Újra munkában

Március 12.
Ma hűvöskés, ám napsütéses időnk volt, ennek megfelelően nem is volt akadálya a munkának. Egy csapat Mapelastic-kal leszigetelt néhány teraszt és a lépcsőt még kedden, ma ezeket a korábban kihagyott alsó csíkokat csináltuk. Ez egy roppant lassú feladat, ezért otthon gyakorlatilag sosem csinálunk külön, tehát nem kell egy falra plusz egyszer visszamenni, és külön beszabni a darabokat, hanem a földről indulva, minden különösebb (20-30cm-es) méretre vágás helyett egész táblákkal kezdünk. Ez rengeteg idő megtakarítását, tehát teljesítménynövekedést jelent. Itt nem ez a bevált szokás, amihez természetesen alkalmazkodtunk. Nincs is ezzel semmi baj, csak lerontja ez az átlagteljesítményünket majd a végén.
Ma is igyekeztem az időmet mindig kitölteni hasznosan, hol fúrtam, hol kevertem, hol összetakarítottam az általunk termelt hulladékokat, sőt reggel még havat is söpörtem (lapát nem volt kéznél). Sajnos azonban sokszor volt, hogy nem akadt épp tennivaló, és utána pedig egyszerre 2-3 embernek kellett hirtelen azonnal anyag. Ráadásul ennek az új, mindenki által rosszabb minőségűnek kikiáltott ragasztónak a csomagolása is gyengébb, és pár csepp nedvességtől már könnyen szakad a zsák. Volt is, hogy keverés közben egyszer csak megindult a vödörbe a ragasztópor a zsák szájával együtt, én pedig utána alig bírtam el a csurdig levő vödröket.
Viszont az olaszok megsejthették valahonnan, hogy kezdem kapizsgálni amit mondanak, mert kétszer is megállítottak, hogy ők márpedig most beszélgetni szeretnének velem, hiába mondtam nekik, hogy „mi non capisco Italiano!”. Az egyikük (valamelyik brigád főnökének tűnik számomra) arra volt kíváncsi, hogy mikor megyünk haza. Mondtam neki, hogy ötkor. Erre kiderült, hogy nem a szállásra gondolt, hanem Magyarországra, de azt még véletlenül sem tudom olaszul mondani, hogy húsvét előtt. Végül a telefonom naptárában megmutattam. Azóta rájöttem, hogy azt viszont tudom, hogy hogy mondják, hogy április elsején, de már mindegy. A másik illető egy markolós, aki az iránt érdeklődött, hogy honnan jövünk Magyarországon belül. Mondtam, hogy Pécsről, erre nagyon megörült, mert mondta, hogy a nagyfőnökkel voltak ott 7 éve munkagépet venni.
Meló után a Skypolások alatt megtudtuk, hogy megérkeztek a csomagok, és valahogy le lesznek juttatva hozzánk. Itt szeretném megköszönni Farkasnak a napszemüveget, de különösen Tamásnak a rengeteg segítséget, amit ismét nyújtott, ugyanis össze-vissza furikázott Zsuval, nem kímélve a szabadidejét és a benzinét. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!