! Továbbá NE csak itt tartsátok be a sebességkorlátozásokat, hanem MINDENHOL!

2009. szeptember 15., kedd

Fényképek

Kedves feleim!
Végre elszántam magam, és feltöltöttem a fotókat ide! Nézegessétek, csemegézzetek, stb... A fotók természetesen elkérhetőek eredeti méreteikben, kb. 3-4 MB/kép.
Az albumokat amúgy google-térképen is elhelyeztem, de észrevettem, hogy az utcákat néha nem jól helyezi el a valósághoz képest (pl. Keszü), de én műholdkép alapján jelöltem meg mindent.

2009. szeptember 1., kedd

Never ending story

Mivel épp semmi dolgom, gondoltam írok egy beszámolót, na miről? Hát persze, hogy az autóvásárlásról! Gondolom, nem csak én vagyok így vele, de már kezd a hócipőm (eredetileg nem ezt írtam) tele lenni az egésszel.
Amikor először akartam autót venni, közölték, hogy kell három havi munkaviszony a finanszírozónak, addig szóba sem állnak velem. Jogos elvárásnak gondoltam, hát vártam, és közben százszám néztem a használtautókat A-tól Z-ig, 1963-tól 2015-ig, újat, használtat, demóautót (és teljes verziót is), gyakorlatilag mindent. Ha csak a felére emlékeznék, egyszerűen kipukkanna a fejem, mint egy lufi.
Utoljára ezt a 3 ajtós, kék, Swift II-t akartam megvenni GS felszereltséggel (8 légzsák, meg minden, ami belefér) MTA Tiptronic váltóval (ami nagyon tetszett nekem, bármikor bevállalnám!), már az árban is megegyeztem az eladóval (1.350.eFt-ra alkudtam le friss műszakival az 1.420.-ért hirdetett autót 2009 augusztusig érvényes műszakival), és a finanszírozó cégtől (Merkantil) is megkaptam az ajánlatot. Úgy volt, hogy kedden megyek fel Bp.-re aláírni a papírokat. Ebben maradtunk pénteken. Hétfőn telefonált a tulaj, hogy az autót megvették előlem alku nélkül, tehát 1.420-ért. Az első, amit mondtam, hogy én bizony tuti nem fogok többet fizetni annál, amiben megegyeztünk, hát ég önnel... Eztán újra bóklásztam a használtautó.hu-t, újabb áldozatra lesve, és találtam még pár szóba jöhető GS-t, ám közben tudatosult bennem, hogy a 3 ajtós Swiftbe csak 4 ember ülhet, míg az 5 ajtósba 5! Mindezt úgy teszi meg a gyártó, hogy egy-az-egyben ugyan az az ülés van hátul! Hát taktikát váltottam Swift téren, miközben néztem millió másik autót is.
A használt autó korok és árak függvényszerű, és egyértelműen könnyedén ábrázolható jelleggörbéjének, valamint a pénztárcám korlátlan kapacitásának korlátolt feltöltöttségét folyamatosan szem előtt tartva ismételten egy (ezúttal 5 ajtós) Swiftet szemeltem ki magamnak. Történt ez úgy, hogy szabadságom alatt bejártam a város összes kereskedését, és mikor a Suzuki Patacsnál jártam megláttam az autót. Megnéztem közelebbről: GLX (tehát csak 2 légzsák, nem MP3-as CD, manuális klíma, nincs ködlámpa, és egyéb nem létszükségletű nyalánkságok hiánya), ami legalább nem a fapados GC, amiben még fordulatszámmérő sincs. Pillantást vetettem az árára is: 1.529.eFt, és már mentem is tovább. Már majdnem felültem a robogóra, mikor jött egy eladó, hogy segíthet-e? Mondtam neki, hogy GLX és GS Swifteket nézek, de az itt találtak nekem túl drágák, szóval nem hiszem... Pár perc múlva, már meg is egyeztünk, hogy 1.350.-ért elvihetem az autót.
Itt azért szeretném megemlíteni, hogy az általam a központokból lekért finanszírozási ajánlatok nem éppen a kereskedők álma, ugyanis az 0%-os haszonkulccsal biztosítható csak, tehát neki olyan, mintha kp-ért adná el az autót. Itt már kezdte kicsit húzni a száját az eladó, de még belement. Mondtam neki, hogy még nem végeztem a körülnézéssel, szóval majd visszaszólok, hogy mire jutottam.
Természetesen folytattam véget nem érő reménytelen küzdelmem a kereskedésekkel és az internettel, de végül is másnap csak visszamentem egy próbakörre. Mivel meglehetősen feküdt a mutató, és ideiglenesen ilyenkor a kereskedés ki is vonja a forgalomból (hogy ne kelljen minden sz@rt fizetnie utána), nem mentünk nagy kört, csak Patacs egyik dombját jártuk meg (Korsó u. - Platán u. - Pellérdi u.). Mielőtt még beszálltunk volna a kocsiba szólt, hogy előző nap volt még egy érdeklődő a kocsira, készpénzért veszik, ha veszik, és nem alkudtak. Rögtön leszögeztem, hogy a már kialkudott összegből nem vagyok hajlandó visszaalkudni. Természetesen ezt nem is várták tőlem, de mivel a másik vevőjelölt ígérete szerint másnapi döntést lebegtetetett, azt meg kell várnom.
A próbakörön nem találtam semmi különös dolgot, miután visszatértünk a szalonba, rögtön folytattam az alkudozást. Az én elképzelésem az lett volna, hogy az átírási költségeket (50-60eFt) állják ők, és a friss műszakit is (ami pont szeptember 17-én járt volna le, és kb 25eFt, ha nem én intézem, hanem megbízok valakit). Végül megállapodtunk, hogy az átírásnál az eredetvizsgát (17eFt) ők állják, és a műszakit is megcsinálják 8eFt-ért.
Ekkor összecsapott két erős kéz, majd ezt követően az egyikkel megmarkoltam az eladó jobb kezét, hogy áll az alku. Megnyugodtam, hogy ezennel vége a keresésnek, és végre lesz saját autóm.
A lelkesedésem azonban korainak bizonyult. Kiderült ugyanis, hogy Magyarországon minden finanszírozó 1 év munkaviszonyt követel, de minimum fél évet, nem pedig 3 hónapot, amit nekem nem tudni miért mondtak.
Mindenesetre megpróbáljuk, mondta a kereskedő: - Bízzunk a bankok jó indulatában...
- Miért, van nekik? - kérdeztem rögtön.
- Nincs. - tisztázta nyomban, majd folytattuk a papírok kitöltését.
Hazamentem a szükséges okmányokért, papírokért és a 20% önerőért (köszi Zsu!), amit a biztonság kedvéért kétszer is tisztáztam, hogy ha elutasítják a hitelkérelmem, visszakapok. Visszatértemet követően megkezdődött a hitelkérelmi folyamat, és azt mondták, hogy hétfő késő délutánra talán várható eredmény, majd telefonálnak, hogy mi lett az.
Kedden (ma) délután egy órakor felhívtam a kereskedést, hogy mi a helyzet, ugyanis szombat reggel felhívott a Merkantil központjából egy hölgy, hogy adategyeztessen velem, hétfő reggel a főnökömet is felhívták, majd délután engem is még egyszer, ezúttal egy férfihang. Itt mondtam rögtön, hogy már beszéltem egy hölggyel, de kiderült, hogy ez már a bírálat része. tehát egy körrel beljebb vagyok, és a csóka szerint 99%, hogy megkapom. Azóta semmi. A kereskedésben közölték, hogy ma nincs bent a Dezső (akivel intéztem mindent), de a rendszerben még az elbírálás alatt státuszjelzés van feltüntetve, szóval majd holnap, vagy holnapután szólnak, amint tudna valamit.
Jelenleg tehát ott tartok, hogy nem tartok sehol. Az első autó, amit meg akartam venni (egy Volvo), hirtelen nem volt eladó. A másodikat eladták másvalakinek, aki többet kínált érte (bár az a Swift még mindig fent van használtautó.hu-n), a harmadik pedig majdnem elkelt az órom előtt, de mégsem. Erre lehet, hogy most a hitelelbírálást bukom el. Valaki nagyon nem akarja, hogy autót vegyek. Persze lehet, hogy jobb is ez így... 72 hónap, az ám 6 év. Ekkora futamidőt választottam ugyanis. Ha ez most nem jön össze, akkor aztán tényleg elegem lesz, és veszek egy négyütemű Trabantot, vagy Wartburgot százezerért friss műszakival, használom amíg megy, vagy amíg már nem tudom leműszakiztatni, nem költök rá, csak tankolom, majd végül eldobom, mint egy pet-palackot... Közben nem adósodom el, nem leszek bárlistás, esetleg gyűjtök tovább, és időtlen idők múlva veszek egy drágább autót...
De ez még a jövő zenéje, addig drukkolok, hogy lehessek adós! Drukkoljatok Ti is nekem!

2009. augusztus 11., kedd

Autóvásárlási helyzetjelentés

Lassan, de bizonytalanul haladok az autóvásárlás felé. Egyre több dolog tisztázódik benne, aminek a következménye, hogy már legalább 10x annyi kérdésem, kritériumom van, mint amikor elhatároztam: még idén lesz saját autóm!
A helyzet egyszerűen indult. Alapként egy 10 éves autóra gondoltam sok extrával, jó megbízhatósággal, reális kilóméteróra állással.
Elkezdtem nézelődni, és igen hamar kiszúrtam magamnak az első S40-es szériát. Szép autók, extra is akad, a kilométerek nem jelentenek bajt neki, a 200ekm simán vállalható, és ráadásul a fiatalok általában kerülik, mert "nagypapi céges autója" titulust akasztanak rá.
Először a neten kerestem cikkeket, népítéletet, ahol azt írták, hogy az 1.6 benzines annyit eszik, mint az 1.8, és legalább nem is megy. Megtudtam azonban, hogy a 2 literes benzines simán eszik 9-11 litert, az kiesett a keresésből, megcéloztam hát az 1.8-at. Egészen addig, amíg ki nem próbáltam egy 1.6-ost, és rájöttem, hogy megy az, csak érteni kell hozzá. A 16 szelepes motor magasabb forulaton eleven, előzésnél vissza kell váltani, és nem lesz gond. Kiderült továbbá, hogy az 1.8 sem éri be kevesebbel, mint 8-9 liter, az 1.6 pedig 7-8 liter. Első körben gondoltam ez simán belefér, azonban felszoroztam évi 12ekm-el a 7 litert, és az bizony 300Ft/l áron számolva 252eFt! Bár a benzin átlagosan ennél kevesebb, de szerintem ennél többet mennék egy évben, ám a végeredmény még így is vállalható.
Olvastam közben a diesel motoros V40-ről, ami nem más, mint az S40 kombi változata. A szaksajtó szerint szebb, mint a sedan, szerintem nem, de nem is csúnyább. Meglestem a fogyasztásra mit ír a nép, és aki nagyon dícsérte, 5,5l-t írt! Gondoltam ez is olyan, mint a 3 literrel eljáró Swift, kerestem hát tovább, mégiscsak egy 1.9-es motorról van szó. Találtam is olyat, aki szídta a kocsit, szerinte megevett 6,5 litert is (az a szemét)! Ez pedig (6 literrel számolva) évente kevesebb, mint 200eFt! Kiestek tehát a benzinesek.
Aztán tovább mentem, és átnéztem a találatokat fiatalabb autókra, történt ugyanis, hogy Állam bácsi törölni fogja a zöldkártyát, ami jó, mert nem kell két vizsgára vinni a kocsit, hanem csak egyre, műszakira. Azonban ez a 10 évnél idősebb kocsik esetén nem azt eredményezi, hogy 2 évre nőtt a zöldkártyáztatási periódus, hanem 1-re csökkent a műszakiztatás sűrűsége! Habzik a szám felháborodásomban, de ez nem változtat semmin, keresek fiatalabb kocsit.
A fiatalabb kocsi viszont nagyobb kiadás... A legfiatalabb, amire esélyem van, az a Swift II, amit 2005-től gyártanak. Abban viszont a legtöbb a fapados felszereltségű darab, márpedig autót csak klímával szabad venni! Nem azért, mert melegünk van, hanem mert az nélkül esélytelen eladni, amikor váltanánk! Swiftnél viszont jellemző a fapad+klíma, de ebben még egy szaros fordulatszámmérő sincs! Eldöntöttem hát, hogy ha Swift, akkor max felszereltség, tehát GS! Ezek a kocsik viszont 1,4MFt-tól kezdődnek... Egy szép példányt már ki is próbáltam. El kell, hogy mondjam, az a pár év különbség nagyon-nagyon érződik! Hiába kisebb, mint a Volvo, a futóműve 4 évesen 80ekm-el összehasonlíthatatlan egy 10 éves, 200ekm-es akármilyen másikkal! Most értettem csak meg igazán, hogy mit is csinál az idő vas foga, és a "jó" magyar utak emésztőrendszere!
Persze ezért az árért már hatalmas a választék, de kis utánaolvasást követően az ember elég hamar rájön, hogy ezek 80%-a felejtős. Kapható pl. rengeteg Alfa, ami már a gyárban sem volt tökéletes, sok-sok Citroen C2-től egészen a C5-ig, de ez talán még silányabb... Van egy rakás Ford (Fiesta, Focus, Mondeo), Renault (Clio, Thalia, Megane, Laguna), Peugeot (306, 406, 206, 307), Suzuki (Ignis, Swift, WagonR+), de akadnak még jelöltek bőven (pl: Rover), de amiből a legtöbb van, az az Opel (Corsa, Astra, Vektra). A találati lista még dob fel milliónyi Daewoo-t, Chevrolet-t, pár Dacia-t (amiket messziről kerülni illik), és egy adag előző szériás SEAT-ot, illetve jópár Skodát. Utóbbi például kifejezetten jó választás lehet, csak hát az a fránya ízlés...
A fentieknek utánaolvasva sokmindent megtud az ember... Nekem a Peugeot-ok nem tetszenek, időt sem szántam rájuk, akár csak az Opelekre, amik nem is a külsejük, inkább a velük kapcsolatos tapasztalataim miatt kerülendők (számomra mindenképp). Suzuki-ból ami nem Swift, az simán kerülendő, azokról pedig már írtam, ráadásul a 3 ajtós megjelenére is tetszik. Rovert az ellenségemnek sem kívánnám, bár még sosem volt szerencsém egyhez sem. Marad hát a Ford, és a Renaul, és ha már ilyen autók, akkor mindenképp diesel, hogy legalább keveset egyen. Fiestát rögtön kilőttem, a Mondeokról viszont megtudtam, hogy a TDCI motor egy porlasztógyilkos konstrukció, ami esetenként 300-500eFt kiadást jelent. Ezt a hibát a TDDI motorban már orvosolták állítólag, mindenesetre inkább Focus. Itt a TDCI motoroknál is jóval kevesebb gond van, és szélesebb palettán válogathatunk, ráadásul a külseje is tetszetős, a kombi pedig praktikus. Vigyázzat! Rendkívül sok a visszatekert órás példány! Ezeken még talán elgondolkozom. A Renault Lagunákból amik jó árban vannak, azok vagy öregek, vagy valami baj van velük. A Clio 1.5-ös diesel motorjával sokaknak meggyűlt a baja, az 1.9-eseket pedig nem nagyon akarják eladni, én legalábbis kevéssel találkoztam. A Thalia nem más, mint a Clio sedan (lépcsőshátú) változata, Németországban így is futnak. Marad még a Megane... Érdekesek is lehetnek, különösen, hogy ugyanaz a motor van bennük (diesel téren), mint a Volvokban. Mindkét márkára igaz, hogy a kicsivel több, mint 100 lovas változatot jobban dícsérik, mint a 90 LE-seket.
Találhatunk még elenyésző mennyiségű Nissan-t, Mitshubishi-t, Mazdát, ezek ki-ki ízlésének talán eleget is tehetnek, de pl. a Tamás Almerája híresen jobb az azt követő szériánál, Ő legalábbis ezt állítja. Én hiszek neki, a listámról lekerült az újabb...
A választékot nagyából ki is merítettük! A Suzukik 2005-től, a többiek 2001-től nézendők!
És, hogy mit is akarok? Nem tudom... De legalább azt tudom, hogy mit nem... Persze ebben sem vagyok biztos... Már gondolkodtam 1-200eFt-os kocsikban is, mert ott ha rábaszok sem bukok nagyot! Persze ez sem igaz, mert azokra rengeteget lehet költeni, szóval hátrébb vagyok, mint ahonnan indultam...
Egy biztos: még idén lesz saját autóm!

Forrás: www.hasznaltauto.hu (képek és árak)