2010. február 28., vasárnap

Vasárnapi szieszta

Február 28.
A hónap utolsó napján nem igazán történt sok minden. Délelőtt befejeztem a felmérés rajzait, majd elkészítettem a táblázatot, ami tartalmaz gyakorlatilag minden négyzetmétert, amit dolgoztunk. Amíg ezt elkészítettem, a többiek elmentek a boltba, és bevásároltak az ebédhez, ami egy közös spagettit jelentett. Kaja után megírtam a felméréshez tartozó útmutató e-mail-t, és elküldtem mindkét Évának. Azaz csak küldtem volna, ugyanis Mailer Daemon folyton visszadobta. Először azt hittem, az a baja, hogy World-ból előre formázott szöveget próbálok küldeni (ez egyébként itt is baj, ezért amit megírok előre szöveget, azt bemásolom egy „Új szöveges dokumentum.txt”-be, és onnan kimásolva illesztem be a blog szerkesztőjébe, ugyanis a Microsoft formátumra ez is – és még sok más is – kényes). Azonban nem ez volt a baj, újabb próbálkozás után kiderült, hogy a „Tolmács” Éva fiókja megtelt, szóval azt hiszem a „Főnököm” Éva háromszor megkapta.
Utána ettünk, majd megkezdődtek a skype-olások, illetve kisebb huza-vona után lementünk a tengerre. Erről persze képek is készültek, amik már fel is lettek töltve. Érdekesség, hogy a helyi (természetesen olasz) baba-maffia – a Baby Cosa Nostra – aktív tevékenységének ékes példáját is sikerült lencsevégre kapnom. Amúgy „nagy” hullámok voltak, amik olyan hangot keltettek, hogy muszáj volt visszajönnöm a szállásra egy pisilésre.
Dolgom végeztével nem mentem már vissza a partra, inkább elkezdtem visszaolvasni, hogy eddig miket írtam. Meglepően más érzés fogott el olvasáskor, mint amikor írtam. Eleinte a fáradtság, a honvágy és az átmeneti emésztési problémák eredménye kép, írás közben sokszor gombóc volt a torkomban. Visszaolvasva ez egyáltalán nem érződik. Ezen kicsit elgondolkozva megfordult bennem, hogy még a közeli barátaim sem biztos, hogy tudják, hogy milyen „kis jólélek” lakozik a zord külső mögött. Talán jobb is ez így.
A másik, amit észrevettem, hogy sok hibát vétettem. Nem mindig érzi a gép, hogy valójában megnyomtam az í vagy az y gombot, és sűrűn a kis kecses kacsóimnak köszönhetően nem megfelelő, vagy akár egyszerre két gombot is hajlamos vagyok megnyomni. Ráadásul a beépített helyesírás ellenőrzővel sem vagyok kisegítve, mert ahova a már helyett a más-t írom, azt nem tudja aláhúzni, sőt, a dűbelezés helyett a dühbelezést fogadja el, és én fáradtan pedig hittem neki, pedig ez utóbbi az ideges belső szervek eltávolításával áll kapcsolatban.
Este folytattam a sörkóstolást, és nagyon nem volt finom. Lassan tényleg meg kell írnom már ezt bővebben (árakkal együtt), mielőtt még elfelejtem, hogy melyik milyen volt. Közben kártyáztunk kicsit.
Amit még megemlítenék, hogy ezek az olaszok idióták… Most épp az a bajom velük, hogy ma néztük az olasz MTV-t, és gyakorlatilag van 30-40 klippjük, és azt nyomatják egész nap. Ráadásul van egy olasz, szakállas csóka, aki különösen népszerű lehet, mert minden órában leadják a klippjét… Még most is itt megy a fejemben, ami nem kicsit idegesítő.
Holnap munka, meg amúgy is sok minden történik majd a jövő héten. Ez nem baj, csak az, hogy fel is kell majd kelni. Ezt a részét útálom a legjobban a napnak. Ma végre aludhattam volna, de az istennek sem tudtam nyolcnál tovább fetrengeni. Holnap tuti tudnék, de nem lehet…

4 megjegyzés:

  1. hát ez már pedig igy szokott leni :D ha fetrengeni lehetne nem kell mikor meg nme lehet ako kell! ezt én is érzem
    A felméresdmeg sztm egész türhetö lett:) érteszte ehhez bakker!:)

    VálaszTörlés
  2. Nulla olasztudásomat (jó, a rosso- nero, meg a sedici valvole, meg a quadrifoglio verde az kb. megvan, mit jelent; ja, meg a Scuderia Ferrari is :D), az mtv.it oldalt és a youtubeot (meg az információt, hogy egy gyakran játszott klipp, amiben egy szakállas olasz van) fölhasználva arra a következtetésre jutottam, hogy biztos ez az:

    http://www.youtube.com/watch?v=tTHzeY7euUQ

    De ez szörnyű takony zene (és szerintem az sem változtatna a véleményemen, ha érteném mit énekel a faszi)!:D

    VálaszTörlés
  3. azért jó, hogy még vasárnap is dolgozol :)

    VálaszTörlés
  4. Hát Farkas, minden tiszteletem a tied... Én ennyi infó alapján nem találtam volna meg. Márpedig Sofi azt mondja, hogy ez az. Pedig én tanultam olaszul. Bár szerintem ez inkább a keresési technikán múlik, ami az én esetemben nem túl fejlett. :)

    VálaszTörlés