Mercedes Sprinter

Egyik reggel kaptam egy SMS-t, hogy ne az irodában kezdjek, hanem az egyik építkezésünknél (merthogy egy építőipari vállalkozásnál dolgozom). Így is lett.
A feladat nem volt bonyolult, üljek be a Sprinterbe, menjek el a raktárba, onnan vigyem el az asztalosokat és egy szekrényt egy óvodába, onnan a régi szekrényt vissza kell vinni a raktárba az asztalosokkal együtt (akik az óvodában még gyorsan csinálnak ezt-azt), majd vissza az építkezésre, és ha mindez megvan, akkor mehetek az irodába dolgozni.
Az építkezési portás centiméterenkénti fontoskodó utasításait követően sikerült is elindulnom utamra, ami mellőzött minden különösebb kalandot, azonban arra alkalmas volt, hogy - ugyan csak futólag, de - megismerkedjem a Mercedes Sprinter mivoltával.
Ami elsőre feltűnt, az a bajuszkapcsolók egyikének hiánya, ugyanis szerettem volna letörölni az ablakot, ám nem igazán találtam az erre alkalmas kapcsolót. Hosszas keresgélés után meglett, a (bal oldali) irányjelző-karon van elrejtve, ráadásul tekerni kell. Magán a kapcsolón több ponton is lehet tekergetni ezt-azt, ami kezdő úrvezetőket bizony eleinte komolyan megviccelhet.
Következő kihívás, ami elé ez a reggel állított, az a kilátás volt. Ne értsetek félre, a Sprinter hatalmas üvegfelületekkel rendelkezik, aminek köszönhetően minden irányban tökéletesen látjuk az autó végpontjait, azonban nem olyankor, mikor tökig be van párásodva. No sebaj - gondoltam - ez egy Merci, biztos van benne klíma... Nincs. A Jakabhegyi úti kollégiumtól indultam, és a Petőfi utcai lámpánál még mindig a kormányra feküdve láttam csak ki. Nagy üvegfelület egyenlő sok-sok pára. Törlésnyomok az ablakon nem voltak, ezért inkább nem reszkíroztam meg, hogy én összekenjem, mert hát mégiscsak a kiemelkedő erejű főnököm kedvenc munkáskocsijáról van szó, aki talán viszonzásképpen következő találkozásunkkor barátilag satuként szorított volna velem kezet. Jobb a békesség, maradtam a maximumra tekert szellőzőrendszernél és a letekert ablaknál.
Viszont, ha már kifelé nem láttam, volt alkalmam belülről kicsit szétnézni, és megállapítottam, hogy egy Mercedes Benz (kis)teherautó is csak ugyan olyan, mint akármelyik másik. A középkonzol akármelyik koreai gyár terméke is lehetne. Az anyagok talán egy leheletnyivel puhábbak, mint amilyenekkel eddig találkoztam ebben a kategóriában, bár azok, amikkel eddig mentem, azok 5-10 évvel (néha még sokkal többel is) idősebbek voltak, szóval közel sem biztos, hogy a korabelieknél "prémiumabb". A belső designerek kezére a munka során nyilván derekukhoz láncolt bilincs volt rakva, azonban egy-egy ügyesebb azért a szájával rajzolt egy pofás, a középső résztől elkülönített szellőzőrendszert, ami megtöri a hétköznapok komor egyhangúságát. Ezért a műveletért vagy kirúgták, vagy előléptették, de egészen biztos, hogy komoly változásokat hozott karrierjében.
A kilométeróra környékén sem kell csodára számítani. Nem tud sem többet, sem kevesebbet, mint ami az áru A pontból B pontba való eljuttatásához szükséges, már ami az információkat érinti. Persze teherautóhoz méltóan sokkal több kis ikon világít, mikor ráadjuk a gyújtást, de menet közben ideális esetben ebből nem látunk semmit. Az egész műszeregység új évezredi mivoltára is csak a középső, digitális kilométer-számláló és hozzátartozó részből jövünk rá, ezt leszámítva akár a kilencves évek elejéből is származhatna, bármely nemzet, bármely autójából.
Kívülről szemlélve a kocsit nem nevezhető igazán izgalmasnak a látvány, persze csak személyautós szemmel. Ha a többi teherautóhoz viszonyítjuk, máris egész más az összkép. Szemei leginkább Luci Liu-ra emlékeztetnek, szája pedig mosolyogni próbál még a rettentő teher alatt is, ami a hatalmas platón foglalhat helyet, nem is beszélve a 7 jómunkásember összesen közel 850 kilójáról, ugyanis a duplakabinban ennyien férnek el. Tükrei Dumbo hatalmas füleiként lógnak ki oldalra, ráadásul külön figyelni kell az aljából kilógó irányjelzőre, mert egy-egy centizés után bizony sok pénzt ott lehet hagyni a márkaszervizben. Természetesen a márkajelzést láttatni kell, méghozzá a mostanában egyre nagyobbra nőtt csillagon kívül egy Mercedes-Benz emblémával is, ami mára már "lopásbiztosnak" mondható.
A motorja kellően erős, még ezzel a 2,2-es dízellel sem gondolom, hogy bárkinek gondja lenne normál használat során. Turbólyukkal nemigen lehet találkozni, de azért tudni kell, hogy egy teherautót nem gyorsulási versenyek megnyerésére terveztek. A váltójáról nekem rögtön a Vito váltója jutott eszembe, nyilván nem véletlenül, és természetesen semmilyen gond nem volt vele.
Az utastér amúgy hatalmas, akár még átöltözésre is alkalmas. Tárolórekeszek szempontjából sem panaszkodhat senki, abból ugyanis megszámlálhatatlanul sok van. Akik a hátsó sorba kényszerültek, ők sem panaszkodhatnak, az ülésük alatt szinte bármi elfér, amire napközben szükségük lehet, ráadásul sem fejtérben, sem lábtérben nem panaszkodhatnak. Egyetlen dolgot hiányoltam az utasok szempontjából, mégpedig az első sorban középen ülő ember kapaszkodóját, ami tempósabb kanyarkor bizony jól tud jönni. De mint mondtam, ez az autó nem a száguldozásról szól, még akkor sem, ha a neve mást sugall, ráadásul az említett kapaszkodó a legtöbb kisteherautóból ugyanígy hiányzik.
Mindent összevetve, ha valakinek olyan autóra van szüksége, amiben ötnél többen is elférnek, platója is van rendesen, annak tökéletes választás, persze a márka és a minőség pénzbe is kerül, amit sajnos nem minden vállalkozó engedhet meg magának.
További fotók itt tekinthetők meg!