Szerda

Február 24.
Ma már jobban aludtam, ezért nehezebben keltem. Útálom a reggeleket…
Van a szervezetemnek egy olyan rossz szokása, hogy idegen helyen nem akar elmenni nagyWCre, és most is ez a helyzet. Reggeli és KV után gondoltam beülök, hátha, de csak valami kis nyúlbogyó sikerült… Pedig este már telefingottam az egész apartmant.
Elmentünk dolgozni, és olyan fél óra múlva éreztem, hogy „kilmatizálódtam”, és meglesz a reggeli akaratom, csak majd délben. Aztán ahogy haladtam a munkában, azt vettem észre, hogy valószínűleg nem várunk ezzel délig. A baj csak az, hogy az építkezésen levő WC (mind az 1db), nem túl szimpatikus. Gyakorlatilag orosz WC karók nélkül! A talajon van egy zuhanytálca szerű fehér felület, amire két lábnyom van rakva gyárilag. Úgy működik, hogy oda teszed a lábad, és leguggolsz… Még csak kapaszkodó sincs, csak egy lehúzó, meg arrébb egy csap. Hát én úgy döntöttem, hogy inkább megteszem kocsival azt a másfél kilométer távot, ami ideiglenes otthonunktól választ el.
Figyelem! A dőlt betűs bekezdés obszcén, ízléstelen, undorító és felháborító, ezért semmilyen korosztálynak nem ajánljuk!
Gondoltam még befejezem, amit épp csinálok, és megyek. Nem így lett, a természet közbeszólt, hogy indulás! Most azonnal! Hajtottam vissza, mint az állat – gondoljatok csak bele, hogy péntek óta gyakorlatilag nem szartam, csak pár mini bogyócskát, azt is csak WCpapír pazarlásnak. Az apartman előtt ilyen gyorsan még nem vettem le a (pár napja még szép) bakancsom, amit nemrég vettem. Melóskabátom szinte letéptem magamról. Felszaladtam az emeleti WCbe, mert tudtam, hogy ott biztosan van papír, és végre megkönnyebbültem! Olyat szartam, hogy még a színem is más lett! Fogytam helyből két kilót! Egész nap jó kedvem volt innentől kezdve! Kicsit féltem, hogy ennyi idő után baj is lehet, de szerencsére nem volt. Mindenesetre gyors volt, hangos, és felemelő! Mondhatni robbantjól esett!
Miután bearanyoztam a napom, végig jó kedvem volt. Fütyörésztem, és élveztem a délutáni napsütést, még akkor is, ha végig árnyékban dolgoztam. Ma, miután egyeztettem az olaszokkal, elkezdtünk élvédőzni, dühbelezni, hálót beágyazni, és folytattuk, amiket abbahagytunk. A dühbelezés abból áll, hogy a már korábban felrakott hungarocelleket több ponton megfúrjuk (mint a dobókockának az ötös oldala), egy műanyag, széles peremű tiplit verünk be kalapáccsal, és abba nem csavart, hanem egy műanyag tüskét ütünk be, hogy feszítse szét. Meglepő módon csak egyszer csaptam az ujjamra. Viszont a plafon dühbelezése rosszabb, mint vári más… Vagy túl könnyen megfúrsz egy pontot, és nem rögzít, vagy megszülsz, és akkor sem lesz jó. Undorító! Pfujj!
Meló után mentünk boltba, utána haza, és kaja. Gyula ismét csinált közös vacsorát, bár páran már bekajáltunk, mire kész lett. Ezúttal valami olasz sonkás tésztát csinált meg. Finom volt! Este egyeztettünk a főnökasszonnyal, hogy mi a helyzet, de azt most nincs erőm leírni. Majd, ha véglegesek lesznek a dolgok, úgyis leírom… A lényeg, hogy eredetileg nem ilyen felületről volt szó, nem volt szó ágyazás utáni második kenésről, nem tudjuk, hogy mi a helyzet elszámoláskor az ablakokkal, élvédőkel; egyszerre 3 helyen 4 dolgot csinálunk, mi egy nap alatt rengeteg, és ráadásul még fel sem lehet mérni rendesen. Mindenesetre megígérte, hogy próbál intézkedni, hogy valami jó legyen. A felület mindenhol ilyen aprólékos, szóval már csak az elszámolásról tud egyeztetni. Majd meglátjuk, mi bízunk benne!