Március 18.
Ha megkérdezném, hogy vajon kinek mi jut eszébe a „tipikus csütörtök”-ről, 90%-ban azt mondanátok (szerintem), hogy semmi. Hát ilyen volt a mai napom nekem is. Amolyan semmilyen.
Reggel nehezen keltem, ugyanis éjjel 1 órakor feküdtem le. Reggeli, munka, ebéd, munka, vacsora, és nagyjából ennyi. Egész nap fúrtam, dűbeleztem, csiszoltam, a dűbelt legletteltem, költözködtem, létráztam, állványt másztam. Talán az egyetlen, amit érdemes megemlíteni, hogy Lukával egyre többet, egyre több mindenről beszélünk. Sok érdekes, és sok haszontalan dolgot megtudtam.
Már olyan olasz munkások is próbálnak kommunikálni velem, akiket (az elmúlt napokat leszámítva) eddig nem láttam. Volt ma például egy vidám csóka, aki beszélt folyamatosan. Kétszer mondtam neki, hogy nem beszélek olaszul (természetesen olaszul). Ekkor kérdezi, hogy „parle el englese?”, amire a válaszom a „Yes, of course!”, erre ő mondja, hogy ő nem. Utána megkérdezi, hogy beszélek-e németül (olaszul tedesco), mikor a német válaszomra ismét azt reagálta, hogy ő nem. Mindezt úgy, hogy épp a létre tetején álltam, és fúrtam volna. Már épp el akartam hessegetni, mikor megkérdezte, hogy beszélek-e franciául, vagy spanyolul. Mondom nem. „Akkor jó, mert ő sem!” Majdnem leestem a létráról, hirtelen úgy elkapott a nevetés. Viszont utána kiderült, hogy ő tud japánul. Ha jól értettem. Ez viszont már érdekes, ugyanis nem ő az egyetlen az építkezésen, aki ezt a nálunk ritkaságszámba menő nyelvet tudja valamennyire. Lehet, hogy anno itt úgy oktatták a japánt, mint nálunk az oroszt?
Este megtudtuk, hogy holnap megérkeznek a csomagjaink. Ma ettem meg az utolsó konzervem ebédre, szóval holnap így sem lesz meleg ebédem, ellenben holnapután már új ízekkel boldogítatom magam. Csak abban bízom, hogy nem kell sokáig fennmaradni, mert már most is hulla vagyok, és szombaton is dolgozunk…
Ha megkérdezném, hogy vajon kinek mi jut eszébe a „tipikus csütörtök”-ről, 90%-ban azt mondanátok (szerintem), hogy semmi. Hát ilyen volt a mai napom nekem is. Amolyan semmilyen.
Reggel nehezen keltem, ugyanis éjjel 1 órakor feküdtem le. Reggeli, munka, ebéd, munka, vacsora, és nagyjából ennyi. Egész nap fúrtam, dűbeleztem, csiszoltam, a dűbelt legletteltem, költözködtem, létráztam, állványt másztam. Talán az egyetlen, amit érdemes megemlíteni, hogy Lukával egyre többet, egyre több mindenről beszélünk. Sok érdekes, és sok haszontalan dolgot megtudtam.
Már olyan olasz munkások is próbálnak kommunikálni velem, akiket (az elmúlt napokat leszámítva) eddig nem láttam. Volt ma például egy vidám csóka, aki beszélt folyamatosan. Kétszer mondtam neki, hogy nem beszélek olaszul (természetesen olaszul). Ekkor kérdezi, hogy „parle el englese?”, amire a válaszom a „Yes, of course!”, erre ő mondja, hogy ő nem. Utána megkérdezi, hogy beszélek-e németül (olaszul tedesco), mikor a német válaszomra ismét azt reagálta, hogy ő nem. Mindezt úgy, hogy épp a létre tetején álltam, és fúrtam volna. Már épp el akartam hessegetni, mikor megkérdezte, hogy beszélek-e franciául, vagy spanyolul. Mondom nem. „Akkor jó, mert ő sem!” Majdnem leestem a létráról, hirtelen úgy elkapott a nevetés. Viszont utána kiderült, hogy ő tud japánul. Ha jól értettem. Ez viszont már érdekes, ugyanis nem ő az egyetlen az építkezésen, aki ezt a nálunk ritkaságszámba menő nyelvet tudja valamennyire. Lehet, hogy anno itt úgy oktatták a japánt, mint nálunk az oroszt?
Este megtudtuk, hogy holnap megérkeznek a csomagjaink. Ma ettem meg az utolsó konzervem ebédre, szóval holnap így sem lesz meleg ebédem, ellenben holnapután már új ízekkel boldogítatom magam. Csak abban bízom, hogy nem kell sokáig fennmaradni, mert már most is hulla vagyok, és szombaton is dolgozunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése