Március 22.
A cím minden információt tartalmaz. Ma hétfő van. Hétfő nekem, hétfő az olaszoknak, hétfő nektek, sőt, még az időjárásnak is hétfő van, egész nap esett. Nem nagyon, csak annyira, hogy elázzon a vállunk, és nyakig járjunk a sárban. Bármerre léptem sár volt. Egy idő után feladtam a kerülgetést, és mentem simán előre. Ez viszont azért volt rossz ötlet, mert pillanatok alatt plusz két-két kilót cipeltem a lábamon.
Hogy én útálom a hétfőket, akárcsak Garfield, azt már mindenki tudja. Azt azonban, hogy az olaszok is, azt a múltkor még csak sejtettem. Ma azonban már biztos vagyok benne. Bár ma kevesen voltak csak az építkezésen, mégis egyre többen próbálnak kommunikálni velem. Ennek örülök, és jólesik, ráadásul ilyenkor igyekszem eltanulni egy-két szót vagy kiejtést, azonban már-már feltartanak. Ha ez ilyen ütemben megy tovább, rendezek egy traccspartit. Ma az építésvezetővel (legalábbis Luka leírása erre a posztra utal) is jobban megismerkedtem. Robertonak hívják, és van egy kajakozó olimpikon barátja a Cseh Köztársaságból. Ez biztos fontos, és valami összefüggés lehet közte, és az között, hogy mi Magyarországról jöttünk, mert utána mondta (és mutogatta). Amúgy Ő – mármint Roberto – az, aki korábban is próbált már kommunikálni velem, rendszerint angol-német-olasz szavak véletlenszerű egymás után tételével, amolyan lamantin-módszerrel. Aki nézi a South Parkot, az érti. De amúgy kedves csóka, és szerintem Ő is örül, hogy régen (ki tudja honnan) ráragadt, és azóta számtalanszor elfelejtett nyelvtudását ismét gyakorolhatja.
A többi munkás inkább csak egy-két szót szól olaszul, amit bőszen próbálok utána megfejteni több-kevesebb sikerrel. Pédául én az „eső” kifejezésre a „pioggia” szót ismerem, ők viszont valami egész mást mondtak, majd hozzátették, hogy „kaka”, és utaltak a mai napra. Természetesen sűrűn bólogattam, és a „Tempo di merda” szakkifejezést válaszoltam, ami mindig sikert aratott náluk, és egyetértésüket fejezték ki folyton. Az egyik ember, aki két szót ismer magyarul (a „na”, és a „bazdmeg”), még mondta is a másiknak, hogy ez mennyire jellemző egy-egy idegen nyelvvel való ismerkedésben, hogy még egy mondatot sem tud valaki helyesen összerakni, de a „szar” szót már ismeri. Ebben mondjuk igaza van, mert az ember káromkodni tanul meg először általában. Ezen fellendülve Lukának ma meg is tanítottam ezt a szót magyarul.
Ha már itt tartunk, megtudtam, hogy az „Ennio” szó valójában egy név. Ennio egy idősebb ember, aki már nagyon közel van a nyugdíjhoz, és nem igazán hallgat senkire, ezért amit többnyire (az esetek 99%-ában) csinál, az „merda”. Ezért, vagy másért, de mindenki ismeri, és amikor így szólítják egymást az itteniek (az esetek 80%-ában), akkor mindenki tudja miről van szó.
Ma egyébként az egyeztetéseken kívül szinte csak kevertem. Három teraszon dolgoztunk egyszerre, és mire valakihez kivittem a ragasztót, már valaki másnak kellett is kevernem. Délelőtt nem is volt egy perc megállásom sem. Viszont a lapockámnál elfeküdtem egy izmot, vagy csak becsípődött, de egész nap fájt, és még most sem kellemes. Különösen keverésnél volt rossz.
Meló után megnyugodhattunk, már ami az internetet illeti: feltöltötték a 100 órát.
A cím minden információt tartalmaz. Ma hétfő van. Hétfő nekem, hétfő az olaszoknak, hétfő nektek, sőt, még az időjárásnak is hétfő van, egész nap esett. Nem nagyon, csak annyira, hogy elázzon a vállunk, és nyakig járjunk a sárban. Bármerre léptem sár volt. Egy idő után feladtam a kerülgetést, és mentem simán előre. Ez viszont azért volt rossz ötlet, mert pillanatok alatt plusz két-két kilót cipeltem a lábamon.
Hogy én útálom a hétfőket, akárcsak Garfield, azt már mindenki tudja. Azt azonban, hogy az olaszok is, azt a múltkor még csak sejtettem. Ma azonban már biztos vagyok benne. Bár ma kevesen voltak csak az építkezésen, mégis egyre többen próbálnak kommunikálni velem. Ennek örülök, és jólesik, ráadásul ilyenkor igyekszem eltanulni egy-két szót vagy kiejtést, azonban már-már feltartanak. Ha ez ilyen ütemben megy tovább, rendezek egy traccspartit. Ma az építésvezetővel (legalábbis Luka leírása erre a posztra utal) is jobban megismerkedtem. Robertonak hívják, és van egy kajakozó olimpikon barátja a Cseh Köztársaságból. Ez biztos fontos, és valami összefüggés lehet közte, és az között, hogy mi Magyarországról jöttünk, mert utána mondta (és mutogatta). Amúgy Ő – mármint Roberto – az, aki korábban is próbált már kommunikálni velem, rendszerint angol-német-olasz szavak véletlenszerű egymás után tételével, amolyan lamantin-módszerrel. Aki nézi a South Parkot, az érti. De amúgy kedves csóka, és szerintem Ő is örül, hogy régen (ki tudja honnan) ráragadt, és azóta számtalanszor elfelejtett nyelvtudását ismét gyakorolhatja.
A többi munkás inkább csak egy-két szót szól olaszul, amit bőszen próbálok utána megfejteni több-kevesebb sikerrel. Pédául én az „eső” kifejezésre a „pioggia” szót ismerem, ők viszont valami egész mást mondtak, majd hozzátették, hogy „kaka”, és utaltak a mai napra. Természetesen sűrűn bólogattam, és a „Tempo di merda” szakkifejezést válaszoltam, ami mindig sikert aratott náluk, és egyetértésüket fejezték ki folyton. Az egyik ember, aki két szót ismer magyarul (a „na”, és a „bazdmeg”), még mondta is a másiknak, hogy ez mennyire jellemző egy-egy idegen nyelvvel való ismerkedésben, hogy még egy mondatot sem tud valaki helyesen összerakni, de a „szar” szót már ismeri. Ebben mondjuk igaza van, mert az ember káromkodni tanul meg először általában. Ezen fellendülve Lukának ma meg is tanítottam ezt a szót magyarul.
Ha már itt tartunk, megtudtam, hogy az „Ennio” szó valójában egy név. Ennio egy idősebb ember, aki már nagyon közel van a nyugdíjhoz, és nem igazán hallgat senkire, ezért amit többnyire (az esetek 99%-ában) csinál, az „merda”. Ezért, vagy másért, de mindenki ismeri, és amikor így szólítják egymást az itteniek (az esetek 80%-ában), akkor mindenki tudja miről van szó.
Ma egyébként az egyeztetéseken kívül szinte csak kevertem. Három teraszon dolgoztunk egyszerre, és mire valakihez kivittem a ragasztót, már valaki másnak kellett is kevernem. Délelőtt nem is volt egy perc megállásom sem. Viszont a lapockámnál elfeküdtem egy izmot, vagy csak becsípődött, de egész nap fájt, és még most sem kellemes. Különösen keverésnél volt rossz.
Meló után megnyugodhattunk, már ami az internetet illeti: feltöltötték a 100 órát.
Ennio Moricone nevét nem hallotad még? (nem cink hanem kérdezem)
VálaszTörlésarra mindig azt hittem, hogy Enriko :P
VálaszTörlésMa voltam tollasgálán, ahol egy indiai, egy lengyel és egy német srác párharca volt a fő attrakció (körmérkőzést játszottak egymás ellen, és a német nyert - mint a fociban ;) ). Egyszer a német srác káromkodott (scheise), és volt is nagy röhögés, mert mindenki értette, hogy mit mond. :P
VálaszTörlés