2009. július 27., hétfő

Geresics tó

Már említettem nektek, hogy nemrég véletlenül felfedeztem, hogy létezik egy tó, ami nevem viseli.
Gondoltam, megpróbálok némi információt összegyűjteni, és első körben apámhoz fordultam, aki elmondta, hogy egy rokonunkról kapta a tó a nevét, aki jelentős szerepet töltött be egy olajkitörésnél keletkezett tűz eloltásában. A tó Lovásziban található, hát gondoltam a honlapjukon a fórumba írok, hátha lesz valami eredménye, de nem sok választ kaptam.
Már egészen meg is feledkeztem az egészről, mikor kaptam egy nagyon kedves e-mailt Jánosi Zsuzsannától, kinek férje a téma kutatója. Megadta az Ő e-mail címét, és én nem voltam rest, éltem a lehetőséggel.
A válasz hamar érkezett:
"Örömmel teszek eleget a kérésnek. Ez az apró méretű, de nagy mélységű "Geresics-tó" a közelben lakó Geresits Józsefről kapta a nevét. Egy elsüllyedt olajkút helyén csodálatos kis tavacska alakult ki. Egykori tulajdonosa még halakat is telepített bele, és akkoriban fürdőzésre is használták. Józsi bácsi az olajiparban vezető állásba dolgozott a fúrási üzemnél. Ennek köszönhetően építhette meg családi házát közvetlenül a tó közelében. Itt élt nyugdíjas koráig, családjával. később az olajipar veszélyes területté nyilvánította ezt a helyet és el kellett költözniük innen. Kártalanították érte. A házat elbontották és a romos környezet azt eredményezte, hogy idővel szemétlerakóvá vált a hely. Évtizedeken keresztül ide hozták a beton, vas és egyéb törmelékeket. Így aztán a tavacska területe is egyre csökkent. Időnként egyetemisták keresték föl a helyet, emlékezve az olajos múltra. Pár éve a civilek kipucolták a környezetét egy pályázat keretében. Időnként azért meg-megcsillan a napsugár kék vizén, ha túl közel meggyünk hozzá.
Kialakulásának történetéről küldöm a cikkeket. Geresits József leánya a közeli Lenti városban él, nyuldíjas középiskolai tanár. (Varga Lászlóné dr. Geresits Gizella)"
A két cikk .pdf-ben érkezett, és az idő bizony már hagyott nyomot az alapot szolgáló papíron, ezért én begépeltem, a benne található képeket pedig kivágtam belőle. A cikkek közel 20 évesek, érezhető rajtuk, hogy más stílusban írták őket, mint ha manapság születtek volna, és néhány rész olvashatatlan is volt. Ha írásom eltér az eredetitől, az nem szándékos, elnézést kérek!
A cikkek:
Feneketlen tó, Geresics tóka, Geresics tó. így nevezte a népnyelv sokáig. Nevét a közeli terület tulajdonosáról, Geresics Józsefről kapta. Talán most nem is ez a fontos, hanem az, miként alakult ki ez a ma már feledésbe merülő és egyre csökkenő nagyságú tavacska.
A felfelé kapaszkodó sásos körül riadt vadkacsák röpte zavarja meg a csendet. Körülötte az elvaduló növényzet és a lerakott szemét tömege jelez valami összeférhetetlenséget. Ember járt itt valamikor!
Az egykor Kisberki résznek nevezett területen a község legmélyebb helyén az úgynevezett „Hottó”-n jelölték ki a Lovászi 94. számú fúrási pontot.
Ebben az időben bombázták az ország belső részét, és mint mindenhol, itt a fúrás környéki falvakban is légiriadós állapotok voltak. Ez azt jelentette, hogy a lakosság pincébe, óvóhelyre vonult, a berendezésnél dolgozó emberek a közeli koromgyári kiserdőbe menekültek. (Ez a 94-es kút egyébként a laktanya kerítésének északi felén az út túlsó oldalán található.)
Tehát légiriadó! Ilyen alkalommal a toronynál csak a kazánfűtő maradt, aki a minimális gáznyomást biztosította. A fúrás művelete állt, csak üresen forgott a fúró, lassan dolgoztak a szivattyúk is. Valamilyen okból kifolyólag azonban a gőznyomás leesett. Feltételezhetően elgázosodott az iszap a bejövő gáz miatt, és így alakulhatott ki az a kitörés, ami a későbbi bonyodalmakat okozta.
A kútkitörés következtében a kitóduló gáz begyulladt és olyan hatalmas lángcsóva keletkezett, ami Lentitől kezdve bevilágította éjszakánként az egész Kerka völgyet. Természetesen a gyerekek nagy örömére, mert késő estig rugdoshatták a labdát. A felnőtteknek persze más problémájuk volt. Légoltalmi elsötétítés parancsát hirdették ki az egész országban, itt pedig egy hatalmas fénycsóva ragyogta be a vidéket. A feladat egyértelmű, minél előbb el kell oltani a tüzet.
Buda Emő bányamérnök 1991-ben az „Olaj- és gázkitörések Magyarországon” című Lovásziban megtartott előadásában elmesélte: amikor egy alkalommal Amerikában belföldi repülőjáraton utazott, beszédbe elegyedett a pilótával, aki elmondta, hogy a II. világháborúban bombázó repülőként Budapestet támadta, és ez a lángoszlop volt a támpont az Olaszországból felszálló gépeknek.
És a tűz csak égett tovább, éjjel-nappal. A szakemberek összedugták a fejüket, vajon miként lehetne megszüntetni ezt a problémát. Először a kút környékét földgáttal vették körül, majd fokozatosan vízzel töltötték fel. Erre az ácsok fából tutajt készítettek és ráhelyeztek több száz kilogramm ekrazitot. Ennek a feladata volt, hogy a robbanás hullámainak következtében a tüzet eloltsa. A tutajt drótkötéllel a lyuk közepére húzták és kábellel végezték el a robbantást.
Sajnos a következő napokban a kút ismét belobbant, ugyanis a gázzal érkező törmelék szikrát vetett. Még négy alkalommal ismétlődött meg a leírt eset, aminek az lett a következménye, hogy a falu házainak ablakai szinte egytől-egyig mind kitörtek a robbanások erejétől.
Idő közben az óriási hőtől a fúrótorony összeomlott. Utolsóként Lukács József lovászi lakos mászott le a torony vasszerkezetén, de mire leért, az olajos maszattól alig ismerték fel társai. A mentőkosarat ugyanis éppen az előző nap vitték be javítani az üzem műhelyébe.
A fúrólyuknál keletkezett kráteren keresztül egyre több homok hagyta el a föld mélyét, ami miatt ez a rész végül is beomlott. A kút önmagát pusztította el, l944. december 3-án.
Ez az eset sajnos a mező további életét is negatívan befolyásolta, olyan gázátfejtődés következett be a mélyben, ami a későbbiekben több meglepetést is okozott a rétegekben. 1946-ban ennek eredményeként az L-110-es, majd 1949-ben az L-150-es, illetve az L-453-as, L-308-as kutak kitörése is ennek a gázátfejtődésnek a következményei voltak.
Jánosi Ferenc

Emlékeim ködéből ma is előlép az a vadkörtefa, amely a strand alatt terjeszkedett egykor lombos ágaival. Itt ücsörögtek 1940-ben azok a munkanélküli fiatalemberek, akik arra vártak, hogy az első kút fúrásánál valami munkát kaphassanak. A tó környékén a fű elszáradt, megsárgult a sok tétlen ember várakozása nyomán. Nekem szerencsém volt, jó fizikumú srác lévén felvettek a kútalapozásokhoz az L-1-es kúthoz dolgozni. A jelenlegi pontházak helyén kukoricaföld nyúlt el, csak egy szűk út vezetett arra a hegy irányából. Végeztünk az alapozással, aztán robbanásszerűen kezdődött itt az élet. Fuvarosok lovas kocsikkal szállították az olajipari gépeket, felszeleléseket. Távolról kíváncsiskodó gyerekek és felnőttek nézték a fejleményeket. Tanúi lehettek a születő új iparág létrejöttének.
Ha jól emlékszem az alapozást és a torony építését május hónapban csináltuk. A fúrás június közepén kezdődött meg. Csapatunk tovább ment, és megkezdtük a 2-es 3-as és a többi kút alapozását. Később toronyszerelő, majd fúrómunkás lettem. A Lovásziban lefúrt kutaknál valamilyen minőségben szinte mindegyiknél jelen voltam.
Az első „fúrásom” a 15-ös számú kútnál történt. Ekkor többnyire amerikai szakemberek irányították a munkánkat. Nagytudású, szigorú, de emberséges vezetők voltak. Többen elmondták azt, aminek én is tanúja voltam. Ebédkor rendszeresen megnézték ki milyen ennivalót hozott magával. Ugyanis azt tartották, jó munkát csak jól táplált ember végezhet.
Gyűrű József és Pintér Ferenc keze alatt dolgoztam, amíg három hónapra be nem vittek katonának 1941-ben. Azután már nem kellett félnem a bevonulástól, mert a hadi üzemben dolgozók mentességet élveztek, így én is. 1944-ben Péntek Lajosékhoz kerültem, amikor az emlékezetes 94-es kutat kezdtük el fúni.
Valamikor ősz tájékán kezdtük el a munkát és régen elhagytuk már az ezer métert, amikor megtörtént a baj. Ekkor már majdnem mindennaposak voltak a légiriadók. Megszólalt a sziréna, és mi futottunk a koromgyár melletti kiserdőbe. Innen figyeltük, ahogy a főváros irányába elhaladtak a bombázó rajok. Teljesen nem állítottuk le a gépeket, a szerszámot és a szivattyút lassan járattuk. Ilyen alkalommal következett be a szorulás. Megpróbáltunk kiépíteni, menteni, amit lehetett, de láttuk: itt más probléma is van. Felmentem a toronyba kikapcsolni, ahonnan már csak nagy nehézségek árán tudtam visszajönni.
Iszonyatos erővel feltört a gáz, és repítette a magasba az iszapot is. A mentőkosarat éppen előző nap vittük javításra az üzembe. Így nem maradt más lehetőség, mint a torony sarkán lemászni. Mire földet értem, nem lehetett rám ismerni a maszattól. Próbáltuk a kitörésgátlót felrakni, de a hatalmas nyomástól ez lehetetlen volt. A mentési munkát irányítani Nagykanizsáról jöttek ki. Név szerint Dinda János mérnökre emlékszem. A kút környékét gáttal vették körül, aminek a nyomait még ma is meg lehet látni. Hogy honnan kerültek ide, nem tudom, de zsidó és román munkaszolgálatosok is dolgoztak a gát építésén. Istenem, annyi tetves embert életemben nem láttam, mint azok között. Szegények a Kerkára jártak le esténként fürdeni. A kút pedig csak fújt tovább rendületlenül. Iszap mellett kavicsot és széndarabokat dobált a felszínre, míg aztán be nem gyulladt. Hatalmas fáklya fényével világította meg éjszakánként a környéket. Talán a gyerekek élvezték ezt legjobban, mert késő estig lehetett focizni, játszani. Később úgy mesélték, hogy az Olaszországból induló amerikai bombázóknak ez volt a tájékozódási pontjuk.
Ezért is sürgős lett volna minél előbb eloltani. Az asztalosok készítettek fából egy tutajszerű építményt, amit lánctalpas vontatott kötélen a kút torkáig. Erre helyezték el hordóban a robbanóanyagot, amit bent felrobbantottak. Ez elfújta a tüzet, ami aztán hamarosan ismét meggyulladt. Többször is sikerült a tüzet „elrobbantani”, de mindig az lett a végeredmény. Majd több mint egy hónap elteltével kiégett a kút, és újra csend borult a tájra. Egyébként az út túlsó oldaláról ferdefúrással próbálták átfúrni, sikertelenül. A berendezést innen átszállítottuk Újfalu mellé, ahol a Pince-1-es kutat kezdtük el fúrni, ahol előfúrást végeztünk 150-200 m mélységig. A front közeledése miatt leállították a munkát és lecementeztünk. Két részre vették szét a társaságot. Egyik felét Ortaházára, a másikat Nyíregyházára helyezték. Így kerültem a gépgyárba. Németországba akartak vinni, de Bence László mérnök úr segítségével sikerült itthon maradnom. Aztán még a 110-es kúton volt hasonló kitörés, amin 1946-47-ben dolgoztunk, de az szerencsére nem gyulladt be, és másfél hét múlva a gázfújás is megszűnt. Vándor élet…, sok távollét; ez volt a mi munkánk. Furcsa elképzelni, hogy az amit mi megéltünk, ma már történelem.
Lukács József, Lovásziban élő nyugdíjas fúrómester vagyok. Feleségemmel a háztájiban és a hegyen dolgozgatunk még egy keveset, szükség van rá mindenféle szempontból. Ketten kapunk 7600 Ft-ot egy hónapban. Sajnos, amikor én elmentem nyugdíjba, akkor elég alacsonyak voltak a pénzek. Akkor kaptam 2200 Ft-ot. Ezt nem panasz képpen mondom, mert azért, látod, megélünk valahogyan. Hogy mit várok még? Talán a mező 50 éves évfordulóján találkozhatok néhány rég nem látott baráttal, és akkor nosztalgiázhatunk kicsit.
1990. július 7.
Jánosi Ferenc
Még egyszer szeretném megköszönni! Remélem mihamarabb meglátogathatom a helyszínt!

4 megjegyzés:

  1. Kedves Geresits Úr!

    A cikkben szereplő és a történetet elmesélő ember az én nagypapám volt Lukács József, ma mondta édesanyám Lukács Piroska, hogy olvasta a blogot. Hát nem sok valótlanság van benne, tudna mesélni ő is. Sajnos a papám 2002-ben meghalt, de én a nyarakat náluk töltöttem és hát nem mindenkinek adatott meg, hogy ennyi mindent tanuljon a Nagypapájától.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Róbert!
    Örülök, hogy blogomra akadt kedves édesanyja, és még jobban örülnék, ha meg tudná velünk osztani ezeket a történeteket! Amennyiben a történeteket bármilyen formátumban el tudnák juttatni hozzám, örömmel publikálnám azokat is itt, persze, csak ha Önök is beleegyeznek ebbe!
    Üdvözlettel:
    Geresics Attila

    VálaszTörlés
  3. A robbanótöltet dinamit csomagokat Lukács Mihály tormaföldei dolgozó húzta bele hosszú drótkötéllel a tűzfészekbe, Caterpillar lánctalpas traktorral. (A fia még megvan Lovásziban egyik pontházban, bár ő nem éppen népszerű ember ugye.)

    VálaszTörlés