2010. március 23., kedd

Hány hétfő van egy héten?

Március 23.
Ez a nap is véget ért. Végre. Ha a ma pár órával tovább tartana, tuti megcsonkítanám magam.
Reggel köd. Munka közben egész nap nyűgös voltam. Valahogy ma semmi sem úgy sikerült. A falat, amit nemrég felragasztottunk mentem fúrni, de hogy Luka meg tudja csinálni azt a részét, amit ők raktak fel (a tetején), először ott kellett fúrnom. Hely csak akkora van, hogy a vállaim nem férnek el, de legalább minden vizes. Aztán megfúrtam mindent.
Mikor mentem délután csiszolni, rájöttem, hogy vizes falat nem lehet, mert a nedvesség beleragasztja a hungarocell-golyókat a csiszolóba. Kihoztam a glettvasam, hogy azzal lehúzom a nedvességet, ami jó ötletnek bizonyult, mert lassan ugyan, de haladtam. Aztán, hogy ne essen le a glettvas, mikor kihúztam két hungarocell közül (ott tároltam, mert ott elértem kényelmesen), hirtelen utánakaptam, amiért cserébe hálából beleállt a jobb kezembe a mutatóujjam és a hüvelykujjam között. De úgy rendesen.
Következő szép megmozdulásom akkor volt, mikor egy ponton vissza kellett szedni kb. 30cm x 1m-es szakaszon a hungarocellt, amit pár napja tettünk fel. Ahogy feszítettem a kalapáccsal a táblát, egyszer csak megindult, és a kalapács nyele úgy odacsapódott a jobb hüvelykujjammal együtt, hogy azt hittem eltört. Olyan boldog voltam, hogy nagyon… A műveletet végül a Pali fejezte be, mert akkor markolni épp nem tudtam.
Napközben megbeszéltem Lukával, hogy holnap elmegyek vele ebédelni oda, ahol a többiek esznek. 12€ egy menü, de végre ehetek igazi olasz spagettit első fogásnak. Másodiknak választhatok hal és hús közül, és még KV is jár az ebédhez, sőt néha még (pék)süteményt is adnak. Már várom.
Ahogyan vártam a munka végét is, ugyanis ma én tálaltam a vacsorát (látod Kata?! :P). Hárman ugyanis a Kaszival és a Gyulával úgy döntöttünk, eszünk egy családi, négy fős, sonkás-gombás pizzát, és én mentem érte.
Mondjuk a pizzériai jelenet is frankó volt. Bemegyek, a srác kérdezi, hogy mivel szolgálhat. Összeszedtem olasz tudásom legjavát, és mondtam: „úná fámíliá prosuttó é fungi pizzá perfávóre” (szó szerint ezt mondtam!). Erre igazi angol kiejtéssel mondja a srác, hogy „pörfikt”. Hát, mondom magamban, legyen házad hétemeletes lift, s lépcső nélkül, és a nyavaja rángasson fel ’s alá! Én kérem készülök, hogy mit akarok mondani olaszul, erre angolul válaszol… Mondta volna, hogy „vá béne”, és olyan boldog lettem volna, hogy nagyon… Az embernek már az igyekezetét sem értékelik… Na jó, értékelte, csak nem úgy, ahogy én szerettem volna. A pizza egyébként finom volt (milyen is lehetett volna), bár a Kaszi láthatóan nem volt elégedett, és a Gyula is többre értékeli az otthoniakat.
Nem tudják ezek, hogy mi is a pizza művészete kérem…

2 megjegyzés: