Március 26.
Azért Péntek 26 a cím, mert az pont kétszer rosszabb, mint a péntek 13. Erre a bölcs megállapításra ma jöttem rá…
Reggel nem kellett sokkal, csak negyed órával korábban kelnem, mint általában, és így is időben elkészültem. Ezzel nem is volt gond, sőt, eleinte a munkával sem. Azzal a boldog gondolattal a fejemben kezdtem ténykedéseim, hogy m péntek van, és a péntek jó dolog. Később ezzel már csak bíztattam magam.
Az időjárás amolyan ködszitálós volt, köd nélkül. A néha feltámadó szél időnként le-lelökött egy-egy szerszámot, vagy épp kellékanyagot. Ez még betudható lett volna az időjárásnak, de ott már kezdtem sejteni, hogy még sem olyan vidám ez a péntek, mikor azt vettem észre, hogy a dűbeleknek hiába fúrok elég mély lyukat, nem akarnak a helyükre menni. Aztán feltűnt, hogy a betonkoszorúba egyszerűen nem tudok rendesen befúrni. Elfogyott a fúrószár vége, mióta itt vagyunk, most először… Aztán lecsiszoltam egy kis bőrt a bal hüvelykujjamról.
Ekkor jött a dél, elmentünk enni, kipihentem magam amennyire lehetett, és úgy mentem vissza, hogy már csak jó lesz ez a péntek. Természetesen tévedtem. Egy emeleti teraszon dolgoztam létrán rögtön kaja után. A létra úgy lengett, mint jegenyefa a nyári viharban. Eddig sem volt egy életbiztosítás ezeket használni, de ennyire még egy sem volt instabil. Ráadásul valahogy folyton leesett valami. Amikor épp lemásztam dűbelért, egyszer csak azt veszem észre, hogy kidől alólam a létra. Pedig még csak hirtelen vagy rossz mozdulatot sem csináltam. Képzelhetitek milyen boldog voltam. Legszívesebben ledobtam volna ezt a létrának csúfolt izét, és páros lábbal utána ugorva, nagy csattanás és reccsenéseket követően toporzékoltam volna a tetején addig, míg tízmillió fogpiszkáló nem lesz belőle. Ehelyett inkább pár szép, míves magyar szó felsorolása után inkább folytattam munkám.
A nap végéig azért eddigi sebeimet kivétel nélkül sikerült ismét felszakítani, de a csúcs az volt, mikor kiderült, hogy alig van ragasztónk. Végre dolgozhatunk tovább, de nincs mivel, és az utánpótlás csak hétfőn reggel jön 8-9 között. Úgy döntöttünk, hogy nem maradunk hatig, inkább csak ötig, hogy holnapra is jusson. Reméljük a holnapi napunkra (és hétfő reggelre) még lesz elegendő.
Meló után bevásároltunk, majd beszéltünk Évával ismét Skype-on, és pár percre rá elfogyott a kredit a mobilnetről. A 100 óra helyett 15€-t használhattunk fel valamiért 4€/óra felbontásban, természetesen negyedórás számlázással. Holnap mehetek vissza reklamálni, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi lesz. Zsuval próbáltuk megfejteni az SMS-eket, amiket az elmúlt napokban küldtek, de semmit nem tudtunk meg belőlük. Mindenesetre viszem nekik a gépet, a kártyát, a mobilnet-kütyüt, szóval mindent, és melegen ajánlom nekik, hogy csináljanak valamit…
Azért Péntek 26 a cím, mert az pont kétszer rosszabb, mint a péntek 13. Erre a bölcs megállapításra ma jöttem rá…
Reggel nem kellett sokkal, csak negyed órával korábban kelnem, mint általában, és így is időben elkészültem. Ezzel nem is volt gond, sőt, eleinte a munkával sem. Azzal a boldog gondolattal a fejemben kezdtem ténykedéseim, hogy m péntek van, és a péntek jó dolog. Később ezzel már csak bíztattam magam.
Az időjárás amolyan ködszitálós volt, köd nélkül. A néha feltámadó szél időnként le-lelökött egy-egy szerszámot, vagy épp kellékanyagot. Ez még betudható lett volna az időjárásnak, de ott már kezdtem sejteni, hogy még sem olyan vidám ez a péntek, mikor azt vettem észre, hogy a dűbeleknek hiába fúrok elég mély lyukat, nem akarnak a helyükre menni. Aztán feltűnt, hogy a betonkoszorúba egyszerűen nem tudok rendesen befúrni. Elfogyott a fúrószár vége, mióta itt vagyunk, most először… Aztán lecsiszoltam egy kis bőrt a bal hüvelykujjamról.
Ekkor jött a dél, elmentünk enni, kipihentem magam amennyire lehetett, és úgy mentem vissza, hogy már csak jó lesz ez a péntek. Természetesen tévedtem. Egy emeleti teraszon dolgoztam létrán rögtön kaja után. A létra úgy lengett, mint jegenyefa a nyári viharban. Eddig sem volt egy életbiztosítás ezeket használni, de ennyire még egy sem volt instabil. Ráadásul valahogy folyton leesett valami. Amikor épp lemásztam dűbelért, egyszer csak azt veszem észre, hogy kidől alólam a létra. Pedig még csak hirtelen vagy rossz mozdulatot sem csináltam. Képzelhetitek milyen boldog voltam. Legszívesebben ledobtam volna ezt a létrának csúfolt izét, és páros lábbal utána ugorva, nagy csattanás és reccsenéseket követően toporzékoltam volna a tetején addig, míg tízmillió fogpiszkáló nem lesz belőle. Ehelyett inkább pár szép, míves magyar szó felsorolása után inkább folytattam munkám.
A nap végéig azért eddigi sebeimet kivétel nélkül sikerült ismét felszakítani, de a csúcs az volt, mikor kiderült, hogy alig van ragasztónk. Végre dolgozhatunk tovább, de nincs mivel, és az utánpótlás csak hétfőn reggel jön 8-9 között. Úgy döntöttünk, hogy nem maradunk hatig, inkább csak ötig, hogy holnapra is jusson. Reméljük a holnapi napunkra (és hétfő reggelre) még lesz elegendő.
Meló után bevásároltunk, majd beszéltünk Évával ismét Skype-on, és pár percre rá elfogyott a kredit a mobilnetről. A 100 óra helyett 15€-t használhattunk fel valamiért 4€/óra felbontásban, természetesen negyedórás számlázással. Holnap mehetek vissza reklamálni, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi lesz. Zsuval próbáltuk megfejteni az SMS-eket, amiket az elmúlt napokban küldtek, de semmit nem tudtunk meg belőlük. Mindenesetre viszem nekik a gépet, a kártyát, a mobilnet-kütyüt, szóval mindent, és melegen ajánlom nekik, hogy csináljanak valamit…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése