2010. március 25., csütörtök

Az utolsó rövid nap

Március 25.
Ma is szép időnk volt egész nap! Sütött a nap, nem fújt a szél nagyon, még a munka is jobban ment!
De tényleg. Minden 10 apartmanos épületegyüttesen van egyetlen olyan terasz, aminek a mennyezetét is le kell szigetelni. Amikor elkezdtünk itt egy hónapja dolgozni, akkor volt szerencsém megdűbelezni az elsőt, és akkor nagyon szenvedtem vele. Sok olyan lyukat fúrtam, amiből kiesett a dűbel, és gyakran elfáradtam a létráról a fejem felé (egy dög nehéz fúróval) való fúrásban. Ma megdűbelezem a második épületcsoport mennyezetét is. Kaja után vártam, hogy Lukáék visszaérjenek, hogy elkérjem az akksis fúrót, de csak nem jöttek. Amíg vártam, előre feljelöltem, hogy hol vannak a téglák széle (amit ugye a hungarocelltől nem lehet látni, ezért az épület belsejéből kell kinézni), mert közöttük beton van, és az tart. Nem jöttek (Lukáék), hát nekiálltam a sajátunkkal. Egy lyuk sem sikerült rosszul, és még el sem fáradtam. Mondjuk, látom magamon, hogy azért hozzáedződtem a munkához, de a mennyezettől azért tartottam. Még estére sem fáradtam el annyira, mint eddig mindig. Lehet, hogy nem is Terminátor leszek, hanem Spuerman? Mert ugye Ő nyeri napból az erejét!
A szép időnek azonban van hátulütője is. Például, hogy fúrás közben az emberre száll a por, és ha kicsit is gyöngyözik a homloka, akkor estére farsangi indiánként is megállná a helyét. Ez egyébként a csiszolásra is igaz. Ráadásul ilyenkor pólóban van az ember, szóval még tisztább, biztonságosabb az érzés. Apropó póló! A kantáros nadrág csatja birizgálja a csiriómat! Már két napja! Remélem, értitek.
Mindenesetre holnap tuti nem leszek olyan kipihent, hogy este elmenjek futni egyet, sőt, még pár fekvőtámaszt is nyomjak. Igaz, ezeket nem jókedvemben csináltam, hanem feszültség-levezetésképp. Szóval holnaptól már 10 órát dolgozunk ebben a visszalevő pár napban. Reggel 7-től este 6-ig (egy óra kajaszünettel), az eddigi 7.30-17.00 helyett. Történt ugyanis, hogy pár napja megkérdeztem Lukát, hogy mi a véleménye, szerinte dolgozhatnánk-e ennyit? Azt felelte, hogy meg kell kérdeznie a főnököktől, de szerinte nem lesz akadálya. Ma itt volt a Bruno, és beszélt vele erről, aki szintén azt mondta, hogy meg kell kérdeznie Arturot, de szerinte igen. Közben mi jeleztük ezen igényünk Évának is, aki pont akkortájt beszélt Arturoval erről, szóval mindenki egyszerre jelezte, hogy dolgoznánk mi többet is, ha lehetne, de talán Éva előbb beszélt Arturoval, mint Bruno, mert mikor szólt Luka, hogy beszélt Brunoval, és Ő beszél Arturoval, akkor már Éva visszaszólt, hogy szerezzünk kulcsot, és mehet a hosszú-műszak. Érthető, nem? Szóval holnaptól 10 óra munka.
Ha már itt tartunk, többen szóltak, hogy már nem értik, hogy ki-kicsoda, ezért csináltam egy hierarchia-ábrát. Mr. T. neve számomra megfejthetetlen. Megkérdeztem Lukától már, de nem értettem harmadjára sem tisztán, hát nem fejtegettem tovább. Így legalább a névtelenség pajzsa mögé bújhat. A többi szereplőhöz azt hiszem nem kell semmit hozzáfűznöm.

6 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. szerintem superman főellensége (Dolph Lungren játsza, a "nevét" nem tudom) nyeri a napból az energiáját, nem? :)
    nagyon szép az ábra plusz pont jár érte XD (de így már Tényleg érthető)

    VálaszTörlés
  3. Sofi üzeni, hogy nem jó a netjük, holnap megy reklamálni. Kitartás. ;)

    VálaszTörlés
  4. mindenki, aki a Kriptonról származik, az a Naptól lesz ilyen szuper-erős, még Superman is... Ezt nem tudni?! :P

    VálaszTörlés
  5. Wikipédia: Superman

    Sebezhetetlenség: ... "Az extrém hideg vagy meleg sincsen rá hatással, látták már a Nap fotoszférájának határán repülni - ahol a hőmérséklet átlag 10, 000 000 Fahrenheit - anélkül hogy bármi baja esett volna. Ez részben betudható annak a napenergia visszacsatolásnak (feedback), ami a biomátrix pajzsát táplálja. (Egyik kalandja során szándékosan a Napba vetette magát, hogy az rendkívüli módon megnövelje erejét az előtte álló csatában)."

    VálaszTörlés