Olasz meló

Mint már mindannyian tudjátok, október óta készülök, és január közepe óta kint kellene lennem Olaszországban szigetelni. Akik eddig nem tudták, röviden az a helyzet, hogy amikor megtudtam milyen órabérért fogunk kiküldeni embereket, azt mondtam, annyiért én is kimegyek az irodából a hidegbe szigetelni, aminek a főnököm először nem örült, azonban később azt mondta, hogy ha az első munka megfelel az Olasz partner elképzeléseinek, akkor hosszú távú, kb. 2 éves megbízatásról lenne szó. Első körben öten megyünk ki, megalapozni a cég jó hírnevét, közben én tartom a kapcsolatot az olasz féllel angolul. Miután ez a kb. 3 hónapos munka véget ér, és elégedettek velünk, jöhetne ki még vagy 40 emberünk, és én ekkor már csak vezetői, irányító feladatokat látok el kint (hiszen míg szigetelni meg lehet tanulni elég hamar, kőművesmesteri munkákat nem feltétlenül bíznék magamra).

Sajnálatos módon azonban a globális felmelegedés jegyében rendkívüli tél van kint, ugyanis a tengerparton nem jellemző a fagypont alatti hőmérséklet (a Földközi-tenger meleg áramlatainak hatása jórészt), ám most határozottan állandó mínuszok uralkodnak úticélunknál, Caorle-ben. Ennek köszönhetően gyakorlatilag minden hétfőn azzal köszöntenek, hogy úgy készüljek, hogy szombaton megyünk ki.
Jelentem én úgy készültem! Még januárban kicseréltettem a valamiért katasztrofális állapotban levő kuplungomat (Köszönjük előző tulaj!), megvettem a kötelező kéziszerszámokat, vettem minőségi munkavédelmi bakancsot, bekészítettem a hiper-szuper munkavédelmi sisakom, kötöttem mittudjaménmilyen biztosítást, egy stócba pakoltam a papírokat, amiket vinnem kell, összekészítettem a munkavédelmi oktatásos anyagokat (ezt is én tartom kint), éppen csak páncélos kaját nem vettem még! Persze ez a sokminden nincs ám ingyen, és a szerszámboltban nem kérdezik, hogy mikor indulok, ott távozás előtt fizetni kell! Ennek eredményeképp, januárban gyakorlatilag kitartottként éltem, mert minden pénzem elment ezekre a cuccokra. Még szerencse, hogy megkértek egy régi, minden évben megrendezendő rendezvényben való aktív részvételre, ez legalább valamelyest biztosította a benzinpénzem.
Azonban, mint azt Ti is tapasztalhatjátok, még mindig itthon vagyok, köszönhetően az időjárásnak. Mindenki kórusban: "Köszönjük időjárás!"
Azért megvan ennek az egész csúszásnak is az előnye. Legalább még el tudom rendezni az itthoni dolgaimat kényelmesen, nem maradok le a nagy bulikról, szülinapokról, be tudtuk fejezni a Band of Brothers c. minisorozatot, be tudom adni a jelentkezésem felsőoktatásra, és végül, de egyáltalán nem utolsósorban jelentkezni tudtam a Totalcar stábjába újságíróként! Nem volt zökkenőmentes, hiszen sajnos lecsúsztam a jelentkezésről, de kis oknyomozásnak, és a kedves szerkesztőknek köszönhetően (remélem olvassák! - adjatok szalvétát, puncsos a szám), gyorsan-gyorsan volt még időm összedobni egy önéletrajzot, motivációs levelet, és jelentkezni rabszolgának!
Bár nem vagyok Budapesti, a távolság nem akadály; bár nem vagyok újságíró, azt hiszem a terjedelemmel nem lesz gond; bár nem vagyok autószerelő, az autókkal kapcsolatos technikák nagy részét megértem, sőt el is magyarázom, ha kell; és bár nem vagyok nyelvtantanár, ismerem a helyesírás-ellenőrző megfelelő használatát. Mindent összegezve (és megfűszerezve egy kis Sofőr-humorérzékkel), én vagyok a tökéletes jelentkező! Legalábbis szerintem.
Ne értsetek félre, nagyon jól érzem magam itt az irodában, és ha végre kijutunk, akkor Olaszországban is remek lenne (főleg a fizu), de ez egy olyan lehetőség, amire ha nem csapok le, életem végéig bánnám!
Egyetértesz? Vitatkoznál a hozzáállásommal, a rátermettségemmel vagy bármi mással? Írd meg mindenképp, és szavazz!