Pizzanap

Március 2.
Tapasztalataim szerint a hétfőnél csak a kedd a rosszabb. Ilyenkor az ember már átesett az első (hétfői) sokkon, hogy dolgoznia kell, meg minden, ám kedden tudatosul mindez benne. Valahogy így vagyok ezzel én is.
A hétfői nap után (és alapvetően mióta itt vagyunk), egyre jobban utálom az olaszokat. Azt mindig tudtuk róluk, hogy idióta módon vezetnek, de ittlétünk óta kiderült még egy s más. Például, hogy egyfolytában kiabálnak és fütyülnek egymásnak. Én nem is értem, hogy hogy tudják megkülönböztetni, hogy épp melyik Paulnak szól a kiabálás, vagy épp kinek fütyülnek. Eleinte még felkaptam a fejem minden rikácsolásra, ahol nem hangzott el név, és minden füttyre, de most már csak szimplán idegesít. Rögtön érkezésünkkor megtudtuk, hogy az olaszok határozottan nem fürdenek minden nap, ezért van bidéjük, hogy nagyWC után tisztára mossák hátsójuk, és ezzel le is van tudva az aznapi tusolás. Apropó bide! Még az életben nem használtam ilyet, de mivel itt van több is, egyre jobban furdal a kíváncsiság, hogy hogy is kell egy ilyet használni? Ki fogom próbálni, csak még hiányzik az elhatározás. Megtudtam még valamit, amire mindjárt rá is térek egy rövid beszámoló után, hogy igazán kerek legyen a történet.
El is felejtettem szerintem tegnap mondani, hogy mikor bepakoltam a hungarocelleket, Luka látta, hogy a szelektíven gyűjtött hungarocellünkben (mert arról volt szó, hogy a hungát külön gyűjtsük) van olyan, ami ragasztós. Aki még nem látott ilyen ragasztót, annak mondom, hogy adott idő alatt keményre köt. Szóval szólt, hogy ez így nem jó, és szét kell válogatni, illetve lekaparni, amelyikről le lehet, mert azért kell külön gyűjteni, hogy egy gép bedarálja a maradékanyagot, és azt újra fel lehessen használni, viszont a megkeményedett ragasztó tönkreteszik a gépe, amit nekik kell kifizetni. Szó szerint azt mondta, hogy „wir müssen das auszahlen”, szóval nekünk kell kifizetni, amibe nem tudom, hogy én is beletartozom-e, vagy csak a cég, akinek dolgozik, vagy neki, és a munkásoknak, stb. Mindenesetre így nem jó (és én tuti nem akarok senkinek fizetni), hát elkezdtem. A polystirolos zsákot kiborítani, szétválogatni/lekaparni, zsákba vissza. Megmutatta azt is, hogy a darálható anyagot hova tegyem (anno azt mondta hagyjam ott, ők majd elintézik). Mivel elég sok zsák volt, nem is tudtam tegnap befejezni, ezért ma reggel folytattam. Összesen eddig öt és fél zsák „tiszta” hungarocellt gyűjtöttem össze. Mikor épp vittem hátra az egyik zsákot, megkérdeztem, hogy hova tegyem azt a zsákot, amiben a ragasztósok vannak, illetve a neilonosat. Itt tudtam meg valami újat az addig számomra előrehaladott hulladékgazdálkodási kultúrával rendelkező olaszokról (ugyanis mindenhol csak szelektív kukák vannak, még a konyhában is)! A válasz ugyanis az volt, hogy a neilonnak van valami konténer, a többit meg majd elássák valamikor! Hát basszus! Ez mekkora trógerség már? Nagyon gáz! …Ekkor egyébként megkérdezte Luka, hogy a hálót is külön gyűjtöm-e, mert az is el lesz ásva. Hát a kurv@ anyádért nem mondtad ezt első nap!? – gondoltam magamban, majd válaszoltam: - persze. Összesen minimum 3 órát töltöttem hungarocell szelektálással, és nem fogok még egyszer annyit neilon és háló vadászással, az biztos. Van nekem dolgom így is elég…
Később a belső falat csináltuk – a többiek ragasztottak, én pedig a már szombaton és hétfőn felragasztottat dűbeleztem. Itt jegyezném meg, hogy az anno fotókon látott professzionális állvány gyakorlatilag jobban billeg, mint az otthoni. És nem csak az, hanem az összes, amin eddig voltam. Egyetlen helyen sem láttam, hogy ki lenne kötve, támasztva, vagy egyéb módon rögzítve, csak simán ott áll. De ez minket nem zavar, haladunk a munkával…
Meló után viszont – mivel már tegnap eldöntöttem – elmentem pizzáért. A múltkori, aminek néztük az árait nem győzött meg, ezért nekiálltam keresni másikat (kocsival). Találtam is jó sokat, azonban majdnem mind zárva volt, ami pedig nyitva, az Ristorante Pizzeria volt, ami még annál is drágább. Találtam két iskolás korú lányt, gondoltam ők csak beszélnek angolul, de nem. Viszont a pizza szót értették, és kibökték, hogy Caorle (meg sok minden mást is olaszul, amiből semmit sem értettem), és a város irányába mutattak. Értek én a szép szóból, és nyugtáztam, hogy csak a városban lehet pizzát enni. Már ekkor tudtam, hogy ez nem igaz, hiszen a körforgalomnál is nyitva van, de mindegy. Kerestem tovább, de nem találtam. Bementem hát a városba, de ott meg aztán tényleg csak vendéglők voltak. Egyre éhesebb lettem, hát úgy döntöttem, megint a hozzánk legközelebbi a legjobb, és vissza is mentem oda. Kértem egy szalámisat elvitelre.
Egy karton vékonyságú tésztára rakott a nő feltétet (megkérdezte, hogy lehet-e csípős a szalámi), de nem túl sokat. 5,5 Euro-t fizettem érte. Hazavittem, és gyorsan lefotóztam, majd rögtön neki is estem. Hát gyerekek! Ez valami isteni finom volt! Ketchupot tényleg vétek lenne rakni rá, már értem miért sértődnek meg ilyenkor az olaszok. Úgy volt jó, ahogy volt, csak nem volt belőle sok. Mondjuk az is igaz, hogy nem voltam utána éhes, de azért bírtam volna még enni. Képek a szokásos helyen. Egy biztos, már ettem eredeti olasz pizzát, és megérte az árát!
Történhetett akármi, a mai napom jó volt!
Egy pont kipipálva a bakancslistámról.